Túrabeszámolók


Trianoni teljesítménytúra (Kerepes)

ArtoonoelTúra éve: 20162016.06.04 19:51:41
Nagyon jó kis túra. Idén votunk második alkalommal.
Nagyon tetszett az új útvonal (mi a 25-ös távon voltunk, ami majdnem 30 km),sokkal hangulatosabb volt a sok erdei csapáson haladni, a tavalyi főleg poros földút helyett.
Induláskor pikk-pakk megvolt a regisztráció.Potom 500Ft nevezési díj szerintem több mint baráti.Az itinerrel kétszer meggyült a bajom, mert egy füzetben volt a 3 táv útvonal leírása és az EP elhagyása után rosz oldalon nyitottam ki és másik táv útvonalát néztem.:-)
Mázlim, hogy volt velem felnőtt kisérő is. xD
A jelzések legtöbb helyen nagyon jók, bár volt 2 hely ahol útelágazásnál nem volt jelzés, de nem lehetett nagyot tévedni.
Az ellátás: Az első EP-nél egy műzli szelet és mind az öt EP-n vízvételi lehetőség.
A célban a kiírással szemben, ahol meleg ételt ígértek, zsíros kenyér fogadott és szörp, víz.
Ez kicsit lelombozott, tavaly finom paprikáskrumpli várt, erre számítottunk.
Persze ebből a nevezési díjból megértem, hogy nem jött ki, de akkor legalább módosíthatták volna a kíírást és nem lett volna pofára esés.
Tavaly 2 féle jelvényből lehetett választani, párom az egyik fajtát kérte én a másikat.
Idén gondoltam, megszerzem a másikat is, de csak egy féle volt, amilyet tavaly is kaptam.
Már kettő van.:-)Gyüjteni fogom.
Jövőre is megyünk, a szervezés és a környék miatt is.
Végre egy jó kis túra gyermekkorom színhelyén.
Köszönjük.