Mátra 115 vagy amit akartok:)
A M115 már végképp csupán nevében 115. A GPS-es track 124,5 km-t kanyarog országunk legmagasabb hegységének távolság szempontjából kevéssé optimalizált Kisnána-Gyöngyöspata útvonalán, a kerekes mérés pedig nem adja 132 km alá.
Idén egy Havas II. várt ránk meglepetésként, ami a korábbi depóbeosztások újragondolására kényszerített. Fajzat dupla depó lett, plusz a korábbi 3 sikeres 115 tapasztalatai alapján faragtam az ellátmány mennyiségén. Mint utóbb kiderült, teljes sikerrel:)
Épp a depóm bepakolásával ügyködtem, mikor egy ezer éve látott túratárs, Péter hívott fel. Megkérdezte, hogy esetleg lenne-e kedvem másnap vele múlatni az időt azon a 'kis mátrai kiruccanáson', amit teljesen helytelenül Mátra 115-nek szokás nevezni.
Finoman szólva is megállt bennem az ütő, mivel Péterről annyi infóm volt, hogy teljesen 'beultrásodott', és Bécs-Budapest reggeli után letol egy UltraBalatont, aztán vacsorára egy UTM-et eszik, hogy jó legyen a nap:) Megnyugtatott, hogy lassabb menetre készül egy szerencsétlen sérülés miatt, így végül abban maradunk, hogy megpróbáljuk. Végül is a túratársam, Laci nem tudott felkészülni testileg-lelkileg a másnapi menetre, így meg legalább akad kísérőm a hajdan volt vulkán felszínének 150 ezer lépésben történő erodálására:)
Másnap a szokásos történet: fél 6 előtt pár perccel startol a kocsi Miskolcról. Kisnánára terv szerint, a reggelit vezetés közben bekapva és az Időjárásistennek bemutatott Nagy Áldozatot hátrahagyva érkezem meg 6:35-re. Leadom a depókat, nevezési csomag megvan. Találkozom mindkét Gabival (Szlatki és Berta). Előbbi ma résztvevő, utóbbi pontőt lesz Almáson, majd a célban. Péterrel is sikeresen összetelefonáljuk magunkat, miután tőlem fél méterre áll. Ferenci Lacit is hamar kiszúrjuk, és sztorizgatással múlatjuk a startig lévő pár percet. Laci 62 évével a mezőny legidősebb tagjai közé tartozik, ami különösen elismerésre méltó. Főleg ha még azt is figyelembe vesszük, hogy egy hete a K100-at is bezsebelte.
Dobpergés, visszaszámlálás és megindul a 14. Mátra 115 mezőnye Kisnána utcáján, az élen Speróval. Én gyors bakancsigazításra szorulok, de Petiéket tovább küldöm, majd befutom őket.
Lacitól pár száz méter után elszakadunk. Ő lassabb órajelen szokta farigcsálni a kilométerhalmot, ami igencsak nyomasztóan fest egyelőre kb. 200 fős mezőnyünk előtt.
Péterrel van mit megbeszélni. Régen találkoztunk. Sajnos a völgyből kikapaszkodva az első kaptatókon gyorsan kiderül, hogy ma nem egymásnak teremtett minket a túrasors: Péter lassabb tempót érez jónak a fránya sérülés miatt, így elválnak útjaink.
A Jagusra a jól bevált 150-es max pulzussal küzdöm fel magam. A lábam valahogy fáradtnak érzem a reggelben, de lehet, hogy még csak nem melegedtem be.
A Jagus gerincére érve gyönyörű panoráma bontakozik ki előttünk, ami a csúcsot elérve a Kékessel és mögötte, a távolban elterülő Galyával válik teljessé.
Oroszlánvár picit összébbhozza a szétszakadozó félben lévő mezőnyt. Odafent valami reggeli szeletet harapok és leöblítem egy kis vízzel.
