Hogy hogyan tudja a hagymavásárlás megbolygatni az egész hétvégémet? Csupán annyi kell hozzá, hogy a boltba menet megálljunk feleségemmel a Berger Stadionnál, és konstatáljam, hogy sífutónyomot fektettek...
Túra előtti héten nem edzek sosem, hogy hétvégére kellően kiéhezett legyek az adott távra. Most mégis menni kell: valoszínűleg most fektettek utoljára idén nyomot a félszigeten, ahol élek.
Így történt hát, hogy az idei Kiss Péter Emléktúra előtti pénteken az égből aláhulló hópelyhek egy 30 km-es sítúra közepén találnak. Persze próbálom nem túltolni. A másnapi túra minden tekintetben Péter emlékéhez méltó nehézségű kihívás.
Az este már Budapesten talál. A cucc összerakása kb. fél óra, már Norvégiában előkészítettem mindent.
F11 van, mikor végre kiterülök aludni.
Reggel 7:15 körül köszönök rá Attilára a startban. Parkolok, Messnernek fizetek, nevezek, és húzás.
Ragyogó napsütés, hómentes terep és rengeteg futó a felhozatal. Az új órám még nem állítgattam sokat, picit bosszant, h egyik képernyőn sincs átlagsebesség, de sebaj.
Füredig viharzás - mindig megmosolygom, hogy ez a túra alámegy a Kékesnek, hogy nagyobbat maszhassunk:) De imádom a nyomvonalát!!!
Első EP bootoló pontőrökkel - nekik hosszú lesz a nap, mire kb. 10,5 óra múlva majd talizunk:)
Patakvölgy, majd megkezdjük a Kékesig tartó szint reggeli feissességtől kicsattanó ledolgozását. Hó sehol, enyhén fagy, a terep jobb sem lehetne. Hirtelen az ugrik be a fejembe, hogy amolyan norvég őszies körülmények vannak.
Ennyire könnyű kékes-mászásunk még az elmúlt években nem volt. Persze meredek, és a pulzusról is gondoskodik a hegy, de kemény, fagyott, ám jégmentes talajon haladva kanyarodunk rá a Kékesi főgerincre.
Valahol itt jön meg az a jéggé tömörödött hósapka, amit a nap folyamán még kétszer érintek.
A sípark próbálkozik, bár a szénné fagyott jégpályán nem sok ember akarja ma összetörni magát. Hágóvassal jobban járható, mint sível:)
Pár méter a csúcskőig, majd meg is van a síház. Előtte a később még hasznosnak bizonyult Kékesi Hegyi Mentők kvadja, aminek később egy agyrázkódást begyűjtő hölgy igencsak megörült.
Pecsét, kis tea, egy szeket lekváros kernyér, start.
A jégen a héten esett frissebb hó miatt van némi tapadás, de azért erősen latolgatom a banyaféket. Páran fel is teszik.
Végül a gyönyörű panoráma kísérte Sas-bércig húzom az eszköz nélkül, ahol inkább felfogatom. A magabiztos tapadás arany: futni lehet a kijegesedett északi oldali úton.
Az Ilona völgyére kanyarodva sem veszem le: fentről látszott a csillogó, jeges dózerút, amerre utunk vezet.
Bitumenbetét, letörés a völgybe. Hátulról fiatal pár ér utol: egy szemmel láthatólag jó erőnek örvendő hölgy edzi mackóként utána trappoló barátját:) Hajrá!
Az Ilonánál idén jégmentes a terep, viszont a vízesés az idei évek eddigi leggyönyörűbb jégzuhatagával örvendeztet meg minden arra járót.
Innen a Csevicéig könnyű a terep, az evés ideje jön. A tempó jó, majd 6-os, van mit elvesztegetni a hétralévő szintkilométereken:)
A pontban VinAti sajnos nincs, gumicukorral kárpótlom személye hiányát:) Bár a cukrokkal sokat társalogni nem lehet, és pálinkával sem kínálnak:)
Mielőtt újból kaptatni kezdek, gyors telefon Andival, majd be is nyel a felfelé a Gabi Halálához.
A tavasziasan könnyű terepen öröm a haladás, és a népsűrűség is optimálisra csökken:)
Rózsaszállásig egy-két átmeneti túratársat leszámítva egyedül haladok. Az utat elérve egy futóval váltok pár szót, majd azon kapom magam, hogy ideális a kitérő a Gabi Halálához: senki nincs mögöttem, senkit sem húzok el a mai nem hivatalos útra.
