Kinizsi 100 16 év után újra. Ott voltam az elsõ, 1981-ben megrendezett százason, aztán 1990-ig még hatszor teljesítettem (csak zárójelben merem leírni, hogy 1992-ben még bringával is végimentem a távon a mezõny elõtt, ugye ami a kiírás szerint tilos így ezt az eredményemet nem is jegyzik sehol)
Sajnos a teljesítménytúrázást a sorozatos rosszullétek miatt akkor abba kellett hagynom. A kimerültség és a kiszáradás miatt 70-80 kilométer körül már semmi nem maradt meg bennem.
A múlt év végére aztán megdöbbenve tapasztaltam, hogy testsúly indexem alapján az elhízott I. kategória alsó határát súrolom. Sikerült az évek során egy jó 20 kiló felesleget magamra szednem. Elkezdtem keményen fogyókúrázni: ebéd helyett 1-2 alma, csokoládé, méz elvonás, reggeli a felére csökkentve. Emellett minden hétvégén egyre növekvõ távokat tettem meg 30-40-50 kilométereket majd április-májusban már a 70 kilométerig jutottam. A túrákat jó erõben , jó közérzettel tudtam befejezni. A felkészülést megkönnyítette, hogy családom teljes mellszélességgel támogatta elhatározásomat: újra végimenni a Kinizsi Százason. Május végére megközelítettem az optimális versenysúlyomat: leadtam a 20 kiló súlyfelesleget. Ha nem is sikerül megcsinalni a Kinizsit , már ezért is megérte dolgozni.
Kikisérleteztem az optimális túrafelszerelést. Régebben csak egy kis oldalzsákkal jártam kirándulni, ennek megfelelõen alig tudtam vizet vinni magammal. Átváltottam tehát a camel bagos hátizsákra. Sokat próbálkoztem a ruházat kiválasztásával is. A hagyományos pamult pólok hol itt, hol ott kidörzsölték a bõrömet. Végül egy kerékpáros felsõrész vált be, amin nem voltak a kritikus helyeken varrások. Sok helyen hallottam, hogy mennyivel jobbak a bakancsok mint az edzõcipõk, tartják a bokát, jobban védik a lábat. Az év elsõ pár hónapjában a felkészülés során eröltettem a bakancs viselését. Az eredmény : tönkrement körmök, már a rövidebb túrákon is vízhólyagos talpak. Visszatértem tehát a jól bevált edzõcipõre, amiben a Mátrabérc túrát már jó erõben , 12 órán belül sikerült teljesítenem mindenféle lábsérülés nélkül.
A Százas szele már az indulás elõtti kedden megcsapott: elõnevezés. Utólag ez egy nagyon jó ötlet volt elnézve a több mint 100 méteres sort szombat reggel a nevezéskor.
Elõzõ nap reggel - szokás szerint - levittem az autót Szárligetre hogy kimerülten, agyonizzadva ne kelljen vonatozni.
A kirándulásokra - amióta kedvenc hobbim a geocaching és a túristautak felmérése lett - mindig magammal viszem GPS készülékemet. A turistautak.hu weblapról ingyenesen letölthetõ az összes felmért/beszerkesztett túristaút nyomvonala mellett egyes nevezetes túraútvonalak (pl OKT) így a Kinizsi 100-as is.
Végre felvirradt a várva várt nap. Kinézve az ablakon , ijedten láttam , hogy esik az esõ. Rohantam a számítógéphez ahol a www.mwt.hu radarképét látva megnyugodtam : az esõzóna gyorsan mozog nyugat felé. Induláskor már el is állt az esõ.
A rajthelyhez lányomék szállítottak el. Megdöbbenve láttam a nevezésnél öszzejött hatalmas sort. A T100 indulása után villámgyorsan indították a K100 résztvevõit is. Elõnevezésemnek köszönhetõen 6:45-kor sikerült elindulnom.
Azt hiszem jobban jártam így, mint a 80-as években a tömegrajtok idején. Még tömegmentesek voltak a csillaghegyi házak utáni keskeny ösvények . Próbáltam egyenletes sebeséggel menni. A lejtõkön - egy a Kinizsi Százason történt nagy esésem óta - nem futok. Akkor nagy, horzsolt sebekkel mentem végig a túrán. Nem éri meg az a néhány perc nyereség, amit így lehet szerezni.
Pilisnyereghez 11 órára értem, ami 6 km/h sebességnél gyorsabb tempót jelent. Ez az idõ szinte teljesen azonos volt a 20 évvel ezelõtti idõimmel. Itt tartottam az elsõ pihenõt is. Nem bírtam ellenállni a kitelepült bolt választékának és igencsak borsos áron vettem egy kis harapnivalót.
A rendezõktõl kapott téves információ alpján Kesztölcön is kerestem az ellenõrzõ pontot de az ott pihenõ túrázókkal kiderítettük hogy valami tévedés történt.
Az általam teljesített Kinizsi Százasok útvonalához képest az egyik legjelentõsebb változás, hogy az útvonal elkerüli Dorogot és Tokodot. Azok számára, akik nem depóznak így jelentõsen csökkent a készletek feltöltésére alkalmas helyek száma.
Dorog után felhívtam nejemet - aki Mogyorósbányára akart elémjönni - hogy korábban fogok érkezni a tervezettnél. Az érkezési idõ kiszámításában alaposan tévedtem , mivel nem számoltam a bele a Gete jelentõs emelkedõit és az Öreg-kõ valamint a Tokodi pincék utáni szinteket.
Az Öreg-kõnél még egy meglepetés s várt minket: egy terven felüli, a programfüzetben nem szereplõ ellenõrzõ állomás. Van aki "szerencsésen" ki is hagyta: egy sporttárssal találkoztam, aki Mogyorósbányáról fordult vissza az elmaradt pecsétért.
