VASAS MARATON 2015.10.04. AVAGY: FOLYTASSA TÚRÁZÓ
A 04:01-es (elsõ) vonattal sikerült Szobról eljönnünk, ami azt jelenti, hogy kb. 05:20-ra már a Nyugatiban voltunk. Rövid, érzelemmentes búcsúzkodás után Gyula és Zoli lementek a Metróba, hogy az elvigye õket a Szent Gellért térre, amely környékén parkol az az autó, amivel tegnap érkeztek oda, és ami ma reggel tovább viszi õket Tatabánya irányába, a megszolgált meleg zuhany, és a baldachinos ágy felé. Én úgy döntöttem, hogy tovább pörgök, mert az idõ szép, az élet rövid, ki kell használni, ezért a 4-es-6-os villamospótló busszal átmentem Budára, és a Margit híd budai hídfõjénél átszálltam a H5 HÉV-pótló buszra. (Ez a pótló buszok reggele.) Békásmegyerrõl már az igazi HÉV vitt tovább a pomázi állomására, az úti célomhoz, vagyis a Vasas Maraton rajtjába.
A nevezési lap kitöltésekor találkoztam a Vizi fivérekkel és Takival, valamint Kármán Zsolttal, aki megállapította, hogy nem vagyok normális, de a jubileumi (5.) Pálos 70 jelvényem azért tetszett neki. -.- Nem várom meg amíg a fiúk a kisbót elõtt erõsítenek, elhúzok, mert bõ 74 kilométerrel a lábamban úgyis secperc alatt utolérnek. Az utcai [Z-] jelzést valahol elveszíthettem, mert megint kint vagyok a fõúton. Ébresztõ! Gyorsan visszakanyarodok a templom felé, ahol az éppen érkezõ Viziékhez tudok csatlakozni. Késõbb a társalgás mondatait egyre nagyobb szünetek választják el egymástól, ahogy közeledünk az elsõ ellenõrzõpont felé. Meg vagyok elégedve magammal, mert minden gond nélkül fel tudok menni a fiúkkal a Petõfi pihenõhöz, ahol fényképezkedünk, majd megtekintjük a Napóleon kalapját formázó sziklaalakzatot. Innen átsétálunk az
1. EP-ra, a Kõ-hegyi turistaházhoz. Az egyik Gethe csemetétõl begyûjtjük a bélyegzést, majd gyümteát iszunk. A ház elõtt Jolie mereven ülve fixíroz egy kislány ölében menedéket remélõ cirmost. Nem várjuk meg, hogy kialakul-e egy új kutya-macska barátság, vagy, hogy üldözéssé fajul-e a történet; a rétrõl egy keskeny ösvénybe torkolló [S-] jelzésen megyünk tovább. Gyakran kell futók, és gyorsabb emberek elõl félreállni, de az enyhe lejtõn ezt szívesen megtesszük. T keresztezõdésben jobbra fordulunk, hogy a következõ pont kedvéért kis idõre letérjünk a [S-] jelzésrõl.
2. EP, Vasas-szakadék A szakadék sziklatömbjei között elsétálunk a felirandó kódig, és itinerünkbe piros zsírkrétával felírjuk a 13-as számot. A [S-] jelzésre való visszatértünk közben szembetalálkozunk Rush Boy, vagy most már inkább Rush Man Danival, aki láttomra megnyugszik, hogy nem csak Õ olyan elvetemült, hogy a Pálos 70 után ide jött. (Persze Õ biztosan nem egy fapadon ülve töltötte az éjszakát.) Rövid erdei utazás után traktor barázdálta széles útra kerülünk, majd ismét erdõben emelkedünk a Lajos-forrás felé. A pihenõbútoros rét után a menedékház elé mászunk, amit állítólag fel fognak újítani. Bizony, kár lenne ezt is hagyni lerohadni, mint annyi más, valamikor üdülési célt szolgált épületet országszerte.
3. EP, Lajos-forrás. Kialvatlanságomnak tulajdonítom, hogy elmentünk a [Z3] mellett, de pár méter után Tamás észreveszi a bakit, és visszamegyünk a házhoz, aminek közelében rálelünk a keresett jelre. Lejtõkön fékezünk hosszasan. A Kõrösi emlékmûtõl szép kilátás nyílik a Dömörkapu völgyére. Egy gerincen haladunk a völgy mellett, majd élesen balra lekanyarodunk egy erdészeti mûútra. Nem messze egy parkolóban nagy, lédús almával kínál a
4. EP, a Dömörkapu pontõre. Még egy darabon megyünk a [Z+] jelezte mûúton, de aztán balra letér a jelzés egy turistaútra. Gyorsan csutkáig rágom az almát, mert nemsokára technikázni kell a patakmederben. Egy becsatlakozás kapcsán [K+]-ra vált a jel. Egy helyütt annyira megtévesztõ helyre van felfestve, hogy már majdnem nyaktörõ vállalkozásba kezdünk az árokban, mikor megjelennek Dienes Áronék és normális utat mutatva lebeszélnek a produkcióról. Ilyen hosszúnak még soha nem érzékeltem az utat a Dömörkaputól a Bükkipusztáig; nyúlnak a távolságok, mint a csúzligumi. Észrevétlenül becsatlakozunk a [K-] útvonalába. A Lenkó emlékmûnél pihenésképpen készítek egy fotót a fiúkról úgy, hogy közben az elõtte levõ padon ülök. Mindjárt kiérünk a Sikárosi-rétre, itt csak az õszi kikericsek mutatják, hogy jócskán benne járunk már az õszben. Egy villanypásztornak látszó kerítés mellett való gyaloglás után, a [P-] keresztezõdésben jobbra kanyarodunk, néhány lépés után ismét ponthoz érkezünk.
