Eleve halva született ötlet volt, hogy Robival és fiával, Tamással együtt menjünk: ők az 50, max. 60 km-t célozták, én a 100-at. Más az erőbeosztás - 50-en végig lehet tolni full gázon, viszont a 100-as távon, az Isziniken 50 után jön a java...:)
Sebaj, jó volt találkozni, és az első pár kilométert (szó szerint;)) együtt megtenni. Az M1 aluljáró felé haladva - a fenti gondolatra ráébredve - én küldöm őket, hogy menjenek, és tényleg, bármiféle rossz érzés nélkül, örömmel látom, ahogy ketten tovaszökkennek az erdőben.
Hirtelen támadt magányomban azon járnak a gondolataim, hogy de furcsa is a 100 km-es lélek: éppen hogy köszöntött a friss, reggeli napsugár, én meg ahelyett, hogy örülnék az előttem álló ragyogó napnak, azon filózok, vajon meddig jutok el világosban idén :);)
Idén változott at út: Nagyegyházára nem kell a bevezető utat érinteni, hanem az M1 alatt átvezető betongyűrűs alagúton át érünk be a faluba. Sokkal biztonságosabb!
A faluban gyönyörű napsütés fogad, és szinte egyedüliként a járdán különcködöm. A járda végén Jocó mellé sorolok, aki egy hölgy társaságában gyalogol éppen. Fel is tűnik, hogy mily játszi könnyedseggel hagyja hátra, mikor beszélgetni kezdünk. Hamar kiderül, hogy csak alkalmi túratárs volt a hölgy, és Jocónak igazából nincs ellenére a gyorsabb haladás. Mi az hogy! Hirtelen soknak is tűnik a tempó, mondom is neki, nyugodtan menjen, ha akar. Végül kb. a tavakhoz érve összecsiszolódik a sebesség:)
Ipari mákunk van az idővel: pont kifogtuk a novemberi búcsúeső és a decemberi télindító havazás közötti arany napot. Pompás időzítés. A norvég szürkeség után repdes a lelkem a hazai napsütésben:)
Az erős szél miatt sem panaszkodhatunk - szárítja a korábbi napok esőzéseit.
A Somlyóvárig sokat beszélünk életről, munkáról, elektromos autókról, és környezetvédelemről. A pontot az eddigi második legjobb időmmel vesszük be. Szerencsére - Jocóval ellentétben - nagyon jól aludtam a túra előtt, köszönhetően a csütörtök esti ájulásszerű elalvásnak. Durva hetem volt:)
A csúcsot érintve Jocó elmeséli a HÉV-lekésést és a taxizást a startba - ilyen az, akinek sokat jelent egy túra!:)
Meredek lefelé, amit meg-megfutunk. Repül a táv, hamarosan Tronyó némi meglepetésbanánnal, és egy kis jellegzetes szaggal - legalább tudjuk, hogy működnek:);)
Keresztezzük a főutat, gerincre fel, és máris döngetünk le a számomra mindig oly kedves Bodzás-völgybe. Kollektív csapolás, majd hajrá, usgyi tovább. Jocó idillikus kis balatonfüredi házikójáról mesél, no meg a néha-néha igencsak furcsa bérlőkkel kapcsolatos kalandjairól:)
Egyszervolt (erdőirtás előtt...) hangulatos kis hidacska, kis kaptató, és már Koldusszálláson is vagyunk. Gyors fotó a kódról, no meg az idillikus kis erdészházról, aztán mint minden évben, elő az első szendó:) Jocónak adok egy gélt, szemmel láthatólag jól jött Neki is az energia. Nem hiába, az első 20-as megvan!
A mélyúton Jocó zarándokutakról és egyéb túra és mászókalandokról mesél. Hanarosan a Pes-kő alatt dobognak lépteink. Erős balos, fiatalos, és ott is vagyunk Hotdog Man pontjában. Jocó kihagyja a finomságot, én egy teával is kiegészítem. Kb. 3,5 percet töltünk a pontban, majd már koptatjuk is a vértestolnai műutat.
Mire erdőt érünk le is megy a kaja - jól jön a két kéz botozni. Fel, rally a fiatalosban, majd a Vadföld azzal a csodálatos panorámájával, ami egészen a Pilisig vezeti tekintetünket.
Lassú, enyhe monoton mászás következik, megyünk a Bánya-hegyre. A 10 alkalom alatt először dolgoznak a gépek a bányában. A pont előtt több kilométerre már hallatszik a kőfaló gépszörnyek hangja.
