Túrabeszámolók


Hét / Négy Halom

kekdroidTúra éve: 20182018.11.05 19:30:49

Hét Halom 50


Helyszínen nevezek, a kezembe adnak egy A/3-as lapot, mely térkép és itiner egyben. Külön leírásra nincs szükség, azt a néhány jellegzetes pontot, ahol figyelni kellhet az útvonalon, szépen kiemelték kis szövegbuborékban. Kicsit a Mályvád túrák itinerére emlékeztet, amitől jobb ajánlás talán nem is kell. Kapok egy külön bélyegzést, a személyes jókívánságok mellett ennek a feliratán is jó túrázást kíván a Pusztaszeri Homoktaposók TE csapata. Felhős, borús időnk van: eső és napsütés nélküli, őszies napunk lesz ma. Pontban hét órakor elballagok a rajtból, északnyugat felé kell indulni, az Árpád-halomig a piros sáv jelzést követve. Rövidesen elhagyom a falut, kiérek egy kisebb telephez, majd balra be a Pusztabíró házához, amely rögtön az első ellenőrzőpont. A hangulatos házikónál forralt bort és pogácsát vételezek, mindkettő jólesik. A pont után csak néhány lépés az Árpád-halom, amelyet kunhalom tetején álló obeliszk jelöl, körülötte gondozott rét, közelében tájékoztató táblák. A jelzést hamarosan elengedem, táblázás és szalagok segítik sokáig a tájékozódást. Ha sokáig követném erre a jelzést, északi végpontján megközelíthetném a PMP-t, amelyet Verőcénél a Palóc Pirosra váltva a csoda tudja, meddig ballaghatnék. Ehelyett visszatérek az ellenőrzőpont előtt elhagyott széles dűlőútra, amelyről hamarosan egy kellemes, erdősávban vezető, keskenyebb útra kell kanyarodnom. A Bagi-szélmalom felé rugdalom a homokot. A szélmalomnál újabb ellenőrzőpont, almát adnak és vizet, előbbit elfogadom, utóbbira egyelőre nincs szükségem. Benézek a lapátjait vesztett malom belterébe, mindenféle használati tárgyak tekinthetőek meg a félhomályban.


A pontról Alsópéteri öregtemetője felé haladok tovább, északnyugati, majd északkeleti az irány. A temetőnél óriási fekete nyárfa magasodik a táj fölé, belőlem három is kellene, hogy a törzsét körbeérjük. Szent Péter fája, tájékoztat a térkép és a kopjafa. A közelben, az akácosban fejfák sorakoznak, az egykori tanyavilág lakóinak sírjai. Kelet felé battyogok tovább, két kanyarral odébb kicsatlakozik a rövidtáv, amely a Fülöp-tavat kerülve tér vissza Pusztaszerre. Erdő és távvezeték irányában haladok tovább, taposom a homokot a két szántó közötti úton. Sándorfalván van legközelebb alállomás, juttatom magamnak eszembe. Hosszú egyenesre térek, amely a térképen egyenes, a valóságban néhány enyhe ívet tartalmaz. Egykori tanyasi iskolára utal a térkép, itt aszfaltútra érkezem, amelyet rövidesen el is hagyok, erdő oldalában ballagok tovább. Itt előz meg valahol Sum Anachen, persze, rögtön azután, hogy kiálltam egy fél percre az akácosba. A Császárné-halmot messziről kiszúrom, jellegzetesek ezek a kunhalmok, különösen, ha nem az erdő mélyén állnak. A halom közelében vár a következő ellenőrzőpont, tehenészet van itt még és pattogó villanypásztor. Szívélyes pontőrök kínálnak zsíroskenyérrel és lekvárral, utóbbi különösen világbajnok. Néhány perc pihenőt engedélyezek magamnak.


A Dong-éri-főcsatorna gátjára felkapaszkodva sétálok tova a pontról, eszembe is jut, hogy ritka az alföldi túra legalább egy kis szakasznyi gát nélkül. Gátőrház is van, szinte keresem a hektométerenként leszúrt szelvénykarókat. Tőlem balra, a csatorna túlsó gátján is túl a Csaj-tó medrére nyílik kilátás, a távolban itt-ott felcsillanó víztükörrel. Szárazság van. Érdekesség: a tó Tömörkény felőli oldalán működik az ország egyik olyan kisvasútja, amelyik semmilyen mértékben nem szolgálja ki a turizmust, sőt. A néhol szinte eltűnő vizű csatorna mellől megérkezem Baks határába, országútra kanyarodok és ezt követem a falu déli végéig. Szerencsére elég széles, füves padka húzódik az út mentén, úgyhogy nem kell az aszfaltot taposni végig. Baksról erdőszéli rövid oda-vissza szakasz vezet a Kettős-halomhoz, kerékpáros duóval találkozom itt és önkiszolgáló ellenőrzőponttal, ahol rövid leírás és versrészlet (Arany János: A tetétleni halmon) is olvasható a felírandó kód mellett.


