Túrabeszámolók


Szomor teljesítménytúrák (1956-os emléktúra)

panareaTúra éve: 20182018.10.24 21:16:36

 Szomor 56


 

Tavaly megfogadtam, miután az egész napos ázásban-dagonyázásban teljesítettem a leghosszabb távot, hogy idén újra visszajövök, és ha az időjárás is úgy akarja, egy igazi élménytúra lesz, mivel a szuper rendezés, példásan jelölt útvonal, remek ellátás, és maga az útvonal is garantálja ezt. Igaz idén nem voltam 100%-os egészségileg, a hosszú hétvégémet és a betervezett túrákat tönkretette egy gyomorrontás, 2 napig nem ettem szinte semmit, el is gondolkoztam, hogy jó dolog-e így belevágni egy hosszabb túrába, de október 22-re már egész jól voltam, úgy döntöttem, belevágok.

 

Mindenképpen minél korábban akartam indulni, ezért már előző este megérkeztem Szomorra, és ott aludtam a sportcsarnokban, miután jót beszélgettünk a rendezőkkel, akik csupa jón hírrel szolgáltak, remek a terep, sár semmi, és az idő is szép lesz. Reggel gyorsan átveszem az itinert, de még reggelizni is kell valamit, így csak kb. 6:20-kor indulok, még sötétben. Első kaptató fel a Kakukk-hegyre, még fejlámpával, de aztán hamar el is lehet tenni, csodás a napfelkelte. Leérve a hegyről, ahol tavaly kezdődött a szántók melletti sárdagasztás, most csonttá száradt a talaj, remekül lehet haladni, gyorsan el is érem az első EP-t a szépséges kis Anyácsai-tó partján, pecsétet és finom pogit kapunk, és a felkelő nap színezte felhők látványa kísér minket tovább, szintén művelt földek mellett, emelkedünk, míg el nem érjük az utat, ami a Zsámbéki Színházi Bázis felé vezet. Köszönök a pontőröknek, nekünk nem EP, csak a 23-asoknak, megyek is tovább a fennsík felé, remekül szalagozott az út, csipkebokrok néhol, kisebb fák, a Nap kisüt, sokszor szemből kapjuk a fényt, kicsit elvakít, de nem bánom, ilyenkor ősszel minden szép napnak örülni kell. Leereszkedve feltűnnek az első pincék, házikók, már látszik is lent az impozáns Romtemplom, még egy kicsit lefelé, és itt a 2. EP, a Mátyás (vagy Matyi?) borozónál. Pecsételéskor kiderül, hogy véletlenül kétszer adták ki az 5-ös rajtszámot, az egyik ötös már elment, ezentúl minden ponton úgy köszönök be, hogy én vagyok a másik 5-ös. Remek finom teát kapunk, egyetlen baja, hogy túl forró, de beleöntök kis narancslevet, így már iható rögtön. A Nap pont szemből süt, így nagyon hangulatos, sejtelmes fotót lehet készíteni a teraszról a Romtemplomról. Amit meg is közelítünk, de még nincs nyitva, korán van, így csak a kerítésen kívülről csodálhatjuk meg. Innen már több túrázóval is találkozhatunk, hiszen az egyik 23-as táv Zsámbékról indult. Jó látni, hogy mennyi embert kicsalogatott a jó idő a szabadba. Ráérősen megyek, a hazabusz csak jó későn indul, nem kell rohanni. Különben is most jön az egyik kedvenc szakaszom, kis kaptatót követően betérünk egy szépséges fenyvesbe, ott hullámvasutazunk, majd a töki tanösvényre váltunk, itt-ott szép kilátás nyílik a Kakukk-hegy felé, kellemes kanyargós sétaút, majd kisvártatva elérjük az Óriások lépcsőjét, ami szintén csak a rövidebb távoknak EP, leereszkedek a nagy sziklalépcsőkön, visszanézve egy fotót is készítek. Beérünk az erdőbe, csodás őszi színek, majd újra szántók mellett vezet az út, most remek a minősége, tavaly itt nagyon szenvedtünk. 3. EP a Bab-kútnál, víz és nagy csokiválaszték az ellátmány, egy kókuszos Balaton szeletet majszolva eredek tovább, közben 2 futó rámköszön, először meg se ismertem őket, aztán leesett, hogy tavaly ők hoztak haza kocsival, miután olyan lassan tudtunk csak menni, hogy elment az utolsó busz Pest felé. Pár szót váltunk, ők elhúznak, én kényelmesen sétálgatok, de még így is előzgetem a rövidtávos kirándulókat. Aztán kell egy kis erdősávnál technikai szünetet tartanom, utána ismerőst érek utol, Laci a Kézdi 23-on van, innen együtt megyünk egészen az ő céljáig, Epölig. Nekem nagyon kényelmes a tempó, amit diktál, de abszolút nem sietek, inkább