(Privát bejárás beszámoló, mivel 2018-ban a túra elmaradt. - TTT szerk.)
...az egész egy üzenettel kezdődött öt hete.
`Szia,
Azon gondolkodom, hogy le kéne nyomni az Isziniket magánban. Mit gondolsz? `
Robinak több sem kellett;) 2 hónap bokasérülés miatti kihagyás után egyből rákontrázta, hogy rendben!:) Előre tudtam, hogy jó helyen kopogtatok:)
A 2017-es rendezés első éves évfordulójának hétvégéjét tűztük ki célul: november 17.
Persze egy ‘nem hivatalos’ százas némi tervezést és előkészületet igényel. Hol tudunk vizet venni, hová tegyünk depót - ha már ellátmány nem lesz - és persze mikor induljunk - ha már hivatalos start nincsen.
Még Norvégiában elkészítettem a depóbeosztást, amit Robival megvitattunk és finomítottunk. 7 depópont lett a végeredmény: Vértestolna, Bika-völgy, Tokodi-pincék, Dorog, Kesztölc, Szántói- és Csobánkai-nyereg (egy “hagyományos” Isziniken csak az utóbbi kettőbe szoktam magam meglepni egy kis extrával:)).
Eljött a D-1. nap. Péntek. Repülés haza, majd egy iszonyatosan szoros - mint kiderült tarthatatlan - időrend, hogy minden a helyére kerüljön. Reptér, Vác - Lipóti Pékség, Patak vendéglő - ebéd -, bolt Maroson, Zebegény, depó összerakás. 18:15-kor, a tervből egy órányira kicsúszva indul a depókör: Tokodi pincék, Bika-völgy, Vértestolna - a legtávolabbi pont. Minden helyen cucc avar alá, fotó, ami leírással együtt megy Robinak valós időben:) Tovább Dorogra, a Molnárban a tulajdonos hölgy nagyon rendes - vállalja a cuccőrzést, cserébe másnap sörözni fogunk itt:)
Át Kesztölcre, Roni volt fényösvényének helyén még egy depó találja meg a helyét, majd már csak a Szántói- és a Csobánkai-nyereg marad:) Andit és a bakancsom f11 felé gyűjtöm be tesóméknál, és húzunk is Zebibe vissza. Fél egyig készülődés, aztán ágyba vágom magam, reggel 7-kor kelés lesz:)
Magamtól ébredek az óra előtt picivel. Villámgyorsan összekészülök, Andit bebootolom, 7:40-kor terv szerint indulunk. Robival 9-es taliban maradtunk Szárligeten.
Jól haladunk, bár a forgalom ily kései órán már erősebb, mint amikor a hivatalos, 7:30-as starthoz siet az ember:)
A vonattal szinte egyszerre érkezünk. Robival a felüljárón tali. Hajrá, irány a művház. Úgy már csak nem startolznk el, hogy a mezőnyt meg nem nézzük az udvaron!:)
Lefényképezzük a mezőnyt (értsd magunkat), óra csippan, és hajrá, tűzés.
Az M1 mellett Robi elmeséli, hogy a nyáron elsemmicicózta a jobb bokáját egy angliai, 150 km-es verseny kedvéért, ami két hónap kényszerpihenőt vont maga után. Így csak 5 hete maradt formába jönni a mai kis sétánk előtt.
Ennek tudatában, plusz mivel mindkettőnknek kellően alváshiányos hét van a háta mögött, nem is tervezzük a tavalyi 18:53 megdöntését. 20-21 órát tervezünk opcionális hosszabbítással:)
A Somlyón kb. 20 perccel vagyunk tavalyi magunk mögött, és nagyjából ez az utolsó hely, ahol ezt megnézzük. A negyed tízes indulás miatt szó szerint mindent picit más megvilágításban látunk:) A kisház melletti rét fürdik a novemberi napsugárban. Szerencsére a reggel fenyegetődző felhők már szétszéledtek, és lépésről lépésre szebb időben, porszáraz pályán haladhatunk.
Tronyó felé menet az életről, és annak gyors röptéről szól a beszélgetés. Az aszfaltúton caplatva egyre szebben kitárulkozik a tőlünk jobbra eső Gerecse, tetején az oly jellegzetes adótoronnyal, tőle balra pedig Pes-kő hófeher sziklái hívogatnak a távolban. Jövünk:)
A főút előtt politika és rendszerváltás a téma, majd fel a kis gerincre, bal-jobb kombináció és már nyomjuk is lefelé másik nagy kedvencem, a Bodzás-völgy irányába. Idén jól járható a föld szélén meghúzódó kis utacska. A vetés gyönyörű az alacsony napállás miatti novemberi, szikrázó napsütésben.
