-Ez nem lesz ma bajnokpálya. - bököm oda egy magasabb fajta, sportos úriembernek a bükkszenti EP-t elhagyva. Kicsit meglepődve kérdez vissza, hogy hogy értem a dolgot? Mondom neki, hogy tavaly 9:52 lett, de idén - csak a Bükkszentre felvezető első 12 km alapján - már látszik, hogy a nehezebb körülmények miatt részemről a 10 órán belüli teljesítés ki van zárva.
Gábor - mert hogy mint később kiderült, így hívják - viccesen közli, hogy neki a körülményektől függetlenül biztos, hogy legjobb idő lesz a mai, mivel most van itt először:)
Bükkszenten 5.9-es átlaggal vettem be az EP-t. A körülményekhez képest nem rossz. Tapolcát elhagyva, a műútról letérve az eddigi 12 alkalom talán legdurvább sártengere fogadott minket, ami fel, a Vörös-kőre menet is kitartott. Bónuszként a fejpántomat is otthon hagytam, így az izzadságtörölgetéssel is foglalatoskodhattam. De jó is az az egyszerű “eszköz”:) Legalább a reggelre beigért heves esőt megúsztuk, pedig lélekben ázós első 12-re készültem:) Bükkszent előtt, a mezőnyszelektáló kaptatón végre megjött a hó, és az akkortájt megérkező csapadék is átváltott hóba - szerencsére.
Gábort a pár mondatos szóváltás után elhagytam, de nem sokáig, mert a falu végén újból a nyomomban volt.
A falu utáni dózeren a mezőny jó része balra, a távvezeték alatt megy tovább. Mi tartjuk magunkat a klasszikus úthoz. A jelenség okát a mára áthatolhatatlan fenyvest hátrahagyva értjük meg: az áprilisi hó szép nagy területen tarolta az erdőt, rá sem ismerek a tájra. Az addig konzisztens nyom egyre inkább szétszéledt, mígnem egy nyomunk maradt, ami bevezetett a Hollós előtti fenyvesbe. Google maps elő, és pár perc múlva a bükkszenti műúton is vagyunk. Pár delikvens a hagyományos úton jön jobbról, a többek a műúton. Ez egy amolyan alternatív szakasz lett:) Sebaj, szintet nem vesztettünk, és többlettávot sem kaptunk a nyakunkba:)
Hollóson előkerülnek a szendvicsek a bitumen kényelmét kihasználandó. Megtudom, hogy Gábor amolyan alföldi lélek: részéről nagy vállalkozás a Bükk ennyi szinttel. Azért félteni nem kell: ultrafutó. Amikor ezt megtudom, nem kételkedek benne, hogy biztosan be fog érni a célba velem együtt.
Sugaró után tandemünk hármassá bővül. Számomra eleinte kissé érthetlen módon egy srác áll be közénk, és úgy viselkedik, mintha már jó ideje együtt koptattuk volna a kilométereket. Csak később, a fennsíkon derül ki, hogy Bükkszentig a nyomomban volt, amikor mi jobbost vettünk, ő balra tartott, és kétségbe is esett kicsit, hogy eltűnt a “referenciaember”, mígnem örömmel talált rá kettősünkre Hollós után:) Mint késübb kiderült, őt Lacinak hívják, és bár idén nem nagyon teljesítménytúrázott, azért egyéb kültéri tevékenységekkel (pl. magashegyi túrák) sikerült jó formában tartania magát.
A Sugaró szintén kapott a tavaszi kései hóból: a régen sűrű lombkoronák takarta szűk völgy most tiszta arccal tekint a téli szürkeségben fürdő égboltra. Szomorú látvány. Főleg annak, aki ismeri az erdőt régről.
Az eslő kaptató után pár perc múlva ismét együtt a csapat. Gábornak mondom, hogy még két felszökés, és utána a hullámvasutas, pihentető szakasz következik.
A szinttel együtt a hó is szépen gyarapszik. A Sugarón már jó 20-30 centi körül lehet. Laci egy túráról mesél, ahogy manökkenjárásban kellett caplatniuk a traktornyomban. Megnyugtatom, hogy az itt is előfordulhat, majd témát váltunk. A terep gyorsan szavunkon fog: a Sugaró felső részén az előbb említett egynyomos manöken-megpróbáltatás vár ránk:)
Hamarosan bejön a Lusta-völgy, bitument fogunk, és már fordulunk is a Nagy-mező irányra. A túristaút levágja a szerpentint, a mezőny a bitumenen megy, de mi keménykedünk egy sort, és utat törünk a szűz hóban:) Újra bitument fogva inkább az autóút kényelmét (értsd hómentességét) választjuk:)
A síházhoz gyorsan megérkezünk. Bent pecsét és tea vár ránk. Az utántöltést követően Gáborral kint várakozunk Lacira, nem akarunk túlzottan bemelegedni.
Bánkút felé menet szintén bitumenezünk, egészen a zöld kereszt kiágazásáig, ahol átvág az erdőn. Egy túratársnak szólunk az elágazónál, hogy nem kell a bitumenen kerülnie.
Pikk-pakk Bánkúton vagyunk, ahol némileg megtéveszt a tarra vágott fenyőerdő. Nem valami szívderítő látvány…
A Faktor-réti Madonnánál csak szúróbélygző vár ránk, meg pár, éppen a bélyegzővel pepecselő túratárs:)
Laza beszélgetéssel múlatjuk az időt. A dózerről letérünk a túristaútra a bitumenút előtt. Jól járt az ösvény és szebb az út az erdőn át.
Némi bitumentzés után a Keskeny-rét felé vesszük az irányt. A réten a mezőny csak kevéssé követte a nyári dózerutat. A rét közepén álló facsoportot - a jelzéssel ellentétben - jobbról kerüljük.
