Túrabeszámolók


Zombitúra

GEONEOTúra éve: 20212021.11.15 07:10:22


A mostani bejegyzésemmel a Túra Napló sorozatomat szeretném bővíteni. 


Az év vége felé megjelent egy új túra a teljesítménytúrák között, a Zombitúra (2021.10.16). Ezt a túrát a Nyikom Hegyisport és Természetvédő Klub szervezte idén az első alkalommal. Start állomása a Nyikom siklórepülős leszálló. 


Mivel Pásztó hozzánk is közel van, úgy gondoltuk neki indulunk a túrának.


Két táv közül lehetett választani, a 10 és 40 km-es útvonalból. A 40 km-es táv egy ideig együtt halad a 10-essel, viszont az tovább megy a Vörös-kőre, a Péterke-hegyre, Tót-hegyes, majd Világos után a Havasra, János-várán át az általam nem kedvelt Múzslára, végén az Ólom-tetőről pedig a célba. Erről azért írtam röviden, ugyanis Mi a rövid túrát választottuk így elsőre.




A start állomáshoz kb. 9:00 körül érkeztünk meg, ami nekem nagyon tetszett. Nem voltam még itt benn a kerítésen belül. Egy leszállópálya a siklóernyősöknek. Ekkor már volt aki régen elindult már az útvonalon, úgyhogy Mi sem vártunk sokat az indulással. Hátizsák fel, GSP indít, irány az itiner átvétele után a távolság legyőzésére. Ha jól emlékszem erre a távra 4 óra volt adva, a rajtidőnk pedig 9:16 volt.



A start állomást elhagyva a Nyikom-hegy irányába indultunk felfelé a z jelzésen mindaddig, amíg el nem értünk egy földúthoz, ami a hegyoldalban vezet tovább. Innen balra indultunk meg az első pecsételő állomásra a Jójárt forrásig. A park egy kicsit meredek volt, nem fáztunk az már biztos. A Jójárt forrás egy rozoga faházból ered, itt már korábban jártunk már geoládázás miatt. Sőt a közelbe rejtettem is el egy nemzetközi geo ládát is. Természetesen most is leellenőriztük a ládát mint ahogyan a forrás épületét is. Az épületen zombi fej volt, ami az állomás jelszavát, kódját tartalmazta. Tetszett!!!











Innen tovább még mindig felfelé haladtunk, majd az emelkedő tetején, ahol elágazik az út, balra fordultunk a gerincen haladva tovább. Itt már lefelé kellett menni, jó volt, hogy ezt az útvonalat már ismertem, nem ért meglepetés. Egy kis lazításnak pont jó volt. Szépen haladtunk a második ellenőrzőpont, vagyis állomás felé, ami nem más, mint a Hasznosi-tó. A tó ekkor jobbkeze esett már. Nekem ez a szakasz tetszett a legjobban. A z jelzést követve, amolyan freestyle útvonalon közelítettünk a műút felé. Ott átkelve az úton be is értünk a víztározó gátja mellé, ahol egy kiskapun mehettünk be a tópartra. Ott várt minket az ellenőrzőpont, ami most valódi pecsételős állomás volt. Itt már találkoztunk ismerősökkel, kollégákkal akik szintén ezen a túrán vesznek részt. Egy kicsit beszélgettünk s közben frissítőként pirosaranyar zsíros kenyeret majszoltunk. Jó szervezés az már biztos. Mikor ismét tele lettünk energiával, olyan 200 métert sétálva a tóparton haladva egy kis hídon átkelve ismét átkeltünk a főúton, irány be az erdőbe. Természetesen a tóparton lőttünk néhány fotót, igazán pazar látvány tárult elénk. Még sosem jöttem be idáig, pedig már jópársszor jártam itt.




Szóval tovább követtük a z jelzéseket, balra tartottunk mindaddig, amíg el nem értük az erdészeti utat. Útelágazódáshoz értünk! A három útból a bal oldali a helyes választás, az egyenesen az Ördög-árokhoz vezet. Közben keskeny fenyves mellett haladtunk, ahol csörgedezett egy kispatak, ami az Ördög-sziklától ered. Na innen jött a hadd el had, nem semmi meredek szakaszon kellett felmenni az Ördög-szikláig.








