Túrabeszámolók


Turul / Téli Turul gyalogos teljesítménytúra és résztávjai

stabatTúra éve: 20162016.09.29 11:22:38

Turul 45


Nem voltam ugyan jó passzban, de azért jövök túrázni, hogy egyenesbe kerüljek. Ez most nagyon jól sikerült. Jellemző módon az időjárással kezdtem a reggelt, tegnap egy mm csapadékot jeleztek 6 és 12 óra között valakik, ez aztán nem fog eltántorítani. Azért a sildes sapkát berakom, de ezen kívül csak a bögrémet szorongatva indulok útnak. Az első leküzdendő akadályt Újpest Városkapunál a pótló busz megtalálása jelenti. Meglesz és elkezd szakadni az eső. Még nincs is hat óra. A Deákon büszkén mutatom az ellenőrnek (de korán kezdik a munkát; második leküzdendő akadály) a buszon kezelt jegyemet, erre visszaküld, hogy érvényesítsem a másik oldalán. Komolyan másszak ki? Persze. Ettől az idiótaságtól teljesen felébredtem, izomból felfutottam a mozgólépcsőn, benyomtam a jegyet ahányszor csak tudtam a kezelő automatába, majd mentem vissza, de már hiába kerestem az ellenőrt, nem tudtam neki megmutatni az agyonkezelt jegyemet, és megmondani, hogy találjon még ki pár új utasbarát szabályt. Innentől már sima utam volt a Déliig.


Mivel csak 45-ben gondolkodtam, várnom kellett, de aztán a hosszútávosok gyorsan lemenvén, 6.40-kor én is nekivághattam a távnak. Balázzsal együtt haladunk a Turul-szobortól. Télen a táv végén akadtunk össze. Megbeszéljük, hogy milyen jó túrázni. (Nem árt tudatosítani, hogy akárhányszor is megyünk ugyanarra, nem lehet megunni.) És várjuk az esőt. Minél hamarabb esik, annál jobb, mert nem kell azon izgulni, hogy elázunk-e vagy sem. Normafánál rossz felől kerüljük az épületet, de Imre kegyességéből tovább folytathatjuk a túrát. Elkezdünk kocogni, Makkosmárián csipegetek egy kis szalonnát, csak az íze kedvéért, aztán éles jobbkanyarral megyünk tovább. Innentől nem izgulunk tovább az eső miatt. Kicsit kényelmetlen, de csak amikor nagyon szakad, legjobb ellenszer a futás. A Budakeszi úton elég kiszolgáltatott helyen van a pont. Szerencsére nem nekem kell ott üldögélni. Átvágunk a parkolón. Elfut mellettünk egy sporttárs. Aztán Balázs lassít, hosszú távon érthető a spórolás, én kocogok tovább, bár már nem én leszek az első. Aztán pár száz méter múlva visszaelőzöm a futó kollégát. A Budakeszi határát jelző kő után minden koncentráló képességemet összeszedve tudok csak talpon maradni. Idővel a csúszásveszély csökken. A Petneházy-tanyánál taxi vár, most nem kérek fuvart, csak egy hagyományos csokit, nagyon jó. A műúton előzök még egyet (Józsi?) és a nyomokból (nyomok hiányából) ítélve én haladok legelöl. Egy lila színben pompázó ürüléket mellőzve kezdem egyre jobban érezni magam az esőben, ami folyamatos frissességet ad. Nagykovácsiba 9.40-kor érkezem, háromtagú bizottság fogad és faggatni kezdenek. Van meggyes, mákos, túrós és almás rétes. Melyiket szereted? Mindegyiket. Melyiket szereted a legjobban? Ugyan megmondhatnám, hogy melyiket, de nem biztos, hogy most az esne a legjobban. Akkor melyikből kérsz? Az almásból. Remélem átmentem. Mire befalom a rétest, megérkezik a visszaelőzött sporttárs. Kicsit szabadkoztam a teljesen szétázott itiner miatt, legalább egy nejlont hozhattam volna. A sporttársnak volt, az övé ugyanúgy szétázott. Ez kicsit megnyugtatott. Vizet elfelejtettem kérni, a csap nem működik a falu végén. Mindegy, majd Perbálon. Amúgy elállt az eső. Be is lassulok, nem biztos, hogy összefüggés van a kettő között. Kezdem érezni a bal térdem, de nem vészes, jó a kilátás, döngetek lefelé, éppen 10.40-kor mászom át a kerítésen, a kukorica és a napraforgó illatos, a fű vizes, a most összeszedett és a múltkori börzsönyi sarat végképp eltünteti a cipőmről, Anyácsánál sokkal rosszabb lesz. Perbálon van csap, kortyolok is egy kis vizet, pecsételek a Kis Kaiserban, alig nyílik az itiner, arra semmi esély, hogy az útvonalat ellenőrizzem, de a Hunyadi utcára emlékszem. Onnan meg szalagok segítenek. Kanyargok. Madarakkal ijesztgetjük egymást. Villámlik. A Nyakas-tetőn úgy besötétedett, hogy majdnem lámpát kell kapcsolni. Nézegetem a táblát, Szomor 6,7 km, talán meglesz a pesti busz, ha nem fúlok bele a sárba. Még dél előtt Anyácsapusztára érek. Készül a gulyás, kínálnak, de nem kérek. Csak egy kis vizet. Pecsét még nincs, de kapok egy aláírást. Meg intézkedést, hogy Szomoron fogadjanak a busz indulása előtt. És egy könnyítést, lehet menni az aszfalton. Nem mondom, hogy csak azért is a szántóföldön. Az úton a szomori pontőröktől megkapom a hiányzó anyácsai pecsétet (éppen viszik), majdnem bekéredzkedem a kocsiba. Elkezd esni. Letérek az aszfaltról, jól megy a kocogás. Rátérek az emelkedőre, kevésbé megy jól. De így legalább tovább élvezhetem a finom virágillatot. Csúszik. A többieknek csak rosszabb lesz. Hol is van a vége a Kakukk-hegynek? Még egy kicsit, még egy kicsit. Még egy kanyar. Csak előkerül a csúcskő és a pecsét, rajta a kálvária. Fél egy, van még 19 perc a buszig, sima ügy. A táv éppen hat óra alatt teljesítve, először érek célba elsőként (mondjuk csak egy résztávon), fogadom a gratulációkat, majd kisétálok a buszmegállóba, ahol dohányfüsttel fogadnak, inkább állok az esőn, de nem kell sokat várni. Ötkor osztálytalálkozó Vácon, sikerül társasági külsőt öltenem addigra.