Mesélő kövek 30
Sukorón metsző szél fogad, az eredetileg előrejelzett esőt azonban már tegnap lemondták. A mai menü a Velencei-hegység, számomra nappal a világon először. Eddig valahogy kimaradt. Főtérre sétálunk fel, nevezés előtt kávé a boltban, hozzá gyanús, előrecsomagolt, ám meglepetésszerűen finom sütemény. Indulás rajtidő plusz két perckor, kezünkben színes itiner színes térképpel, plusz egy betétlappal a pontok nyitásáról-zárásáról. Ezt a külön papírt rögtön elteszem valahová jó mélyre, mielőtt elvesztem. A rajttól valami két percre található az első meglátogatandó helyszín, a Gyapjaszsák. A gránitszikla előtt rövid, lényegretörő előadást tartanak a kialakulásáról, háttérben a Velencei-tóval és a Mezőfölddel. A pontőrök javaslatára kitérünk Kerek repkénnyel (a többes szám az végig mi ketten) az olasz kőfejtőhöz, szép darab gránittömbök magasodnak fölénk. Vissza az útra, a Gyapjaszsáknál épp a következő nagyobb társaság hallgatja az előadást. Ha hasonlóak maradnak a létszámok, akkor az ügyeletes geológus 30-35 alkalommal fogja elismételni a mondanivalóját. Kiépített, látszatra nemrég aszfaltozott kerékpárút vezet át Nadap délnyugati csücskébe, a reggeli szélben zúg mellettünk a fenyőerdő. Maci ér utol, lelassít hozzánk néhány perc beszélgetésre, aztán szalad tovább. Megérkezünk a Bence-hegyi kör kezdetéhez, eltérünk a S+ jelzést követve a velencei nyaralóövezet felé. Kisüt a nap, előttünk a tó, felettünk a Bence-hegy kétszázharminckettő és fél méteres csúcsára épülő monstre kilátó látható. Újhullámos geotornyot juttat eszembe, a geotorony pedig a később megejtendő kitérőt. A tetőre vezető műút hosszan ívelő kanyarán jutunk fel az egykori andezitbánya peremén, metsző szélben álló ellenőrzőponthoz. Szép kilátás párás láthatárral, exkluzív (kettőnknek szóló) előadás arról, hogy miként került itt andezit a gránit közé. Fenyőerdőben sétálunk vissza az elágazás jól jelzett villanyoszlopához.
A piros sávval jelzett csapáson sétálunk fel a szintezési főalappontokig, ebből az irányból a második az első, itt tábla tájékoztat arról, hogy mi is ez és mire való, és hogy a balti és az adriai magasság között 67,47 cm a különbség. Nadapra három mozdulatlan, látszólag kíváncsian figyelő ló slendriánul lekerített legelője mellett sétálunk fel. Végig azt várom, hogy mikor állják el az utat, hogy csak trükkös kérdések megválaszolását követően engedjenek tovább. Várhatom, mert ezek tapodtat sem mozdulnak, csak a fejüket billegetik néha. Nadapon elhagyjuk a Pázmánd felé vezető piros sávot a Nyír-hegy máskor amúgy nem látogatható erdeje felé. Útközben épülő ingatlant tekinthetünk meg és felhagyott homokbányát, utóbbira csak azért figyelek fel, mert a túra rendezői tájékoztató táblát helyeztek ki. Betérünk a tiltott erdőbe, virágszőnyegen lépkedünk a vélhetően terepjáróval is ritkán használt földúton. A Magos-kőhöz ki kell térni, itt Csörgő Robiék őrzik a pontot és lelkes geológus beszél a fák között kiemelkedő, látványos kőalakzat kialakulásáról.
