Túrabeszámolók


Mátra 115 (+résztávok)

DJ_RushBoyTúra éve: 20242024.06.04 10:48:15

Mátra 115 (118 km - 6550 m szinttel) sikeresen teljesítve 25 óra 50 perc alatt.

 

Még magam is meglepődök amikor ezt leírom, hogy 14 x-es teljesítője lettem ennek az igen nehéz, ámde varázslatos szervezésű teljesítménytúrának.

A 90-es években kezdődött az egész. Akkor én még szó szerint gyerek voltam. Aztán 2009-től újjáéledt a túra, és én innentől az összes hivatalosan megszervezett rendezvényt sikerrel teljesítettem.

2024-et írunk, ha erőm és egészségem megengedi, ismét teljesítő lehetek. Varga Ági nagyon ügyesen elintézte a logisztikát, így 6:15-kor már Kisnánán voltunk a rajtban. Igen gyorsan sikerült átvenni a rajtcuccokat, és a depókat is ügyesen elhelyeztem, így volt idő kicsit traccsolni a többiekkel. Az odafele úton közel Kisnánához már láttuk hogy a hegyekről az útra mosta az eső a hordalékot, így sejtettük hogy nem lesz könnyű dolgunk, de azt azért nem gondoltam hogy ennyire megnehezíti ma a Mátra a dolgunkat.

7.00-kor tömegrajt veszi kezdetét. Ágival haladunk, az a terv hogy belekocogunk, de nem hajtjuk szét magunkat, csak pont annyira amennyi jól esik még. Ráadásul nekem van mit pótolni, mert a két évvel ezelőtti 19:07-es teljesítési időmnél szinte minimális időt töltöttem a frissítőpontokon, így idén a gasztronómiai részét is ki akartam élvezni a túrának. A S- jelzésen vesszük be a "Mátra bugyrait". Már az eleje igen nehéz, mert a hegyről lefolyó víz kisebb patakokká változtatta az útvonalat, így jobbra-balra ugrálunk. A S+-re fordulva sem lett egyszerűbb a dolgunk, ekkor már sejtettem hogy a mai nap nem egy átlagos lesz.. Felkapaszkodunk az Oroszlánvárra ahol Kovács Ádámék mini, ámde annál jobban eső frissítőpontja vár minket. Közben hozzánk csapódik egy srác, Bódog Miklós. Nem gondoltuk volna, de Miklós útitársunk lesz szinte a túra végéig. Kezdődik az igen sokszor járt gerincút, végig a K- jelzésen a Kékestetőig. Csak ott futunk ahol úgy érezzük jól esik, semmi keménykedés.. Szinte pöccre 6-os átlaggal érünk föl a csúcsra, ahol intenzív lakmározásba kezdünk a síházban elhelyezett frissítőponton. Nem sajnáljuk az időt, kell az energiapótlás. A S- jelzésen következik a híres Sombokor lejtője. Nagyon óvatosak vagyunk Ágival, egy rossz mozdulat, és máris megtörténhet a baj. Szerencsére gond nélkül leérünk, és süvítünk tovább a Mátra-nyereg irányába. A mai nap kerékpárverseny is zajlik a Mátrában, de szerencsére biztosítva volt nekünk az útvonal, és a bringásoknak még híre-hamva sem volt. A P- jelzésen nyomulunk immár Parádsasvár irányába. Ági tolja neki most igen erősen, Miklóssal csak úgy lobogunk utána. A túrának talán ez a legjobb szakasza, itt lehet bőven időt nyerni. Parádsasvárra érve Kirschner Viki és kisfia szolgál ki minden finomsággal, húú, van rostos Sió gyümölcslé. Meg is iszok két pohárral, és újratöltöm flakonjaimat kólával, és izóval. Közben elkezd esni az eső igen intenzíven.

Egyből a két évvel ezelőtti túrát vizionálom magam elé ahol ugyanitt kezdett el villámlással és dörgéssel együtt ömleni az eső. Ez a kettő szerencsére most nincs, de az eső nem akar alább hagyni. Ági előre megy, mi Miklóssal még rájárunk rendesen a frissítésre, ahol finomabbnál-finomabb dolgokból válogathattunk.