Végülis megérte, ugyanis a virtuális jelszó a szikla tetején várt bennünket ismét egy zombi fejnél. Egy pár perc pihenés volt a kő tetején, nézve az utánunk jövő emberek, túrázók kínlódásait felfelé. Pár fotó és haladtunk is tovább a gerincen még mindig felfelé. Később egy körbekerített tisztáshoz értünk, majd jobbra tartva ismét rákerültünk az erdészeti útra. A leírás szerint a Naszály-bérc oldala igen meredek, hát igen, pontos a leírás. Ezért szintvonalban, balra kerülve, patakot követve haladtunk tovább felfelé a várva-várt Nyikom forrásig.



Nem gondoltuk, hogy még itt is toronyiránt kell haladni, egészen jól kimelegedtünk mire felértünk. Viszont meg kell mondjam ez is megérte, hiszen a látvány az tényleg gyönyörű volt. Még muflon csordával is találkoztunk akiket meg tudtunk figyelni. Többször is arra keveredtek ezen a szakaszon. Ekkor már a korábban velünk együtt haladó kirándulókat már magunk mögött hagytuk s új túratárs szegődött mellénk. Neki még segítettünk is feljutni a tetőre.



Igen közel a Vörös-kő, hogy a lábam előtt is találtunk belőle. Még jó, hogy most nem kell felmennünk a 738 méteres tetőre. Pár perc után végre megpillantottuk az állomáspontot. Jöhetett a pecsét és a cerbona-szelet. Rövid pihenő majd innen tovább a piros sávot keresve egy kis lankás következett. A 10km-es túra jobbra, a 40-es balra.


A következő ellenőrzőpont a Gortva-kilátó jött, melyet mégiscsak a z jelölés mutatott. Már jó régen nem voltam itt, jól esett újra ide visszajönni. Bár nem emlékeztem, hogy ez ilyen magasan van.












Még jó hogy bemegyünk a kilátóba, hiszen ritka látvány ez erre felé. Odabenn freskók, igazán impozáns látványú épületbelső. Fotóztunk is sokat az utókornak, na persze a blog-bejegyzésnek is kell pár kép.


Itt létünk alatt még egy mozgóládát (Geocaching) is újrarejtettünk itt, pont útközben telefonáltak rám, hogy mikor lesz már kereshető. (Nem) véletlenül lapult a hátizsákomban!


Szépen lassan szedelőzködtünk és indultunk is neki a célba vezető útnak a siklórepülős starthelynek, amint szinte csak érintünk a zöld háromszög keresésekor. Tetszett a starthely is. Persze itt is találtam már kincset korábban.









Na innen már csak lefelé kell mennünk és végre beérünk a célba. Nem is baj már ennyi emelkedő után. Szépen lassan lecsordogáltunk az úton és ott is találtuk magunkat a már ismerős területen a siklórepülős leszállópályán.



A célt 13:10-kor értük el. Jött is érte a megérdemelt jutalom. Oklevél és egy sajátkészítésű anyag érem is.






Gratulációk után nem maradt más hátra, mint hogy egy kicsit szétnézzünk ezen a helyen. Izgalmas és érdekes látványban volt részünk az itt lévő épületen belül. Még egy éjszakai vadles is van odabenn. Üvegablakon keresztül nézhetően az állatok a tisztáson.



 



Miközben nézelődtünk még egy siklóernyős leszállást is megnézhettünk. Az egyik állomáspont bezárt és a vezetője siklott le ide hozzánk, hiszen még csak most jött a java. Egy finom ebéd is a jutalmunk volt, méghozzá zombi módra, agyvelővel. Finom is volt!



Egy kicsit még pilledtünk a kiterített pokrócon, majd lassacskán indultunk más tájékra.


Nagyon köszönjük a szervezést, igazán szuper túra volt. Minden klappolt, jövőre is jövünk. Még tanácsokat is adtunk, hogy mit és hogyan lehetne még változtatni, módosítani akár az útvonalon is, bízom benne 2022-ben is itt lehetünk és egy jó ízűt túrázhatunk a zombikkal.





Luki - The Travelbug