A Kékesig eseménytelenül telnek a kilométerek. A Sas-kőhöz közelítve megjelennek az első 'hagyományos' túristák. Jó nagy szembeforgalmat kapnak.
Az első frissitő - mint minden évben - pont jókor jön. Már be kellett tolnom egy gélt a Sötétlápa-nyereg előtt, így örülök a frissítésnek. Odabent két idősebb hölgy próbál úrrá lenni az éppen kialakult kisebb mannahiányon, de panaszra semmi okunk:) Sokat nem eszem, inkább csak nasikkal és banánnal pótlom az elfüstölt kalóriákat.
A pontból kilépve egy túrartárs az étterem mellett vizslatja a silabuszt, társa pedig rá vár. Gyorsan útbaigazítom őket, és usgyi tovább. Ideje életjelet adni, hazatelefonálok, aztán zúzás tovább a Mátra-nyereg felé. Jól megy a táv a reggeli friss erőben és ragyogó napsütésben. Az égen sehol egy felhő, ám ennek ellenére a hőmérséklet nem vészes, amolyan kellemes túraidő van fent a főgerincen.
Hamarosan a Vörösmaty Th melletti jobbos, kis bitumen, majd egy rövidke kaptató után indul a lejtmenet Parádsasvárra. Egy srác akad mögém átmeneti túratársnak. Az első átemelő vízműnél (talán az?) sok kifolyt víz, és az ebből eredő klórszagú patak fogad minket. Nem tudom, picit csőtörés szagú a dolog.
Parádsasvárra hamar leérünk. Csodálkozom, hogy az Autós Büfé tulaja nem áll ki egy hűtőtáska sörrel. Szerintem jó üzletet csinálna:)
A pontba menet átmeneti túratársam a tervezett beérkezési időről érdeklődik, meg hogy ezzel a tempóval mikorra érünk be:) Mondom neki, hogy a terv 29 óra, tavaly 28 körül volt, de az első 25 km-ből én még nem becsülném meg a tényleges érkezési időnket:)
A pontban ismét minden. Kólát iszom, nassolok. A legextrémebb a paradicsom gumicukorral, de valahogy azt kívánom. Lehet, hogy emiatt fáj picit a gyomrom, mikor tovább indulok a pontból? Rögtön a továbbindulás után igazítok a bakin, mert a kiganéjzásnál túlhúztam a fűzőt. Ekkora hibát nem lehet orvosolatlanul hagyni.
A Lipótokon brutális embergrillezésre készülök, de szerencsénkre egészen ügyesen tudjuk kihasználni a fák nyújtotta árnyékokat. Valahogy idén szerencsés a napmagasság vagy csak egyszerűen jobban figyelek a nyomvonalválasztásra.
Persze az emelkedő szöge mitsem változott tavaly óta, itt lehetetlen a 150-es szabály betartása. A túratársak közül többen megszegik a szabályt, miszerint felfelé menetben nem állunk meg. Mi persze nem:) Jó 450 méter szintet egyben letudva érjük el a Mátrabérc klasszikus útvonalát, hogy onnan kb. 150 métert tovább kapaszkodva - immáron enyhébb felszökésekkel - Galyára érjünk. Valahol a Lipótokon korábbi átmeneti túratársam leszakadt, többet nem is hallok felőle.
Galyán dőzsölés - első leves és depócsomag - vár rám. A leves isteni, mint mindig. A depóbeosztást vizslatom, és örömmel nyugtázom, hogy a sör most kell, hogy a túra áldozatává váljon:) Jól esik a frissítő folyékony kenyér a merev izmoknak. Izót töltök, magne B6 be, nasi és irány Almás.
Persze hol máshol, ha nem Galyán törne rám a hascsikarás a pont után. A hétvégi túrázók aránytalanul túlreprezentáltak a bokrokhoz képest a ritkás erdőben. Végre ritkul a tömeg, és a csúcs alatti szint-panorámaúton feltűnnek a célbokrok:) Gyors oldás, és indulás tovább.
