Vérteskozma 20
GPS-el mért távolság: 22,4 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 620 m. Kivételesen sehol sem tértem el a kiírás szerinti útvonaltól.
Mivel tudom, hogy a parkolás nem a legegyszerűbb Vérteskozmán, ezért úgy indultam, hogy bőven a rajtidő kezdete előtt odaérjek. Így is lett. A delta elágazásnál leparkoltam, és a kocsiból kiszállva kényelmesen készülődtem. A fű gyanúsan csillogott, ezért jobban megnéztem. Nem tévedtem. Tényleg olvadó félben lévő dér borította. Eddigre eldőlt, az eredeti szándékom ellenére, csak a 20-as távra nevezek, és csak a vége felé fogok tőle eltérni, ha minden jól megy. Vasárnap reggel ugyanis beütöttem a térdem és érintő képernyő módjára viselkedett. Nem kellett megnyomni, már érintésre is fájt, illetve a lejtők nagyon nem tetszettek neki. 07.25-kor beálltam a sorba nevezni. Volt időm megszámolni, hogy 11-en vannak előttem. 07.45-re sikerült átesnem a kétlépcsős nevezési procedúrán. Nagyon látszott, hogy a rajt idő elején vagyunk. Kétszer kellett sorba állni. Az első helyen befizettük a nevezési díjat, majd a másik sorban kaptuk meg az igazoló lapot. Itt volt egy kis keverés: a 20-asokat a 30-as helyen, a 30-asokat a 20-as feliratú helyen indították. Ezzel túl is voltam a túra nehezén.
Végre nekivághattam a távnak. Az időjárás napos és jónak is ígérkezett, ezért a kocsinál letettem a pulóverem, illetve a saját érképemet is. Megkezdtem a túra első kaptatóját. Még láthattam néhány zöld hunyort, ami nem virágzott el. Érdekes módon, elég sok olyan virágot láttam a túrán, amelyek eddigre már el szoktak nyílni. Például az említett zöld hunyor, a salátaboglárka, az odvas keltike és a tavaszi hérics. Az emelkedőn sikerült rendesen kimelegednem. Sajnos eléggé éreztem a térdemet, és ez így is maradt az egész túrán. A meredek emelkedőkön, és pláne a lejtőkön fájt. Mivel nem szerettem volna, ha tartóssá válik a baj ezért fájó szívvel, de lemondtam minden „eltévedésről”. A leginkább azt sajnálom, hogy a 30-as táv Nagy-Szállás-hegyről levezető lejtőjén (P▲), nem nézhettem meg a tarka kosborokat. Azért így is elég jól haladtam, s hamarosan elértem az első ellenőrző pontot.
Pecsételést követően, először kellemes lejtő, majd szalagozás vitt le a kényelmes útról egy ösvényre, hogy ne kelljen az aszfalton menni. Itt viszont a letört, illetve levágott faágak akadályozták a haladást, tehát lehet, hogy a kis kerülő időben rövidebb lett volna. Az aszfalt keresztezése után, pedig a pocsolyák lassítottak le. Egy nyílt részről szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. A túra nagyon kevés kilátópontjainak egyike. A lejtős részre érve a pocsolyák eltűntek. Néhol viszont kicsit csúszott az út, de azért jól járható. Igen rövid idő alatt értem el a rövid és a hosszabb távok szétválásánál lévő ellenőrző pontot, ahol a pecséthez Sport szeletet kaptunk. Tovább ballagva, a csokit gyorsan meg is ettem. Az OKT-n több helyen kellett kikerülni, az áprilisi hóesésben és viharos szélben kidőlt fát. Érdekes módon, akárcsak a Bakonyban a Száraz-Gerence-völgyében, itt is a meredekebb falú völgyben döntötte ki a fákat a szél. A kikerülésük nem volt vészes, bár nem is a legkellemesebb. Szinte mindig ki kellett mászni az út meredek oldalfalán. A térdem miatt, már előre sziszegtem nekik. Fölérve a hegyre, illetve arról lefelé jól lehetett haladni. Kisvártatva beértem Várgesztesre. Természetesen nem hagytam ki a korcsma hivatalt. Egy kólával emeltem a vércukorszintemet.
Gyerünk tovább. Az időjárás egyre kellemesebb. Jött a szokásos meredek kaptató a Zsigmond-kő felé. Magát a követ az idén, a térdem miatt hagytam ki, pedig a látási viszonyok igen jók. Inkább ballagtam tovább. Kis hullámvasutazás után, kissé meredekebb lejtőn ereszkedtem le a Mátyás-kúthoz. Az újabb ellenőrző pecséthez kapott ásványvizet elsüllyesztettem a hátizsákomba. Kényelmes sétával értem el a közel lévő következő pontot. Kicsit beszélgettem a pontőrökkel, s gyerünk tovább. A lejtő elején elő bányásztam az ebédemet, amit Sárkánylyuk-völgyig megettem. Ez évben a völgy nehezebben járható a szokottnál, ennek ellenére láttam benne eső utáni monti nyomokat. Nem bántam, amikor elértem a meredekebb lejtő végét, és kényelmessé vált az út. Mire elértem az aszfalt utat, az is eldőlt, itt sem fogok letérni a kiírás szerinti útvonalról. Szerencsére mára, az-az szerdára, már csak a nyomásérzékenység maradt meg a térdemnél. A Fáni-völgyben azért nagyon nézegettem, hogy több helyen is kopárnak tűnik a hegytető, ami a Vértesben általában jó, de sok helyen remek kilátást jelent. Nagyon föl kéne már mennem egyszer. Eddig még mindig megérte a fáradtságot. Messziről láttam, hogy egy meredek laza murvás emelkedő előtt egy biciklis álldogál. Közelebb érve megláttam az út szélén fekvő másik kerékpárt is. Amikor odaértem, épp akkor óvakodott le a lejtőn a duó hölgy tagja. Nem bírta ki, hogy ne másszon fel. Tényleg szép az a dolomit sziklafal. Már csak egy kis laza aszfaltos séta, majd egy rövid kaptató és be is értem a célba.
Folyamatosan érkeztek a túrázók, de gyakorlatilag várakozás nélkül megkaptam az emléklapot és a kitűzőt. Ettem egy kiszsíros kenyeret, és elindultam vissza a kocsihoz.
Szép idős, hangulatos igazi tavaszi túra. A 20-as táv útvonalán sajnos csak két kilátóhely található. Kitérőkkel még 4, ezeknél jobb kilátó pontot lehetne érinteni, amiből három oda-vissza utat jelent: az első ellenőrző pont után a Z jelzésen, majd arról is letérve lehet pár száz méteres kitérővel érinteni a Kotló-hegy oldalában egyet. A következő a Zsigmond-kő (K▲), a harmadik a Mátyás-kút előtt a Robinson kunyhó romja a nem túl jó K■ jelzésen, az utolsó pedig jelzetlen úton, Vérteskozma előtt. Földút, majd ösvény visz föl a falu fölé. Vezetett már erre teljesítménytúra útvonal.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 Ft-ért színes térképes igazolólapot, (saját térkép nem szükséges), emléklapot és kitűzőt kaptunk. Ahol kellett, kiváló a szalagozás. A Német-völgyi elágazásnál Sport szelet, a Mátyás-kútnál félliteres (szénsavas, vagy szénsavmentes) ásványvíz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vöröshagyma és tea volt az ellátmány. |
