Mátrabérc 2007, azaz amikor minden ellened van!
Pénteken este már beteg voltam keményen (38,5) és gondolkodtam hogy érdemes-e nekivágni ekkora kalandnak. Az "igen" mellett döntöttem, hiszen ez az a túra amit már nagyon vártam, de sajnos az idõterveknek lõttek, örülök ha beérek így egyáltalán.. Péntek este Horváth Jenõvel találkoztam itt Kelenföldön, kocsiba pattantam, és útközben jókat beszélgettünk. A következõ célszemély Pavuk Andi volt a belváros szívében vettük õt föl. Az M3-as kivezetõjénél Lõw Andris várt már ránk, majd Gödöllõ után kolezoli is csatlakozott hozzánk. Jó hangulatban telt az út, Andris mesélt a Barkley Marathonról, meg csomó más dologról, szerencsére nem éreztem magamon a betegséget, pedig tudtam hogy nem vagyok jól. Jó késõn 22 óra után értünk Sirokra, ahol már mindenki elõre foglalt profi szálláshelyeket, csak kolezoli és én vártuk a tömegszállás nyújtotta élvezeteket. Belépve a tornaterembe a lámpák már le voltak oltva, de csodák csodájára kevesen voltak szerencsére ott, így befeküdtünk középre, és hamarosan már aludtunk is.
Másnap reggel már hamar ébrenvoltam, fölvettem a thermo futóruhát (hogy minek azt nemtom) és különbuszokkal a rajtba is vittek minket, ahol még piszkosul hideg volt, és nagyon fáztam. Közben az ismerõsöket köszöntgettem sorba, elég kómás volt még mindenki. Sok futó indult, az már a felszerelésekbõl kitûnt. Na és 6:00-kor elindult a tömeg. Egyedül indultam ismét a túrának, most voltam itt elõször. Az aszfalton elkezdtem kocogni, jó sok embert meg is elõztem, de még így is kevés voltam, mivel egy kis ösvényre tért jobbra a jelzés, és elõzni nem sûrûn lehetett, így próbáltam ahol lehet kilépni. Hamarosan Õ.Bálintékat értem utól, mentek mint a gép, hiába kocogtam, az emelkedõkön úgy elsétáltak mellettem mintha csak egy helyben állnék. Gondoltam sokat találkozok ma még velük:) Kapásból brutál kezdés volt az Oroszlánvárig, 10,6 km-re 820 m szintemelkedés (!) Közben egy helyen útközben (nemtom melyik tetõ volt) gyönyörû kilátás nyílt az egész környékre, nagyon messzire el lehetett látni, itt kicsit meg is álltam nézelõdni. De sorolhatnák még több helyet, mert nagyon magasan jártunk, és a panoráma mindig csodás volt mégha izzadtam is közben mint a ló. Végre elértem az Oroszlánvárhoz! Frissítettem, majd mentem is tovább, gondoltam itt majd lehet pár kilcsit nyomni lefele futva, de tévedtem. Egy pici lejtõ után megint brutál emelkedõ indult fölfele a Nagy-Szár-hegyre. Meg is kellett közben állni frissítenem, mert kinyúltam szépen közben. Közben szint szint hátán, elfut mellettem László Szilvi, majd jönnek késõbb Future-ék, és Anna, de én inkább megyek a saját tempómba fölfele, lázasan örülök egyáltalán hogy lépni tudok nem hogy futkározni. Nagy nehézségek árán fölértem a Kékesre, be is vágtam a teát, és az étterembe vettem is két 0,5L-es üdítõt, hogy mindig legyen nálam elég üdítõ, mert bizony meleg volt ám keményen! Vagy csak a láz beszélt belõlem? A Kékes étterembe megpihentem kb. negyedórát. 1 órám volt a szintidõ elõtt, ez jó hír, fõleg hogy a második része valamivel könnyebb már a túrának. Na de fel kellett állni és menni kellett.. Méghozzá rohadt meredeken le a S-n. A Hanákosok botladoztak összevissza, egyik csaj olyat esett elõttem mint az ólajtó. Nekem szerencsére sikerült megúsznom esés nélkül, és viszonylag hamar le is értem. Szerencsére a Csór hegy mûútjáig jól tudtam kocogni, mivel semmi szint nem volt, de éreztem hogy néha már a kocogás sem esik jól. Nem csoda, mivel a Kékesnél így álltunk: 19,9 km - 1520 m. Ez brutál!
Na de csak elértem a mûútig ahonnan a K+ már gúnyosan mosolygott rám az egyik fán. Kicsit felnéztem, és emberek hada szenvedett fölfele a meredek emelkedõn, hamarosan én is tagja váltam a szenvedõknek. De addig kínoztam magam, míg valahogy fel nem értem a csúcsra, ahol ismét megittem vagy fél liter üdítõt kapásból.
És mikor az ember azt hinné hogy vége, hova emelkedek még, akkor megkapja keményen a ráadást. A Csór-hegy után kb 1 km-t tudtam kocogni, majd megint emelkedõ fölfele, és ahol jön a P+ ott egy frissítõpont. Az eperlé (vagy narancs volt? mittom..) kicsit tömény volt, de le kellett nyomni, mert durva rész jött ezután.