Erdei rally következik a Koldus-szállásig. Még bőven van tartalék. A MÁV-ról, Robi munkaadójáról folyik a trécselés.
Kolduson megtekintjük kedvenc fáinkat, aztán jobbos, ki a mélyútra. A kaptató után tolunk egy kis energiautánpótlást. Sikerül a szendvics egy részét le is tüdőznöm:)
Látszik, hogy enyhe volt az idei november: Pes-kő szikláit a szokásosnál több, még fán himbálódzó sárga falevél próbálja eltakarni tekinteteink elől.
A vértestolnai műút egyben az első depópontunk is. Picivel több, mint 25 km után jólesik a banán meg az energiagél.
A bitument elhagyva Andi csörrent meg, már hazaért. Érdeklődik, hogy vagyunk. Előző este, mikor lehajoltam rakni a tűzre, a jobb térdem fájt picit, de szerencsére most minden tökéletesen működik.
Vad-föld, szép kilátással a még hátralevő útvonalra.
A Bánya-hegyen rövid szerelékigazítás, máskülönben húzzuk a csíkot. A napállás feltűnően alacsony. Mondom is Robinak, hogy a későbbi indulás miatti korábbi sötét finoman szólva nem lesz egy lelki fröccs:)
A Gerecse-oldal talán 1-2 alkalommal volt ennyire száraz korábban. Bakancsok által döngölt, kemény talajon haladunk.
Sandl-hárs, hullámvasút, Gyermeküdülő, kedvenc zsombolyaim, majd a Kis-Gerecse köves oldala következik. Mikor elérjük a pompásan karbantartott kis sziklaszentélyt, a Nap már alaposan búcsúzóban.
Bitument fogva fiatal pár támasztja a verda oldalát, a hölgy épp egy sört kortyolgat. Nekünk a sör innen még pár gerinccel arrébb van, de nem vészes már.
Pusztamarót. A táborban nagy az élet. Robi vadhajtókra tippel. Marótról kikapaszkodva hirtelen pofonvág minket a naplemente utáni hideg. Szerencsére nekem idén már volt szerencsém átállítani a termosztátom (-15 fok 40-es széllel:)), viszont Robinak ez az idei első hidegélménye.
Vaskapu. Innen már látszik, hogy a Bika-völgyben kapcsolunk idén lámpát. Nem is rossz ahhoz képest, hogy majd’ két órával a hivatalos start után indultunk.
A Bika-völgy egyben újabb depópont is. Picit a szokásosnál többet répázunk, mert a lámpákat is beüzemeljük. A fejenként fél liter izo tökéketesen van időzítve: az én vizestatyóm a gerincről lekanyarodva fogyott ki, de Robinak is jól jött már az extra folyadék.
Főút, aztán jobbos, balos, és hajrá, fel a Péli előtti gerincre. Robi picit elengedi a kaptatókat, ami nem is gond, ennyi kihagyás és 5 hét felkészülés után jobb a biztos beérésre játszani, mint esetleg túlhajtás miatt nem beérni.
Péliföldszenten már az égi töklámpás fénye dominál. 50% feletti fázisával kb. éjfélig számíthatunk az extra fényre.
Áthullámzunk Mogyorósra, hogy meglepjük a kocsmárost:) Kérdi, mi lesz az idei túrával, mert Danitól nem kapott választ. Mondom neki, hogy sajna idén nem lesz, de jövőre reméljük, ismét jön a mezőny, és nem csak két, sötétben kóválygó félbolond tér be egy sörre:)
Sajnos már itt érzem, hogy nagy hiba volt otthon hagyni a műszálas futózoknit, ami a külső réteg szokott lenni a vékony gyapjúzokni felett. Most a dupla gyapjú iszonyatosan magában tartja a vizet, fel van puhulva a talpam. Amíg isszuk a sört, levetem a bakit és a zoknikat, hogy száradjon a talpam, és le tudjam ragasztani indulás előtt.
Sör le, ragasztás, töltök egy liternyi vizet, és húzás.
Robival abba maradunk, hogy a kőszikla tetején bevárjuk egymást, de lényegében alig marad le. Szerencsére bírja a bokája is a kiképzést.
