Túrabeszámolók


Meteor

OttorinoTúra éve: 20192019.09.15 11:52:45

NYÖGVE-NYELVE,

becsípődve, egyik görcsből a másikba esve, de 2019.09.14-én szombaton, a szintidőből 40 percet bent hagyva behúztam az egyik kedvenc "repertoár" túrámat a METEOR 50-et.

Legkorábbi indulási lehetőséggel félhétkor indultunk az Úttörővasút hűvösvölgyi végállomásától Kőszegi Pistával és Makra Józsival, gyönyörű, pólós időjárási viszonyok mellett. A nyíltvízi úszószezon miatti hosszú kihagyás után jöttem el a túrára. Hab a tortán, hogy pénteken, 13-án becsípődéssel keltem,  és még szombat reggel sem tudtam teljesen felegyenesedve járni. Gondoltam, hogy túra alatt majd helyrerázódik a derekam és ha minden rongy szakad, akkor a mamutfenyőknél kikérem a 20/A díjazását, vagy pedig később nem a Csergezán kilátó felé megyek, hanem a [P3] jelzésen lefalcolok a Maraton táv útvonalán.

A nevezési procedúra után erős bekezdéssel kezdtük el támadni a Nagy-Hárs-hegyet. Meg is jegyeztem magamban, hogy a vártnál jobban megy a "mászás". A János-hegy sem okozott különösebb gondot, bár a végén a falépcsők fordulóit már számoltam. A kilátótól lefelé, a hosszas ereszkedés alatt is a lovak közé volt dobva a gyeplő. A Virág-völgyből a Csacsi-rétre is megfelelő tempóban emelkedtünk ki. Katona Gabi pontján frissítettünk. (Ki ezzel, ki azzal.) Hosszú, nagyjából egyenletes szakasz következett, majd megint mászás a Piktortégla-üregekig, ahonnan a felújított repülős emlékműig ereszkedtünk. Szalagozást követve tértünk rá a [S-] jelre, ami pár méter után a Sorrento-sziklákhoz vitt. Örültem, amikor az innen induló, hosszú, keskeny, hegyoldalban vezető ösvényen való egyensúlyozás véget ért. Viszonylag rövid emelkedő után elértük azt az árkot, ami Buda határára, és [PM] jelzéssel levisz nagyjából a Mária-szurdok felső bejáratáig. Az árokkal kezdődő szurdok talaja számomra érthetetlen módon úgy fel volt dúlva, mint egy tájkép csata után. Meg is jegyeztem a többieknek, hogy ez egy háborús övezet. A szurdok után nagy forgalmú műút következett, az autók elől gyakran le kellett lépni a nemlétező padkára. Budakeszin, a buszvégállomásnál utánatöltöttem a kulacsomat, és amíg a fiúk lángost kerestek a piacon, a végállomás padján ülve egy nagy pohár vízzel elfogyasztottam egy másik túrán kapott Horálkit. A lángosos be volt zárva, de azért került más kaja.

