Túrabeszámolók


Mátra 115 (+résztávok)

p. KaelTúra éve: 20182018.06.07 21:19:51

“These are called tears. They come when

we are so sad, so soul sick,

it’s as if our hearts are so full of pain

there’s no place else for it to go.”


(Taretha Foxton)


6:15 a busz megérkezik Kisnánára, hamar átveszem a rajtcsomagot, majd keresek egy távoli padot és alvás... Ennek a túrának nem ma kellene lennie... de nagyon nem ma... Gondolataim teljesen máshol vannak. Korábban ha fizikailag nem is voltam jól, akkor is az akaraterő le tudott hozni könnyebb túrákat. Most fordítva van. Talán életemben először, lelkileg talán a padlón, viszont erőnlétileg 100%-os. Egyedül talán a korábbi napok alváshiánya lehetne probléma...

Most jutott kb 40 perc alvás, majd nekivágtam a túrának. Nem tudtam itt lenni, sok mindenre gondoltam, csak nem a Mátrára. Az első ami ki tudott ebből mozdítani az a Gézáékkal való találkozás. Tudtam, már csak három hét és Zemplén. Annyi információt próbáltam szerezni, amennyit lehetett. Sokat sikerült okosodni, folytatódhatott a számolgatás. Mert a Mátra meglesz, de ott bőven lehetnek problémák... A kékes után elköszöntem a kis csapattól, tovább inkább egyedül. Galyatetőn találkoztam a Galya-körről visszaért ismerősökkel. Istvánnal beszélgetek kicsit. Kérdezem a Galya-körről. "Ne viccelj, Te is tudod milyen." "Á, én még csak most megyek arra..." Igen, le voltam maradva, 2014-ben még együtt jutottunk vissza Galyára, most már másfél-két óra hátrányom volt. Tovább is indulok gondolataimba temetkezve. A Galya II pont után lelkesítő telefonbeszélgetés otthonról, majd Klári próbál biztatni: szép a 4,08 átlag, de így nem marad elég idő kajálni! :) A stabil átlagtempó megvolt, erőnlétileg semmi probléma nem adódott. A sebességet sikerült kicsit növelni, de ettől nem ettem többet... Egyre több embert hagytam el. Jöttek sorban szépen a pontok. Mátraházára Csabival értem fel, Ő is le van ragadva a Zemplén témánál, de még nem tudja mit szeretne... időjárásfüggő. Tovább Dóraháza, majd a Mátraszentimre. Már itt is vagyok, egyre lelkesebben haladtam, tudtam ott már várnak. :) Gabi már hetekkel előtte jelezte, hogy ott lesz, úgyhogy addig mindenképp el kell jutnom. Ez persze nem lehet probléma. Klassz volt kicsit olyan dolgokról is beszélgetni, amiknek semmi köze a túrázáshoz. Aztán irányba lettem állítva, és mentem tovább. Próbáltam nem egyedül menni tovább, de a Szorospatakra lefelé vezető lejtőn el lettem hagyva. Legalább nem tartok fel senkit... Szorospatakon is várnak már. Valahogy ha előre tudom ki lesz egy ponton, az valahogyan lelkesítőleg hat, és az oda vezető út is hamarabb megvan, ha tudom, hogy szívesen látnak. Persze nem mindenkivel lehet annyira jóban lenni, hogy előre lelevelezzük ezt, de van 1-2 ember, akivel sikerül jó kapcsolatot ápolni... Szorospatakon beérem Danit. Innen vele Ágasvár, majd itt a csúcson találunk egy jókedélyű Gábort. Innen tovább Fallóskút és Hidegkút. Idáig ment Danival, itt a készülődés nem ment olyan jól, csak később tudtam tovább indulni. Nagyparlagnál már nem is volt meg a tempó, visszazuhantam a gondolataimba. Zoli halad el mellettem: "gyere velem..." Nem tudtam... Zám patakvölgy után kikapaszkodás a Muzslára. Ez a szakasz jól ment, de a Muzsla tetőn már több mint 10 perccel el vagyok maradva Danitól. Lefelé talán meglesz? Esélytelen volt. Lefelé többször elpilledtem, nem tudtam figyelni, a túrának ez a része volt a legkritikusabb. Ez a szakasz tényleg egy végtelen útnak tűnt ("newer-ending path")... A Diós patak után Jánosvárnál értem be Danit ismét. Azt mondta ebből már a rövid táv lesz így menjek külön (végül a ponton Zsolti segített neki meghozni a jó döntést, így kis alvás után továbbindult a hosszú távra, ami végül meg is lett). A Kénes-forrásnál kérdezem Zsoltit merre lehet innen tovább. "Most még csak a Havas felé...", a cél felé vezető rövid távot ne is számolgassam... "rendben...". Még mindig úgy voltam vele, hogy nem akarok senkivel sem találkozni, egyedül akarok lenni, elmélyedni a gondolataimban... A Havasra felfelé, majd onnan le oda-vissza szakasz, így elkerülhetetlen, hogy ne találkozzak emberekkel. Többen látták rajtam, hogy valami nem úgy van ahogy szokott. Van aki hagyott, van aki szólt hozzám valamit, én próbáltam ezekre nem szólni semmit, mert úgysem azt mondtam volna amit ilyenkor kell. Fáradtság, alváshiány és a nem ide kapcsolódó gondolatok meghatározták a hangulatomat... Leérve Fajzatpusztára találkoztam Anikóval és Janival. Kis beszélgetés után indultam tovább. "Minket nem vársz meg???" Hátrafordultam, és láttam Anikóék jönnek utánam. Azt meg hogy??? Sokkal gyorsabbak, futnak és utolértem Őket is? Igen, mert most nem futnak és Anikó fáradt. Janinak köszönhetően megvolt a bulihangulat innentől kezdve. Elég furcsa volt előttem a téma, bár inkább a fáradtságnak betudható talán. Nem hiszem, hogy általában jó ötlet túrára bulizenével járni, de most már egyáltalán nem zavart, örültem, hogy Janiékkal tarthatok. Igen, örültem, először tudtam a túrán ilyen érzéseket előcsalni magamból. Anikóval az utóbbi időben több túrán is találkoztunk, és sokat segített, hogy valakinek el tudtam sírni bánatomat. Majd a fáradtságból adódóan már mindenen nevettünk. Janiékkal nem godnoltam, hogy valaha megyek együtt túrán, mert nem ugyanaz a tempónk. De most nem sietnek, és nem hagynak ott. Halom poén és nevetés palacsinta-party a Tót-hegyesen, majd csak azt vettem észre, hogy Fajzatra visszaértünk. "Azt meg mégis hogy??" Ilyen hamar elment az a aztsemtudommennyi km? Igen. Mondják, hogy jó társaságban hamar mennek a km-ek. Nem voltunk gyorsak, de nem is néztük, hogy mi mennyi km vagy idő. A túra vége felé már sokan azt nézik, de mi ezt a részt is átbeszélgettük. Ennyire jó hangulatom egész héten nem volt. A Havasra felértünk, úgy hogy nem is néztük, hogy emelkedik vagy hogy van... végigcsacsorászva felértünk. Ponton kis frissítés, majd tovább lefelé. "A rét után még lesz egy kis emelkedő..." "Már nincsen ilyen" Találtam még kb 3 m szintet utána. "Haha, kisemelkedő!" "Te hülye vagy...xd" "Nem, csak fáradt"... A kénes forrástól a célig már előjött a nyűgösség a csapatban. A céltól kb 1,2 km-re kell ragtapaszozni a lábat is. Ez itt tényleg a legjobb alkalom. :) Megvárjuk, majd irány az iskola. A célban Gabiék érkeztetnek. Megköszönöm Neki is a hétvégi támogatást, kicsit eszek, majd a jól megérdemelt zuhany és medencézés következik. A célba már sokan beértek, sok ismerős. Dórához muszáj volt odamennem, mert a szerdai beszélgetés nélkül talán a rajtig sem jutok el, ahonnan fizikailag könnyű, de gondolataimban keserves út vezetett a célig! Rövid beszélgetés után mentem Janiék után a medencébe. A túra egyik legjobb része. Azt hiszem az a 20-30 perc medencézés jóféle, kár lenne kihagyni...

