Túrabeszámolók


Nemszázas/Kincskereső

Petya83Túra éve: 20162016.06.20 13:50:26

 Bakonyi Nemszázas 107 km


2016.06.18.


Pár nappal a túra előtt elhatároztam, hogy a Pápán lévő három napos fesztiválon való részvétellel szembern inkább megőrülök és megpróbálkozom a 107 km legyűrésével. A túra közben néha szidtam is magam e döntésem miatt, de most elmúlt ez az érzés. :)


Nem siettem, fél 9 után indultam Vinyéről, mert Bakonybélbe 6 óra körül akartam érkezni, hogy a Mo-Izland EB-meccsnek legalább az első félidejét megnézhessem. Csesznekig semmi extra nem volt, utána két fiatal hölggyel és egy sráccal mentem tovább Bakonybélig (ők a 70-esen mentek). Így legalább nem kellett egyedül mennem. Az Ördög-árokban most volt víz, így a folyamatos átkelések miatt kicsit időigényesebb volt ez a rész, mint gondoltam. 


Minden rendben ment, jó tempót mentünk mind a négyen, Bakonybélben egy kocsmában sikerült is az első félidőbe belelesnem. Szentkútnál 19 óra után voltunk, innen sajnos egyedül mentem tovább. A murvás úton mentem a hajagi pontig, majd Fodortanyáig gyorsan ledaráltam a km-eket. Ott azonban saját balf*ságból elkeveredtem. Itt vesztettem vagy 45 percet, de megtalálva a helyes utat, gyorsan a Pisztrángos-tónál voltam éjfél előtt. Mivel unatkoztam, elhatároztam, bevárom a mögöttem túrázókat, hogy ne egyedül menjek tovább. Tudtam, hogy páran még vannak. Fél 2-ig vártam, addig a pontőrökkel dumálgattam, akik sörrel is megkínáltak. Három túrázó jött, utánuk kb. 10 perccel mentem én is. Németbánya után sikerült utolérnem Krisztiánt, akivel a célig boldogítottuk egymást. :) Ő a 125-ös távon ment.


A Gyilkos-tó előtti hosszú aszfaltút elég unalmas volt, jó volt letérni róla a tóhoz, ahol a paprikáskrumpli életmentő volt. Pihenés után továbbmentünk, kezdett világosodni. Gyorsan a Szarvad-árokban voltunk, de onnan a Z jelzésig a folyamatos emelkedő nem hiányzott. Utána üdítő volt Kisszépalmáig a szintben haladás. Tíz perc pihenő után hamar Porván voltunk, ahol a kocsmánál természetesen meg kellett állni egy hosszúlépésre. Porva-Csesznek vá-ig elég unalmas erdős részen mentünk, onnan viszont furcsa élményünk volt: sok kiránduló között mentünk Vinyére, a célba. Ez már gyorsan lement. Felemelő pillanat volt a büfé megpillantása. :)


Régóta nem mentem ekkora távot, az utolsó 20-25 km-en ezt éreztem is, de egy vízhólyag kellemetlenségét leszámítva nem volt problémám. Köszönet a rendezőknek, jó kis túra, kár, hogy kevesen indultak. Biztos vagyok, hogy nem utoljára voltam itt.