Túrabeszámolók


Mátrabérc / Hanák Kolos / Múzsla

kekdroidTúra éve: 20072007.04.15 11:14:30
Mátrabérc 2007


Felhõtlen hajnalra ébredek és némi szállításügyi intézkedés után már Sirokon is vagyok, negyed hét környékén. Csípõs, hajnali idõ van, ezért inkább a kabát magammal cipelése mellett döntök, mint kiderült, abszolút feleslegesen. (Viszont jól nézhetett ki egész nap, szokásom szerint az ujjával a hátizsák fogantyújára csomózva :).) Tehát: rajt, pontosan 6:15-kor, az indítást végzõ lány javaslatára még ráírom a nevemet is az itinerre. Majd elindulok. Tudatosítani kellene magamban, hogy rettenet sokat kell majd menni felfelé, sõt, hogy a lefelében sem lesz sok köszönet. Kicsit csodálkozom, hogy hol a nagy tömeg, tavaly öt egész perccel indultam hamarabb és folyamatos menetoszlop volt már az elején. Nem kell azonban aggódnom, az enyhén harmatos réten, az országút elhagyása után már lehet kezdeni az elõzgetést. Ez ugyanis egy ilyen túra, túrázók elõznek meg más túrázókat, majd a leelõzöttek néha visszaelõznek, néha nem. Máshol is így megy, de a lépték itt nagyobb. Úgyhogy a Gazos-kõig tartó, folyamatos emelkedõnek egyetlen pillanata marad emlékezetes, az, amikor húsz méter körüli sor alakul ki egy erdészeti kerítés keresztezésénél, majd kicsit fentebb ugyanez. Innen visszanézve látni a párába csomagolt Sirokot, messzebb a Bükk hatalmas tömbjét, amott Recsk, Bátor, satöbbi. A hajtás viszont nem hagyja, hogy sokáig bámészkodjon az ember, az ajánlott idõbeosztás eleve hajcsárként mûködik, ha valaki idõtartalékot akar összeszedni, akkor még jobban oda kell lépnie. Ezt a taktikát követem én is, így hamar megérkezem a Jóidõ-nyakhoz (szép kilátás dél felé, a hegyoldalra), majd kellemetlen emelkedõ következik. Már elhagytam a pár évvel ezelõtti szomorú esemény emlékére állított emlékhelyet, amikor valaki elõzése közben csak annyit hallok, hogy "akarsz te is olyan kopjafát?". Nos, nem akarnék egyelõre. Továbbhaladva, már a Jagus hátáról lefelé meglátom a Detk-Nagybátony 110 kV-os hálózatot, ez nem szakmailag érdekel most, hanem a Domoszlói-kaput jelzi elõre, illetve az ott várható itatóspontot. Nem is kell csalódnom, finom, hideg vizet kapok. Már csak az Oroszlánvár van itt hátra, amely kényelmetlenül meredek emelkedõt képez itt, de csak véget ér egyszer. Fent pecsét, önkiszolgálós idõfelírással (volt kiakasztva toll).

Sokan örülnek a csúnya emelkedõ végének, de az igazi móka még csak itt kezdõdik, nevezetesen a Cserepes-tetõ oldalára és a Nagy-Szár-hegy tetejére való felmenet. Kiérve ez utóbbi tetejére, ritka, páramentes panoráma mutatja meg a fél Mátraalját, beleértve a visontai hõerõmûvet is. Kellemes, néha emelkedõ, néha lejtõ út következik a Markazi-kapuig, majd a fõ hegymenet, Kékestetõre. Közben sokan jönnek, az ellenkezõ irányból, igyekszem félreállni mindenki elõl - beleértve az engem elõzõket is -, mutatva, hogy nem is sietek úgy igazából. A felfelé igyekvõ hegyoldali ösvény amúgy is szép, van mit nézni. Így hamar felérek Sas-kõhöz, találkozom is múlt héten megismert, tûzszerész útitársammal, akivel a Lemaradás elején mentünk együtt. Itt is nagyon igyekezett, hamar el is lépett, én nem akartam (khm, nem tudtam) futni. A Sötét-lápa-nyeregig (ahol a K+ csatlakozik be észak felõl) elsõrangú kilátás nyílik itt-ott, ezt követi kedvenc kaptatóm Kékesre. A csúcson levest és vizet adnak a síházban, iszom is vagy egy liter folyadékot.