Hamarosan a Büszkés-hegy felszökése következik, és már a Jóiseten sem menthet meg minket Tar-kő ma nem létező panorámájától:)
Tar-kövön magasság-utánállítás (kb. 10 méter eltérésem volt). A szürkeségben elképzeljük az alattunlk elterülő Török-utat, jobbra a Mátrát, az előtérben a Bükk végtelen lankáit, a háttérben pedig a végeláthatatlan, távoli Alföldet:) Odafent kb. 35-40 cm hó lehet. Most jól jön a tört csapás a fehér lepelen át:)
A képzelőerő-verseny után (talán a szomszédos Három-kő ha látszik:)) lefelé adjuk az orrunkat.
Tar-kőről lefelé a mély hó kellemesen tompít, így pillanatok alatt a zöldön vagyunk, ami gyorsan átvezet minket a ma csúszós arcát mutogató Toldi-kapuhoz. Ez egy jó, tempós rész, bár néha-néha itt szoktam kicsit bemattulni.
Hamarosan a Hereg-vágás, egy csoportos csövelés a Hárs-kút melett, és hajrá Tamáskút felé. Laci picit hátramarad, de azért gyűri a métereket.
A műúton idén nem futunk. Felvetem az ötletet, de nem egyöntetű a lelkesedés:) A hó többet kivesz az emberből. A korábbi, könnyebb évekhez képest érzem is.
A pontban teatöltéssel egybekötött rövidebb téblábolás:) Az év híre, hogy elbontották a kerírtést, így hátrafelé távozhatunk a ház udvarán keresztül.
A Török-útra felszökés kissé megosztja a csapatot: egyedül érek fel a Zöld kiágazásához, de azért Laci és Gábor is kapaszkodik utánam becsülettel - némileg lemaradva.
Odafent egy hölgy kerül elém, akinek feltűnően tiszta a lába. Mint kiderül, ők Ómassától indultak, és így hóban haladhattak végig. Nem is sejtik, mekkora élvezet volt az első 6 km sárfürdője:) Megnyugtatom őket, hogy hogyha más nem is, az utolsó szőlőhegy biztosan gondoskodni fog a sárpótlásukról:)
Tamás-kúton szóltak ránk, hogy a vadászat miatt a Gerzsény-háznál át kell vágtáznunk a bitumenre, és azon haladva kell elérnünk a Völgyfő-házig. Bitument fogva a biztonság kedvéért navigálunk egyet. A Völgyfő-házig az erdélyi közúti (v)iszonyokról esik szó, ami kb. a negáltja a norvég közlekedési morálnak:) Csendben hallgatom, ahogy a két, témában nálam tapasztaltabb túratárs passzolgatja egymásnak a szólabdát:)
A Völgyfő-ház még kényelmesen megvan világosban. Kb. úgy számolom, hogy Várkúton fog ránksötétedni. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 1.5-2 óra sötét lesz ma kiróva ránk.
A Völgyfő-háztól kezdődik az a konstans szögű, kissé kellemetlen emelkedő, ami az Iszinik Hosszú-hegyének szöges ellentéte: pont picit kellemetlen, de azért nem túl meredek kaptató.
Nagyjából együtt a csapat, és a hangulat is rendben. A Kövesdi kilátó előtt picivel Laci bemattul. Többszöri unszolásra végere elfogad egy koffeines gélt, ami gyorsan fejbe is csapja a Várkút előtti utolsó nagyobbacska kaptató előtt.
Ahogy várható volt, Várkút lett idén a lámpakapcsoló-pont. Rövid evés-ivás után a pontból kiszédülve bizony már nem kegyelmez a sötétség.
Innen már nem sok. A hullámvasúton jó tempóban szántunk végig, egy-két túratársat is beelőzve. Végre az Eged elágazásában vagyunk. Gábor picit mögöttünk, de hallótávon belűl. Lerallyzunk a szőlőhegyek között, és már adjuk is le a szintet a kellemetlenül köves Eged-oldalban. Sajna a hó itt már nem szövetségesünk - teljesen eltűnt (volt pár év, amikor szép hólepel könnyítette ezt a részt, igaz akkor cserébe végig küzdősebb volt a menet:)).
Csomós-tanya az el- és felhagyott épületekkel, majd húzás az utolsó szőlőhegy felé, ami idén is biztosan nyakig sártenger lesz. Az odavezető út nem ad túl sok bizodalomra adó okot a 4-5 kilónyi sárral dagasztott bakancsok fényében.
Kellemes meglepetésként idén a helyiek javítottak a híresen cumi felfelé vezető sárdagonyán: az alsó részen talpfákat raktak le, amiket jövőre egész biztosan el fog nyelvi a végtelen agyagtenger, de legalább idén könnyít a haladáson:) Azért egy idő után elfogyott a talpfa meg a helyi lelekesedés, ezért szerencsére idén is kaptunk ízelítőt az igazi sárdagonyából.
Egerbe toppanunk. Előveszem a telóm. KoTa írt (hozzájuk társultam be hazafuvarra). 16.38-kor a Várkútnál várta Juditot. Lassan leesik, hogy akkor mögöttünk vannak. Küldök pár lelkesítő szót, aztán hajrá, az utolsó pár ezer lépés.
Mint akit dróton húznak, úgy toppanunk be a részemről 12. teljesítés céljába. Odabent gratuláció, szendvics, forralt bor (amit ki kell hagynom, mert Miskolcon még vezetnem kell:(), no meg persze sok vidám arcú, emlékekkel alaposan feltöltött teljesítő:)
Idén is megvolt, köszönjük a csodálatos bükki napot és az ismét csak feledhetetlen 65 km-t.
Jövőre ismét:)
|
