Sárga 70 - első benyomások
Felkészülésem a Kinizsire a Gerecse 50 után elérkezett második nagy mérföldkövéhez, amely a hétvégi sárga 70 személyében öltött testet. A túra egyben életem első éjszakai és 70-es túrája is volt.
Mivel nagyon rosszul mértem fel az éjszakához szükséges ruházatot, lábbelit, iszonyúan túlpakoltam magamat. Attól tartván, hogy az aljnövényzeten pihenő hajnali dér majd teljesen eláztatja a nem vízálló Saucony Exodus terepfutó cipőmet, a túra éjszakai szakaszát (35 km) egy 10 éves Lowa, C talpkeménységű magasszárú, tönkrevaxolt, nubuk marhabőr bakancsban toltam végig, ami kegyetlenül kiszívta az erőt a lábamból. Egyrészt iszonyatosan izzadtam, a zokni teljesen átnedvesedett, gyakran el is mozdult, másrészt az izzadtsággal átitatott bakancs nagyon nehéznek és erős túlzásnak bizonyult a terephez és a hőmérséklethez is.
1. számú konklúzió: Soha, de soha ne vigyél magaddal magyarországi (50 km fölötti) teljesítménytúrára ilyen jellegű bakancsot.
2. számú konklúzió: Soha ne vigyél magaddal nagy (45 l) hátizsákot mert úgyis telepakolod.
Az egyetlen szerencsém az volt, hogy Pilisvörösváron a Sramli sörözőben is volt lehetőség csomagszállítást igénybe venni, amivel nyomban éltem is, racionalizáltam a batyum tartalmát, megtörtént a cipőcsere, de még így is tele voltam kételyekkel, hogy fog ez menni, mivel itt már 30 km-nél olyan fáradtságot éreztem, mint a Gerecse céljában. Nem lesz ez így jó...gondoltam.
Na de vissza az elejére. Tomi barátommal vágtam neki ennek a túrának, aki komoly tapasztalattal bírt és bivaly erős, szóval tudtam, hogy meglesz a kellő motiváció és ösztönzőerő. 18.40-kor kocsival rajt Győrből, majd autó elhelyezése a budaörsi célban, irány busszal a kelenföldi 4-es metro, átszállás a Kálvinon a 3-asra és már ott is voltunk pikk-pakk 10 perccel a vonat indulása előtt a Nyugatiban. Utóbb Tomi arcát felidézve azért ezt nagyon kicentiztük. :-)
A vonat esztergomi tervezett érkezési ideje 22:45 volt, így sejteni lehetet, hogy a 23:00-ás rajtra tekintettel, gyakorlatilag megszállják a „sárgák” a vagonokat. Így is lett, tele volt víg kedélyű harcosokkal. A vonaton még vacsora gyanánt bepusziltam 8-9 szelet nutellás palacsintát, no meg az éjszakai menetre tekintettel egy Red Bull-t felkészítve szervezetem a megmérettetésre. A vonat pontos volt (???) a nevezés gyors és 23:00-ás rajtidővel el is indultunk sokad magunkkal.