Következik a rémesen hosszú, igen meredek P+, Galyatetőre. A közepe fele utolérjük a csajokat, mert közben Ihász Vera és Makka Gabriella is igen szépen halad.

Galyatetőre érve kifújjuk magunkat, majd szerencsére az eső is szépen eláll. Meleg levest még nem tervezünk enni, majd a második érintésnél. Irány lefele Mátraalmásra! Ágival és Miklóssal haladok ismét lefele a P-on. Meseszép kilátás mutatkozik balra, a függöny kitárult, az esőnek már nyoma sincs.

A falu előtt borzalmasan saras részen kell valahogy átevickélni magunkat, nem volt könnyű. A faluba érve Enikő, és Mariann várt minket minden finomsággal. Már előre beharangoztam a többieknek a dinnyét, és lám igazam lett. Ági ismét hamarabb tovább indul, Miklóssal még a közkútnál is megmosdunk, ugyanis a Galyavár mászása nem lesz egy könnyű feladat. Megfontoltan mászom a csúcsot, jó pár sporit még így is elhagyok fölfele. Visszaérvén Galyatetőre ismét egyesül triumvirátusunk. Jól esik leülni kicsit a padra, Gász Kata finom húslevesét kanalazni. Közben még jönnek fölfele az első körösek, köztük Zoli is, akinek sok sikert kívántunk. A következő szakasz is jól pörgethető a K+-en, élünk is vele, futómozgást veszünk fel, és a Z4 elágazásig meg sem állunk.

Mátraházáig nem viccel ez a jelzés, egy spori később meg is jelzi hogy itt a Mátrában a négyzet jelzések igen gonoszak :) Jókora dagonyákon át haladunk, az egyik lefelén sikerül is egyet esni, de kivédtem, így csak a kezem lett saras, azt pedig a patakátkelésnél le is mostam. Az érdekes nevű Hatökör-uránál a szokásos Deli család pontőrködik, majd utána a megáradt patakon próbálunk átkelni, szerencsére sikerrel. Innentől türelemjáték veszi kezdetét Mátraházáig az igencsak emelkedős úton. Felérvén 45 km-nél járunk, 8:01 perc alatt. Nem érzem fáradtnak magamat, pont annyit teszek bele amennyi jól esik, és persze a frissítőpontokon való idő is beleszámolódik ebbe. Lajosházára lefele Ági megvadul és irgalmatlan tempóban toljuk. Felvesszük mi is a ritmust Miklóssal. Aztán amikor a kőgörgeteges rész elérkezik, inkább marad a megfontolt tempó, és a tocsogás a latyakban. Leérvén Lajosházára már megint frissítőpont, természetesen élünk vele. A menetrend a szokásos, Ági lelép, mi Miklóssal még kajálunk, aztán tempósabbra vesszük hogy utolérjük Ágit. Süvöltős Lajost, és ismerőseit kerülgetjük sok-sok ideje már.

Mátraszentimrére a Z4 jelzésen kell haladni, sokkal élvezetesebb mint régen a P+ volt. Megint elkezd szakadni az eső... Szerencsénkre éppen erdőben vagyunk, mondom is a többieknek hogy kicsit vegyünk is vissza a tempóból, mert itt kevésbé érezzük a zuhét a fák között. Jó hosszasan haladunk Mátraszentimréig, ami már 57 km-nél van. Ez lesz egyben a túra célja is később. Ide depóztattam két Poweradet, és a pulóveremet is. Osztok-szorzok, végül úgy döntök hogy felveszem a pulóvert, de egyelőre a derekamon utazik, aztán végül így is maradt a túra végéig, pedig azt hittem hajnalban szükségem lesz rá.

