Trnavska Stovka 169 km - 5695 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 40 perc alatt.
Ez tényleg jól ment, de lássuk a lényeget!
2014-ben már egyszer megcsináltuk ezt Őrsi Annával. A túrának az a nehézsége, hogy az első 100 km mindössze 5 euróba került , de ellátás is szinte semmi nem volt. A maradék majd 70 km-en pedig egyetlen egy emberes pont sem volt, csak fotókat készítettünk, és büszkén pózoltunk a Trencsény táblánál.
Idén 50 éves lett a túra, és most először történt meg az, hogy a jubileum miatt a maradék 70 km-en 3 emberes frissítőpont lesz. Az első 100-ról azt hittem továbbra is puritán szervezés lesz, de szerencsére hatalmasat tévedtem.
Szombat kora reggel vesz föl a Sasadinál Attila, Máté és Vári Gabi társaságában. Gond nélkül Pozsonyba vagyunk. A kocsit itt hagyjuk, de a parkolásra nagyon figyelni kell, mert szinte mindenhol fizetős. Tanácsomra átmentünk a vasút túloldalára, és ott találtunk egy szuper jó helyet. Attila odaadta a kulcsot nekem, és bíztunk benne ha visszaérek, nem fog büntetőcédula lobogni a szélvédőn. Hamar neki is indultunk túránknak. Az még az érdekes, hogy az első 3 km-t fel a Kamzík tetejéig itiner nélkül tesszük meg, és a nevezés csak ott történik. A táv viszont benne van rendesen a vasútállomástól. Gáborral ütjük el az időt felfele, majd felérve a nagy TV-toronyhoz, Jaro, Stanko, és a főszervező Jozef az akivel kölcsönösen megörülünk egymásnak. Pár látásból ismerős túratárssal biccentünk egymásnak, aztán regisztráció. Jé, itt van Szél Laci, és Tamás is. A többiek nekiiramodnak, én még pár szót váltok velük.
Hamar üzemi hőfokra kapcsolom magam, és kocogással indítok, azzal az óvatosabb fajtával. A többieket utolérve mindenkinek jó utat kívánok, bízzunk a 100%-os magyar teljesítésben. Az itinert böngészve 100 km-ig jó kis informatív, 90%-ban a P- jelzést kell követni. Nagyon jól ismerem az utat, sok 100-ason megfordultam erre. A Kis-Kárpátokban azt szeretem hogy jól futható utak vannak, és az emelkedők is viszonylag szolidabbak (tisztelet a jó néhány kivételnek ami eszembe van éppen). Hepe-hupás úton érem utol Gábort és Dávidot 10 km-nél akik a 100-as távon vannak. Dumcsizunk egy jót, majd majdnem elvitt a tömeg az aszfalton. Szerencsére figyeltem hogy a P- jelzés a Biely Krízig az erdőbe megy, nem is sok spori ment erre :( Amit fontos tudni, hogy rengetegen voltak, nekik ez olyan mint nekünk a Kinizsi Százas. Nagyon sok embernek a hátizsákján ott ficegett a túra kitűzője. Én akkor azt hittem ők már mind ezt megcsinálták, de később kiderült hogy csak a rajtban kapták, én pedig ebből kimaradtam. Pedig vissza-vissza nézegettem a vélt teljesítőkre :) A sok "dobrí" köszönéstől már kiszáradt a szám, de úgy voltam vele hogy a tisztelet mindenkinek jár, főleg hogy most nem is itthon vagyok.
