Túrabeszámolók


Cserháti Tótúra

stabatTúra éve: 20162016.10.06 01:05:39

Cserháti Tótúra 50


Nincs olyan hűvös reggel, mint tegnap, de azért elkél a pulóver. Még mindig saras. A többi ruhadarab is megjárta a Börzsönyt tegnap. Nagyon sötét van még, mikor biciklire ülök, de lassacskán balra nézve látok némi derengést. A völgyekben felhőben haladok, aztán fölé megyek, a Lókos-völgyében szitál a köd, ami 40-nél nem túl kedvező, aztán újra fent és Nőtincs felé fordulok. Kel a Nap. Nincsenek túl sokan a rajtban, de korán is van még. Pálinkával kínálnak, de nem élek vele. Fél hétkor indulok, az útról balra térünk és van málna. Erre aztán nem számítottam. Jó a szalagozás, mégis elnézzük a mező közepén. Ami nem is lett volna baj, de visszafordultunk arról az útról, ami ugyanoda, a tó mellé vitt volna. Vagyis nem baj, ha már elnéztem, akkor szenvedjek. A tó körül nagy élet van, szinte mindenütt hogászok, fázósan toporognak, én meg rövidujjasban sétálgatok. Nekem sem volt melegem. A tavat csak sejtem magam mellett, annyira megüli a köd, a híd nem tűnik életbiztosításnak, de nagyon hangulatos. A Grillteraszon 250 Ft-ért vásárolhatunk, csoki nincs, de van jégkrém. Ugyan ráz a hideg, de ezt választom. Már csak egy induló van előttem, Sanyi bá', akit a faluban érek utol. Kicsit szidja a horgászokat a szemetük miatt, bólogatok és megyek tovább az R betűn. Néha már süt a Nap, aztán visszahullunk a ködbe. Augurként veszem számba a balról rikácsolva felszálló 5 fácánt, a másik oldali verebekkel nem foglalkozom. Háromszor találkozom őzikékkel, először ők vettek észre engem hamarabb, majd fordítva. Észrevesz, megmerevedik, majd elkezd futni félig felém, félig az erdő felé. Harmadik alkalommal az elhagyott vasút előtt a betonra lépve (kiérve a dzsindzsásból, vagy valamivel utána, ahol volt egy határeset patakugrató is), szintén párban álltak az őzikék egészen közel, aztán elkopogtak az úton. Sistereg a magasfeszültség, könnyítek magamon, de nem olyan magasra. A vezeték a semmiből jön és a semmibe tart. Bánk felé egy sporttárs megelőz. Nagy a por, az előbb átázott cipőm magára is tapasztja rendesen. Bánk felé visszafordulok felvenni egy szemetet, úgyis nemsokára beérek a faluba. Az egyik házsarkon papírzsepiket látok, majd nem messze ott virít a halmocska is, azért ehhez pofa kell. Vagy segg(fej)? Aztán az amúgy takaros kis házak közt néhol szakadt szemeteszsákok. Bánkon leülök a pontőr mellé falatozni (nagyon jó a nutellás hogyishívják), Közben a rendezői/szervezési nehézségekre terelődik a szó. Eszek még egyet. Közben egy páros elfut. A csapról töltök a bögrémbe némi vizet és utánuk indulok. A Vágásra kellemes kis emelkedő visz fel, az elhullajtott sörösdobozt végül nem veszem fel. Romhányban fehér füstöt pöfékel a gyár (Habemus papam!). Hangulatos az út, itt-ott régi, levakart kék jelzés mutatkozik. Nemsokára új lesz, kitáblázott, de a sárga keresztre térek. Egyre jobban megjön az ihlet, hívogat a sás is, felhasználom a biztonság kedvéért magammal hozott papírt. Minden szempontból kevesebb terhet viszek tovább. A Szívalakú-tónál piros szívecskét matricázom, bár a tó zöld. Először veszem rá magam hosszabb futásra, bár először van hoszabb lejtő is. A Cser-tavat jobbról kerülöm. Csap is van, máris jobban vagyok. Hát még mikor meglátom a töpörtyűkrémes kenyeret! Háromig jutok belőle (újabb két előző és két beérkező) és még egy vajas lekvárost fogyasztottam, de végigkóstoltam az összes lekvárt, egyik jobb volt mint a másik, le is ettem magam. Kislány nyomta a pecsétet, aki aztán focizott apukájával egy kicsit remekbe szabott alagútcselt mutatva be. Alsópetényből finom kis emelkedő vezet ki. Kezdem egyre jobban érezni magam, tovatűnik a tegnapi fáradtság. Ősagárdra futva érkezek, futok is tovább. Egy tanya mellett visz az út. Bár a három út közül nem gondoltam volna, hogy a bal oldalin, a pocsolyáson, gazoson kell továbbmenni. Nem látom a kék jelzést. A kecskék csak mekegnek. Kérdem tőlük, no, meeeeeeeeeeerre kell tovább menni? (M)eeee(rr)e. Köszi. Megeszem a kapott almát és jó tempóban haladok tovább. Várom az emelkedőt, de csak nem jön. Két kirándulót előzök meg, mivel beszélgetnek, nem hallják, hogy érkezem, jól megijednek. Majd máskor szólok. Az is megijedt. Két km emelkedő, éppen jókor kezd el lankásodni, jó a kilátás a bejárt útra. A kilátót kihagyom, sokan túráznak. Lefelé bicsaklás, a térdemet nullszögbe hajlítom, mert már megint a szembejövőket nézem (gyerekek futnak felfelé a meredeken). Aztán nem lesz semmi bajom. A Látó-hegyen borral kínálnak, de azzal sem élek, veszek három ropit. Második vagyok - mondják, ezen fellelkesülve nem is nézelődöm túl sokat, pedig innen lenne mit látásjavító célzattal. Innen aztán rakétákkal megyek tovább, néhol nagyobb a lejtő a kényelmesnél, de a keskeny ösvény nagyon tetszik. Az Óriások pihenőjén csak szóda van, de az is jó lesz, meg pogácsa, elkezdek egyet majszolni, de alig bírom lenyomni. Újra kocogni kezdek és sípszóra érek Nőtincsre. Csak nem meccs van? De bizony. A kirúgást félpályáról továbbteszik, Csabi nem túl ügyesen szökteti magát, de a védők nem nyúlnak közbe. Ekkor a nézők, focipálya mellett nem szokatlan módon bíztatják Csabit, hogy b...a be, Csabi duplán eleget tesz kérésüknek, mikor már csak a kapussal áll szemben, simán ellövi mellette a labdát és a cipőjét. Kettőt ér, mutatja a bírónak. Káposztával várnak a célban, meg hogy én értem be elsőnek az 50-es távon, szerintem nem, és így is van. A 8 és fél óra a tervezett 10-hez képest egész jó. Ennél már csak a szervezés volt jobb. Minden volt. És már nem csak édes. A szalagokat kicsit sokalltam az elején, de szerencsére a kék nem volt kiszalagozva. Köszönöm szépen! Nagyon jó túra volt!