Nem kis várakozással tekintettem a túra elé, hiszen egyrészt életem elsõ „50”-ese volt ez, másrészt tavaly õsszel kapott el ez a teljesítménytúrázásos õrület, és harmincon túl minden sportos múlt nélkül elõfordulnak nehezebb pillanatok. Izgatottan vártam tehát a szombatot.
Fehérvárról nem sokkal 7 elõtt zötyögött be a kis „virágszedõ” szerelvény a veszprémi állomásra, ahol az igazolólapomra 6:55 került. Úgy tûnt, a rajttal szerencsém volt, mert az épületbõl kifelé jövet már nagy csapat kollégával találtam szembe magam, és a sor gyorsan nõtt.
Az épületbõl kifelé az elsõ program: városnézés. Ez egyhangúan indult, mert egy forgalmas út mellett kellet haladni ipari külterület mentén, de a Séd melletti utcára befordulva már kellemesebb volt a környék. A belvárosban a reggeli napsütésben megkerültük a vár dombját, nagyon hangulatos utcácskákon vezetett az út, többször átkeltünk a Séden, mire az Állatkerthez értünk. A patakokon való átkelés egyébként gazdagon elõfordult a túrán, utólag nyolc patakot azonosítottam térképrõl, amelyeken a túra alatt át kellett kelni, némelyiken többször is.
Az állatkerttõl lépcsõsor vitt fel egy kis dombtetõre, ahonnan le, meg fel, meg le, mígnem kereszteztük a 8-as fõutat, és kedves dombocskák között az Ördögrágta-kõig , majd egy mezõn átvágva a Csatári-hegyig jutottunk.
A dombon a kis kápolnát megkerülve, erõs ereszkedéssel visszajutottunk a Séd völgyébe. Bándig kísérhettük a patakot, meg a balról a földutat szegélyezõ hegyek vonulatát. Bándon át azután aszfalton haladtunk Herend vasútállomásig. Elsõ egyharmad megvan viszonylag kényelmesen, kis pihi. Továbbra is csodás idõ, úgyhogy egy réteg ruha le.
Herendrõl kifelé emelkedõ a Bors-telkeknél, és gyönyörû kilátás a bakonyi dimbes-dombos vidékre.
Következik az önkiszolgáló pont (magunknak kellett lukasztani), két átkelés a Borsteleki patakon, és már neki is vághatunk a Hajag tömbjének. Könnyebb volt, mint vártam. Az itinerben brutálisnak hatott az emelkedõ szintrajza, a valóságban néhány résztõl eltekintve kényelmesen fel lehetett jutni. És a látvány pazar. Erdei virágok szõnyege, a magasabban lévõ erdõben tömör medvehagyma haragoszöldje alul, középen a bükkfák szürkéje, felül a kék ég és a ragyogó nap. Lenyûgözõen szép volt az erdõ.
Fent pedig finom tea és sörpad vár. Nem bántam volna a fordítottját sem: sör teapaddal. Itt volt a második hosszabb pihenõ.
Innen nagyjából szintben haladt az út, kis kilátás az egyik kanyarban, aztán szép lassan jött az ereszkedés, továbbra is varázslatos bükkösben. Hamarosan irányváltás, és az Öreghálás felé egy erdõkkel szegélyezett réten vágtunk át, ahonnan az omladozó épülettõl kezdve irány Pápavár alja. De elõbb még a Fekete-Séd völgyében ereszkedünk, néhányszor átkelünk ezen is, aztán felfelé haladunk, néhol sûrû fenyvesben, lassan megvan az EP. Na majd itt pihenek, gondolom, de nem sok helyet találok magamnak, és itt még igényes vagyok, nem ülök a fûbe, úgyhogy megyek is tovább. Majd a Jáger-réten…
De addig többnyire ereszkedés, meg egy kis aszfalt, ami már nem esik jól. Jáger réten hosszabb pihi (és már nem bánom, hogy csak a fûben ülve), aztán „naszedjükcsakösszemagunkat” csatakiáltás, és megyek tovább. Itt az út egy vadászház mellett visz el, oldalában patak, tó, rengeteg erdõ… irigylem, aki itt él.
Lassan emelkedek a kb. hetedik patak völgyében, és az OKJ itt igen cseles: jószerével ellentétesen kanyarog az ösvény, mint a patak, így jónéhányszor kell átugrálni felette. Kezdem azt érezni, hogy messze van még Városlõd. De azért csak haladok, elérjük a régi vasút vonalát, ami megint csak nagyon szép erdõben kanyarog, és kicsit lassabban, de még biztosan elérem a Torna-patak mellett lévõ pontot.
Talán már nem is meglepõ, de ezen a patakon is át kell ugrani, és már mehet is kifelé a völgybõl az ember fia, már Városlõd felett gyalogolunk, szép dombos táj ismét, legelõ erdõkkel szegélyezve, szép, szép, csak már a lábam kellemetlen tüneteket produkál.
Végre-valahára beérek a faluba, megvan a „sportpálya” is, beérkezés, gratuláció, huppanás a földre. Végül 9:44-el sikerült a teljesítés, és noha a célban már igen fáradt voltam, másnapra kihevertem a megpróbáltatásokat.
Összegezve nagyon szép volt a vidék, az idõ is gyönyörû, a szervezésben sem volt hiba, tõlem ez a túra csillagos jelest kap! |