A mamutfenyők (Sequoia) rétjén már néhányan szembe jöttek, akik a 20/A távon itt végeztek. Mi csekkoltunk, átvettünk egy kis dobozos ücsit, meg egy müzli szeletet. Jól éreztem magam, eszembe sem jutott kiszállni. Az üdítőket egy szippantásra kiszívtuk, és a szívószálat nem a tengerbe, hanem a szemétládába dobtuk a dobozzal együtt. Utcákon át lementünk a fatelep mellé, ahol kezdődik a Hosszúhajtás-völgy, és belekezdtünk egy valóban hosszú hajtásba. Kikerültük a kőbányát, majd nemsokára rátértünk a [Z3] jelzésre. A negyedik létramutatvány után átkeltünk a Budakeszi-Telki országúton, majd megkezdtük az emelkedést a Tarnai pihenő felé. A pihenő előtti utolsó kanyarok egyikénél kezdődtek a problémáim. Már amúgy is le voltam maradva a többiektől, de még meg is kellett állnom néhány másodpercre, hogy kifújjam magam. Eddig, ha lassan is, de mindig megállás nélkül fel tudtam menni. Sok volt a kiránduló. Idegesített, hogy nem csak az út erodált részeit kellett kerülgetni, hanem a kirándulókat is tekintetbe kellett venni. Nagy nehezen elértem a [Z3] és [P3] ipszilonhoz. Itt lehet áttérni a Maratonra. A [P3] ágban, az út szélén ülve hűsölt egy túratárs, aki eleve a Maratonra nevezett. Nagy volt a kísértés, hogy letérjek az 50 útvonaláról, de csak egy korty elfogyasztásának idejére álltam meg, majd folytattam utam a Csergezán kilátó irányába. Ezután kezdődtek az igazi gondok. Először csak a lábfejem kezdett görcsölni, de amikor próbáltam ellene feszíteni, akkor a vádlim ugrott össze, először a jobb, majd valamivel enyhébben bal. Kínok között botorkáltam el a kilátóig. Azt hittem, hogy a többiek már továbbmentek, de nem. Mondtam, hogy menjenek csak nyugodtan tovább, mert most komoly szervizelést kell végrehajtanom. Pista adott egy magnézium lövést, ami nekem is volt, csak éppen - hülye módon - otthon figyelt a konyhafiókban. Perskindollal - ami szerencsére nem maradt otthon - masszíroztam be a lábaimat. Állva kellett csinálni a műveletet, mert ahogy leültem rögvest görcsbe rándultak a lábaim. A belső és külső kezelés megtette hatását, és már robogtunk is lefelé Nagykovácsiba, ahol bementünk a kisbótba utánpótlásért. Megtöltöttem a kulacsomat, és az 1,25-ös jéghideg Coke többi részét az emelkedőig elszopogattam. Következett az utolsó szívatós emelkedő, fel a Nagy-Szénásra. Már az erősen emelkedő flaszteres utca is megviselt, de a terepre érve megint nagyon belassultam, és meg is kellett állnom, hogy megehessem a Mamutfenyőknél kapott müzliszeletet, és utánkenhessem a megint behúzó jobb vádlimat. Már nagyon tele volt az összes hócipőm, mire az emelkedő után lefelé indulhattam a Siratófalnak becézett turistaház emlékfala felé. A pihenőben ott ültek a fiúk. Józsi azt mondta, hogy már fázik, amit enyhe költői túlzásnak vettem. Hogy ne vesztegessem tovább túratársaim idejét, rögtön továbbmentünk. Újraéledtem. Csak mikrogörcsök jelentkeztek, amiket óvatos feszítéssel, lazítással menet közben tudtam elviselhetővé tenni. Így értünk el a Zsíros-hegyi turistaház maradványaihoz. A Muflon itató kerthelyiségében a pecsételtetés alatti, pár másodperces pihenő után feszt tovább nyomtuk a Remete-hegy szakadékos széléig. Itt fokozottan óvatosba kapcsoltunk, mert aki itt elesik, az nem tud kicsit esni a felpolírozott mészkősziklákon. Szerencsésen letipegtünk, és a Remete-szurdok majdnem száraz patakján átkelve, kisvártatva megkaptuk az utolsó két ellenőrzőpont pecsétjeit. Böcsületesen felmentünk a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikához, pedig a bélyegzések birtokában nyugodtan kiejthettük volna azt az útvonalból. (Néhányan meg is tették.) Mint itt ilyenkor rendszerint, most is esküvő volt. Flaszteresen elcsattogtunk a Hüvösvölgyi Nagyrétig, majd a volt Munkásmozgalmi sétányon legyűrtük túránk utolsó (enyhe) emelkedőjét.

A célban gyönyörű retró jelvények közül választhattunk.

Szintidőm már a metrón ülve, a Keleti felé tartva járt le. Iszonyatot szenvedtem a túra második felében, de ezt a gyönyörű szombatot nem cserélném el semmiért. Köszönöm túratársaimnak a társaságot, és nem utolsó sorban a segítséget.


Ottorino