2022.12.30, péntek.
Voltunk páran, akik a 04:05-ös vonattal indultunk a Déliből, hogy időben rajtolhassunk az "Örsi-Somlyó 30"-on. Az alsóörsi vasútállomásról 1,2 km-t kellett megtenni a Felső Kocsmáig nulla pontért. 07:05-kor már volt annyi fény, hogy lámpa nélkül tudtunk nekivágni a Somlyó-hegynek. A kilátón levő kód berajzolása után borongós, de már teljes nappali fénynél folytattuk utunkat. Már a második ellenőrzőponton, a felsőörsi Civil házban lekváros kenyérrel, sajtos tallérral, teával és opcionálisan különféle szeszekkel fogadott minket a kedves pontőrség. A túra zöme még hátra volt, úgyhogy a forraltbort sem mertük megkockáztatni. Több jelzésváltás következett. Megállapítottuk, hogy a korrekt szalagozás nélkül - főleg a jelzetlen utakon - elveszett emberek lennénk. A Fajszi Kálváriát csak ellenfényben lehetett elölről lefényképezni, ezért ezt ki is töröltem. A közeli Nemesvámos felé egy képlékeny talajú szántóföldi caplatás nyújtotta meg az utat. Borzalmas egy káromkodós szakasz volt. Nemesvámoson az ellátmány pizzával és forró teával simítgattuk ki a felborzolódott idegeinket. Nem kellett sokat gyalogolni a következő pontig; a Szomolya pont után viszont egy hosszú, kb. 9 km-es szakasz következett többszöri jelzésváltással. Korán örültem, hogy fűben csoszogással nagyjából sikerült letakarítani a szántóföldi sarat, mert rátértünk egy hosszabb traktornyomos sáros szakaszra, ahol az utat teljes szélességében felgyúrták a gépek. Örültem, amikor elértük a Nosztori Élményparkot, mert a kék háromszög jelzés azt súgta, hogy nincs már messze a Csákány-hegyi kilátó. Aztán mégis messzinek tűnt. Innen a Paloznaki Kálváriához mentünk le, ahol elragoztuk a palozik igét: (mert ugye ikes ige) én palozok, te palozol, ő palozik, mi palozunk, ti paloztok, ők PALOZNAK.
Már néhol átderengett a napfény a vékonyodó felhőrétegen, aminek nagyon tudtunk örülni. Lovas felé tartottunk. A nevét persze németes kiejtéssel emlegettük. Ez a szakasz sem volt rövid a következő pontig, a Savanyúvíz-forrásig, de a cél viszonylagos közelsége meggyorsította lépteinket. A Panoráma útról a napfényben csillogó Balaton helyett sajnos csak egy középszürke sávot láttunk. Nem baj, majd nyáron. A Török ház pontja tényleg már csak pár lépésre volt a céltól. A kicsekkolást követően az eddigi bő ellátás után is akadt még harapnivaló és meleg tea. A Nap is kisütött a túra végére; a vasútállomáson a vonatra várva még napoztatni is tudtuk az arcunkat.
Ottorino |
