Túrabeszámolók


Bakonybél

nafeTúra éve: 20182018.07.16 20:24:43
Bakonybél 25 egy kis kalandozással

GPS-el mért távolság: 25,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 850 m. Ez ismét csak az általam megtett útvonal adatait jelenti, mivel Kisszépalmapusztától szinte végig más útvonalon mentem.

Mivel a 25-ös táv rajt ideje egy órával később kezdődött a 48-asnál, ezért meg sem próbáltam a rajt közelében parkolni. Megálltam a Bakonyerdő parkolójában, s bővében lévén az időnek, ittam egy kólát a Füstiben, majd kényelmesen fölsétáltam a Pikoló vendéglőhöz. Kiderült, bőven volt még parkolási lehetőség. Gyorsan beneveztem, s az igazán kellemes időben neki is vágtam a táv teljesítésének.

Végig talpaltam majdnem az egész falut, amíg a Kőris-hegyi út bejáratával szemben letérhettem a főutcáról, s átvághattam a Farkasgyepűre vezető útra. Ezzel vette kezdetét a túra első emelkedője. Az aszfaltos szakasz még elég lankás, viszont a letérés után, a Z+ jelzésen meredekké vált, amit jelez, hogy röviden kellett fognom a túrabotot. Az első nekirugaszkodással 150 m szintet szedtem össze. Az új murvás út elérésétől kellemes sétaterep következett. Hamar elértem a Z+ - P■ elágazását, az-az az első ellenőrző pontot. Valami kódot kellett fölírni, amit sehogy se találtam. Már épp elővettem az igazoló lapot, hogy megnézzem Viktor telefonszámát (nincs rajta), hogy rákérdezzek, miféle kódot is kell keresni, s azt hol találom, amikor utolért egy hölgy trió. Ők tudták miről van szó. A fán az IVV túrák hat számjegyű kódját kellett keresni. A számok magassága, talán eléri a másfél centit, és eléggé beleolvadnak a környezetbe, s ráadásul az IVV jelzés is hiányzik. Aki nem tudja mit és hol kell keresni, aligha találja meg. Mondtam is, hogy ezt szóvá fogom tenni Viktornak, de mire beértem a célba, már máson járt az eszem, s elmaradt.

Fölírtam a számokat, s kényelmesen mentem tovább. Mivel még nem döntöttem el, eltérek-e az útvonaltól a Kőris-hegy után, ezért ahol a jelzés kikerüli a régi murvás út lekerített részét, maradtam a jelzésen, pedig a bekerített részen vezető szakasz sokkal hangulatosabb. A murvás út végétől meredeken lejtő, időnként eléggé szétmosott földút vezet le Gerencepusztához. Itt az újabb ellenőrző pont. A kapott csokit, az anyuka tiltakozása ellenére, azonnal tovább passzoltam a kisfiának. A táskámból előbányásztam egy csősálból levágott homlokpántot, s felvettem a kalap alá. Így elkerülhettem, hogy gyakran kelljen törölgetnem a homlokomat, vagy a szemembe menjen az izzadtság. Az ellenőrző ponton áttértem a P jelzésre, s megkezdtem a Kőris-hegyre vezető hosszú, de nem túl meredek kaptatót. Becslésem szerint 10% körül lehet az átlagmeredekség (a Rézbükki-úté 6,8%, s ez levágja annak néhány kanyarját). Az eleje húzósabb, utána könnyebbé válik, de a Bakony legmagasabb pontjáig folyamatosan emelkedik. Kényelmes tempóban is jól haladtam, a kellemes bükkösökben. A P jelzésnek, csak az egyik aszfaltos kanyarját vágtam le az OKT-én, a következőt, a régi kéken már nem. Az ellenőrző ponton hátizsák le, bélyegző párna elő, s nyomtam egy OKT pecsétet az igazoló lapra. Ittam egy bögre ásványvizet, ha már levettem a hátizsákot, és megkezdtem a leereszkedést a hegyről.

