Tizedik Vulkántúra. Rendszeres beszámolóim 5 után elhaltak. Nem biztos, hogy kár érte.
’18-ban Sanyi bá vitt a rajtba, 6-kor rajtoltam, fél egyre értem be. ’19-ben az Áprily-n szerzett sérülés nyomán fáslizott bokával toltam. ’20-ban a járvány miatt elmaradt, de azért csak áttekertem, és végigjártam az útvonalat, igaz, csak a Cseresznyefa parkolótól. A Magyar völgy felé tartva leghőbb vágyam egy forró tea volt. Persze nem volt ott senki. A legkeményebb rész a vége felé adódott, mikor felültem a biciklire, és legurultam Királyrétig, majd megfagytam. ’21-ben Nógrád és Királyrét közt eltévedtem a bicikliúton. Mintha nem tekertem volna arra már épp elégszer. A letaposott nyom vitt egyenesen, a bicikliút meg jobbra kanyarodott. A szűz hóban aztán kínlódtam rendesen, erősen megfáradva értem a rajtba. Ugyanaz a történet ismétlődött, mint ’17-ben. Túra közben jutott eszembe, hogy a szétázott cipőben hogyan fogok hazatekerni. Ugyanúgy oldódott meg, mint akkor. Otthon aztán elolvastam a korábbi beszámolómat, és újfent konstatáltam, hogy milyen hülye vagyok.
Szóval egy nem hivatalossal együtt a tizedik Vulkán. Mindenféle eü. problémák árnyékában, egyben valami nem érdekel hangulatban. Pl. nem ehetnék ezt-azt, nem érdekel, vállalom a következményeket. Meghúzott achilleszről nem tudom, hogy fog-e fájni, végül is, ha igen, attól még ez a túra belefér. Hála Istennek, jól muzsikált. Erőnlét, különösen az emelkedőn, nem valami fényes a kihagyás miatt. Eddig a nyafogás.
Egy óra biciklizés után fél kilenc felé rajtolok, valamivel Csipi után. The Man of the Börzsöny. A Kör után. Jól vagy? Az túlzás. Első ponton megkapom a megérdemelt letolást. Nem szedted le a szalagokat! Az lehet. Mikor? A vándortúrán. Nem is voltam ott. Miért nem voltál? Na, ez az. Csörgedező patakok vidítanak, és a napsütés. A lábaim nem úgy visznek, ahogy szeretném, négyre nem fogok beérni, nem baj. Csipit látom magam előtt, de csak NHH-en érem utol. Pecsételek neki, és Sanyi bácsinak is. Tegnap szakadt az eső, hogy viselted? Azt nem lehet elmondani. Ahogy a csodát sem, ami fent a hegyen várt. Szabályosan meleg van. A gerincen változó a helyzet. Már majdnem Csóványosra érek, mikor jobbról köd konda támad, és megeszi a kilátót. Legalábbis így látom, pedig fentről szét akartam nézni. Végül mégsem ette meg, felmentem, megérte.
Marciék pont mennek fel, mikor kezdem a lejtmenetet, éppen Csipi után. Csöndben kocogunk, egyszer csak megszólal: De az egészben az a poén, hogy a Ködös Börzsönyön elvesztett fél pár kesztyűmet megtaláltam. Kiáll, továbbmegyek, Marciék utolérnek. A Vilati mellett nagyüzemben kenik a kenyereket, hála érte. Egyet elveszek, indulok, jön Piroska is. Pár szó. Egy darabig Marciékkal tartok, a tempó nem éppen az aktuális formámhoz van igazítva. Salgóvár az apró lépések politikájával könnyebb. Gyurit hiányolom. Magyar völgyben Zsombor, Fruzsi, Judit. Egész nap ezt a pillanatot várták. Én is gondoltam rá. A nem éppen kedves szakaszon velük beszélgetve haladok, és gyorsan a végére is érünk.
A NHH a reggelihez képest más arcot mutat, de végül is örülök, hogy felérek. Fél négy, még látok, de lefelé vigyázni kell. Tax előtt úgy érzem, hogy csavarja a hasam, elkezdek hűházni, mi lesz ebből. Nem lett semmi. Akkor veszem észre, egy lány van a fák közt, sürget, menjek már gyorsabban, félig hasonló megfontolásból. A szükség nagy úr. A vége felé már alig látok, de engem észrevesznek. Tomi, Lajos, majd Sz. Zoli. Jól vagy? Nem. Most speciel jól vagyok, csak amúgy nem. A bablevest gyorsan elfogyasztom, asztaltársaimat otthagyom, vár a bicikli. Kicsit esik, volt már rosszabb is. Amikor nagyon esett. Vagy amikor lemerült a lámpám. A kedvezőtlen előjelek ellenére - hála Istennek - nagyon jól sikerült a nap. De a nap embere Csipi. Éljen soká, gratula, örülök, hogy szakaszonként együtt mehettem vele. |
