Stovka Povazím 132 km - 7000 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 27 óra 22 perc alatt.
Újra itt. Tavaly a legnehezebb volt, idén még hozzácsaptak pár kilométert, és egy adag szintet. Az útvonal nagyrészt ugyanaz volt mint tavaly. Szerencsére szépen sikerült memorizálnom menet közben, így sok visszatérő emlék kavargott a fejemben, ami jó is volt, de nem mindig éreztem így :)
Péntek kora délután indultunk neki Bötkös Tamással és Szabó Jucussal kocsival. Az időjárás még igen zord arcát mutatta, de másnapra elvileg már szép idő mutatkozott. A sártól, és a csúszós kitett részektől viszont már előre izgultam.
Késő délután meg is érkeztünk Melcice-Lieskovébe ahol a helyi iskola tornatermében volt hálózsákos szálláslehetőség. Még csak néhány ember lézengett, így kényelmesen lecuccoltunk, és volt idő bőven pihenni, ami egy ilyen megmérettetés előtt kifejezetten fontos. Este a főszervező Patrik nagy előadást tart, mi-hogy-mint lesz, én csak nagyrészt az arcokat figyelem, köztük sok-sok ismerőssel, akikkel kifejezetten jókat beszélgettünk az előadás után.
Szombat hajnal 4 órakor kelés. Szerencsére pénteken már összepakoltam mindent, így csak igazából átöltöznöm kellett. Hajnal 4:45-kor különbusz érkezik, és viszi át a résztvevőket a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhomba. Jó 1 órás utazás volt, visszaforgattam az időt közben, és próbáltam visszaemlékezni mi történt velem itt tavaly, miközben suhant a busz az éjszakába.
Leszállván még kemény sötétség honol, megkapjuk az instrukciókat, majd 6:00-kör tömegrajt. Kocogva indulok, de tudom hogy ez mindössze 1,5 km-ig tart, utána a faluból kifele kezdődik az első igazi emelkedő. A Z- jelzés szinte egy nyomtávú, de szerencsére egész gyors sporik mozognak előttem, így szépen haladok. Felérvén a gerincre a P- jelzésen már világosodik, és megcsodálhatom a Szulyói-hegység meseszép szikla alakzatait és kilátásait. Persze azért többet nézek a lábam elé, mert a lassan tükörsima cipőmben igen csúszóssá válik az út a lehullott vizes faleveleken.
Hamarosan a Szulyói várhoz érkezek. Itt igen izgalmas az út. Egy létrán kell felmászni, majd egy pici lyukon bebújni, és gyakorlatilag a vár leges-legtetején vár minket az első kód. Sokan összeverődtünk, bizony egy darabon várni kell a lefele érkezőket, de mindenki türelmes. Nagyon veszélyes ez a rész, egy rossz mozdulat és akár katasztrófa is lehet. Szerencsére engem is szépen megvárnak miközben lefele jövök a létrán, aztán a fejlámpa elrakása után folytatódik a kihívás a Goticka brána varázslatos alakzatához. Örsi Bálint ér utol, dumcsizunk kicsit, majd leóvatoskodva egy aszfaltúthoz első igazán futólépteimet is megtehetem, lassan 8 km után, leszámítva az első kilométert. Ismét egyedül haladok, és szomorkodok, hogy most nincs a helyén a tavalyi meglepő frissítőpont a kanyarban, de utána feltűnik messzebb, és nagyon megörülök. Banán, sütemények, kenyerek, kóla, miegymás.