Rally a pincékhez, majd végre a hőn áhitott kajaóscsigás depónál vagyunk:) Kibányászom a jól megérdemelt ellátmányt, és boldogan, kakaóscsigát majszolva nyel be minket a tokodi műút sötétje:)
A kiágazásig nem tudjuk letolni a jófajta csigát, megy a zsebbe, míg a tetőre érünk. Az ínszaggató felső rész idén is megvár minket.:)
Fel a nyeregbe, meredek letörés, és már látjuk is a Daninak köszönhetően eltéveszthetetlenül kifényvisszaverőzött tokodi lejárót. Hazatelefonálok, majd pár perc múlva egy sunyi kis faág gördül ki a talpam alól. Egyensúlyomat vesztem, hiába a két bot, repülök a bokrokba - át is villan az agyamon hogy legalább puha lesz a landolás - mígnem jobb lábam utolsó esélyként gyorsan talajt fog, és kifarolja a lendületet. Sajnos a mutatvány kicsit megtépázza a bokaszalagot, így kb. Dorogig emlékezetes marad a malőr.
Tokodon hívom a Molnár Sörözőt -nincs válasz. Persze, biztos a 47-es szám miatt - sms.
Tokodtól búcsút veszünk, és Robi is lenyeli az utolsó falat kakaóscsigát, mire az Öreg-kő felszökéséhez érünk. Köves, vízmosásos, néhol mindenütt mozgó, görgőköves felmenetel ez, ami a Gete előhegyére vezet. Pont olyan fincsi, mint vártuk így, a 60. km-hez közelítve.
A Gete leírhatatlan ‘élmény’ idén is felfelé;) Robi gyorsan elveszett mögöttem, még az Öreg-kőre kapaszkodva, de jó is ez így, nehogy túltolja!
A Gete belead apait-anyait, hogy megnehezítse a feljutást. A Kinizsis mezőny koptatta kövek néhol már veszélyesen simára vannak polírozva, jól jön a bot.
Végre az utolsó lépések, és fent vagyok. A csúcs, a kereszt, a szél, meg én várjuk Robit. Hűlni kezd, nem fűt a motor. Felkapom a széldzsekit. Felér Robi. Örülünk. Tudjuk, hogy nár csak két komolyabb kaptató van előttünk a célig.
Fent a Molnár üzenetét is megkapom: megvárnak minket.
A ragasztás működik, legalább most nem romlott a lábhelyzet - persze nem áltatom magam, hogy ez már így marad...
Dorog, utcarally, be a sörözőbe. Sikeresen kiöntöm jól megérdemelt söröm depóbontás közben -sebaj, még sosem mostam fel a 63. km-ben az Isziniken:);)
Eszünk, iszunk, életjelet adunk, és egy laza 42 perces pihenő után lassan tovább állunk (tavaly az egész távon pihentünk ennyit;)).
Hideg van, ahogy az aszfaltba harapnak ismét a túrabotok. Kell egy jó kilométer, mire újból kufűtjük a testeket:)
Idén egy új, alternatív útvonalon hagyjuk el a várost, szerencsére minimális többletmeterrel (<50:)).
A Dorog-Kesztölc táv repül. Picit komótosabban, mint tavaly, de azért hamar a 117-es úton vagyunk.
Végigkopogunk a kesztölci éjszakában, fel a gerincre, és le a pontba, ahol újabb depópont várna ránk, ha valaki meg nem találta, és el nem lopta volna a csomagot. Az illető anyukája valszeg nem értette, miért csuklik így késő éjszaka - két teljesítménytúrázó is emlegette...
Sebaj, szerencsére ez a csomag nem volt annyira kardinális, még van annyi tartalék, hogy a Szántói-nyeregig bőven elmenjünk. Ott - remélhetőleg - új depócsomag vár ránk, hacsak el nem lopta valami kis szemfüles lelki nyomorult:)
Kétágú. Ezt is szeretjük. Nagy meglepetésemre hamar a tetején vagyok, és Robit is hamarosan jelzi egy, a gerinc kisimuló, felső részén imbolygó kis fénypont.
Monoton menet következik a Pilis-nyeregig - ott már 75 felett leszünk. Nincs mese, menni, és tolni kell, ez már egyre inkább csak erről szól.
A Hősi Emlékműnél röpke megálló, de szinte egyből megyünk is neki a nyeregfelszökésnek.
A hullámvasút a Pilis-tetőig idén sosem ér véget. Mindig azt hisszük vége már mindjárt, de az epszilon távolságot az erdő végéig folytonosan alulbecsüljük.
Végre elérjük a végre tényleg erdőszélet, jön a szerpentin. Ipari köves, de Robi szerint csak az eleje. Tévedett:)
Minden lépés talpmasszázs, de amolyan üvegszilánkokkal történő. Ajkainkat nem éppen a szépirodalomba illő magyar szavak százai hagyják el, míg leevickélünk a sorompóhoz. Innen már csak vagy egy kilométernyi halk káromkodás, mire elérjük a piros kereszteződését, ahol végre normalizálódik a lejtszög és kőmennyiség...
