Prágai Százas (Prazska Stovka) 135 km - 4600 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 42 perc alatt.
Mivel utoljára októberben jártam százason, ezért kicsit bennem volt a félsz, ráadásul hiába 7-szeres Prágai Százas teljesítő vagyok, az útvonalat mindig jól megvariálták. Idén sem volt ez másképpen.
Végül az utolsó pillanatban Szendrődi Andris hívott hogy mégse vonatozzunk, kocsival megyünk. Újratervezés, majd péntek reggel 10 órakor már útnak is keltünk, mivel a rajt aznap este 23:15-kor volt. A vírushelyzet miatt hogy ne legyen tömörülés, idén 4 csoportra osztotta be a főszervező az indulókat. 1-es a leglassabb, 4-es a profi futók. Én a 3-as mezőnybe kerültem, amit teljesen reálisnak éreztem (sok embert ismertem a 4-esből :)
A célba érkezvén (sajnos még csak autóval) itt is hagytuk a járművet, majd vonatozás következett. Először a prágai főpályaudvarig (hűű, meg haa, ez már repülőtér), majd innen még egy átszállással Milín településig vonatoztunk, ahol a rajt volt. Leszállván a vonatról borzasztó hideg volt. Fújt a szél, és szakadt a hó. Mindenki vacogott, de szerencsére ebben az 1 órában vonult csak át a tényleges hidegfront.
Ezzel a vonattal csak a 2-es csoport tagjai jöttek, nekünk bőven volt még idő az indulásig. Én addig elmentem éttermet keresni, de sajnos amit a térkép jelzett mindkettő már megszűnt :( Egy távolabbit szemeltem ki, szerencsére nyitva volt, de a konyha már 19 órakor bezárt :( Pedig az 1-es csoport tagjai még milyen jót vacsiztak itt. Cserébe egy jó korsó Gambrinussal vigasztalódtam, de rengeteg idő volt még, így ráérősen megültem a sarokban. Egy tagbaszakadt fazon volt itt csak, meg a pultoshölgy. Jó fél óra múlva szóltak nekem hogy menjek oda. Legyen.. Peter a kamionsofőr meghívott snapszozni, mert jó fiú benyomását keltettem :) Ő nem beszélt angolul, a hölgyön keresztül kommunikáltunk, aki szintén kedves volt. Végül tök jót beszélgettünk, Peter még csengetett nekem egy kanyart, bár nem kértem :)
Szerencsére az idő is szépen repült, így este 10 óra előtt nem sokkal elsétáltam az iskolába ahol benevezhettem már. Hamarosan megjött vonattal Bálint, akivel jót beszélgetve szintén repült az idő. Végül a 3-as csoport tagjai a főszervező vezényletével kisétáltak a rajtba, ahol visszaszámlálás után megindultunk. Mivel ez a második leggyorsabb csoport, mindenki futva indult el. Otthagytam Andrásékat, és megkezdtem hosszú menetemet. Nálam persze nem volt GPS, csak az itiner, és a térképes alkalmazás a mobilomon. Az első 17 km könnyű terep volt, mezőkön-szántóföldeken haladtunk, végig fényvisszaverős nyilakon, amik szuperül követhetőek voltak. Majdnem 8-as átlaggal érkeztem az ellenőrzőpontra, ahol meglepetésemre máris levessel kínáltak. Nem hagytam ki, az energiabevitel mindig fontos, időtől függetlenül. Ez után jött egy combosabb szint, majd továbbra is fényvisszaverős nyilakon haladtam (hozzá kell tenni hogy iszonyú sok munkaóra benne lehetett ebben a szervezésben. A túra nagyobb része mind fényvisszaverős, jelzetlen utakon haladt. Ahol voltak turistajelzések, ott is ki voltak téve. Sajnos elkerülhetetlen volt néhol a baki, de erről majd később).
Kemény emelkedővel jutottam az ellenőrzőpontra, ahol egy spori görcsbelábadt jajveszékelése térített vissza a való világba. Egy szuper kilátópontnál (vyhlídká Solenická) kellett filctollal igazolnom. A kilátás pazar lett volna ha nem hajnal 2 körül érek ide. Egy cseh futóhölggyel kerülgetjük egymást jó ideig. 30 km-nél volt a következő frissítés Obory település előtt egy völgyben. Minden frissítőponton szuper volt a kínálat. Tényleg, ilyen kiszolgálásban max csak a Mátra 115-ön volt eddig részem. Kis idő múlva viszont borzasztóan fáztam már, így irány tovább. Emelkedők jöttek-mentek, már azt sem tudom hol jártam, de élveztem, azért jöttem.
