Őrvidék 100 km - 3152 m szinttel, sikeresen teljesítve 18 óra 52 perc alatt.
Péntek délután indultunk neki Krisztával Lukácsházára, minél több idő jusson pihenni a megmérettetés előtt. Tudtam hogy a rajtnál ahol a nevezés szokott történni van egy zárt jó kis hely, abban bíztunk nyitva lesz a túra előtti este is. Odaérvén nagy banzáj folyik, éppen egy csapatépítő zajlik.. Nem tűnt jó előjelnek, de gondoltam megkérdezem őket meddig maradnak. Elvileg este 10-ig, gyakorlatilag ki tudja. Jó 3 órát addig kint ülünk, dumcsizunk, közben megjön Orsi és Csaba is. Szerencsénkre tényleg pontban 22 órakor eltávoztak, így be tudtunk cuccolni a szuper jó kis helyre. Bálint és Gábor van még itt, az előbbi szépen megszabadít minket 4 lódarázstól akik velünk akartak osztozkodni a szálláson.
Hajnalban felkelek, kétszer leszakad az ég, de aztán végül reggel csak a felhők maradtak. Érkeznek rég nem látott ismerőseim, majd benevezünk, és végül Krisztával 7:15-kor nekiindulunk. Nagyon nem mondtak jó időt, így a pulóver, és a széldzseki is rajtam marad, jó ötletnek bizonyult. Márkkal beszélgetünk egy kicsit még útközben egészen Cák településig. Közben sajnos már rendesen esik az eső, küzdelmes menet lesz ez így.. Cáknál kódot fotózok, majd irány Velem. Az első komolyabb emelkedő a Kalapos-kői barlanghoz visz fel, majd a K-en irány maga a Kalapos-kő. Megcsodálom a sziluettet, és hamarosan már a határvonalban kocogunk a Z- jelzésen igen szép erdőben. Krisztát felkészítem hogy hamarosan a túra legcombosabb emelkedője visz fel az Írott-kő 884 m-es csúcsára. Tartalékolunk, és könnyedebb tempóval érünk fel a csúcsra. Meglepően nem volt túl hideg, de most kivételesen nem megyek fel a toronyba, mert amúgy sincs kilátás. Helyette egy OKT pecséttel igazolunk, és egy nyugodtabb rész következik végig a P-on ismét Velem településre. A széles útról könnyedén meglelem rutin lévén a trükkös jobb kanyart, majd elég köves meredek lefele jön. Amikor végre kiszélesedik az út elkocogunk végig a településig. A falu szélén az első frissítőpont vár, szörpöt tölthetünk, és különféle magokat kapunk, amiket a következő emelkedő közben fogyasztgatok bőszen. Szerencsére elmúlt az eső, így az itineremet is újra elő tudom venni, mert nem teljesen emlékeztem az Enikő-forrásig tartó szakaszra régebbről. Egy darabig esőmentesen haladunk, bíztunk benne ez így is lesz, de sajnos nem így történt. Az Óház-tetőnél még pazar panoráma fogadott minket, majd lekocogván a Szulejmán-kilátóhoz megint rákezdett a zuhé. Az itiner elég silány anyagból készült, így pár csepp eső is megviseli, de igyekeztem előre olvasni és memorizálni az utat.
Az útmutatás alapján megleljük a Bechtold István látogatóközpontot, ahol finom leves vár minket. Nagyon jól esett itt megpihenni, kb 35 km-nél járunk. Utánunk hamar megérkezik András és Nóra, majd indulásunkkor Márk, és Orsiék is.
Krisztával haladunk továbbra is jó tempóban. Kikeveredünk Kőszegről, majd számomra ismerős utak következnek a régebbi Őrvidék túrákról. A határsáv után már Ausztriában vagyunk. Krisztának megmutatom hogy milyen takaros házak vannak itt, és hogy a kerítés fogalma itt viszonylag ismeretlen. A kapuk tárva nyitva, a cipők kint, szerencsére ez a vidék még továbbra is a nyugodtság, és a békesség szimbóluma.
A továbbra sem létező Z-mária úton haladunk végestelen hosszan Hochstrass településig. Közben folyamatosan üríteni kell a cipőmet, mert a kis kavicsok igen csak zavaróak a most kifejezetten érzékeny talpamnak. Végre elérjük a települést, majd a zöld kukára ragasztott kódot lefotózom, és lekocogunk Lékára, ahol a vár előtt van a következő frissítőpont. Immár kb 52 km-nél járunk. Szendvicset kapunk, ami mindkettőnknek már nagyon kellett. A repeta is jól esett volna, de ahogy elnéztük csak egy járt mindenkinek :(
Ez után Krisztával másképp értelmeztük az itinert a behajtani tilos táblánál, az én verzióm egy rövid, de nagyon benőtt úton vitt le a kis város szélére. Krisztának azonnal a Vadrózsa túra S+ jelzése jutott eszébe :) Áthaladunk Lékán, majd kicsit tanulmányozom az itinert, másképp elvesznék a sok kis utcában.