A terelés oka hamarosan kiderül, mikor egy traktor húz velem szembe menet jókora tölgyeket az erdészeti úton. Feljebb egy sárga szöcske feszül neki hevederrel egy jégdöntötte fának, míg egy erdész a megroppant rönkön dolgozik a motorosfűrésszel. Míg elhaladok, megvárnak, majd a hátam mögött egy egetverő reccsenés és puffanás hírdeti a gép győzelmét a természet ezen piciny darabja felett.
A fakitermelést elhagyva hamarosan ismét a hósapka régióba érek. 750 méteren már totál jeges az út közepe, szerencsére a pálya széle segítségemre van.
A Gabi Halálánál 5 fős női különítmény vizslatja az itinert, mígnem egyikük igencsak megörül érkeztemnek: mint kiderül, tévedésből lejöttem a Sötétlápa-nyeregből. A sárga kereszten küldöm vissza őket a Csevicéhez, meg persze szólok a fekitermelés miatt.
Igen, csak nem maradt ki idén számomra az út panoráma szakasza:) A Kékes szoknyája alatt tekeregve ámulatba ejtően szép kilátás kíséri lépteimet az erdő sűrűjén át-átvillanva.
Sombokor: szemből meglepődött 37-esek. Egyben egyet értünk: ez fel is, le is rossz:) Szerencsére a nap már leolvasztotta a jeget a 45 fokos hegyoldalon.
Lent, az EP-ben a szokásoktól eltérően nem MedveGyuék vannak, itt sem lesz pálinka:);) Kis tea, minimális rágcsa, és húzok is.
A Vörösmartyig némi jég nehezíti itt-ott az utat, de a bitumenen átkelve már tiszta tavaszban haladok. A mezőny teljesen eloszlott a terepen, ez a szakasz csak az 57-esek privilégiuma. A patakvölgybe érve a vízmennyiség nem vészes, a köveken könnyedén átszögdécselhető a ma békés, enyhén fagyott arcát mutató patak.
A nyugis szakaszt kihasználandó gyorsan legurítok egy fél szendót. Már kell a kaja így, a 30. km-hez közeledve.
Gemaék pontja jön, a kedvencem, ahol régi barlangász ismerőseim mindig örömmel üdvözölnek:) Ismét nagy örőmmel konstatálják érkeztemet, és tiszteletükre ebben s pontban időzöm a legtöbbet:) Gyorsan odaadom az éves ajándékot (fekete csokis málnabogyó - marha finom:)), majd rövid évértékelés (szar:)), aztán egy közös kép után rohanás is tovább:)
Háza sehonnan sem könnyű, de Lajosházáról még több is benne a szint, mint a nemrég keresztezett Hatökör Ura felől.
Sebaj. A hómentesség idén készpénznek vehető. Tavaly már Lajosházán volt vagy 25 cm:)
Csipi pár perccel előttem indult el a pontból, felfelé még néha láttam is füstölgő nyomát, ahogy felszaggatott az erdőben:)
Egy hármas csoportot érek utol, majd a Bükkfa-forrásnál már másodikként caplatok, hogy tanácsomra benézzük a házai kiágazást:) Szerencsére nem sokat kavarunk, csak alternatív úton repülünk rá a házai parkoló végső megközelítésére:)
Házán vastag, zsíros lángosszag csapja meg orrunkat. Egy két fős csoporttal haladok átmenetileg - egyikük tavaly volt az 57-en, másikuk a 20-asat csinálta anno.
Megcsodáljuk a házai főutat díszítő túristajelzés-hieroglifa oszlopokat:), és a korábbi évektől eltérően a főút alatt/mellett cikázunk végig a Kékes hegylábait harántolva a jel kiágazásáig a Sombokor felé.
Jeges, de kezelhető felszökkenés után a pontban is vagyunk. Várok az őszibarack konzervre, de timeout miatt tovább indulok:)
Az órát tölteni kell, a Sombokor ínszaggató felszökéséig a töltődróttal pelecselek, aztán hajrá.
Idén a teljes hosszábam ‘kiélvezhetjük’ a Sombokort... Egy résztvevő hölgyet hagyok el, nagyon küzd a meredek, de szerencsére száraz tereppel. A szintútnál kevéssé tapasztalt, 5 fős társaság - egyikük kvázi gatyafékkel. Szólok nekik, hogy a kövekkel vigyázzanak, sokan jönnek felfelé.
