Túrabeszámolók


Vidróczki

qvicTúra éve: 20072007.06.10 21:01:12
Vidrócki 46 2007

Tavaly már nagyon megtetszett ez az új mátrai túra, és sikerült idén is részt vennem rajta. A hajnali 4:40-es kelés mondjuk nem ment könnyen, nem sok híja volt, hogy írok egy sms-t Ákosnak, h ne várjon rám, mert visszafekszek aludni. Nagyon fáradt voltam, de végül 10 perc visszafekvés után feltámolyogtam, és összeszedtem a dolgaimat. Nem akartam cserbenhagyni Ákost, akivel megbeszéltem, hogy együtt indulunk.
5:20 körül járt, mikor kiléptem az ajtón. Hideg nem volt, felhõs volt az ég éjjel. Ezt onnan is észrevettem, hogy ahogy kiléptem cseperegni kezdett az esõ. Na szépen vagyunk... Végig esett odafele menet, igaz elég haloványan. Mikor már Pásztó környékén jártunk abbamaradt. Nagyon érdekes képet alkotott a Mátra most messzirõl, szinte kétfele szakadt, az egyik fele felhõben esõben, a másik fele világosabb és tisztább. Reméltük, hogy csak a szélét kapjuk meg a hatalmas felhõnek, amíg az északi oldalon kolbászolunk, és megússzuk az esõt. Nem így lett persze, mire odaértünk Szorospatakra már ismét cseperegni kezdett. Kicsit még szedelõzködünk mielõtt belépünk a rajthelyre. Közben egy-két ember éppen elindul a túrán. Azaz indulna, de csak tanakodnak a kijáratnál, látszik, hogy fogalmuk sincs merre induljanak. Végül pont az ellenkezõ irányba indulnak, mint amerre kéne. Aztán megtalálhatták a leírást a füzetben, mert egy perc sem telt el és már jöttek is visszafelé. :)
A nevezés flottul ment, nem sokan lézengtek még a starthelyen. Ákos a 63-as távra nevez, én a 46-osra. Most kivételesen egy könnyû sétát terveztem, és a 63-as táv még sétálva sem fért bele ebbe a kategóriába. Hogy véletlenül se kezdjek futkározásba, egy nagyobb hátizsákot hoztam magammal telepakolva jó nehézre, és plusszban még egy fényképezõgépet egy másik táskában a nyakamba akasztva. A starthely nagyon kellemes helyen van egyébként, az erdei tábor nagyon kultúrált benyomást kelt. Az egyik faházból kilépve 7:15-kor indulunk neki a távoknak.
Ákos szólt, hogy szeretne felvenni egy erõsebb kilépõs tempót. Hát jó, akkor tartom az iramot addig amíg együtt megy a két táv, de futni semmiképpen nem akartam. Az Õ gyalogos tempóját viszont nem bírtam egy-egy kisebb kocogás nélkül tartani, mikor meg-megálltam fényképezni az amúgy nagyon tetszetõsen induló tájat. A hely névadója, a Szoros patak völgye igen látványos még így a szemerkélõ esõben is. Az utunk Nagybátonyon keresztül vezet, itt a piros keresztre áttérve elindulunk felfelé talán a túra elsõ észlelhetõ emelkedõjén. Az utca hamar szerteágazik, emlékszem, hogy tavaly is tanakodtunk akkori futó társaimmal, hogy melyik lehet a helyes út, mert jelzést itt nem találtunk. Pedig csak az igen részletes leírásba kell beleolvasni és máris magabiztosan haladhatunk tovább az arany középúton. ;) A temetõ mellõl visszanézve máris pompás panoráma tárul elénk, pedig még alig mentünk felfelé. Csodás hely ez a része is a Mátrának. Ákos persze már száz méterekkel elõrébb, amíg én bámészkodok és fotózok. Szedem a lábamat, hogy utólérjem. Hatalmas mezõn haladunk tovább, ahol legelészõ bocikat látok meg.. már megint lemaradok :) Lassan kocogva próbálom ledolgozni a hátrányomat. Maconka elõtt már együtt haladunk beszélgetve. Elõttünk egy kisebb csapat alternatív útvonalat választ a horgásztó irányába, és nem mennek be a faluba. Mi egy darabig követjük õket, aztán visszafordulunk, mert arra tisztán emlékszem, hogy be kell menni a községbe, és onnan kell megközelíteni a tavat a fõútról. Beleraktunk egy kis kerülõt, 5-10 percet elvesztegetve. Semmi gond, ez belefér. Nagy nehezen megtaláljuk azt az utat, amin hivatalosan is vezet a túra. Itt egy futó robog el mellettünk. Ahol elérjük az ózdi utat egy remek kis információs tábla található az út szélén. Ákos böngészgeti egy kicsit, aztán nyomulunk tovább a tó irányába. Ez lesz az elsõ ellenõrzõ pont. A túrafüzet szerint a 2. :) Az amúgy tökéletes térképvázlaton ezt az egy dolgot nem értettem, hogy miért nevezik a starthelyet 1. ellenõrzõ pontnak.