Almásra menet konstatálom, hogy idénre ismét tovább tizedelték a hegyoldalt az erdészek. A panoráma csodás, de az erdő eltűnt...
Almáson Gabi, a pont és dinnye vár. Ez a dinnye jó szokás! Csak így tovább!:) A dinnyén kívül nassolok és kólát tolok. Meglepetésemre lent, a völgyben kevéssé van hőkatlan ahhoz képest, amire számítottam. Ennek örülök, mert ez a szombat legmelegebb pontja.
Galyavár. Az Almás és a csúcs közötti magasságkülönbség idén is a régi:) A meredekség is maradt, így idén is biztosított a tetű a varrban sebesség, miután a gerincre kanyarodva a vár felé kapaszkodunk direktben. Legalább a fák kellemes árnyékot adnak.
Odafent feltételes EP, ami azért mindig itt van:) Szombati túracsoporttól kapunk bíztatást, majd máris a Bércet nyomjuk, haladási iránnyal ellentétesen, Galyáig. Egy sráccal egész jól összeszinkronizálunk, és egy darabon együtt haladunk.
Galyán újra leves és a depó 2. köre. Mikor indulunk, akkor toppan be Koppány. Jó ennyivel a Halál előtt járni:)
Pihenőszakasz következik a Nyírjesi Erdészházig, és utána sem durva az a pár patakvölgy-keresztezés, ami a Hatökör-urához vezet minket. Filózok a víztöltésen, de végül elégnek ítélem a tartalékokat. Házától km-ben nem sok választ el minket, de az végig felfelé.
Az ínszaggató völgykimászás leszakítja túratársamat, többet nem is látom. Átol Csabáékkal koptatom a métereket. Jó tempósan haladunk, cserébe gyorsabban üti a markunkat az újabb EP. Odabent Kiss Attila fogad, adok is neki egy amolyan emelkedő utáni izzadt kézfogást:) Ide sört küldtem, amit fel is áldozok a túra oltárán. Kis kajálás, izó utántöltés, és hajrá. A pontból kilépve lejelentkezem otthon.
Az idei depóbeosztásom a legjobb az eddigi 5 közül. A cuccok terv szerint fogynak, nem keletkezik szállítandó felesleg.
Lajosházára egyedül koptatom utamat a Bükkfa-kúton keresztül. Leérve lelkes pontőrök fogadnak. Egyikük szemmel látható, de inkább füllel hallható módon ügyködött a pontban felhalmozott sörkészlet elpusztításán, de szerencsére érkeztemkor még akadtak túlélők: egy Beck üti markomat:)
Kaja-pia-indulás. Itt talizok Mikivel, akivel végül az egész túrát együtt toljuk.
Felszökés, majd a pihenő rész. Túrázó csoport gyerekekkel bőven megáldva vizslatja a vaddisznókat a vadaskertben. A lazsálás hamar véget ér, jobbos, és elkezdjük komolyabban ledolgozni a Szentimrétől minket elválasztó szintet. A studiobeszélgetés a közlekedési kultúráról folyik épp, mikor megérkezünk a falu határába.
Az EP-n idén nincs depócsomagom, a lámpát és az esti széldzsekit Szoros-patakra küldtem. Gyorsan betoljuk a levest, spuri tovább.
Szemiék épp visszatérőben a gyerekekkel elkövetett délutáni kirándulásról, amikor összefutunk velük a faluszélen. Tökéletes időzítés:) Jó látni őket, már marha rég taliztunk.
Patakmeder, egy röpke 100-as szint, a sípálya, Szentistván, pici fel, és zúzás Szoros-patakra. Úgy tűnik, Ágasvár bevétele világosban idén is megvalósul.
Szoros-patakon le kell küzdenem ide küldött sörömet, plusz izót is keverek, így picit több idő elmegy. Ágasvárra kapaszkodva jövök rá, hogy a korábbi éveknél jobban állunk. A rétre vezető utolsó kaptató sűrű erdős részében még simán látni lámpa nélkül - tavaly ott már picit botorkálós volt.