Nagyon jól esik megreggelizni a technikás bemelegítés után. Tovább haladva egyszer csak Olaf szervező jön szembe, és boldogan, szinte nevetve közli hogy hamarosan tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont) következik. Nem tudtam miért vigyorog ennyire, aztán egy perc múlva rájöttem. Egy jókora patak állta utamat, amin egy vékony faág volt mindössze. Aki túrabottal volt nagy nehezen átevickélt, de nekem esélytelen volt. Így aztán fogtam a cipőmet, és a zoknimat levettem, mezítláb át, túloldalt leültem, szépen áttörölgettem a lábam, aztán irány tovább. Igazából semmi nedveset nem éreztem utána. Persze a szervezők közben jót mosolyogtak rajtunk ;)
Meg is lett a titkos pont, majd egy keményebb saját jelzéses szakasz után megkezdődik 6 km hosszú gerincvándorlásunk. Igazából út az nincs, a szervezői nyilak vezetnek az amúgy meseszép gerincen. Szép tempóban érem utol sorban az engem megelőzők egy részét. Tamás is itt van előttem, jó tempóban halad, majd a Havrania skala 835 m-es csúcsa után el is tűnik. Itt megcsodálom a panorámát, közben Bálint is utolér, és készít rólam remélhetőleg igen jó képeket, amiket bízom benne megkapok majd tőle. Most egy darabig együtt is haladunk. Elmegyünk a hegy mellett, ahol tavaly a "cepín" volt található. Ez egy arany jégcsákány, amin arany szalagok lógtak. Tavaly már csak kettő maradt mire odaértem, abból egy az enyém lett, a másikon Bálint és Dóri osztoztak. Extra díjazás nincs érte, csak az elismerés hogy megmásztuk a rövid, ámde igen meredek hegyet. Idén is lesz valahol, de titok fedi homályát.
Bálinttal megmásszuk az Ostrenec csúcsát, majd ismét kocogósra fogom. A Bosmany sziklák, oda-visszájánál még találkozunk, aztán jó terep következik, amit nagyon ki kell használni. Kicsit be is gyújtom a rakétákat, és utolérem Veronikát aki az 55-ös távon fut, amit aztán meg is nyert. Egy 2 km-en át eldumcsizunk, majd jön Záskalie település, ahol a helyi krimóban van a frissítés. Korlátlan virslit is lehet vételezni, és valami eszméletlen finom káposztás, fűszeres meg valamilyen krémes kenyér is tanyázik itt. Feltöltekezvén indulok neki a folytatásnak, kemény volt ez az első 20 km, de nincs kegyelem ez után sem, egyből mászás következik a Partizán barlanghoz. Nem lepődök meg, a filctollas igazolás a barlang belsejében volt. Meseszép panoráma mutatkozik eddigi megtett utunkra, és a lenti falura. Rengeteget másztunk rövid idő alatt. A S3-ög jelzésen érkezek föl túránk második legmagasabb hegyére, a Velky Manín 891 m-es csúcsára. Itt a lefele lesz iszonyú nagy kihívás. Toronyiránt, szó szerint. A cipő csúszik, a kezem tiszta sár, de valahogy megúszom a seggre esést. Az alján van egy filctollas kód, és meg is jutalmazom magam egy sport szelettel. Ez után végre hosszabb, jól futható rész következik. Van egy kis mászás a Povazská Bystrica előtti kálváriáig, de ez elhanyagolható. Lefele szabályosan körbemegyek a szerpentinen, majd leérkezek a nagy városba.
Aszfalt következik, végig futom mind a 3 km-t, közben keresztezem a Vág folyót. Hamar vége a jó létnek a saját jelzések kegyelmet nem ismerően mutatnak fölfele, ismét terep, és jókora sár a lábam alatt. Következő állomás a Povazsky hrad, ami egy gyönyörű vár. Az 1 km-es oda-vissza szakaszon jó pár futóval találkozok, közte Tamással is. Őt nem is láttam többet, de a többieket elkaptam elég hamar ez után, pedig 2 percet engedélyeztem is magamnak megcsodálni a várat és környékét. A következő mászás a Klapy 654 m-es csúcsára vitt fel. Emlékeimben hűen élt hogy itt nem is a felfelével van gond, hanem a lefelével. Idézek a tavalyi beszámolómból: "Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam."
