Túrabeszámolók


Tihanyi Gejzírit 33/20

JandiTúra éve: 20072007.04.30 22:53:38
Tihanyi Gejzírit 33

A szigorúan levezetõs, bámészkodós, nem rohanós túrákból ez már sorban a második volt. Útvonalat nem is nagyon nézegettem a túra elõtt; elég volt a Tihany szó a túra kiválasztásához. Azt persze már csak a rajtban láttam, hogy az útvonalnak legfeljebb ha az egyharmada vezet Tihanyban. :)

A túrára ezúttal Atti jelentkezett...ezzel némileg rehabilitálva magát az emúlt hetek passzivitása után. :)

Barátságos idõpontban, 8:45-kor indultunk neki a körnek gyönyörû napsütésben, és kellemes melegben.

Laza lankás terepen, és tipikus Balaton-felvidéki tájakon jutottunk el Klára-Pusztáig, ahol ugyan belekeveredtünk egy kis szerencsétlenkedésbe, de erõfeszítésink meghozták jutalmukat: megtaláltuk a pecséthelyet.

Pécselyre érve (akkor persze nem tudtuk, hogy ott vagyunk) Atti lelkesedése, hogy "milyen szép a táj" engem is kezdett meggyõzni, pedig akkorra már kicsit kezdtem unni a sok vízszintest, meg egyenest, meg aszfaltot, meg murvát...

...de pont jókor jött a zádorvári emelkedõ, ahol az út is árnyasabb, kacskaringósabb volt, majd a végén meredek lépcsõbe váltott. Mi ugyan eléggé könnyedén felértünk, de volt alkalmunk tanulmányozni a különbözõ stílusirányzatokat: a feszes, peckes, gyorsan lépdelõt, és a levegõ után kapkodós, szívinfarktus közelit is.

A várromnál elhülyéskedtünk vagy 20 percet. Körbejártuk a falakat, felmentünk a kilátóba, és piknikeztünk is kicsit. Morálemelésnek tökéletes volt.

Meg annak is örültem, hogy végre elindulhatunk Tihany felé, mert eddig holt ellenkezõ irányba mentünk. Lefelé aztán már kezdett fogyni a lelkesedésem. Sok nyílt szakasz volt, és aszfaltot meg a murvát se szerettem meg közben. Persze a tájra nem lehetett panasz, de ilyen helyeken én inkább bringáznék. A hangulatot a Bozóti-kúti pontõrnéni próbálta feldobni a vicces "Kissöprûtök van?" kérdéssel.
Kiderült, hogy a kullancsok miatt kérdezi. Én az egész túrán nem láttam egyet se. :)

Leértünk Aszófõre, végigcaflattunk a bicikliúton, és örültem, mert végre Tihanyban voltunk. Meg is kezdõdött a hegymászás egybõl, aminek szintén örültem, mert nagyon untam már a vízszintesen robotolást. A Nyereg-hegyre felérve megint piknikeztünk vagy egy jó negyed órát, aztán leereszkedtünk a hegyrõl, majd egy pár méter erejéig mentünk a Belsó-tó partján. Mit ne mondjak, akkor irigyeltem a horgászokat. Egész nap a tó mellett üldögélni kis söröcskével...

De a mi utunk más volt. :) Mi megkezdtük az egész túra legváltozatosabb, és legérdekesebb részét. Sorra kerestük fel a különbözõ gejzírkúpokat, és sziklákat a félszigeten. Az Átjáró barlang elõtti sziklákról például remek kilátás nyílt.

A Természetvédelmi õrháznál zsíroskenyér-tea parti várt minket. Mondjuk nem volt szükségem se kajára, se piára, de azért ha már egyszer odavitték... Amúgy a zsíroskenyér Isteni volt...a meleg tea viszont érdekes ötlet...én akkor már amúgy is kezdtem olvadni a hõségben.

...és amikor már azt hittük, hogy mindjárt végzünk, akkor ránkzúdult egy picit több mint 3 km-es szakaszon egy olyan szintemelkedés, hogy csak na. :) Megküzdöttünk vele becsülettel, nem arról van szó, csak a Mátrát idézõ szûk ösvények, meredek kaptatók, és a lábunk alatt lévõ szakadékok már nem nagyon voltak bekalkulálva. Egy arra járó csoportból egy kislány meg is jegyezte, hogy "Nem lehet, hogy eltévedtünk, és a Mátrába jöttünk?". :)

A kilátás innen, is olyan, amit látni kell. Az ösvény egyik oldalán sziklafal, a másik oldalán pedig szakadék, aminek az alján már a Balaton van. Az persze igaz, hogy ekkor már a nagy meleg miatt inkább lettünk volna a Balaton parton, vagy valamelyik vitorláson...

...szerencsére Attit sikerült meggyõzni, hogy menjünk fel egy csúcsra, amirõl utólag kiedürlt, hogy a félsziget legmagasabb pontja. Mondjuk azt a fejet látni kellett volna, amikor a hosszú mászás után a kánikulai melegben Atti a kérdésemre hogy "Nem megyünk oda fel?" kérdõen nézett visssza, hogy "Hova?"... :)

Ezután már csak egy pecsét volt hátra a Nyereg-hegyen (másodszor), majd le a hegyrõl, és vissza Aszófõre a bicikliúton.

Ja igen: Aszófõ. Azt hiszem tudom, hogy miért hívják így. De ha mégse, egyvalami akkor is biztos: akárhányszor jártam erre gyalog, vagy biciklivel, mindig a hõguta kerülgetett...

Végül is 7:15-ös idõt mentünk, ami egyrészt teljesen lényegtelen, mert nem azért mentünk, hogy világrekordot fussunk, másrészt viszont a sok kiállással, és hülyéskedéssel együtt nem is olyan rossz. :)

A túra összességében szép volt, én mégis kétszer meg fogom gondolni legközelebb, hogy menjek-e a Balaton-felvidékre túrázni. Rájöttem, hogy én a hegyek között jobban érzem magam.

Jandi