Zöldséges tésztát majszolhatok a főszakács úr Krisztián jóvoltából. Minden falatja vérré válik. Nem sajnáljuk a pihenést. Filózok egy zoknicserén is, de különösebb gond nincs azon kívül hogy tiszta sár, így egyelőre elvetem az ötletet. A Z- jelzésen haladunk tovább. A jelzést átfestették időközben, de a szalagozás a lefestett szürkén visz tovább, vagyis úgy mint eddig volt. Egy szuper jól haladható rész jönne Szorospatakig ha nem lenne elképesztő dagonya.. Nem hogy futni nem tudunk, a gyaloglás is idegtépő. Mennek a percek, és a fejjáték ezerrel. Végre elérünk egy műút elágazásához, ahol ismét frissítő, én az Oreo szeletre járok rá, húú de finom. 2 km műút következik. Nagy megváltás most ez. Gyakorlatilag végig futjuk egészen a P- jelzésig. Nem elég hogy irgalmatlanul emelkedik felfelé, még a dagonyával is meg kell küzdenünk.. Utolér minket Szűcs Lajos és Bihari Zsolt, velük is jó párszor találkoztunk már a nap folyamán. Egyszerre öten érkezünk meg az Ágasvári th-hoz. Nem is időzünk, lerakjuk a hátizsákot, és kiveszem nyomkövetőmet, így sétálok fel egészen az Ágasvár csúcsára, ahol Koppány vár minket, és lecsippantja a karperecünket. Pihenés gyanánt megcsodálom a csodás kilátást, majd igen óvatosan ereszkedünk vissza a turistaházhoz. Közben egész sokan jönnek fölfele, mindenkit üdvözlünk. Leérvén gyorsan előkapom az itineremet, és hirtelen hevesebben kezd verni a szívem. Basszus a Hidegkúti-th 76 km-nél van, én 72-nél hittem.. Ez azért gond, mert a fejlámpámat oda depóztattam, és vészesen közeledik az este. Megvárom Ágiékat, és közlöm nekik hogy nekem most igen erős tempót kell felvennem hogy odaérjek még lámpa nélkül.. Nagy szerencsémre Ági viszont megnyugtat hogy egy kis pótlámpa van nála. Akkor hát irány tovább hármasban még mindig. Az útvonal kicsit megváltozott, de a szalagok is informálnak, és én is bemagoltam itthon a változást. A Csörgő-patak átkeléstől féltem, de meglepően könnyen átkelünk rajta a sziklákon. Fallóskútra mászunk fölfele, közben utolér minket Scheidl Marci is. Felérvén a kis településre Bíró Lajosék a pontőrök, ismét el vagyunk kényeztetve minden jóval. A menetrend a szokásos, Ágit hamarosan utolérjük. Megkezdődik az este, a lámpák aktivizálva. Szalagozáson csetlünk-botlunk a borzasztó saras úton a végén pedig egy igen meredek lefelén csoda hogy egyikünk sem esett el. Ikonikusan egy temető mellett haladunk el, túl sokat nézek arrafele... :) Rövid ideig megváltó aszfalton haladunk, majd jön számomra a túra leges-legborzalmasabb része, a S- jelzésen föl a Hidegkúti-th-hoz.

Azt tudtam hogy biztosan saras lesz, de hogy ennyire?? Minél feljebb emelkedünk annál rosszabb a helyzet. Ez a rész rémálmomba se jöjjön elő ha lehet.. Igen kinyúlt állapotba érkezek meg a házhoz, ahol azonnal levetem magam a padra. A pontőrök meleg levest szervíroznak, minden kanálnál kezdek visszatérni a való világba. Találok egy félig megbontott Hellt, köszönöm a sporinak aki nem itta meg az egészet, bár nem tudom ki volt. Nem felejtem el felvenni depóscuccomat, amiben a fejlámpám is volt, ezen kívül pedig egy Hell éjszakára, és egy váltózokni, amit most bizony le is cserélek, mert tiszta víz mindenem kívülről-belülről. Mennyivel komfortosabb a száraz zokni, de csak idő kérdése meddig lesz az. Ági hamarosan indulna, én közlöm nekem még kell negyed óra, addig ha fizetnek sem megyek egy lépést sem tovább. Ő elindul, Miklós is az én elvemet követi, és még nagyban küzdünk a forró levessel, és a regenerációval. Végül kb tényleg negyed óra múlva folytatást rendelek el. Közben jópáran elmentek akik eddig mögöttünk voltak, de nem zavart egyáltalán. Lefele még szépen tudunk is meglepetésre kocogni egészen Nagyparlagig, majd onnan a Z4-en le a Zám-patakhoz. A Z3 kiágazásánál a szokásos menetrendet írom elő magamnak. Megállok, iszok egy hatalmas kortyot üdítőmből, majd fej lehajt, és indul a gyászmenet fel a Muzslára. A patak igen robosztus robajjal próbálja megnehezíteni dolgunkat, mi mint a táncosok, kettőt jobbra, kettőt balra.. Hamarosan utolérjük Őrsi Annát és Kotlár Lacit, akik szintén még Hidegkútnál előztek meg minket. Egy tempóban haladunk, teljesen jól mennek, én se mennék gyorsabban egyedül sem. A végén ahol igen meredekre vált az út, ott azért kielőzök, de pár perccel később Annáék is megérkeznek a Muzsla csúcsára. Ágit is csak itt érjük utol, ügyesen ment felfele végig.