A következő nagy frissítőpont 46 km-nél Cholín település szélén volt egy házikóban. Itt sokan megpihentek. Már mind a 4 csoportból voltak itt, ismerősök, ismeretlenek. Az előnye ennek a 4 fázisú rajtoltatásnak, hogy szinte sosem voltam egyedül, mindig valaki ment a közelemben. Meleg levest majszolok helyi Kofolával. Utána még a szokásos kisebb frissítőre is rájárok, hadd gyűljön az enerdzsi :) Kiérvén a meleg házikóból a fejlámpát elraktam, és következett a Dubovy vrch toronyiránt megmászása (persze nem turistajelzésen, hanem Olaf nyilakon). Ez után hosszabb, jól kocogható rész következett, éltem is a lehetőséggel, de csak persze szolidan. Hamarosan elérkezett a túra legszebb, ámde legkevésbé haladható része a Z-tanösvény. Végig egy hatalmas folyó felett haladtunk a sziklák között, bokatörős úton, szintekkel megspékelve. A kilátás viszont meseszép volt, nem győztem megállni, és gyönyörködni. Ezt a jó 4 km-t elég lassan tettem meg, és már aggódtam hogy nem találtam meg a filces ellenőrzőpontot, de egyszer csak előttem termett. Egy jobbkanyarral még följebb haladtunk, szinte párhuzamosan azzal ahol jöttünk. Az Albertova vyhlídka filces pontnál lélegzetelállító volt a kilátás szintén. Láttam ahogy jönnek alattam a többiek ahol jó fél órája én is jártam.
Egy aszfaltos úthoz érve ismét hatalmas sátorban várt a frissítőpont, ahol például még virslit is majszolhattam. Ha leírnám mik voltak itt, elkopna a billentyűzetem :)
Krecovice település már 70 kilométernél volt. Előtte volt egy jó 3 km-es oda-vissza, ahol sok visszafelé futóval találkoztam, és felmértem ki és mennyivel jár kb. előttem. Beérvén a faluba innen indult a 65 km-es résztáv is, amin meglepetésre nagyon sokan indultak (inkább futottak). Meleg levest nyammogok, áfonyás pizzaszeleteket, meg ameddig a szem ellát minden is volt itt. Repül is az idő rendesen. 20 percig meg sem moccantam. Védekezek a kidörzsölődés ellen, majd irány vissza. Sokan jönnek még velem szemben, majd a végefele örömmel nyugtázom a találkát Bálinttal. Szépen halad, ő meg kifejezetten örül hogy végre egy olyan embert lát akinek itiner van a kezében, és nem GPS-ezik. Hát igen...
Elég unalmas szántóföldeken haladok, vagy lehet inkább már én fáradok. Elkapok egy cseh srácot, angolul dumcsizunk, ez az első százasa. Dícsérem hogy nagyon szépen halad. Egy darabig együtt kocogunk, majd lépéselőnybe helyezem magam egy emelkedőn. Utolér Ricardo a brazil, aki itt él Prágában. Csehül karattyol valamit, de mivel angolul válaszolok megörül, és sokáig együtt haladunk kifaggatva egymást Brazília, illetve Magyarország rejtelmeiből. Ő már személyesen is találkozott nálunk Hosszú Katinkával, és biztonsági őrként is dolgozott a RIO-ban :)
Látszik hogy gyorsabban futna, engedem is neki, de egy elágazásnál elbizonytalanodik, így együtt érkezünk a 88 km-es ellenőrzőpontra. A kocsmában van a pont, ahol nem akármik vannak. Kétfajta virsli, lekváros-csokis palacsinta hegyek, sajtkrémes kenyerek, és minden is! Hát ki az a hülye aki innen tovább akar menni?
Például én. Ricardo még elidőzik, és mivel a kocogás még egész jól megy, nem is találkozok vele jó sokáig. A 100 km-es pont Hosteradice település központjában volt, ahol utolérek jópár életunt futót. Ivana a pontőr név szerint ismer régebbről. Hideg zöldéges tésztát eszek, majd húzok is tovább, mert már délután 16:11-van, és közel a második éjszaka. Ide 100 km-hez szinte kerek 17 óra menetidő alatt érkezek, és szint volt már bőven, na meg egy fél éjszaka is.
Na de vajon mit hoz a második éjszaka? Hosteradicéből tovább menve a falu szélén épp rendőrségi traffipax van. Köszönök a yardnak, majd figyelek a sebesség betartására :) Húzós emelkedőt követően filccel igazolok, majd kocogok le a meredek lejtőn, ahol pár futónak már kevésbé nevezhető sporit begyűjtök. Leérvén a prérire, hosszabb sík rész után a Sázava folyó hídján kelek át, majd egy kisebb pihenőt rendelek el magamnak, de ez csak annyiból áll hogy ismét előveszem a fejlámpám, és egy Sport szeletet rejtek el magamban. Közben megelőz egy fiatal srác, és megjön Ricardo is. Tisztes távolságból követem őket most, majd Petrov településen áthaladva fejlámpát gyújtunk. Utolérem őket, pár szót váltunk, de felfele most én vagyok a gyorsabb, és ott is hagyom őket. Végestelen kanyargás jön egy sáros patakmederben, ahol labirintusszerűen visz az út, de én már útvesztőnek éreztem. Elérkezek Brezová településre, ahol mindenféle negatív gondolatok vannak a fejemben. Az egyik ami miatt biztos nem laknék itt 1: egy pillanat alatt lehűlt az idő. 2: szántóföld szélén van, és a szél is megerősödött.