Ferit és Mariannt is utolértem, velük is dumcsizok kicsit. Folyamatosan előzöm az embertömeget, majd a 26 km-es EP-hez a Pezinská Babához érek. A büfénél tömegnyomor, mindenki fogyasztja a megérdemelt sörét, üdítőjét. Ellátás itt nincs, hamar tovarobogok. Furcsaság következett, épp a főút kereszteződésénél aszfaltozta az úthenger az utat, így jó 500 m-t kellett kerülni, hogy az út túloldalára visszajussunk :) Innen már a tempósabb gyalogosokat, és az óvatosan belekocogókat előzöm, kicsit szellősebb is lett a mezőny. Jön pár erősebb mászás, majd 37 km-nél érem utol a nagyobb magyar delegációt, Bálint, Anna, Dóri, Laci mennek most együtt. A Cermáková lukánál kis kitérővel szuper jó forrás található. Van valami szirup féle a ponton, Bálinttal megörülünk, még hogy nincs ellátás :) Nyomjuk bele a flakonba, majd rá a forrásvíz. Hm, így finomabb, tény és való. Tovább haladok, a Hubálová nyeregig végig kocogok, közben jönnek föl az emlékképek a sok MKMK-ról (szlovák 200 km-es). Itt már tényleg csak a kocogókat előzgetem. Nagyon jól érzem magam, valamiért a Kis-Kárpátokat én nagyon szeretem! 45 km-nél a Solosnicka Dolinához érek. Kerek 7-es átlaggal toltam idáig, ez elég erős, főleg hogy még hátravan 124 km. Itt viszont várt Slavo a pontőr, és ismerőse, akik nagyon megörültek nekem, részemről szintén. Nagyon meglepődtem, mert elképesztően finom ellátás volt itt, pedig nem volt beharangozva semmi az első 100-on. Sütemények, sós, édes, virsli, kóla, izó. Jó negyed óráig frissítek, tudom hogy a következő hegy az egész 169 km legkeményebbje lesz. Magamhoz veszek még egy jó adag kekszet, majd megkezdem hosszú mászásomat a 747 m-es Vápenná csúcsára. Eléggé áll a levegő, szakad rólam a víz. A lassan járj, tovább élsz elvet vallom és megállás nélkül felérek a csúcsra. Ez egy jó 3 km-es mászás volt, vagy 500 szinttel. Felérvén kicsit megmacskásodik a vádlim, az izmok önálló életre keltek. Húha, erre oda kell figyelni, a folyadékbevitelt magasabb szintre kell helyezni. Gyönyörködök a csúcsról, mesevilág. Petrklín, Vysoká, Velká Homolá, stb.
Lefele nagyon sziklás az út, itt óvatoskodom, meg kicsit visszább kell venni a tempót amúgyis, úgy érzem. Az emelkedők mászása sem ért még véget, mert még a Klokoc 661 m-es csúcsa előtt is elhaladtunk. Itt is sokszor jártam már, az érdekes szegecselt kereszthez most nem térek ki. Innen sokáig kellemes kocogásra csábít az út, kisebb emelkedőkkel mindössze. 53 km-nél az Amonova lúkánál egy pici oda-vissza volt az EP-hez. Az ásványvíz mellett zsíroskenyerek sorakoztak, amiket a gyomrom most nem kívánt. Viszont ezek mellett sonkás, kukoricás hatalmas tekercsek sorakoztak, amit persze nyomban megkívántam. Repetázni nem mertem, mert a mezőny nagy része még mögöttem van, nyilván nem 2000 adaggal sütöttek :) Lefele kocogva nyammogom el a finomságot. Közben két futót érek utol, hm, őket már megelőztem. Gyanúsan megkérdezem hogy jártak-e az EP-nél, szomorúan közlik hogy nem találták. Én meg szomorúan közlöm hogy lemaradtak a sonkás-kukoricás tekercsről. Az információért cserébe sós-mogyorót kapok tőlük, de már nem mennek vissza a pontig, én meg megköszönöm a "jótett helyébe jót várj kaját". A Mon Repos jellegzetes épülete mellett elhaladva érek később a Brezinky elágazásba. Jujj mennyi emlék az MKMK-ról. A tó, a büfé, a szélkerekek. Itt figyelni kellett, mert a P- jelzésről át kellett térni a Z-re, ami egy hosszú aszfalton bevitt Buková településre. Itt végig gyalogoltam, rendesen befűtöttek, ráadásul