Üdvözlet!
Én is elindultam idén a Kinizsi Százason, habár nem igazán tudom, még most sem, hogy miért. Mindazonáltal lehetséges, hogy egész egyszerüen vérszemet kaptam, azután, hogy anyám ismerõse mesélt errõl. A lényeg hogy rendesen edzettem magam, de a leghosszabb túrám ezelõtt a Gerecse 50 volt, így eléggé féltem. Lejelentkeztem elõre, otthon bejelöltem a szinteket, meg a távokat, végigkövettem térképen, vettem kaját, lámpát, stb... szóval mindent megtettem a felkészülés érdekében. Azért is megijedtem, mert elõzõ nap a combom görcsölt, aznap hajnalban, meg arra ébredtem hogy veszettül fáj a torkom. Szép kilátások.
Reggel 6:45 - elindul a menet. Egész jól haldtam, és betartva a "lassan jársz, tovább élsz" stratégiát, így is két órával a szintidõ elõtt felértem Hosszúhegyre. Pilisnyeregbe is hamar leértem, ám itt fájni kezdett a talpam, meg a térdem, fõleg a Dréher út utáni ereszkedõnek hála. Itt ebédeltem. Ezután minden simán, gördülékenyen ment egészen a Getéig. Itt ugyan felértem, ám a lefelemenet után jövõ homokos emelkedõ kikészített, így elég mogorván viszonyultam az egyébként bájos pecsételõlányokhoz (akik mellesleg az egyik pozitív emlékei a túrának :P ) ám háborgásom csökkent a tokodi pihenõnél, ahol rendesen ettem, ittam, kellett is, mert majd belehaltam a következõ hegybe, aztán itt találkoztam egy botos, rutinosabb túrázóval, aki biztosított, hogy a további terep már jobb lesz. Hagytam magam meggyõzni, így 16:40-kor, miután ittam, ettem, pecsételtem, pihentem , továbbmentem. Péliföldszentkereszt után találkoztam egy GPS-es sráccal (Asszem Farkas Attilának hívták) akivel aztán végig együtt mentem tovább. Kisebb kavarások, nameg néhány csalódott rádöbbenés után (még csak itt vagyunk?), elértünk Bányahegyre. Itt pihentünk, kb itt kezdett sötétedni(pontos idõ 20:16). A nappal a keresztesé (crusader) volt.
Továbbmentünk, közben egyre inkább sötétedett. Létrát másztunk, ismét kisebb kavarás, aztán egy kis hiszti (persze csak az én részemrõl, és ezt utitársam iszonyatos türelemmel, egy büdös szó nélkül tûrte) végül benyargalunk, végre-valahára Koldusszállásra. Itt megittam a 95Ft-ért vett energiaitalt - nem sokat használt, amellett hogy még jobban fájt tõle a torkom... Miután odaértünk a mûútra elvesztettük a csapást, de utitársam ismét segített, és egy másik, picit hosszabb úton, ismét rátértünk a kékre. A mûút szétszedte a térdem, de csak felértünk a somlyóvári állomásra, közben csöpögni kezdett az esõ. Teljes bizakodással, 1:20-kor indultunk neki az utolsó szakasznak. Ez volt a legrosszabb. A térdeim szanaszét voltak esve, a talpam érzett minden egyes követ, és folyamatosan fájt a torkom. Csak a többiek, és utitársam tartotta bennem a lelket, itt voltam a legnyûgösebb. raplisabb, hallucináltam, és már-már azt hittem, hogy nekem annyi, összeesek, mert közbe megállt mindenki mert elveszett a kékjelzés, ám végül csak elértük, egy végtelenségig tartó gyaloglás után, az aluljárót. Ezután ismét kavarogtunk kicsit a hegyoldalban, majd végül mégis elértük Szárligetet, és durván 21óra 25perc után(ha jól számolom) 4:10-kor beértünk az iskolába, a végállomásra. Itt megkaptam az oklevelet, meg a kitûzõt, meg az izomlazítót, ja meg egy cetlit, amin 65.-ös volt, bár nem tudom mért, gondolom kajajegy volt, aztán mégse tudtam megkóstolni a virslit, vagy mit, mert rohantam a 4:33-as vonathoz. Az éjszaka a Lidércé (wraith) volt.
Tényleg meghatódtam kicsit, amikor beesve a célba megtapsoltak. Kicsit megnéztek, megmosolyogtak persze Pesten, két, bazinagy palackkal a zsákomon, ami amúgy sem kicsi, és a szuper mozgásommal, de nem zavart. Ügyes voltam, 17 éves fejjel megcsináltam - elsõre.
Mégegyszer köszönök mindent, mindenkinek, fõleg utitársamnak, aki higgadtságával, és bátorításával segített a holtpontokon. Remélem mindenki, akivel találkoztam, és azok is, akikkel nem, sikeresen zárták a túrát.
ui: a kisebb helyesírási hibákért bocs. |