Most megint nem esik, és az idő is komfortos. Végestelen hosszú emelkedő következik a Grosser Hirschenstein (Nagy-Szarvaskő) 862 m-es csúcsára.
Soha véget nem érő rész ez, de tesszük egyik lábunkat a másik után, addig is haladunk. Jó 10 km után utolér minket András és Nóra. Igen jókedvűek, gond nélkül haladnak. Hármasban érkezünk fel a csúcsra, ahol hatalmas szél fogad minket. Gyorsan megcsináljuk a kötelező szelfit (az itiner ezt kérte igazolásként, ami igen érdekes, egy kód azért komolyabb lett volna). Elővesszük fejlámpáinkat, és gyorsan indulunk is tovább. A következő etaptól kicsit félek, mert az itiner folyamatosan azt írja hogy GPS használata nagyon ajánlott. Szerencsére igen ügyesen gond nélkül leérünk Rechnitz (Rohonc) településre, ahol a változatosság kedvéért már megint esik az eső, és pillanatok alatt a szél is erősen feltámadt.
A településen belül fejből emlékeztem merre kell haladni. Andrásék velünk maradnak, pedig tudnának szerintem erősebb tempót menni. Azért persze Krisztával is nagyon jól haladunk úgy érzem. A következő 5 km eléggé kemény volt. Az aszfaltúton ismét elértük a magyar határt, de a kitettség, eső, és viharos szél miatt már mindegyikőnk kiemelten várta hogy végre Bozsokra érkezzünk.
Ez is megtörtént, 75 km-nél járunk. Mennyei meleg leves fogad minket, minden kortya átjárja hideg porcikáimat. E mellett szendvicset is kapunk, és a depós cuccainkhoz is hozzáfértünk.
A túra legjobb pihenőpontja ez, nehezen is akaródzik a tovább indulás. Andrásék kicsit hamarabb elindulnak Nórával, de Velem előtt a K+-et kicsit benézték, így aztán ismét együtt haladunk. Következik a Szent-Vid kápolnához az elég combos mászás, majd tovább fölfele egészen a Hörmann-forrás pihenőjéig, ahol megleljük a kódot.
Jön a már órák óta a fejemben motoszkáló etap. A Kendig amúgy is az ország legszelesebb pontja, na most aztán mi következik? Érzésre belül úgy vagyok mintha kivégzésre indulnék.. :) Kiérvén a nyílt részre egy nagy szerencsénk volt, hogy oldal, és hátszél volt végig. Persze így sem volt egyáltalán kellemes, alig vártam elhúzzunk az amúgy igen szép csúcsról. Huhh, ez is kipipálva. Nyugodtabb is lettem. A Vörös-kereszthez leérvén szépen ki volt jelezve az út tovább a Zeiger-nyeregig. Itt már kicsit lassabban haladtunk, de engem most amúgy sem izgatott az idő. Leérünk a Hétforráshoz, ahol csokit, és nagyin finom meleg teát kapunk. Ez is vérré válik porcikáimban. Igen erős de szerencsére rövid emelkedőn mászunk vissza a reggel már felkeresett Óház-tetőre. Persze most nem megyünk fel, hanem a Z- jelzésen haladunk tovább. Elérvén a S- jelzést hosszasan immár szint nélkül érkezünk el Kőszegdoroszlóra. A reggel már egyszer járt S- jelzésen emelkedünk egy picit fölfele, majd A S-P- közösén érkezünk vissza a Lukácsházai kilátóhoz. Előtte 200 m-rel még egy kint levő kutya rémisztgetett minket Krisztával, de szerencsére jámbor volt az eb. Végül vasárnap hajnal 2:07-kor megérkezünk a célba, ahol végre szél és esőmentesen lehettünk sok-sok idő után.
Az itt felszolgált leves elsőosztályú volt, és mellette még 3 parizeres zsemle is áldozatul esett.
Maga a túra nem volt terepügyileg nehéz, de az időjárás, és a tájékozódás azért eléggé le tudja szedálni az embert teljesen mindegy hány kilométer egy túra.
Nem is kellett egy pillanatig sem altatni itthon.. Immár hatszoros teljesítője lettem a túrának :) |