árnyék sem volt. Végre a 65 km-es ponton. Itt még 2014-ből tudtam hogy van meleg kaja, de pénzért. Nem érdekelt, most már vágytam a meleg ételre. Van gulyás, illetve cigánypecsenye. Az utóbbit választottam, ami végül úgy lett hogy egy jókora hamburger zsemlébe raktak bele egy még nagyobb húst. Igazán emberes adag lett, le is öblítettem egy jó csapolt Gambrinussal. Közben egy helyi házaspár érdeklődik merre kirándulok, mikor elmondom majd hanyatt estek :) Jól esik a pihi, eddig 10 óra alatt tettem meg 65 km-t, most fél óra evés-ivás. Közben Katkát a pontőrt kérdezem meg merre tovább. P-kerékpárút a követendő, nekem is ez rémlett még itthonról megnézve, de jobb a megerősítés. Már csak azért is, mert később utolérek egy sporit a Z- P-kerékpár elágazásnál aki épp tanakodik hogy merre. Nagy magabiztossággal erősítem meg merre az arra. Meredeken mászunk fölfele, a spori hozzám szegődik, angolul kommunikálgatunk. Jó erőben tűnik, és az a durva hogy az első 100-asa volt ez, gőze nem volt az egészről, a cseh túranaptárat, és pl az őszi Teslácka Stovkát is nekem kellett mondanom, pedig ő pozsonyi. (Magamban jókat kuncogtam, és belegondoltam milyen lenne ha nálunk egy külföldi mondaná épp nekem mi az a ttt, meg mondjuk a Kinizsi Százas). Én kicsit csöndesebb voltam, inkább ő kérdezgetett, meséltem neki sok szlovák-cseh 100-asról. Visszatérünk a P-jelzésre, és ismét azon tovább sokáig. 70 km-nél ismét büfénél van az EP. Ő sörözik, én most csak egy kis csapolt kofolát veszek, és haladunk is tovább. Alig megyünk ismét 5 km-t, a Raková dolina (Raková völgy) következik. Fiatal diákok a pontőrök, de nagyon szívélyesek. Kérünk-e levest? Naná! Ráadásul egy hatalmas bögre Kofola is odakerült elém. Később Mátéék mondták hogy nekik ez mind fizetős lett volna, nekem egy vasamba nem került :) Így lehet időt rombolni. Amúgy sem érdekel mennyi az idő és hogy állok, a fontos az hogy beérjek szintidőn belül a célba.
Hosszú aszfalt jön a völgybe, megint nosztalgiázok, eszembe jut tavaly amikor Olgával mentünk az MKMK-n és mellettünk csapkodtak a villámok. Akkor a pillanat töredéke alatt szétáztunk. 85 km-hez érünk, legalább 5 km-t futottunk előtte, jól megy továbbra is. Dobrá Vodá település, a pont a büfénél. Társam bemegy ismét sörözni (náluk ez olyan mint a víz), én most nem kívánok semmit, megbeszéltük hogy majd utolér ha tud. Innentől jött Brezováig a rövidítők "mekkája". A következő 8 km-en egyetlen emberrel sem találkoztam. Én végig a P- jelzésen mentem, amiben azért szint is akadt. Mindenki más akarattal-akaratlanul (mint kiderült a futótársam is) a P-kerékpárutat részesítette előnyben, ami itthon lemérve csak 6,5 km. Annyira nem izgat, 100 km-nél úgyis mindenki abbahagyja. Kicsit erősebben meghúzom a tempót, és végül csak 97 km-nél kellett lámpát kapcsolni. Innen 3 km jelzetlen úton a Matejková Dolinán át a 100 km-es ponthoz. 22:15 van, az időm eddig 15 óra 15 perc. A táv nincs meg teljes 100 km, de ezzel én nem akarok foglalkozni most. Azzal viszont annál inkább hogy Jozef a főszervező egyből borovicskával és sörrel kínálna, neee, most kihagyom :) Vizet kérek, és van magnéziumos plussz tabletta. Ráadásul volt pörkölt is, annak sem lehet nemet mondani. Kicsit nehezen csúszik, de leerőszakolom. Közben már itt volt futótársam, ő is a rövidítésen jött, bár mondta hogy tudta nélkül, mert mindenki arra ment :) Nem orrolok meg rá, sőt gratulálok hogy első százasán milyen jól ment, ő pedig nagyon izgult értem a folytatásban. Jó