Ezt a hatalmas horgászparadicsomot tényleg érdemes mindenkinek megnézni a saját szemével is. Nagyon szépen kiépített és gondozott tóegyüttes tárul a szemünk elé, ahogy befordulunk a külsõ parkolóba. A halõrháznál találjuk a pontot, ahol két srác nyom nekünk pecsétet az igazolófüzetbe. Ákos számolgatja az idõt és kissé gondterhelten kijelenti, hogy bele kéne húznunk, mert lassabban haladunk, mint tervezte. Szóltam neki, hogy részemrõl okés, de ezzel szöges ellentétben bõszen fotózni kezdtem a környéket. :) Így aztán a tó mellett hosszan haladó mûutat végig fényképezéssel megtûzdelt kocogással abszolváltam. Brr.. Ennyi cuccal még ilyen lassan sem jó futni. :) Az út vége felé szalagok segítették megtalálni nekünk azt a jelzetlen dózerutat, amin megkezdtünk utunkat végre a Mátra irányába. Elõttünk csodás hegyvonulatok húzódtak. A kilátás a zöldellõ mezõn haladva pazarr volt. Menet közben elértük a piros jelzést, amin még elég hosszan mendegéltünk, mire megérkeztünk Felsõlengyendre, ahol meglepõ módon a jelzésen egy elágazásnál találjuk a 2. pontot. Tavaly itt még egy kitérõt kellett tenni, most ennyivel rövidebb lett a táv.
Innen továbbindulva rögtön felébredünk. Vége az altató lankás szakasznak, kemény emelkedõ kezdõdik. Ákos rendíthetetlenül nyomja elõl, én szépen lassan szakadozok le tõle. Futni nem futhatok, másképp viszont nem tudnám beérni, így aztán már kezdek lemondani arról, hogy a távok utolsó közös pontjára, vagyis Mátraszentistvánra együtt érünk be. Próbálok azért egy jó egyenletes tempót tartani felfelé, így aztán pár futó ugyan simán elmegy mellettem, viszont én is megelõzök pár komótosabban haladó (láthatóan a szintektõl kissé megfáradt) túratársat. A vége felé viszont elkezdett kicsit rakoncátlankodni a térdem. A Vöröskõi kilátó alatt érem utól Ákost nagy meglepetésemre. Látom, hogy kicsit meg van zavarodva, nem tudja merre menjen egy elágazásban. Már a mûút felõl jött vissza, mert nem találta a leágazást. Megnyugtatom, hogy jó fele indult pedig, és most már ketten indulunk Mátraszentistván irányába. A pont hamar meg is van már innen, és nagyon jókor jön. A tavalyi helytõl pár méterrel odébb találjuk az életmentõ asztalkákat, ahonnan jól belakmározunk. Én a lekváros, Ákos a zsíros deszkákat nyomatta befelé. Többen beérnek közben még a pontra, itt mindenki megpihen kicsit. Beszélgetünk még egy kicsit, aztán kétfele indulunk tovább.
