Börzsöny 50
Éppen elérem a kis piros vonatot Vácon, de alig van túrázó rajta. Mi a fene, azt hittem tele lesz. Aztán befut a csatlakozás és helyreáll a rend.
Téblábolok egy kicsit a rajtban, aztán csak nekiindulok, szemereg, de nem zavar. Nógrád felé érem utol Lajost, Hédit és Zsoltit. Hát a többiek? A komforttúrázók otthon maradtak, megijedtek az esőtől. Zsoltival ellépünk, jólesik a hegymenet, bár sokat ásítozom. Aztán estére elmúlik, az eső már hamarabb elállt. Nagy-Hideg-hegyen bedobok egy nokedlit, nagyon jó volt. Zsolti siet a komphoz, végül csak ott érem utol. Pedig nem nagyon óvatoskodtam lefelé. Igaz, Kisinóc után, bár az útra tereltek volna, inkább a K jelzést választottam, végül is, ha nagyon akarok, mehetek arra is. Mentem is.
Törökmezőn futtában pecsételek. Hegyes-tetőn óriási találmány a dinnye. Még a történetét is hallom rokon, pontőr előadásában. És hogyan kell dobni a dinnyehéjat? Alig bírok elszakadni a pontról, pedig az idő szalad, ugyan nem kell sietnem a komphoz, de igen a vonathoz, nemrég csúfosan lemaradtam róla, éppen innen lejőve. Már fél órám sincs ötig. A nyeregben ott a tábla, azon gondolkodom, milyen jó lenne, ha az lenne kiírva: Nagymaros 2,5 km. Ehelyett 3,3 km szerepel. Na igen, ez nem kívánságműsor. Szóval végig futni kell. Megteszem. Oldalazom. Kapaszkodom, ahol kell (egy helyen). Csapatom. Már a betonon. Egy balkanyar és feltűnik a templom. Milyen szép! Aztán látom az órán, hogy 10 perc múlva 5 óra. Nagyon elégedett vagyok magammal. Zsoltinak további jó utat kívánok, falok egy kis dinnyét. És utazom haza. |