Bizony durva, föl a Galyatetõre ott, ahol a Mátrahegyen lejöttem. Persze a Mátrahegyen vígan nyargaltam itt lefele futva, és akkor az idõm is csodás volt, most meg full zombin szenvedek fölfele, és örülök ha beérek idõre. Sokan elhagynak, de csak magamra koncentrálok, és nézem a földet, lassú léptekkel próbálok menni, de így is meg kell állnom 2-szer is útközben fölfele inni. De egyszer mindig eljön a vég, mint ahogy most is, és fölérek valahogy a parkolóhoz, ahonnan 50 m és ott az ellenõrzõpont. Na, 30 kilcsi már megvan 2010 m szinttel. Még 2 nagy csúcs invitál engem utam során majd. Galyán megállok kicsit, pénzért nem veszek most üdítõt.
Hátul a hátsóm és a lábam találkozásánál beindult keményen a fájdalom. Nem lesz ez így jó.. Kezd fájni lassan mindenem. Kicsit próbálok nyújtani sikertelenül, majd ezt belátva megyek tovább, Asszem a Csillagvizsgáló után (egy rakás rövidítõ volt erre, kihagyták a lépcsõket) volt egy jó kis holtpontom, a síkon még kocogni se tudtam, csak néztem magam elé, és mentem, de úgy mint a csiga. Aztán kocogtam kicsit, de nem bírtam, sõt meg is kellett állni inni, és persze szépen elmentek addig a többiek. Aztán mikor a naposabb részre értem nagy erõt vettem magamon, utolsó vésztartalékok a kocogásra, és elindultam lefele Mátrasztlászlóra. Most jól ment, és a frissítõpontig meg sem álltam. Az itt adott meleg tea egyszerûen mennyei volt, órákig el tudtam volna ülni felette, de most csak percek maradtak. Kb 6-7 percet biztos elidõztem itt, leültem a székre, és bámultam magam elé. Aztán láttam hogy a Vörös-Kõ EP innen csak 1 km-re van. Tovafutottam, és meg sem álltam a pontig. Térkép nem is kellett mert rengeteg rövidtávos volt elõttem,. mindig mutatták az utat. A Vörös Kõnél megint 5 percet pihentem, majd nyomtam tovább amíg lehet. Egész jól ment most a futás, útközben tzh-ékkal is találkoztam. Az Ágasvár aljáig bírtam, onnan megint durva emelkedõ föl, majd mégdurvább emelkedõ le. Lefele jobban rombolt mint fölfele.. Nagyon meredek volt, páran már pánikhangulatban voltak, én hamar leértem, de nem éreztem már valami jól magam:( Hiába nem volt Mátrakeresztesig egy méter szint sem, a lábaim nem engedelmeskedtek nekem, és nem ment már a kisebb kocogás sem. Ami nem megy nem kell erõltetni.. Beletörõdve gyalogoltam a patak mellett, hova a francba fussak már.. Inkább élveztem a természetet. Leérve Mátrakeresztesre, megittam 3 üdítõt a frissítõponton, majd elnézve a következõ szakaszt a túlélésért küzdöttem. Sajnos neki kellett vágni.. A P-n fel a Múzslára. Erre a részre csak annyit írnék hogy nagybetûs szenvedés volt nekem ez a szakasz, vagy 5-ször kellett megállnom frissíteni meg pihenni. A láz rengeteg energiát kivett belõlem. Meg hát a túra is. A Múzslát még sokkal odébbra saccoltam, majd megjött a háromszög elágazás, és tudtam hogy már csak egy emelkedõt kell legyûrnöm a rengeteg után. Nagyon nehezen felértem a csúcsra, pecsételtettem, és leültem egy sziklára. Szomjas voltam, de nem volt már üdítõm.. Rengetegen ültek a sziklákon, de nem akartam lejmolni, van nekik is már elég bajuk ránézésbõl:) Nem bírtam megmozdulni. Ültem 5 percet, semmi.. Ültem 10 percet, na végre valami: Megjöttek Bálinték. Meglepõdve láttak engem, de én jobban meg voltam lepõdve magamon hogy egyáltalán ideáig is bírtam:) Aztán Pavuk Andi is megjött. Bálinték kicsit pihentek, Andi kemény csaj egybõl indult is tovább. Hozzácsatlakoztam így már a végére, bele bele kocogtunk ahol lehetett, de én már nem bírtam nagyon, így inkább csak gyalogoltunk. 1 óra 22 perc volt leérni a Múzsláról a célba, ami gyatra, de kit izgat, a lényeg hogy beértem!! Megcsináltam az elsõ Mátrabércemet, ráadásul full beteg is voltam. Hát boldog voltam na. Csak késõbb fogtam fel a dolgokat már itthon. Hazafele ismét Horváth Jenõékkel mentem.
Tanulság: Lázasan nem szabad elindulnom, mert még most sem vagyok meggyógyulva, és a túrán sem ment úgy ahogy kéne.
Még egy tanulság: Lesz miért visszavágnom jövõre ;-) Ennél már csak jobbat megyek remélem!
Nehéz túra volt ez, talán eddigi legnehezebb túrám, de annál nagyobb a siker
|
