Pilisi Lift Páternoszter II.
Valahogy elõre megéreztem, hogy ez a túra nagyon klassz lesz, így semmiképpen se akartam kihagyni, annak ellenére, hogy tudtam, hogy biztos jó nagy sár lesz, ami aztán be is igazolódott.
Reggel Pesten szemerkélt az esõ, de ez se tudott visszatartani. Visegrádról 8 óra után indultam gyors nevezés és a nagyon finom házicsoki letesztelése után. Hosszú aszfaltos szakasz az Apátkúti völgyig, és még a völgyben is egy jó darabig, ködszitálás, késõbb ahogy haladtam egyre felfelé, a köd mind sûrûbb lett, nagyon misztikus hangulata volt a tájnak. Aszfalt után végre be a turistaútra, és nemsokára kezdõdtek a patakátkelések, amiktõl mindig tartok, mert általában sikerül belelépnem, ha együtt mentem volna valakivel az most biztos hallgathatta volna a nyavalygásomat. De mivel egyedül voltam, meg kellett oldanom, a végére már egészen belejöttem J Csodaszép a völgy, ide máskor is el kell jönni, jobb idõben! A völgybõl kiérve Plilsszentlászlón már tejfölszerû köd fogadott, de az elsõ EP-n a tea, a forralt bor és az újabb adag csoki elfogyasztása után felfrissülve indultam útnak a Király-kút felé. Az út egyre sarasabb lett, csúszkáltam rendesen, mint szinte mindenki. A túra során végig jöttek szembe azok, akik a távon fordított irányban indultak, és láttam, hogy majdnem mindenki aki szembejött, sokkal sarasabb, mint mi, felfelé menõk, ebbõl már tudtam, hogy a neheze még csak most következik.
A piros kereszttel jelzett út jól követhetõ volt, aztán rátértünk a piros háromszögre, amely egy darabig volt is, aztán (legalábbis nekem) hipp-hopp eltûnt a ködben, pedig nagyon figyeltem a leágazásokat, mert tényleg nem voltak jók a látási viszonyok. Visszamentem egy jó darabon, de nem találtam meg. Szóval sikerült megint eltévedni, ez már lassan szokásommá válik sajnos. Kiértem egy földes erdészeti út hajtûkanyarjához, és ott találkoztam egy szintén eltévedt túratárssal, õ is ide-oda bolyongott már egy ideje piros háromszöget keresve. Az itiner szerint a jelzett út keresztezi az erdészeti utat, csak nem tudtuk merre induljunk el rajta, hogy esetleg megtaláljuk újra a jelzést. Aztán elindultunk lefelé, mert az itiner szerint is lefelé kellett hogy vigyen az út, nagyon sasoltuk a keresztezõdéseket, de semmi. Majd kiértünk egy aszfaltos erdészeti útra, ennek megörültem, mert emlékeztem, hogy a Vasas 25 túrán a Király-kút közelében volt egy ilyen aszfaltos út, amit kereszteztünk, csak ez az út lehetett az, annyi aszfaltút nincs errefelé, tehát ha követjük az utat, igaz kerülõvel, de megtaláljuk az EP-t. Na igen, ez oké, de most melyik irányba tovább? Végül közös megegyezéssel elindultunk az úton, jó sokat mentünk, mikor szembejött egy biciklis, õt lestoppoltuk és rákérdeztünk, jó irányba megyünk-e. A Király-kutat nem tudta merre van, de mikor megmondta, hogy Dömörkapu és Sikáros felõl jött, én már tudtam, hogy pont a másik irányba kellett volna menni. Vissza is mentünk, és tényleg az volt a jó irány, megtaláltuk a Király-kút felé vezetõ utat, igaz így pont a fordított irányból, felülrõl közelítettük meg az EP-t, de legalább már újra „sínen voltunk” Nem tudom mennyi pluszt tettünk bele, én olyan 4 km-re becsültem az aszfaltos úton megtett idõ alapján. Király kúttól kezdõdött egy nagyon kellemetlenül saras meredek szakasz felfelé, csúszott, már az járt az eszemben, hogy fogok itt majd visszafelé lejönni. Majd szelídült a kaptató, de a sár nem csökkent, és hamar el is értük Dobogókõt, a „visszafordítót”. Csaknem 1 órával késõbb, mint ahogy a rajtban terveztem, igaz ekkora eltévedéssel nem számoltam.
Az EP-n egy finom zsíroskenyér, egy bögre tea, és eddigi túratársamhoz (nevét sajnos nem jegyeztem meg) csatlakozott még Elõd nevû másik túratársunk is, hármasban indultunk visszafelé. Még alig hagytuk el Dobogókõt, mikor az elkavarásban társam volt srác a sárban hatalmasat esett, a térdét is beütötte, mint mondta, de jött velünk rendületlenül egy darabon, de aztán lemaradt, mondta, hogy nyugodtan menjünk tovább, õ majd szép lassan jön utánunk. Miután tisztáztuk, hogy van nála lámpa, mert tuti rá fog sötétedni, ha azzal a tempóval tud csak menni, Elõd és én elindultunk jó tempóban visszafelé. Néha kis „sársíelés” lefelé a Király-kúthoz, szerencsére sikerült nem elesni egyikünknek se.
Ismét Király-kút, pecsét, és most már a jó úton mentünk tovább, kalandos átmászás a saras völgyön, majd túratársam megmutatta, hol volt az az Y elágazás, amit benéztünk odafelé, jelzés a leágazásnál nem is volt, csak kicsit távolabb, hát a ködben nem vettem észre, tényleg könnyû volt benézni. Ez a szakasz egy darabon felfelé ment, hiába „Lejtmenet” volt a neve aki a Dobogókõ-Visegrád távot választotta, itt jó saras emelkedõn mehetett felfelé. A köd továbbra is tartotta magát, sûrû volt és szitált rendesen, de valahogy nem zavart annyira, mint a sár.
Pilisszentlászló másodszor, a forralt bor már elfogyott, így a pecsételés után teával és házicsokival frissítettünk, és nekivágtunk az utolsó szakasznak, szerettem volna a patakátkeléseket még jó látási viszonyok között letudni, túratársammal számolgattuk is, hányszor keresztezte az út a patakot, az egyik utolsónál a partra kilépve sikerült 1 lábra és 2 kézre érkeznem, szerencsére baj nem történt, csak csuklóig saras lettem, de kéznél volt a patak jeges vize. Belehúztunk a végébe, bár a célhoz vezetõ hosszú aszfaltúton a talpamat már kicsit éreztem, a sötétedés pont akkor ért el minket, mikor már lakott területen voltunk, így lámpára nem volt szükség. A célban átvettük a díjazást, és megettünk egy tányér finom paprikáskrumplit, nagyon jól esett. Túratársam felajánlotta, hogy egy darabig elfuvaroz, mert nem megy be Budapestre, de ez is jól jött nekem, utána hamar jött a busz, gyorsan hazaértem.
Nagyon remekül megszervezett túra volt, köszönöm a rendezõknek, és az ellátás is szuper volt, különösen a házicsoki volt isteni finom.
Túratársaimnak köszönöm, hogy együtt mehettünk, jót beszélgettünk közben, Elõdnek külön köszönöm a fuvart, másik túratársam meg remélem szerencsésen gond nélkül beért a fájós lábával.
Jövõre is itt a helyem ezen a túrán! |
