Fel a Naszályra!
A címben szereplõ teljesítménytúrát már az elmúlt évben is nézegettem, hogy milyen jó kis csillagtúrát lehetne tenni. Idén a csillagtúra átadta a helyét egy szép vonalvezetésû, könnyûnek viszont nem mondható fix útvonalú teljesítménytúrának. Egy héttel a túra elõtt e-mailben jelentkeztem elõre, majd vártam és reménykedtem, hogy jó idõ lesz.
Az idõjárásra végül nem lett panasz, sõt, a nagy meleghez még jelentõs páratartalom is társult. A túra most is a Nyugati pályaudvaron kezdõdött (jelképesen, persze) kora hajnalban, mert még a rajtidõ elején ott szerettünk volna lenni. Évfolyamtársammal együtt teljesítettük a túrát, nagyon gyorsan ment a kolléga, alig gyõztem néha utánaloholni. Vácott találkoztunk egy sporttársnõvel, elõre vettünk buszjegyet, és vártunk a buszra. Összesen öt túrázó választotta ezt a reggeli buszt Cselõtepusztáig, a sofõr készségesen szólt a megállónál. Innen bõ két km séta következett a kulcsosházig, közben egy magaslatról szép kilátás nyílt a párába burkolózó Dunakanyarra és a Visegrádi-hegységre.
Neveztünk a fõrendezõnél, nagyon barátságosan elmagyarázta, merre kell menni, majd - egy konzervnyitó kölcsönadása után egy ottalvónak (igen, a kulcsosház mûködik, ott is lehetett volna aludni elõzõ este) - elindultunk. Túratársnõnktõl itt elköszöntünk, majd az elsõ kanyarban rosszfelé mentünk (szégyen gyalázat, hiszen a jelzés világosan ott volt), kb. 200 m után korrigáltunk. Enyhén sáros úton jutottunk el Kosdra (ismerõs hely...), végigjártuk a falut és egy nagy esõháznál, immár a zöld körtúra jelzésen az eddigi piros négyzet helyett, megtaláltuk az elsõ pontot. Matricát kaptunk az igazolólapra, megemlíteném, hogy a füzet nagyon korrekt volt, szint- és távadatokkal, leírással, menetrendi kivonattal. A Naszályról készülõ(-t) új turistatérkép fénymásolt verziója is helyet kapott benne (ezt majd valahonnan be kell szereznem).
Kosdot elhagyva kezdõdött meg a rettenetes emelkedés a Naszály csúcsára. Az Országos Kék jelzésig köves, kissé kényelmetlen úton haladtunk, menet közben megálltunk egy pillanatra a Bányász emlékmûnél. A Kék - együtt a zöld körtúra jellel - hihetetlenül meredek (de semmiképp sem egyszerû) ösvényen kaptat fel a Naszályra. Elõször néztem is a füzetben a szintadatokat és csóváltam a fejem, hogy ezt bizony elmérték. Pedig nem, sõt, én gondoltam eléggé tévesen. Az elsõ pihenõt, ahol útitársam fotózott is, a Kopasz-tetõn tartottuk, innen egy darabig szintben haladtunk, de még elõttünk állt egy komoly emelkedõ. Ezt is leküzdve, egyszerre a geodéziai torony lábánál találtuk magunkat, ahol gyorsan felírtuk az igazolásul szolgáló kódot, majd körülnéztünk a toronyból. Megérte a létrázás, fantasztikus, párás, felhõpamacsos panoráma fogadott, szinte minden irányban elég messzire el lehetett látni.
A toronytól futottunk egy kicsit a lejtõn, majd megtettük a Látó-hegyre (igazolókód) a kitérõt. A keresztet valami vandál durván megrongálta (Ki a bánat megy fel egy hegyre, hogy ledöntsön egy keresztet? Egyáltalán, ki dönt le egy keresztet?), a kilátás azonban megint elsõrangú. Visszamentünk a Kék jelzésre és a csúszós, helyenként nehezen járható ösvényen bemutathattam, mi mindenre jó egy pár túrabot: például nem gurul le az ember olyan könnyen a hegyoldalon. Igaz, útitársam sem gurult le. Viszont a lejtõkön futott, ezt a tempót most nem tudtam laza eleganciával tartani. Viszont így bele-belekocogva hamar elértük a Bik-kutat, ahol a pontõr hölgytõl megint matricát kaptunk. Innen kellemes erdei úton talpaltunk tovább az erdõbe beszûrõdõ napfényben.
Katalinpusztának (pontosabban a 2-es fõútnak) jóval hamarabb meghallottuk a hangját, mint ahogy odaértünk volna. Az igen forgalmas úton úgy tûnik, még mindig nem érdekel senkit a lakott területet jelentõ tábla. Így siettünk otthagyni az utat, a Gyadai-rét tanösvényéhez vezetõ jó minõségû aszfaltcsíkon már elviselhetõ mértékû volt a forgalom. Itt volt a túra célja is, egy 5 km hosszú kör megtételével késõbb. A tanösvény jelentette ezt a kört, örömmel tapasztaltam, hogy sokan végigsétálják a teljesítménytúra résztvevõin kívül is. Szépen kijelzett ösvényen mehettünk, erdõben, mezõn, mocsárban - ez utóbbiban afféle hosszú rönkhídon vezetett az út, egy helyen még leágazó pihenõ is volt. Nem is beszélve a billenõ hídról, hatalmas ötletnek tartom. A pont az Óriások pihenõjénél volt, itt még egy matricával gyarapodott a gyûjtemény.
Az erdõben még megállapítottuk, hogy a kék kereszt jelzés az nem egy elrontott zöld T, hanem egy nagyon jó K+, majd visszamentünk és helyesbítettünk a pályánkon. Még egy árkon kellett átkelni és már majdnem el is értük a célt. Ott végül megkaptuk az elsõ teljesítõknek járó díjazást (mindkettõ nagyon szép) és bõ félóra várakozás után pompás vaddisznógulyást ehettünk, tûzforrón. Érkezõ sporttársakkal való beszélgetés miatt természetesen én fejeztem be utoljára az ebédet, majd szépen visszasétáltunk hármasban - az MVTE titkárával kiegészülve Katalinpusztára a buszmegállóba. Még megérkezett a reggel megismert túratársnõ is, éppen elérte a buszt, ahol kellemes huzatban utazhattunk - állva - Vácig.
Még egy dolog: a Naszályra és környékére nagyjából úgy emlékeztem, hogy néhol van esetleg egy-két jelzés. Ehhez képest az összes érintett turistaút tökéletesen követhetõ volt, mindenféle szalagozás nélkül is. Szeretném megköszönni a túrát, remek szervezés volt, jól kitalált útvonalon, a célban remek szolgáltatással és barátságos pontõrökkel; remélem jövõre is jöhetünk, akár még többen is. |