Innen viszont sajnos a lába megadta magát, így innentől szinte már csak végig gyaloglunk. Nem számít, nem az időért jöttem, az már meg volt jópárszor. A sikeres teljesítés lebegett a szemünk előtt mindössze. Rém hosszan lejtünk a milliószor járt P- jelzésen egészen a Diós-patakig, ahol talán a leglelkesebb pontőrök vártak minket messziről kiabálva, és kerepelve. Természetesen Robi és családja, ismerősei vártak minket, mint minden évben. Ők ahol ott vannak ott garantált a jókedv. Andi most úton van, első 115-ösét abszolválta sikerrel. Robiék lesték minden kívánságunkat, és kaptam tőle Hellt is, mert tudta hogy szoktam vinni magammal estére. Micsoda memória, és micsoda jófejség :) Jó 20 perc múlva tovább haladunk a korom sötétben a Z- jelzésen. A többieknek mondom hogy sandítsunk néha balra, mert lehetne látni a Muzsláról lefele tartó fejlámpákat, de fura módon most egyet sem láttunk. Rendesen leamortizálódott a mezőny. Ismét a Zám-patakhoz kell lemenni, a többieket előre felkészítem a kis ösvényre, ami szó szerint alig járható a sártól. Leérvén a patakmederhez megküzdünk az átkeléssel, majd torony iránt másszuk meg a János-várát a S+-en. A többieknek ez új volt, én már ismertem. Felfele elléptem, de a tetején megvártam viharvert csapatunkat, Ágit és Miklóst. A S+ jelzés innentől nagyon hosszan követendő. Óriási dagonyák között érünk ki egy nagy rétre, ahol megmutatom nekik a következő megmászandó csúcsunkat a Havast. De nem úgy van az kérem szépen, előtte le kell ereszkedni a Kénes-forráshoz. Itt Gábor vár egy nagyon komoly motorral minket, amiben elhelyezte a frissítőket. Érdekes látvány, de tök jó. Ez után egyből jön egy patakátkelés. Szinte lehetetlen átkelni, nem is sikerül egyikünknek sem normálisan, de már csak legyintünk rá.. Ez után egyből szó szerint torony iránt kellett felmászni. Szerencsére egy kötél is ki volt helyezve, de így is úgy éreztem mint aki az Everest utolsó méterein akar összeesni. Persze hiába másztunk föl, jött a torony iránt lefele. Megállok, ezt hooogy? Éreztem hogy lehetetlen lesz lemenni esés nélkül, ez be is következett. Jó pár magyaros elszólás után végre megkezdődött a Havas mászása. Kicsit ellépek a többiektől. Azt mantrázom hogy türelem, türelem... Sosem fog eljönni a csúcs, de egyszer úgyis ott fogok állni a tetején. Még egy kanyar, meg még egy.. Ne idegeskedj, nyugi.. És lám, türelem Havast terem. A mátrai futók meglepetésre a pontőrök, Nándi, Gábor, és Adrián. Megörülök nekik, jól esik a társaságuk. Hamarosan megjönnek a többiek is. Azt hittem jobban el lesznek csigázva, de egész jó bőrben vannak :) Még itt a hegycsúcson is van frissítő, na ez a nem semmi.. Innen tényleg nagyon lassan tudunk haladni. Ágit sajnálom, de tudom hogy mekkorát küzd most élete legnehezebb túráján. Immár kivilágosodott, a fejlámpa lekerül, és megérkezünk Fajzatpusztára, ahol András és csapata várják a meggyötört vándorokat. Még hot-dogot (!) is lehetne enni, de én most kicsit befordult állapotba vagyok, és még egyszer megejtek egy zoknicserét. A Hellt is megbontom, és bizonytalan időt engedélyezek magamnak. Ági persze hamarosan tovább, most Miklós is vele tart. Én még nézek ki a hülye fejemből és próbálok előre gondolkodni, de olyan messzinek tűnik még a cél :( Jó 10 perc után a többiek után megyek, most valahogy jól esik az egyedül haladás. A Káva is egy olyan hegy ahol türelmesnek kell lenni, mert csak emelkedik folyamatosan, a világ végezetéig. A tetején érem utol a többieket. Itt is pontőr vár, és a frissítők mellé akár hangyákat is lehet vételezni, de ezt most kihagyom :) Az útvonal emlékeztet minket hogy már rég találkoztunk dagonyával és pocsolyákkal. No már itt az ideje! Beletörődünk sorsunkba, és ezt mantrázom magamba, jobb láb, bal láb.. Végül felérünk a 814 m magas Tót-hegyes tetejére, ahol a szokásos jó kis pontőrcsapat van. Lerogyok a kempingszékbe, és elnyamnyogok egy palacsintát. Mert itt bizony minden évben ez van, akármilyen hihetetlen! Sajnos csak egyet bírtam megenni, de jelen beszámoló írásakor kb minimum 5 lecsúszna. Miklós ellép tőlünk, azt mondja már nem bír megállni, mert annyira fáj a lába. Ágival ketten küzdjük tovább magunkat.

