Kazinczy 200 sikeresen teljesítve 46 óra 23 perc alatt. Utána másnap még Zolival lesepertük a túra legnehezebb részét, 20 km - 1200 m szinttel. Tolvaj-hegy - Nagy-Milic - Szurok-hegy - Hollóháza.
Nem kertelek, immár tízszeres teljesítője lettem a 200-as távnak! Pedig nem sokon múlott hogy ne...
Csütörtökön már betegnek éreztem magam, torokfájás, nátha. A lázmérő nem hazudott, 38,5 fok.. Szerencsére a közérzetem azért nem volt rossz, de haza is kellett mennem melóból :( Otthon gyorsan bevettem egy algopyrint, és némán feküdtem egy órát, közben járt az agyam hogy mennyire vártam ezt a napot, nem akarom elengedni.. Szerencsére az utazás jól telt, és gond nélkül. Közeledtek a Zemplén vonulatai, én meg szokás szerint elkezdtem izgulni.. Pedig már sokszoros vagyok, de ezt nem lehet megszokni..
A Kovács-villához érve már összegyűlt a csapat apraja-nagyja, és a szokásos ki-hol-merre járt mostanság kérdésekkel bombáztuk egymást. 23 óra körül nyugovóra térve szerencsére hamar elalszom, és a következő pillanatkép már az, hogy reggel lett, és irány kisvonattal Széphalom!
Széphalom 50: Pénteken 9 óra 10 perckor útnak indulunk. Nem tervezek senkivel se menni jelenleg. Már most borzasztó forróság uralkodik, hamar el is döntöm hogy szigorúan saját tempó, és csak óvatosan tényleg nagyon minimális kocogással haladok. Mikóházáig jól ment viszonylag minden, viszont utána jött a hírhedt hosszú aszfalt Alsóregmec, és Felsőregmec érintésével. Nagyon figyeltem, a sapka is a fejemen volt, ha kellett megálltam sokszor frissíteni a sajátból, és a közkutakat is magamévá tettem. Felsőregmec fölött a réten olyan szinten megállt a levegő, hogy utólag hallottam többen el is feküdtek feljebb a bokorba 10 percekre. Minden igyekezetem ellenére szar állapotba értem be újra az erdőbe, és Zsíros-bányánál 44 km-nél már a frissítőnek sem tudtam örülni. Csak arra gondoltam hogy még 11 km Füzér, valahogy bírjam ki addig. Dóra ért utol, de el is engedtem, mert gyengének éreztem magamat. Megváltás volt Füzérre érni. A körülöttem kocogó sporik szinte mind kiszálltak, egyedül Évi ment tovább, de ő is 100-ig. Kerek 5,5 km/h-s átlaggal érkeztem Füzérre. Valószínű napszúrást kaphattam minden igyekezetem ellenére. Igyekeztem elhessegetni a kisördögöt a fülemből, és arra koncentrálni hogy mitől lehet jobb? Szerencsére étvágyam volt, és a meleg gulyást krumplival és házikolbásszal nem győztem bekanalazni. Sok kólát és Powerade-t ittam hogy az ásványi anyagokat próbáljam pótolni. Végül kereken 1 órát töltöttem a ponton, és ahogy láttam hogy a nap már bújik el, kiadtam magamnak az indulás jelszót, bár sok kedvem nem volt hozzá bevallom.
Tilalmas 50: A nap lebukott a horizont alá, és kezdődött a hírhedt Északi Zöld mászása. A Tolvaj-hegy a legnagyobb mumus a legelején. Húzza az izmaimat a görcs, leülök egy határkaróra, és egy sótablettával frissítek. Kicsit jobb lett és ahogy felérek kifejezetten jól jön az északi szél. A fejlámpát is előveszem, és szerencsére a közérzetem is javult, így megnyugodva haladok tovább utamon a teljes sötétben. Többeket előzök is, rövid és hosszútávos ismerősöket, ismeretleneket. A tempóm nem valami acélos, de haladok, és ez a lényeg. Az utolsó mumus Szurok-hegyet is legyűröm, és Tibinél pirítóst ropogtatva érzem azt hogy egész jó erőben vagyok.