Aztán irány haza. Pakolás közben találom meg Danit, akkor tudtam meg, hogy végigment a 132 km-en. "Gratulálok, jössz haza? Kb 20 perc és indulunk..." "Aludtál??" "Nem" "Akkor megkérdezek mást is." "Ok, csak döntsd el..." Végül kiderült, hogy akivel Dani ment volna haza később, ő sem aludt, így jött velünk. Azt mondta, hogy végig fogja aludni az utat, de így nem mert. Ebből is lett egy halom viccesség... "Dani Te túrán aludtál, hármunk közül Te vagy a legjobb állapotban, Neked kellene vezetni." "De nekem nincsen jogsim." "azt tudunk adni, van kettő is.:)" Gödöllőn kiraktuk Anikót, majd Danit Pesten a buszánál, végül irány haza...


Köszönöm szépen a támogatást Gabinak, Klárinak és a családomnak, akik a hétvégén "velem voltak". A túraszervezőknek, és mindenkinek aki részese volt a rendezvénynek, hogy lehetővé tették munkájukkal és kitartásukkal, hogy ez az egész létrejöhessen. És köszönöm szépen Janinak és Anikónak, hogy a túra végén velük tarthattam.

Külön köszönöm Dórának a szerdát, ez elmondhatatlanul sokat számított!