Gerecse 50 (8 év távlatában, akkor és most)
Kerek 8 éve, hogy elsőként nekivágtam eme híre-neves túrának és visszaolvasva az akkori beszámolómat csak mosolygok, hogy mennyi minden változott azóta és persze mennyi minden nem.
Idén komoly célokat dédelgetve szívünkben, Ákos barátommal úgy döntöttünk, hogy a május végén megrendezendő Kinizsi 100 felkészülésének ez lesz első stációja, tekintettel arra, hogy a túra bizonyos részei érintik is a nagytestvér útvonalát és persze egyfajta önismereti tesztnek sem utolsó, hogy még időben felmérjük mi és hol dörzsöl, megfelelő-e a cipő és ruha választás...stb.
A frissítően hűs, ugyanakkor kellemesen meleg, hajnali levegő már sejtette velünk, hogy az időjárásra nem lehet majd panasza senkinek és így is lett, gyönyörű idő volt egész nap.
04:45 kor csörgött az óra, gyors készülődés, autóba be, Ákos barátom és Otília felmarkolása és már robogtunk is hármasban autóval Győrből Tatabányára a Jubileum Park rajtsátra felé, hogy lehetőleg még időben a „tömeg” előtt elrajtolhassunk. A start nagyon profin és flottul ment, kb. 0,5 percet vett igénybe. Az online regisztrációs előre kinyomtatott vonalkódunk leolvasásával már el is indult az időmérés, nem győztem gyorsan előkaparni a telefonomat a zsebemből, hogy lehetőleg azonos idővel indíthassam el a tracker alkalmazást. J
A rajt időpontja 06:35 lett és ahogy kiléptünk a sátorból a Köztársaság útjánál található gyalogos átkelő piros lámpájánál máris realizálhattuk, hogy a tömeg elkerülését buktuk, ugyanis amíg szem ellátott mindenhol túrázok sokasága hömpölygött keresztül-kasul a városon. Mint később a célban kiderült idén ismét megdőlt minden eddigi rekord, mintegy 11.000 ember indult el az összes távon.
No sebaj gondoltuk magunkban, mivel majd a 2. ep-től már szétforgácsolódik a mezőny. Tévedtünk! Idén 40 km-t kellett arra várni, hogy ne egymás hegyén-hátán koptassuk a talpunkról a bőrt. Szóval az idő gyönyörű volt, a kedvünk jó, a cél pedig az, hogy egy 10 órás szintidőt produkáljunk, ami még felkészülésnek se lenne utolsó. Otinak ez volt élete első 50-ese, tőle már az elején elbúcsúztunk, hogy mindenki a maga tempójában mehessen.
Nem terveztünk sehol komolyabb pihenőt tartani, ehhez képest már a baji vadászháznál (2. ep) előkerült részemről a jó öreg leukoplaszt, és még éppen időben sikerült elcsípnem a bal sarkamon kinővő vízhólyagot. Aha, szóval akkor nem ez lesz a tökéletes választás a Kinizsire, datáltam magamban a száraz tényeket.
A lendülettel szerencsére ezután már nem volt semmi probléma. A hólyagok megnyugodtak, a leukoplaszt pedig elfoglalta betonbiztos helyét a zokni és a cipő között. Idén egy vibram talpas Saucony terepfutó cipőre esett a választásom, amolyan teszt jelleggel. Tudtam, hogy a terepviszonyok nem indokolnak durva, magasszárú, merev talpú bakancsot, valamint ha egy kis kocogásra adnám a fejemet, az is könnyebben teljesíthető ebben. Néhány rövid szakaszt leszámítva igazolódni is látszott a teóriám, de pl. az 1-2. ep. között szakaszon földútra felszórt öklömnyi nagyságú kövek némileg árnyalták az elképzelésem. Azért gyorsan túl lehetett lendülni ezen a részen és már nem is gondolt rá az ember többet.
Az ellátásra nem lehetett panasz, mindenhol gyorsan ment a pecsételés, vízvétel, kitelepülés, minden földi jó, amit az ember csak elképzelhet. Hiába ez a túra nem az eltévedések, itiner bújás és a magunkkal cipelt víz tökéletes beosztásának harca. Inkább hajaz egyfajta fiesztára, ahol az embertömeg garantálja, hogy elképesztő fizimiskájú arcokkal, felszerelésekkel és túrázókkal találkozhatsz.
Sokat beszélgettünk Ákossal, az idő gyorsan repült és azon kaptuk magunkat, hogy már Héregen is vagyunk, ahol a temető artézi kútjából hamar megoldódott a folyadékutánpótlás is. A Bánya-hegyi „siratófal„ tetején úgy tűnt mindenki leejtett valamit a földre és azt keresi, mivel némi légszomj kíséretében, görnyedten, térde támasztott kézzel bámulta jó néhány ember a földet. J Nem véletlenül vannak itt minden évben a mentős bácsik. Kétségtelen meredek annak a falnak a vége, de kellően rövid is ahhoz, hogy a hipervenntillációt azért megússzuk. Ezt követően van egy hosszabb 10 km-es hullámvasút etap a Koldusszállási ep-ig, amelynek féltávjánál még egy kis frissítővel is kedveskednek a szervezők szóda és zsíroskenyér formájában. Na ezt követően már tényleg kicsit szellősebben haladhatunk.
Az utolsó 10 km-re annyi ep. jut, hogy már-már azt hihetjük fénysebességgel robogunk, pedig csak a korábbi 10 km-es résztáv csökkent 2 km-es szakaszokra. A Turulhoz vezető betonút az most is beton, nem fűznék hozzá sok mindent, a városba levezető lépcső pedig most is ugyanolyan kellemetlen volt, mint 8 évvel ezelőtt.
A célban örömmel láttam, hogy hatalmas sátor várja a megfáradt túrázókat. 8 évvel ezelőtt szakadó esőbe értünk be, így mindenki menekült valami viharvédett helyre, ami kicsit degradálta a célba érkezés és eredményes teljesítés eufóriáját. Az akkori beszámolómban pont ezt fejtegettem a rendezőknek, hogy milyen jó lenne ha felállítanának egy hatalmas sátrat, mert ha csak a résztvevők ötöde marad még ott egy kicsit beszélgetni, lazítani, legyen egy hely, ahol ezt megtehetik. Úgy tűnik e tekintetben is sokat fejlődött a szervezés az elmúlt években.
Az időnk végül 10:16 lett, ami részemről idei első túrának megteszi 8 év kihagyás után, de mindketten éreztük, hogy van még hova fejlődni.
Ami tetszett:
- Profi szervezés, regisztráció,
- Gyors start/cél, ep. check-in
- Korrekt ellátás, ami alatt a bőséges folyadékvételi lehetőséget értem
- Profi itiner (bár a tömeg miatt nem igazán van rá szükség)
- Még mindig szép, és igényes kitűző, oklevél
- A rengeteg ember miatt a pezsgő közösségi életérzés és hangulat
Ami nem tetszett:
- Ennyi embernél a nagy számok törvénye miatt elkerülhetetlen a szabályok betartására képtelen (szemetelő, dohányzó, viselkedni nem tudó...stb) emberi lény. (Soha rosszabbat. J )
További jó túrázást minden kedves természetszerető örökmozgónak!
|