Bár az egybenőtt Nová Brezovában jelzi a pontot az itiner, de azért bekukucskálok a kocsma ablakán, megvakítva ezzel a pultosnőt :) Sehol sámli, irány tovább.
A nyilazások tökéletesen jelzik hol van a pont, így megérkezek túrám utolsó emberes pontjához 115 km-hez a "fakultatív klubba". Kapok egy jegyet amit levesre, és bármilyen innivalóra is beválthatom. (nem csak az egyikre, mindkettőre!). A Kofolát választom. Itt is sok futó pihen, de ismét én vagyok a legaktívabb, pedig a morálom kezd negatívba fordulni. Még rátesz egy lapáttal, hogy ahogy kiérek, a nyíl szépen mutatja hogy jobbra, majd egy fán egy A4-es papírlapra rajzolt nyíl (olyan gyerekrajz féle) mutat balra. Élek a lehetőséggel, de gyanús lesz hogy elmaradnak a fényvisszaverők. Le is kocogok egy elágazásba, és a túra során először itt kell a térképet megnéznem hogy akkor most mi van. 5 perc múlva értelmezek mindent, és végre a jó úton haladok. Mögöttem fejlámpák, de nem kocognak a gazdáik, én pedig igen, így el is maradnak. Zvole települést elmellőzve elérek a P- jelzés leágazásához. A smerovnik (helyi turistatábla) informatív, de az itineremen egyik adat sem szerepel ami a táblán. Sajnos itt nem volt fényvisszaverő sem. Na most melyik ága a jó? Tanácstalan vagyok és kicsit dühös. A mögöttem levő lámpák közelednek, nem akarom hogy utolérjenek, így lemegyek jobbra a meredek szerpentinen. Ha vissza kell mászni, nagyon morcos leszek.. Huhh, szerencsére az Ohrobeci kilátópont erre van, így megúsztam a visszamászást. Cserébe mehetek föl ide, de ez legalább a jó út. Felérvén meglelem a filces kontroll pontot, de már megint cserben hagy az itiner. Ok, 50 m vissza, majd K- jelzés. Semmilyen kék jelzés nincs. Közben megjönnek a többiek, én magyarul mérgeskedek. Persze náluk van GPS, és kiderült hogy vagy jó 300 m-t kell menni amíg bele nem érünk a K-be. Na kösz.. Tyűha, ezek kocognak. Az egyik srác hátizsákján piros világítós I love P100 felirat kapcsol ki-be. Tetszik, de most nem így érzem éppen. A Jarovi vasútállomáshoz igazán térdgyilkos lejtő visz le. Az I love-os srác fut tovább, én megfontoltan gyalogolok. Bár tudtom nélkül, de nekem volt igazam, ugyanis túránk talán legdurvább emelkedője jött, a Hradiste kilátóhoz, ami mindössze amúgy csak 389 m magas. Először le kellett menni a mélybe, majd érzésre kb tengerszint alatt -200 m-ről :) elindult a toronyirántos saját nyilas valami fölfele. Utat nem írhatok, mert az egyáltalán nem volt. Fától-fáig jó sokáig. Ott is hagyom I love-os cimbit, majd előveszem a légzéskontrollált taktikámat, amit már tényleg csak akkor szoktam használni, ha valami brutál durvulás van hosszú ideig. Megállás nélkül feljutok, de hogy Olaf (a főszervező) fokozza az indulatokat a kontroll pontot a kilátó tetejébe rakta fel. Olyan hosszú csigalépcső vitt fel, mire felértem konkrétan teljesen megszédültem. Na de az a panoráma! Ohh, talán a mai legszebb. Csak sötét van, a szél is fúj, meg kissé nyűgös is vagyok már. Hatalmasat kortyolok, mert bizony kiszáradtam, majd irány tovább! Egy vánszorgó futólány mellett haladok el lejjebb, szegény már teljesen kivan. Pedig ha tudná mi az a Sance... Én sajnos (szerencsére) tudom, mert ez már benne volt sok Prágai százasba, és "felejthetetlen" élményt hagyott bennem. Ismét toronyiránt föl a saját jeleken. Itt már kétszer megálltam, de mindig tudtam hogy hol vagyok pontosan és hogy mikor lesz vége. Felérvén valami csoda folytán nem éreztem magam annyira fáradtnak. Az utolsó előtti kontroll pontot a Branikovská utca fölötti szikláknál írta az itiner. Fényvisszaverő sehol, de ismertem az utat, és meg is találtam a sziklát ahol semmit sem leltem. Bolyongtam le-föl oda-vissza, sehol-semmi. Később kiderült nem lett kihelyezve a pont. Ráadásul semmi jelzés nem volt hogy hogyan tovább.. Nagy szerencsém volt hogy tiszta volt az ítélőképességem, mert berémlett a régi útvonal, és jó irányban haladtam tovább. Jóval később jelentek csak meg a fényvisszaverők. Itt a cél előtt nem sokkal ez egy nagy hiba volt szervezés ügyileg. Utolsó pontomra is megérkezek, Praha-Modrany előtti sziklák. Ez után már végig a külvárosban futottam be a célba, ahol végre jól esett megmelegedni, és a megérdemelt jutalmat átvenni. |