Hosszú oda-vissza rész következik a Világos-hegyig. Sokan jönnek már visszafele a csúcs mászása után, jól esik látni a többieket. Mi is nagy nehezen megostromoljuk a hegycsúcsot, ahol a szokásos pontőrünk sok-sok éve Lőw Andris, és kisfia. Andrisnak panaszkodok kicsit hogy nem túl jó a gyomrom. Van erre megoldás, megbont egy kecskesajtot(!) hogy majszoljam el úgy ahogy van. Lám, tényleg jobb lett utána. Elképesztő mik leledzenek itt a hegyen.

Lefele már nagyon nehezen haladunk, sokan meg is előznek minket, de ez most egyáltalán nem érdekel, innen már tudjuk hogy a teljesítés sikeres lesz. Mi is üdvözöljük még a hegy irányába tartó sporikat, majd az oda-vissza végén a Z+-en haladunk a mesés fenyveseken keresztül a Keresztesi-nyeregig. Áginak mondtam hogy itt mindig szoktak lenni óriási hangyabolyok, idén sem volt ez másképp. Az egyiket Havasnak, a másikat Muzslának neveztem el :) Leérvén a nyeregbe egy feladatunk van csak, a Z- jelzésen Bagolyirtásra felmászva leereszkedjünk célunkhoz, a Mátraszentimrei iskolához. Végül vasárnap reggel 8:50-kor beérkezünk.

Nagy kő esik le a szívemről. Apropó kő. Már megyek is válogatni mert "kő ez nekem". Ez után vadgulyást kapok, ismét Krisztián szakács úr jóvoltából. Elképesztően finom. Nem sokat maradunk, mert Ági ismerőse megérkezett, és már robogunk is hazafele hogy minél többet lehessen pihenni.

Összegzésül nagyon nehéz volt ez a Mátra 115, a figyelem egy pillanatig nem lankadhatott. Annak nagyon örülök hogy Ági is sikeresen vette a legnehezebb túráját, annak pedig külön hogy nekem immár a 14. teljesítésem is sikeres lett.

Ez egy piros betűs nap, ilyen kedvességgel, ennyi ellátással egyetlen egy túrán nem lehet találkozni, szóval ahogy az elején is írtam amíg erőm és egészségem megengedi, próbálok minden évben itt lenni köztetek!