A dombhátakat (majdnem hegygerincet írtam... na, már mindegy) követjük tovább, egyenes nyiladékok között manőverezve, majd éles kanyart véve ereszkedünk le a lovasberényi országútig. A következő ismertető tábla egy felhagyott agyagpalabányát jelez, a szöveg fölött palabácsi sopánkodik, hogy régen minden jobb volt. Az a 430 millió év nem múlt el nyomtalanul, mutogat a geológiai téren nálam sokkal tájékozottabb Kerek repkény a kövekre. Széles dózerút vezet fel a Meleg-hegy nyergébe. Itt kitérünk a környék legmagasabb pontjára, ahonnét kilátás nincs, a geohenger melletti adótorony messziről hallható, cseppet sem kellemes zúgást produkál, viszont a kapcsolódó túramozgalomhoz ez egy könnyen levadászható helyszín. (Újabb érintőpontos túramozgalom a tucatnyi befejezetlen mellé, ez is biztosan tünete valaminek.) Visszasétálunk a túra útvonalára, fel a tető másik nyúlványán elhelyezkedő Likas-kőhöz. Éppen elérjük az előadás kezdetét, meghallgatjuk és csak utána állunk sorba igazolásért és müzliszeletért. Jut eszembe, igazolás: nem bélyegző, hanem lyukasztó van, különböző alakú – főleg virágos – mintákat lyukasztanak az itiner erre szolgáló sávjára. Az is ügyes húzás, hogy elkülönül a pontőr az előadó szakemberektől. A nyereg felé visszaúton kiülünk egy erre alkalmas, szép kilátású helyen tízóraizni.
Ritkás erdőben sétálunk át a közeli Angelika-forráshoz, ahol a kiselőadás végére érkezünk meg. A kialakuló hangzavarban gyorsan megszerezzük az igazolást és elpucolunk a sziklás Bodza-völgy csendesebb szintjei felé. A erdő aljában kibukkanó rengeteg szikla az alant kanyargó érrel meglepően magashegységi hangulatúvá teszi a helyet. Rövidesen elhagyjuk a völgyet, eltérünk az ingókövek felé, az átvezető szakasz kevésbé vadregényes, erdősáv vált szántót és viszont. Néhány gyors gyalogos az oda-vissza szakaszon már visszafelé halad. Felsétálunk a soron következő dombtetőre, kilátás nyílik északra a Pátkai-víztározó, távolabb a Vértes és a Móri-árok felé. Kicsit odébb, a Kockánál gyülekezik egy család a közös fotózáshoz, még épp sikerül lefotózni a követ, mielőtt odaérnek. Poros csapáson sétálunk le a Pandúr-kőhöz, a mai utolsó terepi ellenőrzőponthoz. Szép, masszív gránitalakzat, a népes pontőrseregtől almát kapunk ellátmányként és ajánlást, hogy másszunk ki a sziklára, ha szeretnénk. Ezzel a lehetőséggel ezúttal nem élünk, lesétálunk vissza az erdőbe, fel az oda-vissza szakaszra. Megint elsétálunk a szántó szélén, fel a dombra, le a dombról. Be a Barlang-kút felé, ez újdonság.
Emelkedő következik, fel a Polák-hegy, majd a Csúcsos-hegy oldalába, felvillan, hogy milyen jó volt itt nem rommá ázni az éjszaka végén pár évvel ezelőtt. A Csúcsos-hegyre a kerítés mentén ki is mehetnénk, de a szögesdrót valahogy nagyon barátságtalanul alacsonyan húzódik és úgyis lesz még alkalom kilátni. A ritkás, fiatal erdőben tovább kísérnek a földből kibukkanó sziklaalakzatok, sajnos sem ellenőrzőpont, sem tájékoztató tábla nem tartozik egyik helyszínhez sem. A sokadik emelkedő-lejtő kombináció után megérkezünk a Borjú-völgybe, a többi távval közös nyomvonalra, főleg kisebb-nagyobb társaságok, iskolás és családi csoportok ballagnak a cél felé. Egy nagyobb sziklatömböt követően letérünk a széles útról a Szűcs-forrás felé, virágborította lejtők közé. Sukoróra visszaérve elballagunk a tájház mellett, fel egy virágmintásra festett nyomóskúthoz, éppen a főtér északi csücskébe. A nyomóskútból pótoljuk az elfogyott vizünket, a főtér és egyben a cél felé azonban nem megyünk, a túra egy kilátásszakmai, látványos kanyart tesz még a Gyapjaszsák feletti domboldalba. Ügyes zárómotívum, előttünk a tó, a túloldalon a Kápolnásnyék-Velence-Gárdony konglomerátum (szándékos képzavar) húzódik, a közelben Sukoró, még közelebb pedig a rajt-célhoz tartozó lovasudvar lovai legelésznek. Besétálunk a célba, ezúton ismét köszönöm a túrát, szép volt, ötletes volt. (Nem ígérem, hogy jövünk legközelebb is, mert ezek nálam nem szoktak sikerülni.) Egy udvarral arrébb zsíroskenyér és tea a buli, így jól bezsíroskenyerezve és beteázva téphetünk hazafelé.
-Kékdroid-
Képek
|