Miután itt utolérem fent nevezett sporttársat, egy darabig együtt haladunk, igyekszem felvenni a tempóját. Ez megy is egészen addig a csudálatos lejtõig, amelyen már mentem le is, meg fel is és megfogadtam, soha többé ilyet nem teszek. Most azonban mégis, útitársam lazán veszi a dolgot, én majdnem elesek, õ pedig ellép. Az elején írt elõzgetés címû fejezet itt tovább bõvül, innen már a Hanák Kolos túra leendõ teljesítõivel közös úton haladunk, legalábbis a késõn nevezõkkel. Hamarosan elérem a Mátra-nyerget, mindenfelé bóklásznak mindenféle túrázók, néhányan, itinerrel a kezükben a 24-es úton húznak éppen el Parád felé, néhány térképolvasó társuk kiabálja õket vissza. A Csór-hegyre vezetõ emelkedõn kezdem igazán érezni a Kékesig tartó hajsza eredményét, a tetõn meg kell állnom enni-inni, nem várhatok a következõ pontig.

Kellemesebb, hullámvasutazó rész következik, jobbra (észak) a Tátra mutatja magát teljes havas valójában. Itt viszont jó meleg van, fõleg hegynek fel. Egy helyen a K+ jelzést alig páran követik, pedig csak némi gallyon kell átlépni, onnan elég jó az út. Még egy barátságtalan emelkedõ, és máris a soron következõ itatóponton töltik szorgosan a jaffaszörpöt, kapok szó nélkül vagy négy pohárral. Mindjárt jobb kedvre derülök, innen már nincs messze Galyatetõ, ráadásul a távot erdõben kell megtenni. Rögtön az itatás után pecsétet kapok a mozgó pont õreitõl, idõt itt nem írnak, nem is erõltetem. Végül, mintegy varázsütésre megjelenik Galyatetõ, rengeteg ember, emitt kirándulók tanakodnak, amott Kéktúrázók pecsételnek, és persze mindenfelé enyhén vagy erõsen fáradt teljesítménytúrázók. A ponton idõs pár pecsétel, egészen fürgén, igazolás után veszek a presszó kihelyezett tagozatán egy kávét és egy szelet csokit.

A Péter-hegyese kilátója felé rövid tájékoztatót tartok a túrabotok használatának elõnyeirõl, majd a gyakorlatban is megvalósítom ezt a bizonyos használatot. A kilátó kimarad, egyszer végigjövök erre fényképezõgéppel is (a Sirok-Kékestetõ szakaszt már egyszer végigfotóztam, õsszel), annyira szép a kilátás. Enyhén hullámzó útszakasz, nagyon széles ösvénnyel - szabályos útnak is beillik. Egy elágazást benézek, itt ennek súlyos következményei vannak, mert magammal húzok vagy húsz sporttársat. Szerencsére úgy ötven méter megtétele után már korrigálok, a többiek kicsit csúnyán néznek :). Már Piszkés-tetõ mellett haladok el, lefelé az úton megelõzök egy kis csapatot, egyikük valamit bömböltet kihangosított telefonon, hadd hallja meg ország-világ, micsoda zenét tud õ lejátszani a mobilon. Gratulálok, szép fialás. Szerencsére innen már nincs messze a teázó, ott hamar megiszok egy literke teát (fontos a folyadék pótlása), majd egynyomos ösvényre térve, kicsit lelassulva megyek Vörös-kõ felé. A pontõr pecsétet ad és idõt is ír. Eddig csak Kékesen néztem igazán rá az órára, ott is örültem, itt is örülök. Akkor most lehet lazábban sétálni.