A rétre érve fény még bőven. Leadom tölteni a telefonom, zsák felakaszt és hajrá. Kint szól Miki, hogy bot jó lenne:) Ez picit megtöri a kezdeti lendületet, de másodjára tényleg megindulunk.
Láss csodát, lámpa nélkül megvan a csúcs, amit idén is kellően szivatós felmászás védett. Lefelé már én is kapcsolok.
A házban sör az isteni rizskochhal. Jó a hangulat, mindenki bizakodó egy srácot leszámítva, aki épp a kiszállásról érdeklődik. 1,5 órát aludt már a házban, ami arra utal, hogy esetleg elsiette picit az első hetvenet. Ez nagy hiba, itt az egyenletes erőbeosztás a megoldás a feladatra.
A ház előtt újabb bakancsigazítás. Sajna kezd fepuhulni a talp, és innen még majdnem a fél út hátra van. Miki egy gyors ToiToi látogatást tesz, aztán már zúzunk is elkavarni a Csörgő-lyuk alá:) Szerencsére a track gyorsan kiránt minket a slamasztikából. Átkelünk a patakon, és már kaptatunk is fel Falloskútra. Jó tempóban nyomatunk felfelé, amikor egy párocska beelőz minket. Mikor a pontba érünk, ők akkor indulnak. Sajnos idén sincs mozarella, de azért panaszra semmi ok.
Sokat nem időzünk, húzás tovább Keresztesre. A völgybe ereszkedve Miki tájfutós sztorikat mesél fiatal és kevéssé fiatal korából.
A faluból izmos kapaszkodó vezet ki minket, ami hamar megenyhül, hogy megkezdje végeláthatatlan felmenetelét a Hidegkúti Túristaházhoz.
Odabent kaja, depócsomag, kóla, minden. Plusz egy kis pihenés, hogy felszívjuk magunkat a Muzslához. Kb. 2-n3-as érkezést tervezünk, de majd meglátjuk.
Idén Nagyparlagon nincs ep. Megállás nélkül húzunk le a Zám-patak völgyébe, majd át a Szo-patakéba, aztán pár km után a Muzslára fordulunk. Idén sem könnyű, de ez alkalommal nem tolom túl a motornak. Gerinc, és az uccsó 50. Felérve Miki megjegyzi, hogy szerinte ez túl volt misztifikálva:) Ha gondolja mehet még egy kört:) A csúcsot 1:50-kor érjük el, a hidegkúti tervet túlteljesítve.
A Muzsláról le a Diós-patakig nagy 'kedvencem' ezen a túrán. 90 km felett a koncsúrok végeláthatatlan hullámvasútja még végeláthatatlanabb, a köves lefelé pedig vegytiszta üvegen járás a felpuhult talpakkal. Sebaj, csak eljön a patakmeder! A bozótosban Miki újra depóutcázik, én a pontban bevárom.
Staropramen, lábszellőztetés, maga a földi mennyország:) Lassan pirkad, mikor tovább indulunk a pontból.
Egyenletes kapaszkodó a Tilalmas-tető nyergéhez, ami idén picit a kellemesnél tovább tart. Odafent szemben a Havas kontúrja, amit idén duplán kell meghódítanunk a kőért. Innen nézve maga a hegy is picit távolinak tűnik, pedig a lábától még lesz egy 25 km-es kör, mielőtt a záróakkord utolsó 5 km-re fordulhatunk.
János-váránál szólok Mikinek, hogy vigyázzon, nehogy lebucskázzon vissza a völgybe a meredek hegyoldalról.
Kénes-forráshoz egész hamar odaérünk. Lelkileg idén nagyon jól viselem a túrát, erőnlétileg sincs gond, csak az a fránya felpuhult talp ne keserítené az életemet...
