Túrabeszámolók

GPS-el mért távolság: 36 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 695 m.

Az elõzõ napok idõjárásához képest, elfogadható idõt jósolt erre a részre az OMSZ, ha valaki a honlapjukon megnézte a települések valószínûségi elõrejelzését, illetve a MetNet honlapját. Reggeli indulásnál is jó az idõ. Hét után egy-két perccel értem Bakonyszentlászlóra. Gyanús volt, hogy összesen két autó parkolt az állomás elõtt. Máskor, már ilyenkor is keresgetni kellett a helyet. Robiéknál gyorsan beneveztem. Robi elmondta, hogy az esõk és a Hódos-ér bürüjének tönkremenetele miatt, nem vitték el az útvonalat a Pakucs-pihenõ és a Zsidó-rét felé, hanem végig a murván kell maradni. Arra is van szalagozva. Azt is megemlítette, hogy nem régen indult el Csuka Sanyi, lehet, hogy utolérem. Korábbi túrákból ítélve, nem nagyon bíztam benne, mivel tudom, hogy gyorsabb nálam. Még egy kis készülõdés, s már úton is voltam. A vasúti töltés mellett is fölpuhult egy kicsit a talaj. A vasút után, rögtön volt egy kis pocsolya, de ezzel a sarat le is tudtuk egészen Szépalmapusztáig. Inkább a fölpuhult talaj volt jellemzõ, s néhol csúszott egy kicsit. A Bakony ezen részére a homok- és lösztalaj a jellemzõ.

Kényelmes tempóban kezdtem. Az idõjárás erõsen párás, de nincs szél. Hamarosan beértem Vinyére. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, amihez nekünk járt valamilyen erdélyi kézmûves édesség. Csokinak nevezték, de szerintem inkább valamilyen vajkaramellaszerûség. Nekem túl édes (a 60% alatti kakaótartalmú csokikkal nem szívesen állok szóba, kivéve, ha valami jó kis mogyorós nugátról van szó). Ez persze, csak Ménesjáráspusztánál derült ki, mert a Vinyén kapottat azonmód továbbadtam egy épp akkor nevezõ kislánynak. Irány a büfé. Befelé menet, két kisfiúba botlottam. Mintha már láttam volna õket valahol. A kapott italjegyet egy kis saját pénzzel megfejelve beváltottam egy félliteres kólára. Amint pakoltam el a hátizsákba, az ablakon kinézve láttam, a srácok éppen Zolinak (dnvzoli) a kocsijába szálltak be. Ezért voltak ismerõsek. Nem régen, a Badacsonyi barangolásnál találkoztunk. Most viszont, már indultak is. Szerintem valamelyik pontra mentek pontõrnek.

Én is ballagtam tovább. A „Panoráma-úton” alaposan kimelegedtem. Rám fért. Murvás úton vissza a Hódos-ér völgyébe. A párás idõ miatt panoráma alig. A Zabolai-útról szalagozás vitt át a zöldre. Az elején meredekebb, majd lankásabb emelkedõkön és lejtõkön mentem Pápalátó-kõ felé. Helyenként frissen murvázott az út. Eltüntették a sáros helyeket. Fönt a kövön, újabb ellenõrzõ pont. Pápát természetesen nem lehet látni. Abba az irányba még nagyon párás a levegõ. Pannonhalmát viszont igen, tehát javul a látás. Az apátság nagyon fehér, tehát ott már süt a nap. A szõlõcukrot kihagyom. Csak végszükség esetén élek vele, mert hirtelen, lökésszerûen ad energiát, de nagyon gyorsan kiég, s akkor meg jön a visszacsapása: a leesõ vércukorszint. Leóvakodom a meredek lejtõn, majd betalpalok Fenyõfõre. Évente legalább három-négy túrám kiindulópontja az itteni kocsma, tehát tudom, hol az EP. Mivel van bögrém, a pecsét mellé kapok jó forró teát is. Beszélgettünk egy kicsit, közben egy kis átöltözés. A kísérleti öltözködés nem jött be. Kipróbáltam a Decatlon biciklis téli aláöltözet pólóját. Nem rossz, de csak tényleg szélálló fölsõ alatt használható. Nem ez az elsõ ilyen befaragásom. A nyárival is így jártam. Lehet, hogy akár csak akkor a második beszerzésénél, két számmal nagyobbat kellett volna vennem a méretemnél. Túlzottan is gyorsan képes a fölvett víztõl megszabadulni, pláne ha szél éri, s ilyenkor irgalmatlanul hût. Felcseréltem az alsó rétegeket. A biciklis póló alá vettem a gyapjúpólót. Így már jónak bizonyult. Úgy néz ki, a gyapjúpólótól is nagyon hatékonyan képes az izzadságot átvenni. Ezért, illetve az esetleges vonatra várakozás miatt két tartalék gyapjúpólót is hoztam.