fél óra után gondolkozás nélkül tovahaladok, immár egyedül. A hideg csontig mar, egy póló, és egy rövidgatya volt rajtam egész végig. Brezová pod Bradlomon áthaladva még fázom, de aztán a Bradlo combos emelkedője tesz róla hogy visszaszerezzem az üzemi hőfokot. Erre a maradék 70 km-re mindössze egy sajtcédulás papírt kaptam, amin az igazolásokat kellett gyűjteni. Hogy hány kilométernél járok, gőzöm sincs, majd talán a pontőröktől informálódok. Elkönyveltem hogy innentől egy teremtett lélekkel nem fogok találkozni, de Poliankára bekocogva két fejlámpás alakot érek utol. Lydia az, és a túratársa. Kicsit megállok, épp pihennek, pár szót váltunk. Jól esett végre találkozni valakivel. Azon kacagok magamban hogy a túra első 40 km-ében emberiszonyunk lehet, majd 100 után meg már görcsösen örül az ember ha egyáltalán valakivel találkozik :) Egyedül folytatom továbbra is, és jó tempóban lekocogok végig Myjavába. Itt megint borzasztó hideg van. Az útvonal még így sötétben is a "zsebemben"van, ismerem jól az utat. A Billa mellett elhaladva a Spacincei Százas rémlik fel amikor dögmelegben bementünk venni kész hamburgereket, és vagy 2 liter üdítőt amit a bolt előtt ülve a cigánysorral szemben fogyasztottunk el :) Tudom hogy most piszok hosszú aszfaltos rész jön, de legalább tudok szépen haladni rajta. Meglátom a turistatáblát, Velká Javoriná 5:10. Tudtam hogy a hegytető az óriási toronnyal nincs nagyon közel, de hogy ilyen messze? Na itt volt egy olyan pillanat hogy kicsit kiment az erő belőlem, de igyekeztem pozitívra átformálni mindent magamban, és hamarosan megint jó tempóban haladtam. Erről tett egy hatalmas kutya is ami majd kiugrott a kerítésen úgy csaholt. Rémesen hosszú 16 km következett a 970 m-es Velká Javorina csúcsáig. Az út fokozatosan emelkedett. Szerencsére nem durván, csak hosszan. Volt nálam egy energiaital, de még nem éreztem azt a totális zombulást, pedig hajnal 2 körül járt az idő immár vasárnap. Nem taglalom, megváltás volt felérni a toronyhoz, és onnan lekocogni az alatta levő Holubyho chatához, ahol már 132 km-nél jártam, és frissítőpontként funkcionált. Azon viszont meglepődtem hogy utolértem Majka Balsinkovát, és Branislav Zigót, meg még egy srácot. Na ők már az elit futó kategóriába vannak. Ez most nagyon jó érzéssel töltött el. Ők is meglepődnek rajtam, főleg hogy egy rövid gatya és póló van csak rajtam, ők meg már széldzsekiben majd megfagytak. Itt is volt meleg leves, azóta is érzem a nyelvem olyan éhes voltam :) Üdítővel is feltöltekeztem. Szóval 132 km-nél járok, kerek 21 órás menettel. Itt megint elvagyok egy fél órát, meglepő de nem fázom annyira mint vártam előre. A többiek elindulnak, én pedig utánuk. Lefele tempósabb futást vesznek föl. Le tudnám követni, de nem biztos hogy jól esne. Elkönyveltem hogy őket sem látom többet, de nem így lett. Egy pihenőnél leültek, én pedig kocogtam tovább immár sík terepen. Hamarosan utolérnek, váltunk pár szót, szurkolunk egymásnak. A végtelen hosszú síkba belegyaloglok, ők futnak. De a messziségből látom hogy ők is gyalogolnak egy idő után. Na én ilyenkor kezdtem el kocogni :) Ezt játszottam, és igazából folyamatosan ott voltam mögöttük picit lemaradva. Közben figyelni kellett mert a matricás kódok is megjelentek, a figyelem nem lankadhatott. Egy hatalmas rétre felérve gyönyörű panoráma fogadott, nem győztem betelni a hegyek látványától. Közben egy ideje már kivilágosodott. Szerencsére még nem tűző napon értem ide, korán volt. A Mikulcín vrch