Mályvád 25
2016
Meggyújtják a tüzet, mégis kialuszik,
Ritka a barátság, amely el nem múlik.
Bevezetés
Korunk az informatika és az iparositás, ezen belül a könnyűipar nagy fejlődésének ideje. Úticélunk gyors elérése érdekében váltsunk tehát menetjegyet a MÁV valamelyik belföldi IC járatára. Mivel öreg vagyok és van ráérő időm is, ezért a felesleges szorongás kiküszöbölésre ki szoktam menni a Keleti pályaudvarra, hogy ott kezembe fogható, papirra nyomott menetjegyet vásároljak, amin a vonat fantázianeve, indulási és érkezési ideje, a fizetendő összeg és néhány más hasznos adat található. Az utóbbi időben a Körös IC-t választottam, amely jól illett az utazási tervbe. Este 6 tájban már Békéscsabán vagyok, ahonnan 20 perc alatt Gyulára, újabb tiz perc múltán a rajthelyre jutok. Az ördögnek azonban nem tetszik a sima megoldás, igyekszik egy kissé bosszantani minket. Ezt két módon tudja megvalósitani.
Először a helyjegyet osztó számitógéppel köt szövetséget, hogy az ülések számozását céljainak megfelelően bocsássa az utasok rendelkezésére. Az még nem lenne baj, ha az osztásminták érdekes csoportokat alakitanának, az a kellemetlen, ha a gép buzgón arra törekszik, hogy hézagtalanul töltse ki utasokkal a kocsiban lévő helyeket. Ilyenkor változatos magatartásformák alakulnak ki. Idejében érkező korpulens utas örül neki, ha elfoglalhatja az ajtónál lévő egyes ülést és a reklamáló utast inkább a kocsi belsejébe küldi, hogy ott találjon magának helyet. Mások személyes kapcsolatuk révén igyekeznek üléscserét javasolni utastársuknak, aki ablakhoz kapott jegyet és ott is szeretne ülni. Az ördög azonban gépileg megszünteti a hézagokat, nincs mód fellazitani a rendet, mivel a kocsiban nincs több hely annál, amennyi van. Jó emberek persze segithetnek egymáson, dehát ez már etikus kérdés. Igy tekintve a dolgokat, ha valaki nem akarja magát pótjegy fizetése után konzervdobozban érezni, legjobb, ha közönséges gyorsvonatra vagy sebesvonatra nyergel át. A választását viszont a mindennél drágább idővel fizeti meg. Személyvonatról lehetőleg ne beszéljünk, mert az érdeklődö különös arckifejezéssel fog ránk nézni.
Az ember jó életviteléhez bizonyos körülmények szükségesek. Ide tartoznak azok a körülményeken túli tárgyak is, amelyekrðl tulajdonképen semmit sem gondolunk, csak bedobjuk a csomagunkba, hogy hátha jó lesz valamire. Ez a vélekedés fõleg a kezdö túrázók körben divik. Nagyon becsülöm Dévényi Zoltánt, aki valamikor régen megvallotta, hogy eleinte 24-26 kilós hátizsákot állitott össze. Idõ múltán a nagy zsák majd övtáskára csökken a több szempontból átgondolt csomagolás révén. A méretekrõl egyelõre nem sok jót mondhatunk. A guruló böröndök kifejlesztôinek köszönhetõen, ma már akkora méretü dobozok készülnek, amelyek éppen csak végigvonszolhatók az ülések közti keskeny folyosón. Más kérdés, hogy feltehetök-e a csomagtartóba, amelyhez kellö fizikai erö is kell. Tehetjük persze a szemközt ülö utas lábai elé is, de ez barátságtalan viselkedés. Az ördög tehát sohasem alszik és a fogyasztói társadalom gyermekeit új próbatételek elé állitja. Szivesen elmélkednék ezekrðl a gondokról is, dehát miért gyötörjem még én is embertársaimat. Egyébként is egyszer meg kellene érkezni Gyulára, nem jó, ha célt tévesztve, utazás és túra helyett más témákkal untatnám az olvasót.
Ideje is már abbahagyni a morgást és inkább annak örülni, hogy elindultam, úton vagyok. A lélektan alapfogalmaival tisztában lévö megfigyelõk, tavalyi beszámolóm olvasása után arra következtettek, hogy én már többé nem fogok a Mályvádra jönni és megkimélem a rendezöket attól, hogy velem kelljen foglalkozniuk. Eltelt azonban egy év és a tisztelt szervezõk "módositottak" a kiiráson és emberbaráti szempontból lehetõvé tették, hogy az emberi élet két szélét képviselö aggastyánok - és talán gyermekek is - részt vehessenek a mályvádi erdö vonzó gyalogtúráján. Ez a szenzåciós bejelentés rendkivül feldobott és arra ösztönzott, hogy újratervezzem az életemet. "Térjen vissza az élet napfényes mezejére, az élet még ön számára is tartogat örömöket" - mondta Karinthy és én boldogan tettem magamévá a kiváló iró prófétikus szavait. Megnéztem miféle lehetõségek kinálkoznak. Láttam, van 12 kilométeres táv is. Aki a keveset nem becsüli, az a sokat nem érdemli, mormoltam, ámde ezzel nem jutottam még a végére. Idõközben ugyanis Ági leányom, aki még nem volt a Mályvádon, bejelentette, hogy egy elfogadható szakaszon elkisérne. Ettõl új erõre kaptam és felemeltem a távot 25 kilométerre. Most már csak néhány technikai kérdést kellett megbeszélni. Igy például azt, hogy mivel én, szokásom szerint, a péntek délutáni IC-vel szoktam Pestrõl indulni, és a jegyem már meg is volt, Áginak viszont még van elintézni valója, azért õ majd estefelé indul autóval egyenesen Gyulára és - mobilon tartva az õsszeköttetést - elkalauzolom a starthelyre, az Implom József Általános Iskolába. Igy mindenki megtalálta a számitását, én láthattam a végre megépült békéscsabai MÁV állomást és Ági is biztonságban eljuthatott az iskola tornatermébe.
|
