Barcika ((34/2). dal)
„Vannak biztos dolgok, mint reklámban a szakállas férfi.”
„Voltak számomra tanulságai az esetnek. Jóformán csak tanulságai voltak. Levontam belőle a tanulságokat, nem maradt semmi… (Garai)”
Hangulatkeltés (előzetes megtartóztatás)
A Gagarin utcai megállóba időben érkezik a busz. Párák úsznak, hó, fagy sehol. Bánhorvátiban egy (mű)szőrmebundás, kalapos asszonyság leül mögém majd egy ismerős férfit észrevéve odaszól neki: - Ülj be az ablakhoz elöl én meg odajövök melléd. Beszélni szeretnék veled! A férfi engedelmes, a furcsa kalapos átül és beszélgetni kezdenek.
Nagybarcán egy nő futónadrágban. Feltűnő a szombat reggeli bevásárlókörre indulók között. Hovatovább meglepő. Elszánta magát az útra. Most ő helyezkedik mögém. Előttem egy nagymamám-kendős néni, régről 89. (már idéztem esgyét, aki szerint a mai 89 évesek már nem olyanok, mint akik régről 89 évesek…) Elöl egy hölgy eltúlzott méretű fülbevalókarikával. Én félnék, hogy valamibe beleakad.
Van egy fájásom egy ideje a szív alatt. Pár hete lett valahogy és aggaszt. Azért eljöttem. Navigare necesse est… És van egy fájásom a szívben is. Eliramolni látszik az élet, ez fáj annyira.
Tényszerű felsorolás
Elindulni nem nehéz, a bezárt Sport Disco után a kerteknél még viselhető a sár. Annyi maradt csak, hogy lélegzem. A villanydrót serreg és még tudom, hol állt egykor a kunyhó az ellenőrzőponttal.
Nagy magányok lesznek ma. A megállapítás helyességét nem vitatom. Kellenek is, hogy találkozzam önmagammal. Hátha szembe jön. Jövök.
Az Ebecki-gerincen egy fára díszeket aggattak. Volt ünnepe. A lélek, mint Szputnyik a karácsonyfán egykor Egercsehiben.
A Nyír-völgy rendkívül csúszós, marasztalna, de nincs szándék rá. Mint ahogy elszelelt a víkendházból is a vidámság, félbehagyott tevékenység nyoma és hulladék utal rá.
A fájás, ami pár hét óta gyötör, a régi piroson vesz elő leginkább. Futni nem tudok, mérlegelek. A felhők is azt teszik, pár csepp eső után hószerűvel kísérleteznek.
Dédesi Mária. Kedves, mesél kicsit és oldódik a némaság. A tó mellett aztán eldől, havazik. A sárból szisztematikusan lesz fehérség, ahogy a Három-kő stációit járom. Méterről méterre kell kiegyezni magammal és az elemekkel. Tél. A nyomokat gyorsan eltünteti, fehérbe öltözteti a bokrokat, mint koszorúslányokat az esküvő reggelén. A Szakadékba is hull, mely kitátja száját és ásít, mintha érdektelen lenne számára.
Óvatos lejtmenet, intenzív hóeséssel. Rövid összefoglaló a Bánhorvátiba érkezésről. A Művelődési Házban („Kultúrban”) győz az a nézet, hogy a Bükk a legszebb. Így is, ahogy ma kinéz.
Nagyon hosszú a hegy, magányos etap, hamar régivé lett nyomok, minél feljebb, annál fehérebb. Elesem. Pont oda üt, ahol a legjobban fáj. Az ismeretlen eredetű fájás most szinte elviselhetetlen. Gáncsot vetettek. A mozgás koordinálatlan, béna, azért végül elérem a Suzukit. A sporttelepre is zavarólag hatottak a körülmények: a műfű fehér, az ereszcsatornán végigfut a vízzel a hír: megjöttünk.
Várótermi életképek
„A jobban teljesítő országért ennyivel tartozom.” (HétköznaPI CSAlódások)
A hóáram elől a váróba menekült az a pár ember, aki még hiszi, hogy jön. A busz, a nő, a szép jövő. Várunk békés türelemben. Fiúk jönnek, fáznak, egyikük lábán zokni sincs. Mobiltelefon bezzeg. A céltalanság legfőbb eszköze. Kopognak a gombok, jön-megy az SMS, orvul videózzák egymást, mire az érintettől érkezik a határozott kérés: - Türüld le! Színvonaltalan dalrészletek (Megfigyelted? Sosem megy végig…), ide-oda ténfergés, ok nélküli zajkeltés. Nem tudnak mit kezdeni a mával.
Egy idő után a forgalmista kizavarja őket. Persze visszajönnek, újabb „zenék”, gombütleg, időeltolás. Akkor teszik el végül a haszontalan eszközt, amikor a forgalmista meg egy másik volános szóba elegyedik velük. Törődés lenne a kulcsszó. Ennyire kevés ennyire sok.
Mályinkát már nem (hazafelé)
Élénk az érdeklődés a busz iránt. Azért jut hely. Az Építők útján-e vagy a Tesconál mellém ül egy nő. Erős illatszer, impulzivitás. Mintha vendégségbe menne, felkészült a találkozásra, mindenesetre. Néha iszik az ásványvizes palackból, telefonjára néz, látványosan oldalra fordul. Hatással van. A téli este elfoglalja helyét, a főút jól járható, reflektorfénybe kerül a relativitás. Nagybarcán a házak ablakaiban a fények elemi érdekből gyúlnak ki. Tudatniuk kell, hogy léteznek. Élet érhető tetten az utcákon, ahová a busz nem jár, ott is. Nők spriccelnek kölnit magukra és süteményt visznek estére, hogy édes legyen a találkozás, mint a Napfény cukrászdában kilencszáznyolcvannyolcban, az éjszakai műszak előtt.
Bánhorvátiban két sietős alak fejlámpával, mindenvizest játszanak, bele az útba, kastélyon, temetőn túl, felett, mindenek felett.
A nő illata még érezhető, amikor a fiatal buszsofőr óvatosan kerülgeti a vizes hótól szinte földig hajló ágakat és hangosan közvetít egy kollégának: - Mályinkát már nem biztos, hogy bevállalom. |