És igen: nem lopták el! Ez a csomag sokkal fontosabb volt: sör az izmok lazítására, túrósbatyu a szénhidrát és a protein pótlására. Sajnos a pont a kényelmes székekkel idén sehol. Egy facsoport tövébe kuporodunk. Robi elteszi a sört, én letolom. Mellé megy a batyu is. Tudom, egyedi, de a 84. km-ben ilyen kispolgári gondolatokra nem adunk:)
Robi zoknit igazít, majd hirtelen már áll is. El nem hiszem, már indulni is akar:), pedig milyen jó is a földön:) A káros gondolatokat agyam mazochista felének parancsa robbantja fel ellentmondást nem tűrően. A fáradt test feltápászkodik, és a gyakorlott hajcsárlélek tovább üti a hús-vér, fáradt testet.
Már minden energia a járásra van becsatornázva. Nincs kedvem érkezési időt latolgatni, vagy bármin is gondolkodni, csak tovább! Az egyre inkább elapadó beszédfolyam is már inkább csak az itt- és mostra koncentrál - ‘vigyázz, ág’, ‘megint **** köves ****’:), stb:)
Találgatjuk, vajon miért purcant ki mindkettőnk talpa. Én hajlok arra, hogy a csontszáraz, szinte beton keménységű takaj az ok egyik forrása.
Végre beleharapunk a Hosszú-hegybe. A tetőn kilépek a tisztásra egy fotó kedvéért, mire Robi utol is ér.
Lassan megindul az ereszkedés, majd a Természet Nagy Áldozatra hív. Robit megkérem, hogy várjon be lejjebb, nem sok ‘kedvem’ lenne most futni utána:)
Újabb ‘fohászkodás’ a Természethez, amiert ilyen szép kövesre teremtette ezt a lemenetelt is, mígnem végre leérünk a dózerre, ami a Csobánkai-nyeregbe visz minket. A nyereg egyben az utolsó depópont is koffeines géllel, kólával és marcipánnal. Szerencsére kis keresgélés után ez a csomag is előkerül. Ajándékosztás után indulás. Előttünk a higanygőzös ég visszfényében jól kivehető Kevély tömbje -az utolsó kaptató - uralja a tájat.
Rávezetés, majd hajrá, föl. Robival megbeszéljük, hogy a nyeregben, a szokásos EP-ben várjuk be egymást, aztán hajrá.
Nagy meglepetésemre 142-ig ki bírom tekerni a pulzust. Nem is az erővel van a gond, hanem az erőátvitellel, a talpakkal, és nem is felfelé, hanem majd lefelé a halál köves Kevélyről az Ezüst-hegyig...
A pont helyén leülök. Míg Robi megjön, óvatosan hunyok picit. Nem merem lelőni a lámpát, mert ha esetleg elalszom, elmegy mellettem.
Telnek a kómás percek, mígcsak meg nem hallom a közeledő szuszogást és avarzörgést. Pár pillanat múlva egy fejlámpa, majd Robi materializálódik a sötétből.
Usgyi, hajrá, még 80 m szint, aztán vagy 350 lefelé:)
A csúcson utánállítom a magasságot, és felhívom Andit, hogy megrendeljem a fuvart. 7 körüli érkezéssel számolunk. Nagy meglepetésünkre Andi épp a gimihez érkezik, mikor felveszi: legalább biztosan nem kell fáradtan fagyoskodnunk:)
Na hajrá, jöjjön, aminek jönnie kell: taplmasszázs a többmillió éves volt tengerfenéki üledéken, és jófajta hárshegyi homokkövön:)
Az Ezüst-hegy végén a Természet ismét depóba szólít. A hozam alapján megérte a kitérő:) Amolyan grizli volt, nemcsak holmi kis barna maci:)
Végre a Csillaghegyi Csillagok bekötése, megugatnak minket a pulik, egy szögesdróttal egyedi módon bekerített telek, és igen, az Ürömi út. Innen már csak cirka 2600 lépés (2 km) a cél.
Rárepülés, utolsó kanyarok, és betont fogunk. Ófalu bitumenjét koptatva érjük el a főutat, és vesszük be magunkat a gimnáziumhoz, mígnem 21 óra és 55 perc gyaloglás után megérkezünk.
Szép menet volt! Köszönjük a sörözők személyzetének vendégszeretetét, és a korábbi évek kiváló fényvisszaverőzését Daninak és a rendezőgárdának:) Jövőre - reméljük hivatalosan is - újra.;)
|