előtt felfele egy tempósabb gyaloglással utolértem a többieket, majd kicsit el is léptem tőlük. A Penzion Patrik soha nem akart eljönni, már eléggé kezdtem morci lenni.. Végül csodák-csodájára ideérek. A pontőr megismer valami másik stovkáról, mondtam neki, elég sok van már :) Kijelenthetem hogy a túrán itt volt a legjobb ellátás! Leves, banán, sütik, kolbász, sajtok, sós-édes, energiaital, kofola, minden (is)! A többiekkel leülünk a padra, nagyon jól esik mindenkinek a leves. Legszívesebben leheverednék a fűben, de helyette inkább megkérdezem hány km van még. Kb 22-23. Elsőként én "pattanok" fel, és megköszönöm a szuper ellátást. A többiek még maradnak, most már én megyek végig elől, és nem is látom őket a célig. A hosszú lejtős aszfaltot megkocogom, majd a Kykula elágazásba érek, ami egyben a szlovák-cseh határ. Hosszasan haladok rajta, közben egy kódot is lefotózok a legszebb kilátóponton. Megtalálom a Z- jelzést, ezen kellett balra menni Brúsne fele, a smerovnik jól tájékoztat. Az út minősége viszont a vállalhatatlan kategória. Bele se merek gondolni mi lenne ha itt sár volna. Göröngyös, fakidőléses, de legalább lejt jó meredeken, ami a térdemnek egyre kevésbé tesz jót érzésre. Elérek egy tanyához, tehenek legelnek, az elektromos kis drót alig észrevehető, ezen kellett átlépni, a jelzett úton... Bele sem merek gondolni itt sötétben mi lenne, erről tartott felvilágosítást telefonon Szél Laci nem rég, a hideg is átment rajtam... Brúsne településre beérve felrémlett hogy ugyanott volt valamelyik szlovák túrán az önfrissítő pont, ahol most lesz a rendes. Hamar meglelem, benyitok, a fiatal pontőr névről ismer, kedves. Levessel kínál, én most kofolát iszom csak, és finom mandarint eszek ami szintén az ellátás része volt. Lenne a leveshez is kedvem, de picit elkap a versenyszellem. 11 km van csak, a többiek nem értek utol. Hamar tova is állok, és végig kocogom az aszfaltot az egész falun át, hogy utána felemelkedjek a nem könnyen járható Z-ön. Kiérek egy rétre, jelzés sehol, nehogy itt rontsam már el a végén. A mapy sem jelzi jól az utat, méteres fűben megyek a vélt úton a szemben levő erdőig. Szerencsére ott már láttam jelet. Itt már biztos voltam benne hogy nem érnek utol, de azért még rátettem egy lapáttal, és Zlatovce-ig végig futottam 3 km-t. Innen megint jött a kánikula, iszonyú melegem lett, és a célig még várt 5 km aszfalt Trencsény belvárosában. Itt már örültem hogy gyalogolni tudtam. Ez az utolsó 5-ös fájt, nem kicsit. Azért a vár előtt még egy kódot megleltem, és végül egy kis parkon keresztül értem be a célba a vasútállomáshoz. Mit írtam, célba?? Kívül-belül bejártam az állomást, a sörözőket, sehol senki.. Basszus, eddig olyan jó volt minden, pont itt rontják el a szervezők? Lövök egy szelfit Trencsény felirattal. Beletörődök hogy 2014 után megint nem vár itt senki, de most pedig számítottam rá :( Állítólag 14 óra körül értek ide csak, én pedig már 11:40-re itt voltam. Mátééknak már voltak itt. Persze a vonat is most megy el, 1 óra múlva jön a következő vissza Pozsonyba. Így viszont látom 45 perccel később beérkezni a többieket, kölcsönösen gratulálunk egymásnak cél hiányában. Szerencsés voltam, mert 100 km-nél elvettem egy kitűzőt és egy hűtőmágnest, akkor nem gondoltam volna hogy magamat díjaztam meg :)
Az 50. szervezésen igazán kitettek magukért a szervezők. Az útvonalat továbbra is szeretem, az ellátás pedig szuper volt, de úgy tényleg, hatalmas respekt érte! Majd még lehet hogy jövök ;) |