Jó nagy kanyarral, hangulatos utakon értem vissza Kisszépalmapusztára. Azért a Noszlopy kunyhó környékére nem ártott volna egy ellenőrző pont. Kisszépalmapusztánál aláhúztam az igent, s megnéztem, hol lesz a következő ellenőrző pont, mert el akartam térni a kiírás szerinti úttól. Szerencsére a kitérőm végéhez adódott, így a Generál-erdőig maradtam az aszfalton, ahol áttértem a sárga, majd a P+ jelzésre, hogy átvágjak a Borzavári-útra. A P+ először elég pocsolyás, magas füves, de utána már csak kissé szétmosott. A P■ becsatlakozásától kifejezetten jó. Úgy háromszáz méter után, az út jobbra lekanyarodott a jelzésről, és ettől kezdve a térkép már nem sokat ér. Az azon szereplő utak többségét már visszafoglalta a természet. Helyette, itt-ott új utat törtek. A letérés után nem sokkal Y elágazás. A jobboldali ágat választottam, s addig mentem rajta, amíg egy sózónál vége nem lett. Itt a völgy aljában mentem tovább. Száraz időben könnyen járható, hangulatos út. Esőben arra kell vigyázni, hogy ahol kisebb faágak torlaszolják el a víz útját, a lerakott hordalék elég süppedős. A többi részen tisztára mosta a víz a falevelektől is és beton kemény. Az új dózerút előtt fölmentem az éppen csak látható régi út nyomvonalára, s azon értem el a dózer utat. Egy héttel korábban már végig jártam ezt az új, építés alatt lévő utat. Remélem lemurvázzák. Ha igen, akkor egy nagyon hangulatos a Nagy-Som-hegyet északról és keletről megkerülő montis és gyalogos útvonalat kapunk, ami közvetlenül a Kis-Som-hegy csúcsa mellett megy el, hogy végül a P+-tól nem messze érje el a Bakonybél – Pénzesgyőr országutat. Szerintem arra is jó lesz, hogy mintegy határolja a Nagy-Som-hegy fokozottan védett területét, ami jelenleg a turistatérképeken nincs feltüntetve. Amíg nincs kész a murvázás, addig eső után, nem könnyű rátérni a dózerútra, mert ahol könnyű átlépni az árkot (jó mély a sár benne), ott maga az út nagyon sáros. De azért leküzdhető. Kicsit mentem jobbra, s máris a Borzavári út nagy kanyarjánál voltam. Természetesen ez a Somhegypusztára vezető murvás út sem szerepel a Bakony turistatérképein. Addig mentem rajta, amíg el nem értem az ősi sáncot. Ha már itt jártam, egy ősrégi PL jelzésen mentem a sáncon, amíg el nem érte a Borzavári-út Meszes-kerti murvás kiágazását. Tovább nem mentem rajta, mert három méter körüli magasságú bükksurjákkal nagyon benőtt. Ezek után leballagtam a Meszes-kerti-árokba, majd a sárga forrásjelzésen értem el a Kőris-hegyi aszfaltutat, s tértem vissza a kiírás szerinti útvonalra. Közben eszembe jutott, lehet kár ezért a zömmel lassan járható kitérőért, mert olyan korán van, hogy a túra után elmehetnék horgászni is. A SKZ elágazásban elkezdtem keresni az ellenőrző kódot. Sehol semmi, egy QR kódot leszámítva, pedig alaposan megnéztem minden jelzést tartalmazó fát és oszlopot. A QR kódot meg semmi kedvem sem volt lerajzolni. Koptattam egy kicsit a bakancsom talpát az aszfalton, majd a Z jelzés letérésekor, az újabb SKZ elágazás oszlopán meglett az IVV kód is. Nem lett volna rossz, ha az ellenőrző lap tartalmazza, hogy a második SKZ elágazásban keressük, vagy ahol a Z leválik a SK-ról. Fölírtam a kódot, és a Z-n megkezdtem a túra utolsó emelkedőjét. A faluba beérve a Z■ jelzésen levágtam a főutca nagy kanyarját, majd arra visszatérve beballagtam a célba. A hölgy trió előttem nem sokkal érhetett be, mert épp akkor igazoltak le. Átvettem az oklevelet és a kitűzőt, s mivel el akartam menni horgászni, a levest kihagytam, csak egy kólát ittam, s hazafelé vettem az irányt. Így utólag jobban jártam volna a levessel, mert alig félóra horgászás után hazazavart egy kisebb zivatar (Utálom, amikor eláznak a horgász cuccaim, s utána napokig szét van pakolva minden a lakásban.). Ha nem csinálom a kiírás szerintinél jóval lassúbb kitérőt, akkor egy órával többet pecázhattam volna, ami nagyjából elég, s mérgelődök annyira. Persze a történelem nem ismeri, és nagyon nem szereti a „mi lett volna ha” felvetéseket.

Kellemes, nem kifejezetten nehéz túra, de azért nem is a kifejezetten sétálós változat. A Kőris-hegy tetejéig begyűjti az ember a szint nagy részét. Utána már csak Barátok útjának egy része (a sok-sok pocsolyás része) lehetett kellemetlen, mert amikor Kisszépalmapusztára értem, akkor jött ki róla egy traktor.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1200 Ft-ért színes térképes itineres igazoló lapot, oklevelet és kitűzőt, kaptunk. Saját térkép nem igazán kell. Gerencepusztánál sportszelet és ásványvíz, a Kőris-hegyen kétféle ásványvíz, a célban leves, és 100 Ft-os italjegy volt az ellátmány.