Na ezt körülbelül most is ugyanígy éreztem, viszont előny hogy tavalyról tudtam mi vár rám, és időközben egy sodronykötél is ki lett helyezve, bár ez néha inkább csak gátolt érdekes módon. Egy kiránduló pár mászott éppen lefele halálfélelemben, nem irigyeltem őket.. Biztos a Z-tanösvény érdekességeit akarták magukba beszívni :)
Leérek Udica faluba, 41 km-hez. Durva, de 47 perccel jobban állok mint tavaly, pedig akkor sem tököltem sokat. Az elmaradhatatlan palacsinták ismét itt leledzenek, majd puszedlit, és egy mentes citromos sört fogyasztok el. Jól esik leülni, a palacsinták szép sorban áldozatul esnek. Kifele menet azért berakok vagy 8 kekszet a táskába, ha éjszaka elunom az életemet netán. Egy kis falu után erősebb emelkedő visz fel a K- jelzésen a Holís 533 m-es csúcsára, ahonnan pazar panoráma mutatkozik a Vág folyó völgyére, és a csodás környéki hegyekre. Megtalálom az igazolófilcet, majd tolom neki szépen lefele a tempót Nimnica faluig. A Biela skala szikláit megmászva hamarosan a Púchov feletti sziklákról nyílik szép panoráma a nagyvárosra. Tavaly itt már sötét volt, most nagyban világos. Megfontolt kocogással érkezek el az 55 km-es ponthoz Strezenice településre, ahol a sörözőben vár ismét mint tavaly Jaro, és Julia.
Jaro idén is nagy öleléssel fogad, és próbálom kivenni szavaiból hogy idén is ő helyezte el a "cepín"-t, és bízik bennem hogy megtalálom.
Engem inkább a finom meleg tésztaleves foglalkoztat most, amit jóízűen hamar be is kanalazok. Ez után rutinból megtalálom a tavalyi sonkás-sajtos salátát, ami kifejezetten jól esik. Mint ha kicseréltek volna, jókedvűen haladok tovább, és még világos van. Egy kis útvonalváltozás van most, a Sedlo Keblie nyeregbe máshogy visz fel az út mint tavaly. Pedig az sokkal jobb volt.. Most pedig egy totál sáros, tüskebokorral benőtt, gyakorlatilag egy kis vályúban emelkedik az út hosszasan. Hú de pipa voltam mire felértem.. A filces pont után viszont kocogósra veszem, titokban abban reménykedtem hogy megúszom sötétben a rettenet sziklákat a lednicai vár előtt. A remény akkor foszlott szét, amikor egy rétre érvén nem találtam semmilyen jelzést, a telefonom meg cserben hagyott. Így aztán maradt a logikázás, de egy jó 10 perc kellett mire megtaláltam a K-jelzés folytatását. Sebaj, lámpa elő, és irány az éjszaka kalandjaiba bele. Horná Breznica település után kiemelten figyelnem kellett, mert aki kihagyja a lednicai sziklák filces pontját, az 3 óra büntetésben részesül. Elérvén a sziklákat tényleg gyök kettővel haladtam, a terep életveszélyessége miatt is, meg mindenhol a pontot vizionáltam. Nagy kő esett le a szívemről amikor megláttam a K16 63,5 km-es pontját. Innen ismét jókedvűen érek el a Lednica település fölé magasodó várhoz. A pontőrök megörülnek nekem, de most nem ülök le mint tavaly, hanem egyből mászok fel a hosszú tűzlétrán, majd utána a kitett lépcsőkön a vár leges-legtetejére, ahol a túra talán legizgalmasabb filces pontja tanyázott. Begyűjtve visszaóvatoskodok, majd most már jöhet a megérdemelt. Virslit kapok, és mindenféle egyéb finomságot mellé. Végre lecserélhetem a vizem, van Mirinda. Ennek nagyon megörülök, és teli is töltöm vele a flaskát, a másikba pedig helyi Kofola kerül.
Elbúcsúzok, és indulásom után a közvetlen közelben tűzijátékot lőnek fel. Mesebeli, varázslatos. Mosolygok, mint ha nekem szólna, pedig dehogy :)
Pont az illetők mellett megyek el akik fellőtték, kellően jól vannak, valamit mondanak, én csak nevetek mint ha tudnám miről van szó.