Pont, pecsét, és hajrá! Jocó picit meg is lepődik hajcsárságomon:), de pikk-pakk már a nyomomban is van.
Még pár kilométerrel korábban beszélgettünk róla, hogy egy kedves hölgy ismerőse Mogyorósra őzpörköltet hoz túratársamnak. Most ismét szóba kerül a téma, és felvetem Jocónak, hogy praktikusabb lenne az a pörkölt egy kicsivel arrébb - Dorogon. Az indok egyszerű: többet tudunk haladni világosban. Én Mogyoróson biztos nem állok meg hosszabb időre, így ha oda érkezik a pörkölt, valószínűleg elválnak újtjaink, ami szintén nem lenne jó, mert nagyon jól haladtunk idáig együtt.
Végül Jocót meggyőzik az észérvek, és a Gerecse-oldalban letelefonálja a dorogi találkát. A Sandl-hárs jelzi a túra szakrális szakaszának kezdetét. Mindkettőnknek kedves az innentől körülbelül Mogyorósbányáig tartó varázslatos szakasz.
Gyermeküdülő gyors fotóval, a zsombolyok kiágazásánál turistacsoport üdvözöl minket, majd usgyi, le a Kis-Gerecse oldalába a gyönyörű szentélyhez, majd a medvehagymáson át le a bitumenútra.
Utolérjük Jocó egy túrabarátját. 2-300 km-es Kazinczy távokról sztorizgatnak - még rágondolni is fárasztó:)
Pusztamarót - pár fotó - amúgy haladás közben.
Kaptató, helyi maximum, és bele-belefutunk a lefelébe a Vaskapuhoz. Valahol a Vaskapunál szól az órám, hogy lemerül, ami némileg furcsa, mert jópár kilométer óta töltöm. Kiderül, hogy kontakthibás a zsinór - öröm. A Bika-völgy előtti hullámvasúton van, hogy egészen 6%-ig lecuppan az akksi - kb. fél órát bírna annyival. Rájövök, hogy hogyha hagyom himbálódzni a zsinórt, ha nem is folytonosan, de tölt a szerkezet.
A pontban isteni tea fogad minket. A külső tárolóba töltetek, aztán hajtom tovább szegény Jocót - bár este bevallotta, nagyon örült ennek utólag!!!:)
A bajóti műutat hátrahagyva már csak egy gerinc választ el minket Péliföldszentkereszttől. Hamar felszökkenünk, a túloldalt kisáldozat, és Jocó bedolgoz egy adag kaját:) Az óra tovább hülyéskedik velem, még mindig vészesen alacsony a töltöttsége.
Péliföldszentkereszten gyorsan átvágunk, fel, le, fel, és máris ereszkedünk az 50. km-hez, ami valahol a Kakukk Vendéglőnél van. Uncsitesóm, mint minden évben, felhívom a faluból, de tizedjére sem tudja, hogy épp Isziniken vagyok:)
A pont előtt gondos szereposztás: Jocó pecsételtet, én kikérem a két sört:)
4 óra után pár perccel jár, mikor a Kakukkba toppanunk.
A pultnál Robi lép közbe, és fizeti helyettem a söröket:) Rendes tőle. Jó órával előttünk értek ide.
Robiékhoz telepszem, gratulálok a szép teljesítményhez. Jocó egy másik asztalnál talál helyet, de hamarosan véget ér nyugalma, mert megint előjön bennem a hajcsár: sötétedik, indulnunk kell!:)
Kint várok, rövid telefon, Jocó jön, és toljuk is fel a Kősziklához. Valahol itt csatlakozik be hozzánk egy fiatalember, Ádám, aki végig velünk is koptatja a hátra lévő távot.
A Kőszikláról lemenet a nap utolsó visszfényében fürdik a nem túl távolban elterülő Hegyes-kő, mögötte a Gete. A képet a Pilis távolban, de már nem annyira messze meghúzódó vonulata teszi teljessé. Méltó zárókép a nappali szakaszhoz!
A pincéknél a régi jelen indulunk:), ami hamarosan dzsindzsában végződik, de innen már leküzdünk egy pince telkét keresztezve.
Szedjük lábainkat, hogy minél több meglegyen lámpa nélkül. A Hegyes-kő nyerge még felenged minket magára, de a jól kifényvisszaverőzött tokodi leágazásnál már belátjuk, hogy lámpa kell. Nem rossz, 2. legjobb eredmény a 10-ből. Jocó mondja is, hogy jó volt a logisztika (értsd őzpörkölt) átszervezése:);)
Tokod. Gurítok egy gélt. Megtanultam, hogy a Gete nem viccel, jobb nem eléhezni rajta!