Itt válik le a 46-os táv a hosszabbtól, így én másfele veszem az irányt, mint a többség. Vagyis inkább mint mindenki más, mert magányosan indulok el a sípályák irányába. Nincs is ezzel semmi baj, élvezem a tájat, ahogy ereszkedek a Csörgõ patak völgyébe. Itt újra elõkerül a fényképezõ gép. Lejjebb megjelenik az elég nagy hozamú patak is, amin az átkelések még egy kis plussz izgalmat hoznak az amúgy sem unalmas szakaszra. Menet közben utólérek két túratársat, akik a 17-es távon küzdenek, és fogalmuk sincs, hogy jó fele haladnak -e. Megnyugtatom õket, hogy igen, a jobbra letérés még lejjebb lesz. Nemsokkal késõbb le is érünk a völgy aljába, ahol én is jobbra fordulok. A Csörgõ malomnál szétnézek, csinálok pár képet, majd akkorra már sokadszor újra átmászok a patakon, és a hegyoldalban oldalazó ösvényen folytatom az utam. Itt egy rövid szakaszon nagyon oda kell figyelni, nem könnyû a ferde úton megmaradni. Ezután az út kisimul, de a táj ugyanolyan szép vadregényes marad, ez egy gyönyörû része a túrának. A tempóm már rég nem olyan feszes, mint az elején Ákossal, most is kellemes sétával érem el a Vándor forrást, a következõ ellenõrzõ állomást. Itt is készítek pár fényképet a kiépített forrásról és a pontõrökrõl, majd haladok tovább a Csörgõ patak völgyében Mátraszentkeresz felé. Ezt a részét jobban ismerem a völgynek, erre sokat jártam már. A faluba beérve arra számítok, hogy itt is EP-t találok, de az itinert elõszedve rájövök, hogy itt nincs pont, a következõ majd a túra névadó barlangja lesz. Az elõzõ évben odafelemenet kavarogtam egy kicsit pár túratárssal, így most már jól tudtam, hogy merre induljak tovább a vendéglõtõl. Újabb patakátkelés itt is, majd az út emelkedésbe kezd. Jönnek a cseles elágazások, amiket most gyorsan magam mögött hagyok, és elég hamar el is érem azt a helyet, ahol tavaly le kellett térni a jelzett útról a barlang felé. Újabb meglepetésként ér, hogy ez a pont is közelebb van idén, az elágazásban találom a pontot. Gyors pecsét, és mászás tovább.
És a java még csak most jön. Az emelkedõ egyre meredekebb, és közben már az idõ is melegebbre fordul. Szépen komótosan haladok a kicsit susnyával benõtt ösvényen. A kilátás egyre jobb, ahogy feljebb és feljebb érek, érdemes kicsit visszafele is tekintgetni. Hosszabb mászás után érek el egy remek kis tisztást a hegytetõn, ahonnan pompás kilátás vár a magas Tátrára. Ez igen! Közben telefonon megtudom Ákostól, hogy nincs nagyon leszakadva tõlem, és már Õ is túlvan a barlangos pontnál. Ez nagyon meglep, tudom, hogy gyors, de ez azért túlzás, nagy kitérõt kellett nekik csinálni. Kiderül, hogy valahol elkavart és kimaradt egy pontja. :( Mindenesetre nyomja tovább rendületlenül a hosszabb távot. Nem ér utól addig, amíg ismét kétfelé ágazik a két táv, így már csak a célban futunk ismét össze. Nekem a következõ pont az emlékezetes Szalajka tetõ, ahol az elõzõ évben nem találtam rá a pontõrökre. Most szerencsére egy faágra kitûzött papírlapon figyelmeztettek arra, hogy hol kell letérni a jelzésrõl a pont felé, így meg is találtam azt. A hatalmas füves mezõrõl csodálatos kilátás nyílt a Mátrára, megérte kirakni a pontot a hegy szélére. Most már nagyon jó dolguk volt a pontõröknek, nyoma sem volt már a reggeli esõnek, szépen sütött a nap. Fotózgattam egy sort mielõtt továbbálltam.
