Túrabeszámolók


Tortúra 65 téli napforduló/Ómassa/Bükkszentkereszt

atomcatTúra éve: 20162017.01.17 19:01:23

Előre tudtam, hogy ez lesz a legrosszabb. Amikor elérek Bánkútra és a tavalyihoz képest egy plusz kitérőt kell tennem. Nem, nem az a plusz 1,5 km a probléma, hanem az, hogy idén 10 órán belül akarok lenni. A kitérőt kb. negyed órára saccolom. Tavaly 10:07 perc lett a menet, ami azt jelenti, hogy idén minimum 22 perccel jobb eredmény kell, hogy hivatlaosan is legyen 10 órán belüli teljesítésem.


És eljött a pillanat, amikor a Diabáznál jött az extra kitérő. Már 17 perc előnyt sikerült összekovácsolnom a start óta tavalyi énemhez képest. Sejtem, hogy ennek jó része el fog tűnni a lemenettel a síházhoz és a visszamászással. Sebaj. Szedem a lábam, a lefelét megfutom, a botot le sem rakom, úgy nyitok be az étterembe. A pontban két kisgyerek pepecsel a pecsételéssel. Kicsit erélyesebben rájuk szólok, hogy nekem tök mindegy ki, csak valamelyikük végre stepmpizze le azt a vacak papírt. Végre megvan, időregisztráció, és már perdülök is ki az ajtón. 48 másodpercből megúsztam a dologot, de majd a Madonnánál kiderül, hogy mennyibe is került a teljes kitérő. Sietek, az ismétlő részen már lehegyott ismerős arcok. Köztük a srác is, aki elhagyta a kesztyűjét Nagy-mező előtt. Épp futottam, és én barom nem vettem fel, de végül valaki szerencsére utána hozta.


Diabáz ismét, majd húzás Tar-kő felé. A Faktor-rét előtt a botom vídiája kitörik. Különösebben nem érdekel, annyi hogy jégen (nem kicsit) rosszabb lesz. A Madonna előtt latolgatok, kb. 3 percnyi nettó előnyt saccolok a kitérő miatt. Nem sokat tévedek: 3 perc és 20 másodperc maradt. Kezdhetek építkezni előlről. Egy sráccal futok össze, akinek szemmel láthatólag magasabb az órajele. Egy darabon a murvás úton Nagy-mezőre menet együtt megyünk, aztán elhúz. Ő Bánkúton 20 percet pihent. Neki belefért:)


A keskeny-réti kiág előtt egy srácot, aztán egy párt igazítok útba. Fátyol- és gomolyfelhős ég alatt, napsütésben érek ki a nyílt mezőre. Végig csak a tavalyi menet, és a percek, másodpercek kattognak az agyamban, szinte nem is figyelem a túrát magát. Az órám, a lépéseim és a silabuszom definiálta koorinátarndszerben méretik ma minden. Azért Tar-kőre kiérve a panorámafotó idén sem marad el. Magasságutánállítás és fotó. A panoráma szokásához híven idén is csodaszép: a Kárpát-medencét kitöltő egyenretyó fölé fennségesen emelkednek ki a Bükk gerinceit képező hegyhátak, mindezt nyugat felé a kibukkanó Mátra-főgerinc teszi teljessé. A rövid szusszanás után egyből futás is lefelé, mert sajnos továbbra is csak négy perccel vagyok a tavalyi menetem előtt. Sima-kő előtt valamivel érem utól tavalyi átmeneti túratársamat, Tibit. Pár szót váltunk, aztán akar egy közös képet, ami kutyafuttában sikerül is. Esek be a Toldi-kapu sziklás bejáratába. Idén nagyon jól járható, kellemesen fagyott a terep itt is. Csúszásnak semmi nyoma. 700 méter körül megcsap a ködpára szmogja. Szembeötlő a különbség a Fennsík friss légtömegei után.


A Hereg-vágás felé egyedül baktatok, csak pár túrázó jön szembe. A vágás is ok, csak pár kidőlt fa nehezíti a menetet a völgybe érve. Tamás-kút felé baktatva a bitumenen útbaigzítok egy résztvevőt, azát együtt futunk az EP irányába. Tavaly ott 4 percet elrépáztunk - ezen keményen lehet hozni. A pontba érve kulacs lead töltésre, majd irány a pecsét. Mire megvagyok, a kulacs is kész, indulhatok is - 45 másodperc múlva.


A felszökés idén sem esik már jól, de tolni kell. Itt érem be a zöld becsatlakozásánál Tündiéket. Váltunk pár szót, és egy darabon, a Völgyfő-házig kb. együtt megyünk. Örülnek, mert saját bevallásuk szerint sokat tévelyegtek. Jól jött nekik is a helyismeretem. 11. alkalommal járok erre, de a zöld néhol még ilyen sokadjára is bizonytalan: pár útelágazás továbbra is jelzetlen, aki éjszak ér ide, annk külön öröm lehet ez a szakasz. Főleg ha nem ismeri.


A Völgyfő-háznál jobban áll a szénám: végre 8 perc az előny. Az már elég a 10 órán belüliséghez, már csak legalább annyira gyorsnak kell lennem, mint tavaly. Látszik, hogy ez a menet a legvégén dől el.


A Völgyfő-háztól átmenetileg bele-bele akadok egy-két túrázóba, de nagyrészt magányosan telnek a kilométerek. A gerincen hullámvasutazva megmerülünk a ködtakaróba. Hamarosan a Kövesdi-kilátó kapaszkodója következik, ahonnan már csak egy nagyobb parasztköpés a Várkút: az utolsó EP.


Várkúton Tamás-kúthoz hasonló a program, 56 másodperccel úszom meg a pontot, aztán hajrá, tovább Eger felé. 9 percen áll az egyenegem az én javamra. Már csak három puklin kell áthullámvasutazni, aztán az Eged bokatörő lemenetelét letudva az uccsó szőlőhegy jön.


Persze mindez az agy emlékképein végigugrándozva sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mint a valóságban. A lefelékbe bele-belefutok a köves terep ellenére is, a felfeléket meg tolom full gázon. Csak eljön az Eged nyaka, és erős balos után a mindig kellemetlen, köves dózeren futok le a szőlőket elválasztó kerítések között. Egy túrázót érek utol, aki pár szó után a múlt homályába veszik. Végre balos, enyhe átvezetés a nap végi bokatörőre: tolom ezt is, ezerrel. A Csomós-tanyához érve 11 perccel vagyok tavalyi magam előtt. A végén még meglesz! Két lány lapozza hevesen az itinert, aztán rájönnek, hogy egyszrűbb velem tartani. Az uccsó szőlőhegy előtt valamivel maradnak le végül. Szerintem az eddigi 11 alkalom egyik legkönnyebb szőlőhegye az idei: sárnak nyoma sincs, így gyorsan a tetejére érek, ahol egy kellemes, füves lefutás után pikk-pakk a városban is vagyok. Azon a részen, ahol tavaly is futottam. Így most sincs más választás: idén is futni kell:) Persze ez már több, mint jó így 60 km és 2000 m szint felett. De innen már a lelkesedés is bevisz!


Vasúti átkelő - átfutok a sok unott arcú autós között, akik épp dugulnak picit, majd sikánok a Minaret felé, azán célegyenes, és már tépem is fel a suliajtót. Tévedésből a régi cél felé rohanok, de a bent lévők útba igazítanak: 9:53 alatt beértem:) Ez közel 30 perc javítás a tavalyihoz képest - a plusz kitérőt is figyelembe véve.:)


Köszönjük a rendezést, és jövőre ismét:)