kiélvezem a természetet. Egy éles kanyarnál kódos EP, ez az amit tavaly az esőben észre se vettünk. Most viszont felírjuk, szántók-erdősávok mellett kiérünk a műútra, ami Máriahalomra vezet, innen felkaptatunk a Kilátópont nevű EP felé, tényleg csodálatos a látvány, minden látszik, a Budai-hegység, a Pilis, a Pilis tetővel és a Kétágú heggyel, aztán a Gerecse, Gete, Hegyeskő, Kőszikla, itt kibeszéljük azokat a túrákat, amik arrafelé haladnak. És persze pár fotó is készül. A kilátópontnál vagyok kb. féltávnál, a 4. EP most is a műút mellett lesz, írja a tábla. Én már előre várom a finom pálinkakóstolót. Le is érünk, van itt minden, ropi, víz, alma és persze a pálinkák. Megint egy kis mézes páleszt kóstolok, majd belenyalintok a diópálinkába is, mindkettő elsőrangú. Jó a hangulat a ponton, de menni kell tovább, nekem még sok van hátra, Lacinak már csak 9 km Epölig, amit én is várok, mert jól fog esni a virsli. De most egyelőre a szántók melletti trágyaszag kísér, nem egy jó dolog, el is kezdek émelyegni. De aztán indul a mászás az Epöli sziklára, ahol tavaly voltam először, de az esőben semmit se láttam belőle. Csalóka hegy, több púpja is van, mindig azt hittem, hogy már fent vagyok, de aztán megint kicsit le, újra fel, és aztán végre fent! Csodálatos körpanoráma, nagyon klassz hely! Fent megvárom Lacit, aki kicsit lemaradt, fotózok, aztán indulás lefelé. És itt bedurran a jobb térdem, nem tudom mitől, nem volt „félrelépés”. De lefelé menet nagyon fáj, kétségbeesek. Aztán leérünk a síkra, és besétálunk Epölre. Felveszem a térdgumit, hátha segít. A nagyon finom teából rengeteget iszom, de a virsliből csak 1 db-ot bírok megenni, a másikat Lacinak adom, ő itt végzett, nekem még szűk 20 km van, és jól állok az idővel, délután 2-kor indulok tovább. Jön a Bajnai Őr-hegy, felfelé nem fáj a térdem, de azért nem rohanok, nem is tudnék. Fent a keresztnél kód van, felírom, és nézelődök kicsit, csodálom a kilátást, és nagyon nem fűlik a fogam a lefeléhez. De menni kell, óvatosan ereszkedek, összeszorított fogakkal, mert bizony eléggé fáj. Itt le is előznek páran, de nem érdekel. A hegy alján a Donát-háznál megint pecsételés, ropi, mazsola, nápolyi, víz, és innen már nincsenek nagy szintkülönbségek, lehet csapatni. Szántók mellett megint, kis napraforgók nyílnak meg valami kék virág közte, lehet más monotonnak tarja, nekem tetszett. A kanyarok is jól vannak jelölve, eltévedni lehetetlen. Aztán 2 szántó közötti hosszú egyenes, távolban már látszik a Kakukk-hegy, aminek a tövében ugye ott a cél. Akácsor, éles kanyar jobbra, és szemben ott a kis erdős domb, amin a következő kód lesz. Tetszik a neve is: Öreg-nyulasom. Tavaly itt az erdő szélén már lámpát kellett elővenni, most még erről szó nincs, örülök hogy végre megint erdő a szántók helyett, meg is másszuk a kis dombot, a kód is megvan, irány Gyarmatpuszta! Le a dombról már megint nem tetszik a térdemnek, de szerencsére rövid szakasz, és hamar elérem a szeszgyárnál a műutat, azon sétálok be Gyarmatpusztára. Pecsételés és megint rengeteg teát iszom, a gyomrom csak azt fogadja most be, mindennemű étel ellen tiltakozik. Ez van. Innen már csak bő 5 km a cél, és még mindig világos van, illetve kezd már alkonyodni. Felfelé vezet az út innen a pincékhez, aztán meglátom lent Gyermelyt, ahová le is ereszkedek, térdfájósan továbbra is sajnos. Már eléggé bealkonyult, és mivel a hátralévő 3 km műút, előveszem a lámpát, hogy látszódjak az út szélén haladva. Szomor, templom, és itt a cél. 18:27-re érek be, azaz kb. 12 óra alatt sikerült az 54 km, elégedett vagyok, magamhoz és a fájó térdemhez képest jó időt mentem. Átveszem a szép díjazást, teát iszom (mi mást, nagyon finom itt is, mint minden másik ponton az volt), és lenne még majdnem 1 óra a buszig, de szerencsére itt van Bubu, akihez be tudok kéredzkedni a Bubumobilba, így hamar hazaérek.

 

Remek túra, szuper szervezés, jövőre is jövök!