A 2. etapban egy túlzottan tiszta ruhás úriember küzd felfelé. Rákérdezek, a 37-en van. Igen, hamarosan meg is ugrik a népsűrűség.
A jégmentesség szerencsére kitart a köves bérc tetejéig, és csak onnan kezdődik a már duplán megismert jégsapka. Szerencsére jól járható, a síházig nem is teszek fel vasat.
Síház, EP, kis tea, rágcsa, és húzás. A teraszon vasalok - jól is jön rögtön, már a szanatórium lépcsőjén hasznát veszem.
Pár szerpentin, és már irányba is vagyok, a piroson. Egy 37-est hagyok el, aki a langsam spazieren elvében hisz:)
Jórészt egyedül tolom a platós szakaszt, csak a friss vágásos letörésnél hagyok el egy párost.
Hamarosan előttem nem sokkal egy ismerős sapka tűnik fel: Laci. A következő percek Laci-nem Laci latolgatással telnek, de mikor közelebb érek, és látom a botját meg a zsákot, már biztosra veszem, hogy ő az:)
Legutoljára a Less Nándin találkoztunk - ahogy visszafejtjük az idő fonalát -, és azóta bizony sok minden történt.
Nem halunk ki szóhiány miatt a Kis-kőig, az biztos:);)
A pontban a srácok vidámak. Idén nincs 50-es szél, -11 fok, ami a tavalyi ittjártunkat jellemezte.:)
Laci Füred, én a Markazi-vár felé veszem az irányt. Fent hagyom a vasat, bár a pontőr szerint felesleges. Amilyen meredek ez a letörés, jobb vassal.
Szemből már várjárt túratársak küzdenek a meredekkel. Egyikük szerint felfelé jobb. Tulajdonképpen igen, mert lefelé menet még az egész felmászás meg a vár-kör előtted:) De komolyra fordítva a szót: felfelé az biztos, hogy kényelmesebb a megfáradt térdeknek.
Ilyen korán még nem toppantam a várba - napfényben fürdik a hajdan szebb időket látott rom. Gyönyörű az előttünk tornyosuló, napfényben fürdő, irónikus nevű Kis-kő:)
Vissza az újdonsült kálvárián, visszatörés, és szépen fel a Kis-kő mászás alá.
2-3 km/h, és 140-148-as pulzus jellemzi a következő nehéz perceket, míg letudjuk azt a kb. 400 szintmétert, ami újra a pontba visz minket. Előtte még hittem a 11 órán belüli teljesítésben, a pontban már nem hiszek:)
Egy egri sráccal indulunk tovább, aki a kaptatón sorolt be mögém. Jó, mert picit húzzuk egymást, és ez így, az óra szerinti 56. km környékén hasznos dolog.
A nap fejét épp ságrgás-vöröses búcsúfénybe hajtja a horizonton. Sietség ide - sietség oda, pár fotót megér:)
Letörés az erdőbe, enyhén köves, de jól futható terep. A fiatalos - újabb naplemente fotóval, és usgyi, le a patakvölgybe. Lent lámpát kapcsolunk és a fényágyúk előre mutató fénnyomásával, mint nehezítéssel szintén megküzdve kötünk be a reggel már megismert kék háromszögbe.
Pillanatok alatt a pontban vagyunk, ahol a pontőrök a mikrobusz védelméből nyomják a duplaablakos kiszolgálást:)
A füredi lépcső felé menet egy hölgy vizslat itinert. Szólok neki, hogy csak egyenesen, aztán fel, míg az ember meg nem látja a csillagokat az oxygén parki lépcső tetején:)
Így teszünk mi is, és a nap utolsó 150 környéki pulzusát a lépcsősoron hátrahagyva, majd a parkolón átvágva hamarosan betoppanunk a célba.
Gratuláció, oklevél, kitűző, pihenés:)
Köszönök Attilának és az apukájának, megköszönöm ezt az ismét csak gyönyörű emléknapot, és már csak a fergetegesen finom gúlyás és a két rétes a napi feladat:)
Köszönjük szépen ezt a csodálatos napot, és hogy idén is méltóképp emlékezhettünk Péterre és a hegyen/barlangban életüket vesztett többi társunkra.
Jövőre ismét! | 