Mese kenyérkenő Hannáról
Tavaly a Kakukk-hegyi túrán volt szerencsém először ehhez az egyesülethez és maximálisan meg voltam velük elégedve, ezért kétség sem fért hozzá, hogy idén is részt veszek a túrájukon. Örömmel értesültem róla, hogy mégtöbb éjszakai túrájuk lesz, ezért elhatároztam, hogy valamennyit megcsinálok a barátaimmal. Nos, ennek a beszámolónak nem az előzőről kellene szólnia, de hogy a történetnek legyen egy íve, kezdeném ott. Hasonlóan mint az Éjjeli Remetén, gyönyörű helyek, hangulatos útvonalon, jól szervezett, kulturált ellenőrző pontokkal, kedves szervezőkkel, részletes leírással. Ezek alapján arra következtethet az olvasó, hogy igen, ez egy olyan egyesület, akiknek a túráin egy élmény a résztvétel.
Mondjuk azt, hogy a célba érkezésig, jelvényosztásig igen. Utána kezdődik a probléma, akit Hannának hívnak. Pontosabban Hanna hozzáállásának. Tudni illik, a beérkezés után a szervezők kedvesen felhívják a figyelmedet, hogy nyugodtan fogyaszthatsz, ahogy az egy normális túrán elvárható és egy kb 20-km-es esti hegyi séta után kifejezetten jól esik. Bárki mondhat bármit, a megfáradt túrázónak ez egy fénypont. Nos, már a Kakukk-hegyen is ezt a fénypontot sikerült elrontania a fentebb említett kenyérkenő hölgynek. Igen, KENYÉRKENŐ, hiszen külön meg kell kérned őt, hogy kenjen neked egy zsíros kenyeret. Semmi gond, egészséges felnőtt ember lévén nem okozott gondot sohasem megszólítani valakit ilyen kéréssel. A baj csak akkor kezdődik, ha azt éreztetik veled, hogy teher az, ha kérni mersz. Mondjuk azt, hogy a Kakukk-túrán még sikerült visszafognia magát a hölgynek, viszont a Remetén már az "über gáz" jelzésnél finomabb kifejezésnél nem tudtam finomabbat találni a viselkedésére. A pár héttel ezelőtti túrán a kb 3. szelet kenyér után még kértünk volna a barátaimmal 1 nutellásat is, ekkor az hiszem átléptünk egy lélektani határt nála. Kezdjük ott, hogy az a 3 szelet kenyér is a kenyérvégekből lett összeválogatva, ami lehet egy 6 éves kislánynak bivalyadag, de egy 24 éves férfinak hát...Ekkor "kedvesen" felhívta a figyelmünket, hogy na jó, még egy nagyon kicsi szeletet tud nekünk kenni, pedig már így is túlkínált minket. Leszakadt a pofám, mondanám, ha nem akarnék finomkodni, de mondjuk azt, hogy csak ledöbbentem. Hajnali 1 környékén volt ez, amikor az utolsók között értünk be, mert későn kezdtük a túrát, kenyér is bőven volt még, erre ezt a választ kapjuk. 1100 forintos nevezési díjból majdhogynem az Oktogon bisztróban bekajálsz, nehogy már 3 kis szelet zsíroskenyérvég után azt mondja neked a kiszolgáló nő (bocsánat, nem tudom az ilyenre a hölgy megnevezést már használni innen), hogy nem marad a többieknek, meg hogy túlkínált.
Lévén, hogy 2015-ben az első benyomás nagyon pozitív volt, adtunk mégegy esélyt az egyesületnek. Lehet Hannának rossz napja volt, vagy ki tudja, mindenki hibázik. Ezért próbáltunk tiszta lappal nekifutni a Remetének. Gyönyörű szép helyek, kedves szervezők az ellenőrzőpontokon, minden megint flottul ment. Aztán a várva vár beérkezés, utána invitálnak a szervezők fogyasztani. A már hírhedt kollegina asztala mögött vár, közelítünk felé, sehol egy mosoly, inkább gyanakvó pillantással pásztáz minket és ekkor igen, ki mertem kérni 4 embernek 4 szelet zsíros kenyeret. Nem mondom, biztos volt már ennél jobb dolog, ami történt vele, de a stílus ahogy kértem, nem hiszem, hogy indokolta a nemtörődöm, teher ez nekem reakcióját. Közben más, előttünk beérkező túratársak is mertek újabb adag kenyeret kérni, szintén rosszalló pillantás volt a válasz, valamint hogy "hát jó, még a kicsikből tudok egy keveset kenni". Ekkor megnyugodtam, nem személyünk ellen szólt az ellenszenv, hanem kb. az egész emberiség iránt. Mi már csak azért is mert 1 szelet kenyérke nem elég egy felnőttnek 18 km után, kértünk egy második kör zsírosat, persze kis szeletet kaptunk, ezt vártam. Mondjuk egy idő után elkezdtem azért gondolkodni, hogy honnan vesz ennyi kis szelet kenyérkét, de ez már az ő bravúrja. A nutellás utolsó kört még bevállaltuk, szájhúzva rábólintott ("kis nasisok"), miközben rosszallóan nézte, ahogy az egyikünk már a második pohár szörpöt issza. (Közben házaspár kisgyerekkel megérkezik, kérdezik, lehet-e enni, a válasz az kb. 5 másodperc síri csend után, hogy várjanak, pedig ott volt előtte a megkent kenyér...no comment, nem tudom követni ezt a logikát és hozzáállást, lehet nagynak találta a már megkenteket és kettévágta volna szíve szerint).
Ha valaki eddig kitartott az olvasással, annak felhívnám a figyelmét, hogy maga a túra hatalmas élmény, mindenkinek a hozzáállása nagyon jó, csak hát, van itt a legvégén egy kis galiba, amit szerintem a szervezőknek sürgősen orvosolni kellene, mert már 4 túrázót valószínűleg elveszítettek a kenyeres kollegina miatt. Talán egy utolsó utáni esélyt csak azért adok, hogy lássam, olvassa-e ezt valaki, és ha igen, rajta vannak-e hogy megoldják a kellemetlenségeket, javítsanak a kilógó láncszem hozzáállásán. Mindenesetre ha még be is vállalok egy utolsó utáni túrát, ott fog 1 kg kenyér lapulni a táskámban, hogy ha bármilyen éhen maradt túratárs még kérne kenyeret, meg is kapja azt valakitől. |