Tokodról kilépve belsőégésű gépszörnyek zaja szakítja fel az éjszaka csendjének szövetét, és hamarosan éles led lámpák vakítanak el minket, mígnem a két ‘környezetbarát’ quados végre leborít úirányunkról.
A Gete így, tizedjére már sok reménnyel nem kecsegtet:) Jocó szól, hogy majd az Öreg-kő után ledobná a polár-réteget.
Megkezdjük a 330 méter szint ledarálását, már amennyiben az a tempó darálásnak nevezhető:) Maradjunk abba, hogy a vízszintes haladási sebességünk nagy részét feláldozzuk helyzeti energiánk növelésének oltárán.
Az Öreg-kő után szólok Jocónak, hogy indul a tánc, ha kell, most vegye le a polárt. Így is tesz.
A 2. etap a java. Lassan fagyni kezd. Bónuszból még meg-meg is csúszunk, de nem panaszkodhatunk: idén jó a terep! A szél a sarat is meggyógyította, a maradéknak meg az egyre erősebben kopogtató mínuszok tesznek be:)
A Gete sosem könnyű, idén sem. A megtolt első 50 km érződik a motorokon, de mégis megérte, mert lelkileg nagyon sokat jelent a lámpa nélkül megtett több, mint féltáv.
Köves felszökések egymásutánja következik termetes fellépésekkel helyenként. A bot hű segítőtársként teszi a dolgát.
Hátraszólok, itt a tető. Aztán eszembe villan, hogy még egy kicsit tartogat, de az már epszilon.
Fent vagyunk! Tűz, gumicukor, pecsét, szusszanás, egy rövid pálinka, és indulás.
Fent azért - mint szinte mindig - rendesen fújdogál a szél. A csúcskeresztet elhagyva gyorsan szélvédett helyre kerülünk, és jó tempóban hakadunk Dorog felé. A talaj lassan fagyni kezd - legakább sár nem lesz;) Jocó megejti az utolsó egyeztetést az őzgúlyással kapcsolatban, leborítunk a gerincről, hullámvasút, és már a bányatelep házainál is vagyunk a sötét éjszakában.
Dorog. Pici utcarally, és már be is toppanunk a Molnár Sörözőbe. Hirtelen el is felejtek, pecsételtetni:) Kérek egy sört, majszolom a szendót, mikor eszembe jut a kötelesség:);)
Jocó tolja a finom gúlyást. Jó kraftos eledelnek tűnik. Megkínál, de úgy érzem, túl sok lenne a gyomromnak.
Utántöltöm az izot, aztán lassan indulóra fogjuk a dolgot. Hideg a start, bizony az éjszakával még itt lent is megjöttek a mínuszok.
Majdnem kapunk egy pirosat a vasúti átkelőnél (a 10-ből az első lett volna), de szerencsére mire odaérünk, már nyitják az átjárót.
Úgy megyünk ki a sintértelepet érintve, mint akit dróton húznak.
A sarkam még a túra elején elkezdtem érezni, és gyanús volt, hogy egy régen talán nem kellően leszedett vízhólyag ki fog újulni a jobb oldalt. Sajnos így, a 60. km-re a dolog beigazolódott, de még nem vészes a helyzet.
Kesztölcre szokásos gyorsvonati stílusban robog át Dorogon négy fősre gyarapodott csapatunk.
Keresztezzük a 117-est, pár kereszteződés, pár megemlékező szó és pillantás a régvolt kocsmára (de jó is volt ott a havas Isziniken utoljára megmelegedni!), aztán usgyi, már caplatunk is ki a faluból a bitument lassan a hátunk mögött hagyva.
A híres Kesztölci Fényösvény pontjába toppanunk hamarosan, ahol gumicukor és banán a jutalmunk - no meg az erőforrásunk a Kétágú laza kis felszökéséhez.
A pontból még kivezető fények is vannak:), nagyon matának kell lenni, hogy valaki ezt benézze :);)
Felvonulunk a Kétágú alá, kis rávezetés, aztán megindulunk hegyirányba. Már fáradnak azért a motorok, de szép, egyenletes léptekkel halad kis csapatunk négy éjszakában himbálódzó kis fénypontja a csodálatos dorog-esztergomi fénypanoránával a háttérben.
Enyhül a kaptató, és hirtelen a Pilis-nyereg lesz a következő utipont. A gerincen a téli sátrazásról és praktikákról esik szó. Jocóval ketten beszélgetünk, a másik kettő némán bandukol velünk. A hegyhát jól járható, végre beállt a pár éve kiszórt durva zúzalékkő.
