Hé, teljesítménytúrázók! A 16.09.24-ei szép napos szombaton a Kakukk-hegyet jártátok szénné, vagy talán a Pilist gyalultátok szorgosan a Negyednyolcas túrán? Netán a közeli Őrvidéket szerencséltettétek?
Egy kezemen meg tudom számolni hány teljesítménytúrázóval találkoztam az Attila-védvonal emlék- és teljesítménytúra 44-en (, ami minimum 46 km azoknak, akik vonattal érkeztek a Dunakeszi rajtba). Elsöprő többségben voltak az ifjú- és régebben fiatal harcosok, a megemlékezni vágyók és érdeklődők.
A Fóti-Somlyóról lejőve, Mogyoródon, a cukiban találkoztam Gombival, aki éppen az ellátmány franciakrémesével végzett. Én is hamar benyeltem az enyémet, majd együtt indultunk a lepukkant Szent László kilátó felé. A tövében, a ponton egy pohár ásványvíz glutty, az almát már útközben rágcsáltuk el. Szokásommal ellentétben siettem, mert nem akartam sokat késni a késő délutánra szervezett gimnáziumi osztálytalálkozómról. Gombi a másnapi túrája miatt akart minél előbb célba érni, ezért jól jött, hogy (számomra) erőltetett tempót diktál. Sajnos egy nagyon forgalmas műút keresztezésénél megláttunk egy gyakorlóruhás csoportot, és hosszan követtük őket a műút szélén. Hiba volt. Amikor észrevettük, hogy a szalagkorlátot átlépve, egy áthatolhatatlan dzsindzsásba akarnak bemenni, inkább visszamentünk a keresztezési pontunkhoz. (Mínusz 20 perc) Addigra már rendőrök, vagy polgárőrök segítették a túrázók átkelését. - Az lenne a szép, ha még meg is büntetnének a műút menti kalandunkért - mondtam Gombinak. Innen egy kifejezetten szopatós dzsungelharc következett kék szalagok útmutatása mellett. Amikor ismét járható útra bukkantunk ki, megkezdtük a mezőny visszaelőzését. Nem kellett ezzel sokat bíbelődni, a következő pontról már egyedül indultunk tovább, mert mindenki inkább a fűben való ejtőzést választotta. A nyúlós úton Isaszeg felé csak arra ügyeltem, hogy lépést tudjak tartani. A kajasátornál csak két nagy pohár teát döntöttem magamba, a zsíros deszkát nem kívántam. Jó tempóban küzdöttük fel magunkat a katonasírokhoz, ahol az előzőleg elfogyasztott tea mellet kitűnően elfért egy nagy pohár ásványvíz és egy alma. Az Öreg-hegy utáni ellenőrzőponton ezúttal nem szemléltük meg a korabeli fegyvereket, hanem kimentettük magunkat az árokból, hogy továbbsiethessünk.
A Bajtemetés véget érni nem akaró, aszfaltos, alattomos emelkedője majdnem megfogott. Előzőleg többek mellett elmentünk és blamázs lett volna, ha pihenés közben visszaelőznek. Némelyek megálltak, és botjukba kapaszkodva derékszögben előredőltek. Na most már akkor sem állok meg, ha itt döglök meg - gondoltam magamban.
Ennyire rakétasilónak még nem örültem, mert nem sokkal távolabb volt az utolsó EP. Ásványvíz, és irány lefelé. A távolban már látszott Maglód. Ez volt a baj, mert még vagy 25 erdőrészletecskébe, lugasba mentünk be, de még mindig nem értük el a város szélét. Egy kis gödör átlépése után kezdett igazán csípni a vízhólyagom, de sebaj, ez semmiség ebben a műfajban. A hosszadalmas utcai szakaszt már hétrét görnyedve, szapora lépésekkel tettem meg, Gombi után loholva. Hiányzott az eltévedésre fecsérelt idő. A díjazás átvétele után maradt még szűk 10 percünk a <<le a kalappal>> gulyás elfogyasztására, hogy még időben jegyet tudjunk váltani a hamarosan érkező vonatra.
Minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve.
Ottorino |
