Túrabeszámolók


Szondi György Emléktúra

stabatTúra éve: 20182018.08.13 20:14:38

Szondi 110


Nem túl frissen ébredek 4:45-kor, fél hat után indulok biciklivel, negyed hétkor már a várban vagyok. Ahol megkapom a tájékoztatást, hogy a művházból. A művházban fél hétkor kapom az itinert és, hogy a rajt 7:15-kor lesz. Ez mellbevágó. Kisétálok a Csurgóhoz, két ballon közt vizet vételezek, eszek pár szilvát, elolvasom az útvonalat (álmomból felriasztva is tudom) és már jönnek is a futók. És igen, végre indulhatunk. Megnézem Tomi és Zoli bemutatóját, hogyan indultak neki a harmadik százasnak a Kazinczyn és vártak egymásra, hogy kimondják, elég volt a kettő. A tátrai kalandokat mesélem vissza. Foltán kereszt után gyorsítok. Anna szkeptikus a jó úttal kapcsolatban, magam sem hiszem, amit mondok: felhők is lesznek, meg most nem is olyan meredek (KO felfelé). A Rakodónál keresztbe kasul futnak. Ledöngetek a függőágyig, közben utolérem Balázst. Beígérem neki a legdurvább börzsönyi emelkedőt, helyette kapunk egy eltévedést a K3-ön. A szalagokat okolom, pedig csak egyszerűen elnéztem. Megyek egy kicsit idegből. A Z-ön levágtatok, szembe lány jön, köszön, mosolyog, hasonlít valakire. A műúton balról futó (megjárta Kemencét). Diósjenőn megüt a meleg, próbálom szilvával kompenzálni, nem nagyon megy, bár a szilva jó. Hosszan és kissé túlságosan frissítek, aztán küzdök. A Závoz előtti emelkedő tesz - úgy ahogy - rendbe. Hosszan megyünk Brigivel, némi beszélgetéssel gyorsabban telik az idő. A Kámoron még soha nem kínlódtam így. Egyre kényelmetlenebbül nyomja a cipő a lábujjaimat, az új talpbetét sokat emel. Nagyon jó, csak… Csak Drégelyvárig bírjam ki. Ott kicserélem, némi megkönnyebbülés. De a várba nem megyek fel. P+, erről már maradtam le. Majd jön az idegőrlő egyenes. Alig várom a kanyart, a táblánál fel is vágok, vagy 50 méterrel arrébb kell. Loponán Balázs beér, Czestochowa, a pálosok és a motoros zarándoklat felé terelődik a szó. Királyházán alkalmi frissítő, dinnye, karamellás cukorka, de só nincs (Balázs az izóként reklámozott italt utólag sóléként azonosította és forrásvízre cserélte). A Nagy-Mána felé országos gondokon elmélkedünk, radikális és kevésbé radikális megoldást kínálva rájuk. (Csipit nagyon keresik.) Magosfánál ott a mosolygós lány. A Z nem úgy megy lefelé, ahogy szokott, ráadásul kezdődnek az emésztési nehézségek. Pár korty víz feldolgozása negyed órákat vesz igénybe. Olykor inkább nem iszom, de a meleg miatt ez sem tartós megoldás. Vilatinál a kofola, meg a kóla, meg a leves, meg a dinnye egy kicsit rendbe tesz. Brigi után indulok, Balázs még marad. Lemegy a Nap, előkerülnek a lámpák. Salgóvári taktika: ne nézz fel és már fent is vagyok. Lefelé egészen jól érzem magam, ritkán adódik, örülök neki. A Magyar-hegyi lejtő mindent elemészt. Nagybörzsönyben utoljára töltök vizet, már alig iszok, ki fog tartani, ezzel is lehet időt nyerni. A Hegyes-hegy-ormot (pusztító volt) és utána a S3-et Brigivel tesszük meg (egy lódarázs eltaposva). Kisirtáson többet időzöm. Ezalatt megtudom, hogy innentől az úton haladva Nógrádig kell menni. Nosza. Jön a legmélyebb mélypont, a S+. Még felfelé csak-csak. Az Inóci-nyeregben árvíztörő kód vár, meg Csaba a fa alatt, némileg összetörve. Lefelé aztán simán elfut mellettem, a gyomrom miatt nagyon nekikeseredem. Egyszer csak S3 jelet látok, na, ugyan mikor tértem le? Szerencsére csak 20 métert kell visszamenni a helyes útra. Kisinócon nincs valami nagy hangulat, ugyan mitől lenne. Brigi éppen indul, beállok mögé és szinte húz a hegyre. Útközben tücsök vagyok és ciripelek, szél vagyok és fújok. A végén már nincs semmilyen szerepjáték. Ha felérek, lefekszem és ott maradok. Mosolygós lány fogad, kérdésekkel pátyolgat. Egy kicsit heverészek, de az sem igazán jó, úgyhogy megyünk tovább. Érdekes módon könnyű lesz lábam és megjön a várt fordulat, vége a kínlódásnak. Nagyban örömködöm a K4-en, amikor a keresztben álló fát izomból megfejelem. Fogak koccannak, hanyatt vágódás. De ez sem zökkent ki, a köves út sem, a vízhólyagokkal meg nem vagyok hajlandó foglalkozni. A legnagyobb három centisre nőtt, de szerencsére nem a talpamon. Az utolsó ponton alig időzünk, haladunk tovább. Lassan virrad, Nógrádon 5-kor szól a harang. Aszfalt, a változatosság kedvéért kocogunk egy kicsit. Köszönetet mondok, beérünk. Az asztalon kofola vár és egy pohár, nem tudok ellenállni, aztán már a biciklin ülök és amire nem számítottam: ráz a hideg Diósjenő felé.


Kőkemény túra volt, nekem legalábbis. Nagyon ingadozó volt a hangulatom. Az se tett jót, amikor októberről álmodoztam, maradt a dögmeleg. Brigi nagyon masszív volt. A szalagokra a futók panaszkodtak. Tény, hogy voltak olyan szakaszok, ahol egyáltalán nem volt, én mondjuk nem hiányoltam, csak az útelágazások környékét szalagoznám ki, ha már nagyon muszáj. Köszönjük!