A pontban kedves pontőrök, piautántöltés, és a körről már érkező, a Mész-pesten ereszkedő futók. Nekünk ez még nagyon távolinak tűnik, de tudjuk, előbb-utóbb mi is itt koptatjuk majd a köveket újból.
A 'szembeáramlat' a Havason felfelé is bőszen kitart. Ez a fránya csúcs mindig megtréfál. Negyedjére is egyfolytában azt hiszem, hogy no most már tényleg felérünk, de nem. Mindig még egy kicsi, mígnem végre tényleg eljön a tető tábortűzzel. Egy srác agonizál a pontban, és 'bíztat' minket, hogy másodjára mennyire fingatós volt a Havas. Köszi. Nekünk extra grill-napsütés is lesz, mire 10-f11 körül itt fogunk kolbászolni...
Jobb nem lesz, induljunk! Nem esik jól a köves lefelé. Van fű, de az alján kisebb-nagyobb kőtömbök 'maszírozzák' a talpat. Idegesítő, hogy van húzóerő, de a talp leszabályoz. Kb. száz méter után összeszorítom a fogam, és nem veszek tudomást a fájdalomról. Legalább is próbálok úgy tenni. Menni kell!
Végre balos, be a ligetesbe, ahol már nem annyira köves a pálya. Jól haladunk. Bevillan, hogy pár óra múlva ugyanitt kell jönnünk, de űzöm a gondolatot.
Kanyarkombináció, EP-re fordulás, majd grillezés. Szembeforgalom köszöni, jól van:) Latolgatom, időben hol lehetünk tavalyhoz képest. Talán picit előrébb. A sátrat még nem süti a reggeli nap Fajzaton. Vagy csak máshová állították:);)
Ebbe a pontba mindent küldtem dupla depó formájában. Töltöm is magamba meg a zsákomba a készleteket. A pontból Miki megy elől, ami most jól esik. Eddig én húztam kettősünk szekerét. Rendesen megdobom az energiaszintem, a Kávára végig pofázok felfelé menet:) Legalább repül a táv.
A Káva még sosem ment ilyen könnyen, de a csúcsról le már alaposan a komfortzónán kívül van a talpamnak. Tudom, hogy a Tót-hegyes kipihent testtel egy kisebb parasztköpés. De azt is tudom, hogy a fáradt test és tudat mindezt egy végtelennek tűnő kalanddá torzítja... Nincs nagy meredek, csak tolni kell, és az az utolsó jobbos, ami felvisz a hegyre mindig plusz egy kanyarral később van, mint szeretnénk:)
Viszont megéri az lélek testnyúzása. Odafent tábortűzről pattant palacsinta lesz a jussunk. Annyit ehetünk, amit beszűkült gyomrunk enged (részemről 3 db.):). Egy srác mesél, hogy kapott állást Norvégiában egy haverja révén. Adok neki pár tippet a kinti, 8 éves tapasztalatom alapján, de szemmel káthatólag nem nagyon érdekli vagy csak nem fogja az agya, hogy a kiút előtt minden info hasznos. Sebaj. Indulunk tovább.
A következő cél az utolsóból utolsó előtti nagy heggyé avanzsált Világos-hegy. Az átvezető tekereg, de idén valahogy egész hamar a hegy tövében vagyunk.
Miki érdeklődik a felvezető útról. Megnyugtatom, hogy fázni nem fogunk:) Így is lesz. Az erdőhatárt elérve és egy kisebb csoportot beérve megjön a grillezős hangulat is. A fajzati reggeli napnak a Káva és a Tót-hegyes meghódítása alatt volt alkalma jelentősen feljebb kapaszkodni.
A pontban nem időzünk sokat, spuri. Egy helyen rossz irányba fordulok, szerencsére Miki éber. Aztán indul az a köves, csúszós, mindennek, csak kényelmesnek nem nevezhető bokatörő, talpmaszírozó lemenet, amit egészen biztosan mindannyian szívünk legbelsejében őrzünk mi, Mátra 115 résztvevők...