Telkibányán világosodik ki újra, de a szervezetem annyit ír ki: "Akku lemerült". Gyorsan fel is töltöm minden finomsággal, és kb 50%-ra fel is csúszik a pozitív mutató. Innen kicsit Őrsi Bálinttal haladok tovább néhány kilométert, de a P- jelzésen felfele üzemi hőfokra kapcsol, én pedig elengedem, messze még a vége. Hosszú rész ez Hollóházáig, de most egész jól bírom különösebb kómázások nélkül. Végül még mielőtt pont beüt a meleg, beérkezek újra Füzérre. 103 km-t eddig 21 óra 22 perc alatt tettem meg. Jókora kánikula ígérkezik a következő etapon is, így első dolgom egy jó hideg tusolás, ami kicsit lelket önt belém. Megint elmegy kb 1 óra, nem bánom, eszek-iszok készülődök.
Szalánc 50: A K+ jelzésen indulok ki Füzérből. Ez egy hosszú emelkedős nyílt rész, így a sapka ismét kell a nap folyamán már. Szépen felslattyogok a Bodó-réthez, majd újból érintem Zolit, aki most nem indult hanem pontőrködésre adta fejét. Jól esik a biztatása. Bevetem magam a Szlovák részbe, és sokáig ki sem jövök onnan. A Szaláncig tartó hosszú aszfaltúton egész sokat belekocogtam meglepetésemre. Mindössze a két alakuló vérhólyag zökkentett vissza a valóságba de azok nem voltak nagyon zavaró helyen. A rosszabb része viszont az volt hogy a talpcsontom is elkezdett fájni mint tavaly, csak akkor jókora zuhé volt. Ezzel sajnos nem tudtam mit csinálni már.. Kényelmesen gyalogolok le Szaláncra, ahol Gabi mennyei kofolával vár. Hú de nagyon jól esett itt megpihenni, szerintem 20 percet biztos itt voltam. Tudtam hogy most jön a túlélő üzemmód az Izra-tóig. Hosszú nyílt szakasz vár rám a dögmelegben, utána soha véget nem érő emelkedős nehezen járható út a S-n. Úgy éreztem ha ez a szakasz meg van 70%-ig meg van a túra. És meglett. Fent Gyuriék sült banánnal, mindenféle finom grillezett hússal, és hagymával (is) vártak. Szerencsére kifejezetten jó étvágyam volt, és pusztítottam mindent amit lehet. Két nehéz feladat következett, a hét árok mászása, illetve a Hársas-hegy hosszú sunyi emelkedője. Nagyon óvatosan haladtam, de még így is piszkosul leizzadva értem fel a csúcsra. Innen jön a számomra leges-legrosszabb lefele a túrán. Nagyon nem szeretem a Köves-hegy ténylegesen köves szakaszát, és a talpam is vonyítani tudna minden egyes lépés után. Pattanásig feszült voltam mire a Mester-András forráshoz értem. A Bába-hegy alatt egy záporeső hűt le, de ez most kifejezetten jól esett, mert a Vaskapu-hegyre egész konszolidált klímában lépdelhettem előre. Utána még meglátogatom a füzéri várat, és elérek 150 km-hez. Juhúú. Különösebb holtpontom nem volt, mentem is ismét gyorsan tusolni egy jót. Direkt húztam az időt, a következő hosszú nyílt szakaszt Bózsváig nem akartam már napsütésben megtenni.