A Cervenokamenské bradlo előtt tavaly kicsit túlfutottunk Martinnal, most saját kezemben a sorsom, és érdekes módon most is elvétem. Szerencsémre messze balra észreveszek egy fényvisszaverőt, és toronyiránt megközelítem. Most nem szörnyülködök a sziklán, már tudom hogy alatta egy kis kegyhelyen lesz a kód egy fán. Így is van, hatalmas fekete hangyák próbálnak megakadályozni célom elérésében, nem sikerül nekik. Leérvén Cerveny Kamen főutcájára 4 km sík rész következik. Nagyrészt kocogom, csak hébe-hóba gyaloglok bele, azért mégis 70 km eltelt már egy rakat szinttel. Mikusovce településen az U Bucka nevű intézményben várt a következő élő pont.
Slavo, és Jozef fogadott nagy örömmel, én pedig ugyanígy őket. Meleg kaja nem volt most, de ettem mindenféle egyebet, hiány itt sem volt semmiből.
Közben utolértem itt Petrát, aki hamarosan indult is tovább. Most én is minimálisat frissítettem, kicsit féltem a következő résztől, tudtam hogy sokáig nagy rét következik, és mi van ha nincs jelzés. Innentől jó 15 km-en át Petrával haladok, közben jókat dumcsizunk angolul, rég találkoztunk már.
A jelzésekkel semmi gond nem volt, messziről fénylettek. Hamar meg is leljük a Mokrá skala kódját, majd a Sedlo Chotuc-t elérve mondom Petrának hogy útvonalváltozás van tavaly óta. Idén most megmásszuk a Chmelová 925 m-es csúcsát, ami egyben a túra legmagasabb pontja lesz ezáltal.
Elképzelhető hogy Patrik a tavalyi beszámolóm után tette be. Idézek ismét: "El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) "
Ilyen felelőtlen kijelentéseket nem teszek többé. A S- jelzés igen goromba emelkedője után a kegyelemdöfést a S3-ög tette be. Pillanatok alatt nagy szél keletkezett óriási köddel és hideggel. Meg is álltunk öltözködni, majd a 925 m-es csúcson egy tajná kontrola következett filctoll személyében. A lefele megint toronyirántos borzadály volt, főleg ebben a cipőben. Na de hoppá. Egy lap mutatja hogy a "cepín" balra található. Aztán jobbra egy szikla szó szerint tetején. Nem kötelező felkeresni, de természetesen mi felmászunk, abszurd, horror, katasztrófa szavak kíséretében. Rengeteg arany szalag lóg a jégcsákányról, vagy sokat helyeztek most ki, vagy csak mi vagyunk ilyen kemények. Lefele ismét megszenvedünk a mászással, de minden jó ha a vége jó, baleset nélkül abszolváljuk. Visszaérünk a régi útvonalba, pikk-pakk felismerem még a sötétben is. Innen 8 km saját jelzéses rész következik.
Út az nincs, de szerencsére viszonylag jól haladható részen haladunk az erdőben. Mindössze a monotonitás az ami bontja az agyat eléggé. Kis idő múlva Petra mondja hogy neki le kell ülnie mert nagyon elfáradt. Én sem vagyok teljesen a toppon, de tovább haladok/kocogok ahogy éppen tudok. Nagyon nehezen érkezik el a 95 km-es ellenőrzőpont. Horné Srnie település vasútállomásán a váróban várnak a pontőrök. Két fajta dologból lehet választani. Paradicsomleves, vagy rakott káposzta? Elképesztően szuper ezen a túrán az ellátás! A rakott káposztát választom, isteni finom. Közben befut Petra, ő levesezik. Ezen kívül banán, kekszek, puszedli, ropi, izó, kóla találhatóak, akinek még ez sem volt elég. Vasárnap hajnal 2 van, fel kell tápászkodnom, tovább kell mennem. Petrának szólok, hátha jön velem, de ő még a pihenést választja. A Maly Jelenec kilátója a következő pont, de az még több mint 6 km. Egy szuper jó kerékpárúton haladok felfelé. Tavalyról erre egyáltalán nem emlékszem, ezáltal kicsit stresszelek hogy jó helyen vagyok-e, mert persze jelzéseket éppen most nem látok. Szerencsére később megláttam egy fényvisszaverőt, de elég rendesen paráztam addig, majdnem visszafordultam az utolsó jelig. Tavaly után ismét megcsodálom a Ranč 13 - Western Hotel-t. Nagyon-nagyon komoly kívülről. De szívesen megnézném egyszer belülről is.