Az út lejtésnek indult, most hosszú ereszkedés következett vissza Mátrakeresztesre. Elõször erdõs ösvényen, majd hatalmas mezõkön át kanyargott az út lefelé, csodálatos panorámákkal megtûzdelve. Ez az út is élményszámba megy. Volt egy két elágazás, ahol elbizonytalanodtam, de végül jól emlékeztem tavalyról mindenre, és nem volt gond a lejutással. A faluba visszaérve még hosszan kellett kanyarogni az utcákban, mire a következõ EP-hez értem az ABC mellett. Itt nagyon kedves és lelkes csapat fogad a pontnál, ahol ismét degeszre zabálhattam mindenki magát. Beszélgettünk kicsit amíg visszatöltöttem az energiákat, majd felfrissülve indultam tovább lefelé az utcán.
Kereszteztem azt az utat, ahol nemrégiben elõször áthaladtam, majd a sarkon az erdõbe beugró kis ösvényen emberes emelkedésbe kezdtem. A meredek út aztán hamar megadta magát, és megszelidült kicsit.
A Kosik tanya pont valójában az erdõ közepén található. Itt kapok egy kis eligazítást a út további részérõl, ahogy tavaly is, igaz, most már nincs igazán szükségem rá.
Az emelkedõ még mindíg tart, sõt egy-két helyen újra beleerõsít, hogy Ágasvár felé tartok. Ez megint egy rövid szakasz, itt most sûrûn jönnek a pontok egymás után. Az ágasvári turistaháznál sok kiránduló pihenget szokás szerint, én nem állok meg, meg is kezdem a mászást a csúcsra. Útközben készítek pár fotót a vadregényes ösvényrõl. Fent a kilátás nagyszerû, de most inkább sietõsen indulok is lefelé. Jól haladok a kõrengeteg között, de kényelmesebben ereszkedek, mint a Mátrabércen szoktam. Elérem másodszor is a turistaházat, amit most a mezõn át elhagyva le akarok fotózni, de pont lemerülnek az aksik. Sebaj, van másik szett. Nekiállok átszerelni, újra belövöm a képet, meg se mukkan a gép. Hmm.. lehet, h nem töltöttem fel? Sebaj, van 3. szett. :) Kipróba, ezzel már beindul a gép, de fotózni most sem tudok, mert exponáláskor elsötétül minden rajta. Remek. Na inkább elpakolok mindent és haladok tovább. Sajnos így több képet nem tudtam csinálni. Az út most már többnyire lefelé halad, könnyen mennek az utolsó kilóméterek. Menet közben egy jófej kiskutya csatlakozik hozzám. Rendesen a jelzésen halad, de gazdája nincs neki. Egy jó darabon jön velem, majd elõreszalad. Gondolom már ismeri a terepet... :) És valóban nem sokkal késõbb vissza is érek az erdei táborhoz. Cél, gratuláció, frissítés, díjazás. Hát ez remek volt megint. ;)
A célban még megvárom Ákost, akit még sosem láttam ilyen elszántnak, mint ezen a túrán. Csapzottan toppan be a célba, folyik róla a víz, látszik hogy sokat belefutott. Alig hittem a szememnek. Neki kalandosabb útja volt, amirõl jókat viccelõdtünk a rendezõ brigáddal is. Elhintettünk egy-két építõ jellegõ kritikát a leírással kapcsolatban, amire õk vevõk is voltak, mert feljegyezték õket. Összeszedtük magunkat, és kellemesen elfáradva hazafele vettük az irányt.
Köszönjük szépen a remek túrát, annyira jó látni a fejlõdést és a fejlõdni akarást a szervezésben. Csak így tovább! Nagyon jó kis túra ez már most is, alig várom már a következõt. ;)

Képek:
http://kep.tar.hu/qvic/50479796#2