A Tokodi pincéknél nagy szeretettel fogadtak minket a tokodi önkormányzat és a Gazdakör tagjai. Régen esett már ennyire jó a zsíroskényér mint most. Köszönet érte.
Mogyorósbányán családi körben rövid pihenõt tartottam: elemcserék , készletfeltöltés. Idõm még mindig a fénykoromat idézi, ettõl most már végleg megnyugszom: menni fog a százas.
Pusztamarót elõtt két kollegám is felhívott: biztattak/érdeklõdtek . Nagyon jól esett új erõt adott a további úthoz.
A Gerecse emelkedõi több emberen is kifogtak, többen már csak pihenõkkel voltak képesek haladni. Ezen a részen sokakat megelõztem , akik néhány perc múlva a lejtõkön vettek revansot.
A K jelzés leágazását Bányhegy felé csak a GPS segítségével sikerült felfedezni, több csoport is túlfutott a letérésen. Eredeti tervemet túlteljesítve, még világosban Bányahagyre értem ahol - mint eddig minden évben - egész kis sátortábor fogadott. Hosszasan elbeszélgettem egyik régi kedves ismerõsömmel, így aztán nem nagyon maradt idõ az elveszett kalóriák pótlására. Idõm még mindig pontosan megegyezik a 80 években teljesítettekkel.
A vértestolnai mûútig még világosban megyek - kissé bosszantanak a gyakori keritésmászások és a keskeny sûrû bozótban vezetõ ösvény. A mûút elhagyása után beérve az erdõbe elõkerül a fejlámpa. Be kell már kapcsolni a GPS világítását is. Hosszú ideig még nem használtam, kissé aggaszt, hogy fogják birni az elemek.
Többnyire egyedül haladok. Elõttem kb 100 méterre szintén egy magányos túrázó.
Amíg világosban haladtunk szinte csontszárazak voltak az utak, most hogy besötétedett sáros,kátyús szakaszokon kell haladnunk Kolduszállás felé.
Szerencsére a Kolduszállás elõtti agyagos mélyút viszont száraz. Felsejlik bennem egy jú húsz évvel ezelõtti százas emléke, amikor ezen a környéken kapott el egy zivatar. Az utak pillanatokon belül járhatatlanná váltak...
Kolduszálláson is figyelmes kiszolgálás vár ránk. Az ez után következõ szakaszon veszem igazán hasznát a GPS-nek. Nagyon nehezen észrevetõ a K jelzés letérése a Koldusszállás felé vezetõ mûútról, nehezen követhetõ a jelzés kanyargása sötétben a tornyópustai mûút környékén. Nem beszélve a tornyópusztai mûútról történõ leágazásról , amit már többször is sikerült elnéznem. Most a GPS mellett egy kapatos úr is segítette a tájékozódást, aki pont a jelzés elágazásához állt be autójával és irányította a helyes irányba a bizonytalankodó túrázókat.
Következett a hosszú aszfaltutas szakasz Somlyóvár elõtt, de most jó esik egy kis botladozás nélküli gyaloglás. Somlyóvárhoz még éjfél elõtt érkezek, mozgási átlagsebességem 5.8 km/h. Egy kis kokszolás után , nagyon nehezen akarják izmaim ismét megszokni a járást, úgy mozgok mint egy kõszobor. Elégedetten látom, hogy ezzel mások is így vannak.
Az utolsó 10 kilométer nagyon nehéz volt. Már alig vánszorgok, sebességem 4 km/h-ra csökken. Már minden bosszant : a mellettem elhúzó fiatalok, az elõttem menõ túrázó hatizsákján a széles fényvisszaverõ csík, a mögöttem néhány száz métterre énekelõ csapat, az útra festett feliratok, a csöpögõ esõ. Most már kilógok az élcsapatból , szinte mindenki megelõz.
A sötétbõl egyszercsak egy magányos túrázó bukkan elõ: minden lámpája tönkrement , kéri hagy menjen velem.
Az egyik útelágazásnál még a GPS segítségével is alig találom meg a helyes utat: egy Y elágazás között vezetõ keskeny ösvény végül a megoldás.
Okoz egy kis fejtörést a juh telep melletti elhaladás is de végre átmegyek az autópálya alatt. Hamarosan ismét találkozok két eltévedt túrázóval, akik nem találják a K jelzés letérését a mûútról. A GPS most is jó szolgálatot tesz.
Következik az utolsó emelkedõ a tarvágásos résszel ahol sikerült a jelzett fákat is eltüntetni. Szárliget határáig az utolsó 500 méteren százméterenként mondom be a távolságot elcsigázott túratársaimnak. Egyre közelebbrõl hallatszik a kutyaugatás és végre aszfalt van a lábunk alatt.
Most már nem fog ki rajtam a cél kissé trükkös megközelítése, elhaladunk a felüljáró mellet, aluljáró majd taps a bejáratban várakozó kisérõktõl.
Megcsináltam !! A GPS-em pontosan 100 kilométert mutat( a track megtisztítása után tovább csökkent a távolság 99.6 kilométerre), ami csaknem 2.0 kilométerrel eltér a rendezõk által megadott távolságtól.
A GPS által rögzített útvonalat elemezve kiderül, hogy akaratlanul is néhány helyen letértem a kijelölt jelzésrõl: a hosszúhegyi e.p. után a zöldrõl, a vértestolnai mûút elõtt két kerítésmászás között a földúton maradtam és nem a kerítés mellett mentem a jelzett úton (egyáltalán volt ott út ?) Ezek a tévedések érdemben nem változtatnak a távon.
Idõm 19:20 óra lett végül, de azt hiszem hogy így 50 éven felül ez nem rossz eredmény
|
