Túrabeszámolók


Lokomotív 424

stabatTúra éve: 20162016.10.05 23:27:08

Lokomotív 42 (harmadszor)


Kicsit csíp a reggel a biciklin. Nógrádon felhők úszkálnak a vár alatt, minden nézőpontból gyönyörű a falu. Vonatfütty, őzszökk, tengelyig érő sár, aztán a lejtőn befröcskölöm vele a pulóverem, nadrágom. Sebaj, átöltözöm, regisztrálok, végül - kissé nagyképűen - hegyi maratonra, és már éppen indulnék, mikor nem lelem a szemüvegkötőmet. Pedig a kezemben volt. A piros bögrém meg otthon maradt… Na, mindegy. Csipi is kerékpárral érkezik, éjszaka még söpört, pedig nem is volt nagy por.


25 perc alatt érek Magyarkútra, páran – ahogy egykor én is – szemből jönnek a műútra való kikanyarodás előtt. Irma forrásnál frissítek, minden alkalmat meg kell ragadni, csak egy csoki van nálam. Újabb 35 perc a Nagy-Kő-hegy, itt már erőlködöm, nem jó jel. Lefelé porzik az út, bár sokan jönnek szembe. Nógrádon az újfent leelőző, de jobbra kanyarodó sporttársnak kiabálok, hogy balra van a pont, utólag kiderül, hogy csak kéktúrás pecsétet gyűjtött be (és lenyomta a Vadrózsát). A Csurgónál éppen szabad a víz, töltök magamba egy adagot. A Kálváriánál egy gőzmozdony sebességével ér utol Csipi, meg sem próbálom tartani vele a lépést (nem úgy, mint a múlt héten). A Fultán-keresztig mindig egészen jól szokott menni az emelkedő, most kezdek elfogyni, vissza kell venni. Felküzdöm magam a Csóványosra, Nógrádról két óra volt az út. A kilátóban (pára korlátozza a látást) találkozok egy-két kollégával, pár diákkal, gondoltam, hogy itt lesznek. A táv felén és nehezén túl vagyok, gondoltam botorul. Égés-tetőn ér a dél. Elkészült a kereszt, amit nemrég hiányoltam. Nagy-Hideg-hegyen csokit és innivalót kell vennem. Még a csöngetés után is várni kell a kiszolgálásra, addig nyújtózom legalább. Éppen kezdődne egy lejtmenet, kismama jön szembe. Nem lehet elég korán kezdeni a túrázást/túráztatást! A sokszor megjárt Inóci vágáson visszanézek a Barna Feri keresztre. Kisinócra egy óra után érek be, vízzel kínálnak, de nem vagyok szomjas, 5 perc múlva megbánom, de akkor már újra úton vagyok. Ifjú házas öregdiákkal futok össze. Királyréten tömegek vannak. Szedik a pénzt parkolásért. Családok lepik el az utat, fentről kerékpárosok száguldanak közéjük, némelyiknek ismerős az arca, némi türelmetlenség tükröződik rajtuk, nagyokat fékezve kerülgetik a sétálókat. Van, aki rájuk szól, de nem úgy néz ki, hogy értenék, mi a probléma. A Várhegy oldalában aztán én is beszorulok a keskeny ösvényen egy-két család mögé. Nem a legbiztosabb helyen előzök. Már csak a piros van hátra és pár km, itt kezd el fájni a térdem. A völgy hangulata mindenért kárpótol. Azért a végén csak neki kell durálni magam, hogy meglegyen a hat órán belüli idő. Csipi még a célban, a Börzsönytől feldobódva négy és fél órás idővel ért be. Sokan ücsörögnek és falatoznak, én is csatlakozom egy leves erejéig, hagymával vegyítem, egész jó. Hazafelé óvatosabban megyek, ettől persze nem lesz kevésbé saras a biciklim. Köszönjük a szervezést!