Szalagozást követve ballagtam a piros jelzésig, majd azt követve kaptattam föl a Csárda-tetõre. Nem sokkal az ellenõrzõ pont elõtt utolértem Csuka Sanyit. Úgy látszik, túl gyakran állt meg fotózni. Egészen Porváig együtt mentünk, jókat beszélgetve. Ahogy gondoltam, a Csárda-tetõn Schmeidl Zoli pontõrködött a srácaival. Nos, itt leragadtunk egy kicsit beszélgetni. Amikor tovább indultunk, éreztem: sikerült áthûlnöm egy kicsit. Mivel a következõ szelíd emelkedõ nem tudott kimelegíteni, ezért megálltam fölvenni egy vékony polármellényt. Így már jól éreztem magam. Murvás, aszfaltos és újabb murvás úton értük el Ménesjáráspusztát. Itt ismét csak beszélgettünk egy kicsit. Sanyi ivott egy kupica pálinkát, mondván, még soká lesz, mire kocsiba ül.

Közben a nap is kisütött. Nem is mentünk sokat, mire újra meg kellett állni, most éppen levetni a mellényt. Eseménytelenül fogytak a kilométerek. Ahogy közeledtünk Szépalmapusztához, az út mindkét oldalán megjelentek a legelõkön a magyar szürkemarhák, illetve gyönyörû szürke lovak. Mindegyiken látszik, hogy jól gondozzák õket. A hotelhoz az arborétumon keresztül mentünk. Egyrészt igen szép, másrészt csökkentettük az aszfalt mennyiségét. Egyébként nincs sok aszfaltos rész a túrán. A recepción megkaptuk a pecsétet, s folytattuk az utunkat. Amint lehetett, lementünk az aszfaltról. Amikor a jelzés visszakanyarodott volna rá, úgy döntöttünk, megnézzük azt a csábító murvás utat Porva felé. Az erdõcskét elhagyva látszott, egyenesen tart Porva délnyugati széle felé. Mi most inkább keletnek fordultunk a sárgajelzés irányába. Kerültünk egy picit. Elõre féltem a sárga jelzés lösztalajától, milyen sáros lesz. Kár volt. Szó sem volt sárról. Errõl egy régi Gázló túra jut az eszembe. A szervezõk azt írták a beszámolójukban, hogy pénteken a bejárásnál, az esõben, néhol vinniük kellett a montikat a Borzavárra vezetõ löszös szakaszon, annyira csúszott és ragadt. Másnap a túrán nem esett az esõ, s nyoma sem volt csúszósságnak, meg ragadósságnak. Simán tekerhetõ volt a szakasz. Esõben itt is nagy szívás lehetett volna. Csak a 32-es táv jött erre. A falu elõtti kanyarban egy ér keresztezésekor azért megvolt a nagy sár. Sehol sem volt ilyen mély. Ha óvatlan az ember, könnyen bokáig merülhet. Nem is szeretem ezt a sárga jelzést. A Kocsmában ismét egy kóla jött a pecsét mellé. Mivel sok idõnk volt a következõ vonatig, Sanyi leült frissíteni egy kicsit, én viszont mentem tovább, már csak azért is, mert el akartam térni egy kicsit a kiírástól. A zöld jelzés völgybe levezetõ szakaszát, illetve lent a murvával nagyjából párhuzamos részét nem szeretem. Ezért inkább a Hosszú-hegy gerincén kerülök egyet a S+ jelzés felé, vagy a völgybe leérve, a jó meredek emelkedõn kikapaszkodok a murvás útra. Az elsõ változat mellett döntöttem. A pontõrök jelezték, elég sáros szakasz következik. Helyenként tényleg sáros, de ott sem vészesen. A zöld jelzésen a vízmosás keresztezése elég jól sikeredett, majd mielõtt a jelzés elindult le a völgybe, én balra a gerincen folytattam. Ez is, és a S+ jelzés is egész hangulatos. Beértem a célba, megkaptam a kitûzõt és az emléklapot, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblíthettem le. Beszélgettem Anitával. Nem volt túl boldog, hiszen alig hatvan egynéhányan indultak az összes távon, köszönhetõen a rossz idõnek. A megszokott létszámnak alig az ötöde-hatoda. Gyakorlatilag másfél hete, mindennap esik az esõ. Még több mint két óra volt hátra a vonatig, ezért a vissza gyaloglás mellett döntöttem. Anita óva intett a Cuha-szurdoktól, mivel sok a víz a patakban. Ezért a legrövidebb táv útvonalát is inkább elvitték a Zörög-hegy felé. Meg is kaptam a rövidtáv igazoló lapját. Eddigre ért be Sanyi. Elmondta, hogy a szervezõk, az én második megoldásomat választották, s fölvitték az utolsó szakaszt a murvás útra.