Nyugodó 50: Amikor a nap lebukott a hegy mögé, magamra parancsoltam, és elindultam. Itt érezhettem volna hogy már meg kell lennie a túrának. Csak ne fájt volna olyan borzasztóan a talpam.. Ezáltal a pozitív gondolatok helyett teli voltam negatívakkal :( Szerencsére Bózsváig még pont eljutottam lámpa nélkül, csak a pont előtt nem sokkal kellett elővennem. Tavaly bitang nagy holtpontokat éltem meg itt, most egész tűrhetően vagyok közérzetileg. Vajon mit tartogat a második éjszaka? Ja, és alvás nélkül mentem ismét. Egy percet nem hunytam utam során. Bózsván Zoli pontőrködik, jól esik a biztatása. Utolérem az 50-esen induló Megyeri Lacit. Pont jókor, mert azt a rémesen hosszú Kishuta - Nagyhuta közötti aszfaltutat legalább beszélgetéssel ütjük el. Jókor voltam jó helyen. Nagyhuta végén Éva és Egon a frissítőpont. Májkrémes kenyeret majszolok, és kockasajtot amiből sokat ettem a túrán több ponton is. Laci itt marad még kicsit traccsolni, én megyek (vonszolom magam) tovább. A K-négyzet meredek emelkedőjénél elkap egy olyan holtpont viszont, amiből tudom nagyon jól hogy csak egy dologgal tudok kijönni, ha leülök és megiszok egy energiaitalt szép nyugodtan. Ez megtörténik, és ismerve testem jelzéseit ismét komolyabb holtpont nélkül tudok tovább haladni. Az Eszkála erdészháznál van a következő pont. Ismét Tibi, na meg Bagira pontőrködik. Ennyi finomságot ami itt volt, áhh... Jött egy 50 km-es távon induló spori, kérdezte mit lehet itt kapni. Bagira elkezdte sorolni, én meg jót mosolyogtam, mert fél percig abba se hagyta :) Na ilyen egy igazi frissítőpont kérem. Vétek innen felállni, de a cél érdekében kénytelen vagyok. A következő szakasztól féltem, mert Makkoshotykáig a K-en 10 km-t kell menni borzasztó monotonan egyenesen/lefele. Tavaly már kínomban gombákat tanulmányoztam mint ha értenék is hozzá. Idén azok nem voltak, de a kilométerek keservesen lassan peregtek ismét. A Zsidó-rétnél megláttam hogy még 5 km. Azt hoooogy? Legalább 10-et jöttem már érzésre.. A Cifra-kútnál engem is elkap a cifra..... és sokáig nem is enged magával tovább a természet. Egyáltalán nem versenyzek senkivel, de most valahogy olyan baljós gondolatom van hogy itt van közel mögöttem valaki. Az itt elvesztegetett időt szó szerint dühből futom meg a falu széléig, de Makkoshotyka az a település amit mindig csak tolnak előtted és SOHA nem akarsz megérkezni. Meglepően hamar frissítek és az oda-visszán látom hogy senki nem jön, így kissé nyugodtabban haladok tovább. A P-tanösvény jelzésen a tavalyi iszappakolás jut eszembe, most jókora szárazság van. Eltelt a második éjszaka, lámpa el. A napocska nagyon hamar felkéredzkedik az égboltra hiába mondom neki hogy kicsit még várjon. A Tengerszem emelkedője is jó hosszú, és alig várom végre fent a bal kanyart ami már nyugisabban de annál hosszabban visz a csúcsra. Megállok, frissítek. Szúnyogok hada veti rám magát. Innentől sokáig nem szabad megállni mert élve felfalnak. Egyetlen előnye, hogy legalább így biztos hogy haladok. Fent a Tengerszem nem rég épített kilátójánál Ferinek diktálom be a rajtszámomat, majd irány tovább a P- jelzésen. A hegyről levezető meredek lefelén már sziszegve, fogcsikorgatóan haladtam lefele, nagyon fájt a talpcsontom.. A P- jelzésen végeláthatatlan pocsolyákat kerülgetve érkezek bele a K-be, ami odaröpít az utolsó pontomhoz, a Rákóczi-fához. 6,5 km... Ennyi hiányzik a tízszeres teljesítésemhez. Nevetségesen kevés, de most végeláthatatlanul sok. A Bányi-nyereghez tényleg soha nem akar levinni ez a jelzés.. Csak kanyarog jobbra-balra, össze-vissza, föl-le. Játszik az idegeimmel.. A 4-es átlagot súrolhatom alulról, pedig normál esetben ez egy tök jól haladható rész. Csodák vannak, odaérek. Na még egy Nagy-Nyugodó mászás. Siker! Én is nagyon nyugodt lettem hirtelen. A tetején megálltam, és átment rajtam egy csontig ható érzés. Egy pozitív érzés, boldogság. Egyedül vittem végig, magamban osztoztam a sikerrel. Viccesen pacsit adtam a bal kezemmel a jobbnak. Legurulok még a K+-en, és 46 óra 23 perces menet után megérkezek. Gratulálok mindenkinek, aki itt elindult de nem sikerült neki az már bátor ember, aki meg meg is csinálta, annak full respekt. Csodás szervezés volt, szuper frissítőemberekkel, és elsőosztályú szolgáltatással (és végre minőségi Colával ;)
Nekem itt még nem ért véget a sztorim, mert másnap még leszalagoztam a túra legnehezebb 20 km-ét végig az Északi Zöldön, de ez már egy másik beszámolócska lesz hamarosan :)