Egy elnyújtott emelkedő pihenőjében ülök le kicsit pihenni, ami nem több 5 percnél. A kilátót elérve, természetesen a legtetején van az igazolófilc, de ezt én nagyon jól tudtam/sejtettem. A tavalyi kavarós réttől tartottam, de most jók a fényvisszaverők. Megkönnyebbülten kocogok Dolná Suca településen át, hogy megkezdhessem a Krasín 516 m-es csúcsára a következő mászásomat a Z-tanösvény jelzésen. Ez megint rendesen kiette az energiámat, a tetején leülök és csokit majszolok. Közben látom messze Petra lámpáját még a falu előtt. 107 km-nél járok.
Tavaly itt világosodott rám, most még nagyban sötétség honol. Hosszú rét következik, a fényvisszaverők szuperül jelzik az útvonalat, eltévedés most lehetetlen. Valamiért a következő etapra nyugisabbnak emlékeztem, így nem estek jól a dombocskák amiket még mászni kellett. A Mestsky vrch-re egy kisebb kitérő vitt hogy igazoljam jelenlétemet ismét, majd utána szépen lehetett csapatni Brúsne településig, már amennyire még tudtam kocogni. A település végén egy kis házikóban volt az ellenőrzőpont. A júniusi Nagyszombati 170 km-es ugrott be, akkor is ugyanitt volt.
A pontőr meleg teát szolgál fel, átjárja testemet a kinti hideg után. Még 15 km vár rám, banánt eszek, kekszeket ropogtatok, és viszek is belőle ismét magammal. Odakint már világosodik, de a következő sáros-csúszós emelkedő még lámpázásra ösztönöz. Egészen 700 m-re vissza kell mászni, a Sokolí kamen csúcsára fel. A végén van egy kisebb oda-vissza rész, meglepetésre egy srác jön szembe, és Martin Hlavác ismerősöm. Lefele a srácot el is hagyom, Martint viszont már nem érem utol, pedig azért panasz nem lehetett ennyi km után a tempómra. Egy totálisan út nélküli részen haladnék ha tudnék, majd a végén még beraktak egy ember nélküli frissítőpontot, ahol szintén banán-keksz-sör-üdítők voltak. Nekem most nem kellett semmi, így irány tovább.
Tavalyról rémlett hogy már csak egy viszonylag nyugis emelkedő várt rám. Most is erre készültem, de arcon csapott a valóság hogy a szinteknek még korán sincs vége. Megint másztam. Hogy hova már magam sem tudtam, csak követtem azokat a fránya nyilakat feljebb és feljebb. Beletörődtem sorsomba, felőlem akár már a Mount Blancra is vihetik akkor is beérek. Ehelyett egy eldugott kilátástalan hegy tetején várt egy tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont továbbra is). Ez után visszatért az út a tavalyiba, és tudtam hogy nincs több mászás. Az utolsó 6 km szántóföld szélén vitt, és még mindig tudtam kocorászni. Egy táblánál nagyon kellett figyelni, mert az út bevitt az erdősávba, párhuzamosan a szekérúttal. Itt bent a sűrűben leltem meg legutolsó ellenőrzőpontomat. Másfél kilométer várt rám, borzasztó boldog voltam, a nap is kisütött közben. Beérvén a célba nagy tapsot kaptam, Patrik gratulált a második teljesítésemhez, én meg mondtam neki hogy egy igazi extrém teljesítménytúrát sikerült ismét összehoznia. Persze a célban is volt tészta, gulyásleves, és minden is!
Nagyon-nagyon szuper rendezvény volt ez, rengeteg élmény van most is a fejemben, ezt hívják úgy hogy túraszervezés. A jelölések, az útvonal, az ellátás, a pontőrök kedvessége. 110%!!!! |