Már ballagtam is tovább. A murvás út, Lovász-kúti-vadászház felé vivõ szakaszát már ismertem, de kíváncsi voltam a többi részére is. Jó kis húzós kaptatón (nem biztos, hogy végig ki tudnám tekerni montival) értem föl a Zörög-tetõre. Ott egy kicsit leromlott az út minõsége. Ezért nem figyeltem én föl erre az útra! Balra rátértem a zöld jelzésre, s azt követve értem be Vinyére. Közben, egy kisebb esõ is elkapott. Nem rossz ez az útvonal sem, de messze nincs olyan látványos, mint a szurdok. Az idõjárás viszont nagy úr. Ennek ellenére igazuk volt a szervezõknek. A legrövidebb távra menõknek nem mindig van vízálló bakancsuk, s tudásuk sincs meg a gázlókhoz. A térdig vizes nadrág és a vízzel teli cipõ nem igazán szeretteti meg a túrázást. Ekkora víznél már a tapasztalt úrázók is ugyancsak nézik, hol lehet keresztezni a patakot. A rövidtáv, 7,1 km hosszú, 180 m szinttel. Ebbõl a Zörög-tetõre vezetõ kaptató 150 m.

Vinyén elkövettem azt a hibát, hogy nem vártam meg a vonatot. Egy kávézással pont eltelt volna a félórányi várakozás. Nem a lábammal volt gond, hanem Bakonyszentlászló közelében, erõsen elkezdett alkonyodni, s a vadászok miatt ilyenkor már nem túl egészséges az erdõben mászkálni. Azért szerencsésen visszaértem. Büfé nincs. Ez nem esett jól. Energiaital sincs nálam. Ez meg pláne rossz. Átöltöztem, s elindultam hazafelé. A visszaúttal együtt, 48,6 km lett a túra távja, 930 m szinttel.

Jó kis túra. Helyenként elég látványos is. Az ellátása kiváló. Közel sem olyan sárosak az utak, mint amitõl tartottam.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200/1100 Ft-ért térképvázlatos igazolólapot, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt, de a vázlat alapján, a kiváló szalagozásnak köszönhetõen anélkül is végig lehetett menni. Vinyén valamilyen erdélyi kézmûves édesség és 150 Ft-os italjegy, A Pápalátó-kövön szõlõcukor, Fenyõfõn forró tea, a Csárdatetõn alma és ásványvíz, Ménesjáráspusztánál szintén valamilyen erdélyi kézmûves édesség, és esetleg barackpálinka, Porván 150 Ft-os italjegy, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma, valamilyen erdélyi kézmûves édesség, forró tea, és a hosszabb távosoknak Bakonyszentlászlóig szóló vonatjegy volt az ellátmány. Szépalmapuszta kivételével, minden ellenõrzõ ponton és a célban is kaptunk valamit.