5. EP, Bükki puszta. A rét most nem zsombékos, nem átfolyásos, mint késõ õsszel a Piros túrákon általában. Lehet, hogy a tegnapról maradt kakaó megivása miatt, de inkább a Dömörkapunál kapott alma kapkodó elfogyasztása okán rossz lett a gyomrom. Mintha alulról nyomná egy kapanyél. Alig várom, hogy beérjünk az erdõbe. Szólok a fiúknak, hogy menjenek csak tovább, mert van itt egy dolog, amit nyugodt körülmények között el kéne intéznem, és ha úgy gondolják, várjanak meg a Duna parti etetõponton. Nehezebb dolgom van, mint gondoltam, de végül sikerül megoldanom. Egyedül megyek tovább a [P-]-on. A következõ pont kétszer olyan messze van, mint ahogy az az emlékeimben élt.
6. EP, Király-kút. Az itt kapott sportszeletet egy padon ülve fogyasztom el. Közben Szimandl Anita és társasága érkezik és halad el. Anitával tegnap Budaszentlõrincen találkoztunk futólag. Természetesen Õ futott. A Szõke-forrás-völgyében Gombi ér utol, és számol be a tegnapi Lokomotívról. A mindig szép forrásvölgy most nem olyan megkapó számomra, mint általában, mert még nem zökkent helyére a gyomrom, még mindig a torkomban érzem. A köves patakmederben már egyedül bukdácsolok, mert Gombi elõresietett, szeretné elérni a 16:00-ás buszt Dobogókõn. A Kaincz-forrás után annyi a kiránduló, mint a nyüvek, és mind csatárláncban jön szembe. A szép idõ azokat is kicsalta a szabadba, akik nemigen látnak tovább a monitor képernyõjénél. Már Dömösön járok, amikor Tamás felhív, hogy nem várnak meg, mert õk is a 16:00-ás buszon akarnak lenni. Teljesen rendben van; nekem esett volna rosszul, ha miattam kényszerülnek lassabb tempóra a nekik megszokottnál.
7. EP, Dömös, Dunapart. Az etetõpontra érve megint egy rahedli Pálos 70 teljesítõvel találkozok. (Sára Péter, Szabó Elemér és mások.) Leülök egy fa tövébe és magamba diktálok egy vajas kenyeret csalamádéval és egy szelet házi sütit. Az utóbbit nem kell diktálni. Restauráció után elindulok a Duna mellett fölfelé. Kellõ ritmusban érkezõ szalagok segítenek a kanyargós úton. A nyakamat szinte égeti a Nap, de nem bánom, gyûjteni kell a D vitamint a bágyadt téli napokra. Jóval elõttem jár Sára Peti Nagyondinnyével. Örülök, amikor egy hosszú egyenes szakasz végén hirtelen eltûnnek a szemem elõl. Ez azt jelenti, hogy befordultak balra, közel van már Pilismarót. Már a település aszfaltját koptatom, amikor utolér Forrai U96 László. Bosszantóan fitten lépked. Jelzem neki, hogy már zombi vagyok, azért válaszolok csak tõmondatokkal, meg ühümökkel.
8. EP, Pilismarót, Köztársaság tér. (Jé! Ezt miért nem nevezték át II. János Pál pápa térre?) Gász Kata kuporog egy autó hátuljában, õ a pontõr. Tegnap éjszaka a célbaérkezés után, a márianosztrai étkezdében találkoztunk vele; a Páloson is õrködött valamelyik rövidebb táv pontjánál. Õ valamennyit biztosan alhatott, mert egy nagyságrenddel jobban néz ki, mint tegnap. U96 vele is marad egy kicsit jópofizni. A Dunapart után, az erdõ felé való flaszterezés közben is totális a fényözön. Mielõtt a [Z-] hirtelen balra bekanyarodna az erdõbe, egy árnyas padon elfogyasztom az utolsó (egyetlen) konzerv energiaitalomat. Szerintem ami ezután következik, az a leghosszabb teljesítménytúrás emelkedõ Magyarországon. Egy óra múlva nem akarom elhinni, hogy még mindig erõsen fölfelé kell hágni. Végül is a Duna szintjérõl kell a Dobogókõ magasságába felmászni közbeiktatva a Szakó-hegyet, ami egymagában sem pitty-putty. Az utóbbiról lefelé, a Szakó-nyereg irányába rongyolva örülök, hogy túl vagyok már a nehezén, bár hátra van még a Tost-szikla falépcsõje, majd az alattomos emelkedõ Dobogókõ felé, amelyen szintén hemzsegnek a kirándulók. Itt szokásos jelenség a következõ: Pólóban rohadok megfele, szembe pedig kabátban, kesztyûben, bojtos sapkában jön némelyik figura. Nem akarom erõltetni a 16:00-ás busz elérését, és a gyomrom sincs még teljesen rendben, sõt. U96 még a Szakó-hegy elõtt elõresietett, de õ sem ment el a busszal.
Cél: Dobogókõ, Matyi büfé. Egy büfében vásárolt zsíros kenyeret eszik randihagymával. Én rá se bírok nézni az ételre. Egyáltalán nem bánom, hogy nem az elõzõ busszal mentünk le, mert így sorba ülhetünk a megálló bódéjában a következõ buszra várva, és a hosszú, kanyargós úton lefelé sem kell állva zötykölõdnünk. Talán idén már nem is lesz ilyen szép, napos hétvégénk; örülök, hogy ennek a két napnak alaposan sikerült kiszívni a velejét...
Ottorino |
