Horváth József Emléktúra 40 – nógrádi adrenalinlökettel
Kifejezetten jó túrázó időt hozott április utolsó szombatja. A rajt nyitásakor, hét órakor érkeztem a helyszínre (Szokolya, vasútállomás), egyszerre a „kis pirossal”, s ami rögtön feltűnt, hogy mintha elég kevesen lennénk, ember és autó is alig (ezt a benyomást a célba éréskori tapasztalatok sem cáfolták).
A várható sár miatt a 30-as távra készültem lelkileg, ezt jeleztem is a rajtnál, de mikor a rajtoltató hölgy lelkesen aláhúzta nekem a 40-et az igazolófüzetben és elkérte a nagy távra járó 1000 Ft-ot, már tudtam, hogy nincs apelláta, végig kell csinálni a 41 km-t. Legalább sok év után újra gyönyörködhetem majd a Nosztra feletti hegyekről a panorámában. A sors akarhatta így, ezért nem tiltakoztam.
7:10-kor elrajtoltam, de már az első métereken komoly sárdagasztás volt, az a néhány esős nap előtte megtette hatását. Már ekkor látszott és érződött, hogy a sáros 40 jóval több energiába kerül majd, mint egy sártalan. Dagonyáztunk a piros + jelzésen Nógrád felé. A faluban a vasút előtt balra kanyarodtunk, innen hosszú időre, egészen Márianosztráig a zöld sáv lett az útitársunk.
Nógrádban, az első ellenőrző pont (EP) előtt egy jó száz méterrel termetes bernáthegyi állt az utcán és időnként közelítve, barátságtalan ugatással köszöntötte az elhaladó túrázókat. Az itt kapott adrenalinfröccsöt egy kalóriadús csokiszelet egészítette ki a néhány lépés után elért 1. EP-n (Nógrád, Csurgó, 5,7 km, 230 m szint), ahol friss forrásvízzel is olthattuk szomjunkat.
Eddig sok látnivaló nem volt az útvonalon, ám Nógrádról kifelé haladva a vár, a Magas-Börzsöny vonulatai, az üdezöld legelők fantasztikus látványt nyújtottak. És ugyanilyen, panorámás ösvényen (sziklák, patak) estünk le a 2. EP-hez (Királyrét, 13 km, 435 m).
Az úton tovább haladva a Király-rétnél egy helyen benéztem a zöldet, noha az itiner is intett erre a helyre, ahogy később megnéztem. A rövid kitérő után hamarosan megérkeztem a túra 3. EP-jére (Kisinóci-rét, 17 km, 610 m). Itt hűs ásványvizet vehettek magukhoz a túrázók.
A következő szakaszon a zöld hegyre föl, völgybe le stílusban, sokszor nehezen járható bozótosokban hozta a szintet és vitte az időt és az energiát (no nem mindenkinek, ahogy elnéztem, volt, aki a békés műutat választotta). De a 4. EP-hez (Érsek-tisztás, 20,5 km, 795 m) érve már komoly pszichés segítség volt az a tény, hogy megvan a fele, innen már gyakorlatilag visszafele megyünk.
Kis kaptató, majd a Nagy-Sashegy oldalából és a Sós-hegyről nyíló dunakanyari panoráma minden fáradtságért kárpótolt. A mesebeli táj látványától feltöltődve, végig lejtmenetben érkeztünk le az 5. EP-hez (Márianosztra, bisztró, 26,7 km, 1000 m).
A büféből pecsételés után kilépve a hosszú zöld után színt váltottunk, a piros sávon folytatódott az út a 6., egyben utolsó EP-ig (Kóspallag, ABC, 32 km, 1250 m).
Immár a kék + jelzésre váltva, az utolsó 9 km-hez 250 m szint társult, még pont hiányzott ez a kis kaptató a Fekete-hegy nyergébe. De onnan már tényleg nem volt mese, folyamatosan lejtett Szokolyáig, ahol egy hosszú falunézés után beért az ember a célba (41 km, 1500 m). Ha ma már volt egy 7:10 (a rajtidő), gondoltam, legyen mégegy (a menetidő): 14:20-kor értem célba.
A zsíroskenyér és a paradicsomleves fantasztikus volt, és az az utánozhatatlan hangulat is, amit a Lokomotív TE varázsol minden ősszel és tavasszal a kulcsosházánál a völgybe. A túrázás, a természet igazi ünnepe.
Egy pár pontban a pozitívumok:
- minden tekintetben emberarcú, családias túra, nem személytelen, minden szervező nagyon odateszi magát, minden ponton pontőrök vannak (és nem kódok, szúróbélyegzők…);
- gazdag távválaszték, minden igénynek megfelel;
- a túra útvonalválasztása nagyon jó, mert egyrészt lélegzetelállító panorámákkal van fűszerezve, másrészt pedig végig jelzett utakon és gyakorlatilag négy jól megjegyezhető jelzésen halad (piros + Nógrádig, zöld sáv Márianosztráig, piros sáv Kóspallagig és kék + a célig);
- valamennyi táv körtúra;
- barátságos nevezési díj;
- jó ellátás.
És a végére egy javaslat a díjazással kapcsolatban. Csak a magam nevében beszélhetek, de gondolom, nem vagyok egyedül ezzel: én szeretem az alkalomra szabott kitűzőt, amin a táv és a dátum is rajta van. Az anyagi kockázatát természetesen értem, de mégiscsak jó volna. Azt már mondani sem merem (ezért írom :-)), hogy a leghosszabb táv teljesítőit kicsit ki lehetne emelni, például egy jelvénnyel a kitűző helyett (magam ezért szívesen vállalnék akár többletköltséget is). Ez csak tovább növelné a nagy távnak, és vele az egész rendezvénynek is a presztízsét.
Mégegyszer köszönet az LTE-nek, remek szombat volt. |