Visszabattyogok, találkozom néhány gyalogos és egy kerékpáros túratárssal. Baks szélén birkatelepként működő gépállomás pusztul lefelé csendben, az udvaron a szokásos limlommal, az egyszer jó lesz valamire alkatrészektől a majd leadjuk a MÉH-be rozsdálló vasdarabokon keresztül a lassan el kéne tüzelni falholmiig. A birkák közben lelegelik a romok között nőddögélő gyomot, meg minden mást. Benzinkútnál hagyom el a falut és temetőnél az országutat, egy kicsit még tartva az eddigi irányt. Kiserdő csücske felé kanyarodok le a távolabbi gazdasághoz vezető aszfaltcsíkról, mellettem az egyik oldalon csővezetékből bugyog fel bőven a talajvíz, a másikon krosszmotorosok rombolnak el, nagy port csapva. Végül is, hol krosszmotorozzanak, ha nem itt, teszem fel a kérdést. A motorosok zaja elül, az öntözőberendezésé, amelyhez egyre közeledek az árok mentén, viszont marad. Talán még sosem láttam ilyesmit működés közben. Elhagyom a gépezetet, majd a kiserdő oldalát, megérkezem Ópusztaszer szélére, ahol az iménti krosszosok néhány társukkal kiegészülve immár szemből érkeznek. Ópusztaszerből sokat nem látok, egy utcán be, egy másikon ki, az egyik ház előtt szépen megőrzött régi kilométerkő áll. A baksi országút mentén magasodik a környezete fölé a Kártyás-halom, a két pontőr a halom tövében vár és kínál vízzel, almával. Tanyák mellett sétálok tovább. Két kanyarral és egy hosszabb egyenessel odébb vár a Vesszős-halomhoz rendelt kódfelírós ellenőrzőpont verssel (Arany: A tetétleni halmon) és leírással. Egy rövid körülnézéssel könnyen azonosítható a halom is.


Homokos úton sétálok tovább, tanyánál szorgoskodik sokgyerekes család, a kutya itt nem ront ki, mint korábban valahonnét. A kertekben, mint a baksi gépállomáson, hegyekben áll a jó lesz még valamire. Az Ópusztaszert Pusztaszerrel összekötő, egyetlen lendületes egyenessel megrajzolt országútra érkezem, ezen sétálok fel a Szárnyék-halomhoz, balra erdő, jobbra a végtelen puszta és fokozottan védett terület. Kezdem érezni a jobb lábamon nőddögélő vízhólyagot, szerencsére itt is hosszú szakaszokon igénybe tudom venni a széles, füves padkát. A Hatvani-keresztnél balra kanyarodva találom az utolsó emberes ellenőrzőpontot, itt csokit adnak és vizet. Leülök, megvizsgálom a vízhólyagkezdeményt. Nem szép.


A pontőrök felkészítenek a továbbiakban várható terepviszonyokra: aszfalt már csak közvetlenül Pusztaszer előtt lesz, addig viszont mély homok. Szuper, gondolom örömmel. Nem úgy, mint a kerékpáros trió, akikkel innentől kezdve komikusan sokáig kerülgetjük egymást, főleg az egyik kerékpárjuk műszaki hibája miatt. Némi ücsörgést követően elporoszkálok a mély homokban, igyekezve a falevéllel lepett részeken lépni, ahol lehet. Távvezeték nyomvonalát keresztezem, rögtön utána gáznyomásfokozó állomás mellett sétálok el. Elkanyargok a szép őszi erdőben, derékszögű kanyarok váltogatják egymást, néha megelőzöm a hibaelhárító bringásokat, néha ők előznek vissza. Elérem a piros sávot, innentől Pusztaszer központjáig újra jelzett úton haladok. A Sáregyházi-halomnál találom az utolsó, felírós ellenőrzőpontot (vers: Varga Sándor Frigyes: Kunhalom; alatta leírás). A halom bent az erdőben áll: ha nem lenne itt a pont, magamtól biztosan nem venném észre. Elbukdácsolok a helyszínről, távvezeték mentén vezet a jelzés, majd jól jelzett kerítéssaroknál kezdődik a pusztaszeri visszakanyargás. A kerékpáros csapat a mély homokból kievickélve itt el tud lépni. Tanya után kanyarodok ki az országútra, beballagok a faluba. Célkapu fogad, fotózkodunk a három bringás sors- és sporttárssal, aztán beállok a sorba. Emléklapot kapok és szép kitűzőt és bivalyhúsból főtt gulyást, ami nagyon finom. Beszélgetünk egy kicsit az út utolsó ötödében megismert útitársaimmal, majd elhúzok szépen haza.


-Kékdroid-


Béna mobilos képek, dokumentum jelleggel