Jobbra-balra szép látvány, kellemes erdeit ösvényen, nem is kell több. Hamarosan kiérek a Kéktúra vonalára, kicsit nosztalgiázom: esõs Kéktúrázás, tavalyi Mátrabérc és az õszi Mátra Bátra jut eszembe. Ez a szakasz sem könnyû igazán, elõzni nem lehet, de másokat elengedni sem könnyû, azért igyekszem ez utóbbin. Néha engem is elengednek, bátorítanak, megköszönöm. Ágasvár emelkedõi következnek, elõször a sziklás, tériszonyt elõcsalogató terep, aztán már "csak" meredek emelkedõ. A tetõn kisebb sor áll, legalább kifújom magam, a mögöttem lévõ túratárs szõlõcukorral kínál, kedves gesztus, de most nem kérek. A tetõn az igazolást egy kis megálló követi, elsõrangú kilátás van az egész Cserhátra, a Karancsra és a Zagyva völgyére.

Innen válik küzdelmessé igazán a túra - végtelen lejtõ, nincs benne köszönet. Nem csak a turistaházig tartó szakaszra gondolok, hanem egészen a Csörgõ-patak eléréséig lévõ, napsütötte, hosszú lejtõre. A patakvölgy igazi megváltás, itt hûvösebb van. Óriási kõtömbök hevernek a mederben, még látszik a néhány évvel ezelõtti rettentõ áradás nyoma. Kicsit késõbb a piros jelzés a szekérút feletti ösvényre invitál, elfogadom, úgysem járnak rajta sokan. Konkrétan sem mögöttem, sem elõttem nincs senki, alant az úton viszont vannak páran. Nemsokára visszatér a piros sáv jelzés is az útra, majd kanyarog egy kicsit és végül újnak tetszõ aszfaltút vezet be Mátrakeresztesre. A ponton nagy keletje van a málnaszörpnek, valamint a keksznek.

Átkelés következik a patakon, majd emelkedõ, a mai utolsó. Igaz, ez legalább jó hosszú, egy darabon együtt haladok egy idõsebb sporttárssal, majd csatlakozk DJ_Rushboy sporttárs is, nagyon jól halad, annak ellenére, hogy elég magas lázzal jött el a túrára. A Nyikom-nyereg elõtt megáll egy frissítésig, mi továbbmegyünk. Nemsokára megint egyedül vagyok, amikor ismerõs pólót látok meg magam elõtt, tûzszerész sporttárs halad kicsit lassabb, de így is erõs tempóban. Utolérem, innen együtt gyûrjük a kilométereket. A Muzsla következik, rövid pihenõ, majd továbbhaladás. A hegyre való érkezés eléggé kiveszi az ember erejét, a sorban talán a harmadik csúcs maga a Muzsla, de addig mindet annak képzeli az ember. A táj nagyon szép, fõleg még a Nyikom-nyeregtõl visszanézve Kékes felé. Látszik majdnem az egész idáig megtett útvonal (kivéve az elsõ 20 km). Viszont itt már annyi erõ sincs bennem, hogy zavartalanul élvezzem a természetet. Lefelé megyünk, de mégsem egészen, még hátravan három kisebb emelkedõ. A lejtõben megint nincs nagy öröm, poros, köves út egészen a Diós-patakig. Ráadásul nics sok árnyék sem, és hiába a szép kilátás, a nyári idõ, már csak a cél közelsége húz. A patak - most nincs benne víz - után még egy kis emelkedõ, csak emlékeztetõül, hogy ez még mindig a Mátra. Innen már gurulva is be lehet érni.

Végül megjelenik a falu tényleges széle (a nyaralók nem számítanak annak), valamint az iskola. Célbélyegzõ, regisztráció, majd hihetetlen gyors oklevélnyomtatás. Gratulálnak a szervezõk, gratulálunk egymásnak, nem mindennapi élmény volt ezen a túrán végigmenni. A frissítésnél ismerõs sporttársak, váltunk pár szót egymással, aztán útitársam meghívására elmegyek a presszóba, lángos és babgulyás a menü, ezúton is nagyon köszönöm. Nemsokára azonban mennem kell a vonathoz, amely pár perccel hamarabb ér a megállóba, én jegyet veszek, felszállok és Usgyi, már robogunk is Hatvan felé...

Szeretnék még gratulálni minden táv minden teljesítõjének, ismerõsnek és ismeretlennek egyaránt, valamint nagy köszönet jár útitársaimnak, hogy együtt mehettünk és a rendezõknek, hogy gördülékenyen, profi módon rendezték meg a túrát, amely tömegtúra jellege ellenére hangulatos, kellemes, bár nagyon nehéz esemény volt.