A nyeregben messziről látszik egy bringás villogó. Ez Sistergő lesz!:)
És be is jön:) Ez az ember hihetetlen! Hozott 3 sört: egyet a barátjának, egyet magának, egyet pedig... Valakinek, hátha kér:) Én lettem a valaki, és egy nagyszerű Budweiser ütötte a markomat. Jövőre Sistergő is indul, remélem, lesz alkalmam visszahívni a sörökre:);)
Indulás a gerincre. Jön a mumus: a végtelen hullámvasút a Panoráma-út elejét jelző tisztásig. Láss csodát! Idén Jocóval úgy eldumáljuk a távot, hogy a belső órát tekintve pillanatok alatt ott vagyunk.
Kanyarhalom, aztán végre húzunk le az egyenesen a sorompó felé. A Kevély szinte karnyújtásnyira - már csak a Hosszú-hegy választ el minket tőle.
A sorompó után, a piros bekötésénél a Természet nagy áldozatra szólít. A többiekkel abban maradunk, hogy a pontban tali.
A műutat elérve egy autó fényszórója ívlámpaként vakít el - jövőre, ha lehet, elég lesz talán a helyzetjelző is;)
Kiásom a 10. szántói-nyergi sört, és... A pont nincs a helyén. Lehuppanok. Mintha a startban Robi említette volna, hogy idén itt nem lesz pont? Sebaj, én itt szoktam megpihenni:);) Lemegy a sör és a kakaóscsiga, aztán a sorompónál a fűtött sátras, némileg álcázott bejáratú pont is meglesz. Őszintén szólva nem hiányzott a meleg - csak rosszabb elindulni. Pecsét, a csapat is lassan kikászálódik, és usgyi, tovább.
Jocó tör az élre, és rendesen adja az iramot, így a rövidke erdő-rally után hopp a gerincen termünk, és szó szerint ott a pont:);)
Lefelé is észveszejtő a tempó, szólok is Jocónak, hogy picit még tartalékoljunk a köves Kevélyre. Nem lesz öröm ott lekászálódni!
Így is lesz, lassabban, de azért jó tempóban ereszkedünk a Hosszú-hegyről.
Nem sírom el magam, mikor a lejtő végre megenyhül.
Hamarosan vadrács, és a szépen helyrepofozott dózer a Csobánkai-nyeregig.
Idén a kóla és a túrós batyu megy a zsákba - a kóla meg is marad, sosem iszom, csak hosszú túrákon.
Felvonulunk a Kevély alá. Balra, a völgyben két megfáradt, megtévedt túrázó a piroson kufirnyácol. Nem hisznek nekünk eleinte, aztán csak átjönnek az egyébként jól fényszórózott kékre.
Ez a felmászás is meglesz. Szusszanás, és lékekben már az izületmorzsolós, köves lemenetelre készülünk, nem is arra a még 150 szintre még a tetőig.
Kollektív nemtalákjukot játszik a hirtelen pontban összegyűlt és tovább induló túracsapat, de aztán csak meglesz a Kevélyre felszökkenő ösvény:)
A jobb sarok katasztrófa. Érdekes, a bal futómű tökéletes, teljesen topp. Ha az a hólyag nem kenne! De van. És minden lépéskor rám töri az ajtót, ahogy a csúcsot elérve megkezdjük a véget érni nem akaró bokatörően köves lemászást.
Egy utolsó esti panorámával feltartom picit a csapatunkat - páran csak legyintve átrohannak rajtunk:)
Pár iteráció, és végre az Ezüst-hegy! Lazább szakasz, aztán megint egy kövesebb átvezetés a Csillaghegyi Csillagok bekötéséhez.
Innen már tényleg szinte a célban vagyunk, de persze még arra a pár km-re pörgetni kell a motorokat.
Ürömi út, ami ezen a túrán inkább öröm, mint üröm:);)
Bitumen, balos, jobbos, és szinte már célegyenes. Egy hajnali pöcsmadár zúg el mellettünk autóval, jó 80-as lakott területi tempót tartva, de a mi szemeink előtt már a CÉL lebeg.
A főutat keresztezve amolyan futásba kezdünk, amit csak egy 100-as végén nevez az ember futásnak:)
Végül 20 óra 3 perc menet után végre csippan az óra. Megvan. A 10. Örülünk. Daninak, a rendezőknek és egymásnak is megköszönjük ezt csodálatos majd egy napot.
Jövőre újra! | 