A túra első (éjszakai) szakaszában, a sok fejlámpa hegyre fel-le kígyózó sorának, a hajnali madárcsicsergésnek és pirkadatnak tényleg van egy romantikája és hangulata. Itt még több táv is együtt megy, így sok a túratárs, valamint a szervezők által elhelyezett fényvisszaverő sárga jelzések révén eltévedni szinte lehetetlen. Az idő gyönyörű volt, a meneteléstől pedig egyáltalán nem fázott az ember az 5-6 fokos átlag hőmérsékletben. A terep végig jól járható a túra során, éjszaka sem kell attól tartani, hogy kimegy az ember bokája, persze azért fő az óvatosság. Életem első éjszakai túrájaként kellemesen csalódtam, mert se nem fáztam, se nem tévedtem el és Tomival szinte az egész éjszakát végigbeszélgettük, így az idő is gyorsan röpült. Az első kettő EP (Vöröskereszt, S-S+ elágazás) nagyon hamar elérkezett, Pilisszentléleken valóban napszaktól függetlenül, mindig ugatnak a kutyák, majd a még alvó Klastrompusztán gyors artézi kútból történő vízpótlás után robogtunk tovább. Ezután egy viszonylag hosszabb szakasz következett, amelynek vége felé már a nap is pirkadni kezdett, elérve a Vörös-hegyi nyeregnél található EP-t. Nos GPS track a zsebben ide, vagy oda, a pilisvörösvári kálvária ideiglenes ellenőrző pontot nagyon benéztük és a nagy beszélgetésben úgy suhantunk végig a Kápolna utcán, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Sebaj a Kápolna utcába torkolva (a két utca ugyanis egy Y száraiként összefut kb. 1 km után) realizáltuk a hibát és visszafordulva gyorsan kitöltettük a kimaradt pecsét helyét. Itt egyébként megint volt szerencsém összefutni azzal az idős, egyedül túrázó őszhajú nénivel, akihez már a Gerecsén is volt szerencsém és a változatosság kedvéért most sem sikerült a tempóját tartanunk. :-)
A következő EP a Sramli söröző volt, amelyről fentebb már írtam élet és túramentő funkciójáról. Gyors pihi, átvedlés futócipőre, a hátizsák felének ürítése és már robogtunk is tovább a friss hajnali levegőben Pilisvörösváron keresztül. A bakancs után szinte suhantam és végre helyreállt a túrához ideális komfortérzet is.
A soron következő EP-éket nem részletezném, az út változatos volt, a kedvünk jó, talán ha egyet kellene kiemelnem, akkor a Hidegkúti út – Kötők padja közötti szakaszt említeném. Különösen a Rózsika forrás szakasza tetszett nagyon. Ide még a családdal is biztosan visszatérünk. Az Újlaki és a Nagy Hárs-hegy sokat kivett belőlem, már rendesen kivoltam, de már nem akartunk megállni. Itt érkezett el talán a legmélyebb holtpont, mert a Csacsi-rét csak nem akart elérkezni, az idővel sem álltunk túl jól. A rét előtti néhány kilométert már futva tettük meg, félve a szintidőből történő kicsúszástól és az ebből fakadó hirtelen jött adrenalin sokktól hajtva. Végre ez az EP is eljött, de már nem volt megállás. Bevallom innen már kicsit nyugodtabban folytattuk, ami nálam egy befelé forduló zombi üzemmód formájában öltött testet és már csak egyetlen vágyam volt, hogy végre vége legyen az erdőnek és meghallhassam, láthassam Budaörs utcáit, zaját. Az utolsó 20 km-en gyakorlatilag ugyanaz a 20 ember kerülte folyton egymást, attól függően kinek mi ment jobban: a hegyre fel, vagy a hegyről le szakaszok.
Az utolsó előtti EP-hez (Huszonnégyökrös-hegy) érve megkaptam amire vágytam, előttünk terült el Budaörs, de tudtuk, hogy még vár ránk a túra crème de la crème–je a Törökugratóra történő felszökés. A célba végül 17 órás szintidővel értünk be. Sajnos az utolsó 12 km-en nagyon belassultunk, gyakorlatilag 4 óránkba telt a megtétele. Ez 3 km/h-ás átlagot jelentett, amiről tudtam, hogy a „nagytestvéren” (K100) majd nem engedhetünk meg magunknak. Számomra a meredekebb lefelék mentek cudarul, mivel a fáradtságtól már nem mertem futni, félve egy esetleges sérüléstől, holott itt lehetett volna hozni a felfelé elvesztegetett sebességet. Összességében egy nagyon szép, kihívásokkal teli és tanulságos túra volt ez számomra, amelyből sokat tanultam a jövőre nézve.
Ami tetszett:
- Nagyon szép és kiválóan jelölt túraútvonal (zéró dzsungelharc)
- Az éjszakai és hajnali szakasz hangulata, a települések fényei az erdőből.
- Kedves segítőkész szervezők, pontellenőrök (GPS track előzetes rendelkezésre bocsátása és vízvételi lehetőségekről történő tájékoztatás)
Ami nem tetszett:
- Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy semmi érdemi nem jut eszembe. J
|