Idén is túléljük. Még csak nem is esünk. A meredek alján bűnös gondolat: innen még 10 km. Az agy tovább kattog... Egy méter 1,3 lépés. Akkor az 13 000 lépés, 13 000 lépés a virtuális törött üvegtengeren, 13 000 ordító fájdalom, amit persze csendben kell tűrni, és itt elvágom a gondolatfonalat. Szép az erdő. A rendszerek működnek, szintidőből böven. Minden rendben, csak menni kell.
Miki megy elől. Jó 1,5 fejjel magasabb. Szedem utába a lábam rendesen. Mondom neki, ha akar és tud, lépjen le nyugodtan, innen már nem téved el. Marad. Igazából talán jobban már ő sem sietne.
A tekergést Fajzatra már kellőképp ismerem. Végre megjön az az út, amiről az akkortájt a fejemben pattogó jelzőket most inkább nem írom le. Maradjunk annyiban, jogy az örömlány vulgáris változata majdhogynem dícséretnek számít a többihez képest.:)
Jobbos, majd pár méter után Fajzat II. A depó söre: egy Kronenburg - nagy kedvencem - utoljára hagyva. Nem mintha számítana bármit is az íz így, a 27. órához közeledve. A lábam szellőztetem, de kész tragédia. Érdekes módon hólyagot nem sokat, inkább 'szépen' felázott bőrredőket látok. Futómű felpatkolva újra, hajrá!
A pont utáni grillezést a hűs erdő váltja. A ligetes részig kitart a védernyő, ahol fokozatosan ritkul a zöld korona, majd a gerincre érve hamarosan el-elfogynak a fák és direktben 'élvezhetjük' a nap ragyogó sugarait.
Egy csoportot fogunk be. Állnak. Mondom nekik, hogy jöjjenek, már csak 50 méter szintben. Hitetlenkednek, de mégis megindulnak. Kb. 10 métert tévedtem, hamarosan Havas II., ahol meg sem állunk. Csippantás és tovább. Már jó ideje nem pecsételtetek.
A Havas felfelé fényévekkel jobb volt, mint most le. Vizslatom a szintet. 250-et kell leadni az útig, aztán még egy picit a Mész-pest innenső oldaláig. Ez is elfogy, innen már csak egy kb. 30-as felszökés, egy rövid rét, a köteles lemászás a Kénes-forrás II.-höz, és az uccsó 5 km. Semmiség:)
Miki a kötél előtt ismét a Természet Lágy Ölére hívatik. Én dülferezek egyet a kötélen, bár a két rákötött kapaszkodó csomó picit göröngyössé teszi a műveletet:);)
A forrásnál az egyik hölgy rámnéz, majd felajánl egy nyakonöntést, ami isteni! A frissítő fürdő után feltápászkodunk és hajrá, irány a cél. Elől megyek, adom az ütemet. Jórészt kellemes, füves ösvény - öröm a talpnak.
A falu előtt nyílt rétek sorozatához érünk. Remeg a levegő a hőségtől, a légvétel nem frissít, de tudjuk, hogy ez a végső roham!
El nem hiszem, hogy a dupla Havas után még felszalagoznak minket a szőlőhegy fele magasságáig:) Ez valami perverzió a patai érkezéseknél:)
Végre letörünk a templom tövébe, főút, uszoda, cél!!!
29 óra 48 perc gyaloglás után csippan az óra, vége. Megvan a 4. 115-ös kő:) Miki örül, Neki az első. Még valahol a 80. km-ben mondtam Neki, hogy akkor leszek boldog, amikor a célban gratulálhatok. Igen, most az vagyok.
Kövekből bő a választék. A mezőnyből 50% hullott. Idén egy ötletes, patai templomos kő üti a markomat:)
Köszönjük szépen a rendezők odaadó, áldozatos munkáját, ami idén a hókárok miatt még az utak fokozottabb rendbetételére is kiterjedt. Nélkületek nem ment volna!
Jövőre újra! | 