Túrabeszámolók

Tanúhegyek 100 (105 km - 3200 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 55 perc alatt.

Borzasztó korán csörög az óra, 2:15-öt írunk. Álmoskásan pakolászom, az éjszakai busz kivisz valameddig, majd egy jó fél órás gyaloglással érek a Sasadi úthoz ahol Botos István vár, és együtt utazunk vele és Ács Gáborral Badacsonytördemicre a rajtba.

Jó időben megérkezünk, nincs sorban állás sem még. Kicsit elbeszélgetem az időt, így végül 6:10-kor indulok el. Hűen él emlékeimben a tavalyi teljesítés, még aznap 23:58-ra sikerült beérni, de most a várható nagy meleg, és a jövő heti Kazinczy 200 miatt nincsenek ilyen ambícióim. Komótosan, megfontoltan mászom a Bujdosók lépcsőjét, igen meredek, hamar megtörtént a bemelegítés. A Ranolder-keresztnél, illetve utána egy kilátópontnál megállok, és gyönyörködök a csodás Balatonba. Túra közben jó párszor előjött az érzés, hogy de jó lenne inkább a hűs habok között megmártózni. De most nem azért jöttem, inkább iparkodok fölfele a Badacsony csúcsára a Kisfaludy kilátóhoz. Utolérem Vincze Zolit, majd minket pedig Kovács András, és máris kocogunk lefele a S-n Klastrom-kút fele. A pontnál csokit kapunk, amit útközben el is majszolok. Badacsonytomajon a frissítőpont most nem a Sörpatikában volt (bezárt?), hanem nem sokkal mellette egy másik intézményben. Bónt kapunk, amit beválthatunk. Így is történik, jól esően isszuk meg az üdítőt, kicsit le is ültem a székre pihenés gyanánt. Kerékpárúton haladunk tovább, a következő pont nincs is messze, a Varga Pincészetben várnak minket pontőreink. András tovahalad, én leülök mert a cipőt megint nem sikerült rendesen meghúzni a rajtban, így egész idáig zavart menet közben. Közben jókat nassolunk a rágcsákból Zolival. Ketten haladunk tovább, a szalagozás szépen vezet tovább egészen a P- jelzésig, amin elérkezünk a salföldi pálos kolostorromhoz, ahol nagy örömünkre dinnyét is majszolhatunk. Jó pár percig meg sem moccanunk, csak gyűrjük magunkba a megváltó energiát. Egy meredekebb emelkedő után immár a K- jelzésen haladunk, ismerős részek a Kék Balaton túráról. Utcákon keresztül-kasba csavargunk, amíg el nem érünk a Tomaji műútig. Itt most nem balra fordulunk a K-en, hanem jobbra szalagozás visz következő frissítőpontunkhoz ami a Borbély Családi Pincészet kertjében volt. Igen megörülök a kedves pontőröknek, Éva, Egon, és még pár kedves úr/hölgy szolgál ki minket. Tepertőkrémes kenyeret ehetünk, nyámm de finom. Ezen kívül pedig igen finom a szőlőlé, amire nem vagyok rest többször rájárni. Kezdenek igen befűteni fentről, így tovább állunk. A szalagozás precízen vezet utunkon, rengeteg takaros pincészet mellett megyünk el, ahol akár kóstolóra is be lehetne térni, de ezt kihagyjuk. A következő állomás a rövid ámde igen meredek Tóti-hegy tetején várt. Felérvén igen megizzadtam, kifújom magam, közben panorámát csodálok. Zoli mondja hogy menjek nyugodtan tovább, így egyedül folytatom utamat. A K3-szög kocogásra csábít, és meg sem állok egészen Káptalantóti széléig. Innen K-rom jelzés a követendő, itt már megfontoltabban gyaloglok. Utolérem Cziczer István ismerősömet, akivel gyakorlatilag egészen a Csobáncig kerülgettük egymást. A Sabar-hegyi templomromnál kódot jegyzetelek, majd hosszú kitett szalagozott rész jött egészen a Kopasz-hegy csúcsáig. A kód itt is megvan, majd óvatosan haladok lefele az igen meredek lépcsősoron Mindszentkállára, ahol a söröző kerthelyiségében vár minket a következő frissítő. A sok finomság mellett még egy bónt is kapunk, amit beváltok üdítőre, majd megtöltöm flakonjaimat.

A következő résznél igen észnél kell lenni. 6 km, végig kitett részen, nem túl izgalmas szakaszon egy tanösvényen. Mögöttem jön Bévárdi Gábor, Őrsi Anna, Kotlár Laci, és Cziczer István. Kb 3 km után Annáék megelőznek, de előtte azért dumcsizunk egy jót, addig is gyorsabban túl leszünk ezen a részen. A mosóház után Kővágóőrsre érkezünk, ahol Gábor talál egy közkutat, és rendesen megmosdunk a kút alatt. Én még élvezem a hűsítő vizet, a többiek tovahaladnak.

Érzésre rémesen hosszasan haladunk a P-on a Fülöp-hegyi kilátóhoz, ahol a pont szigorúan a kilátó tetején volt. Eszembe is jutottak hamar a cseh Olaf túrák ahol ez mindig alap. Vágytam egy kis folyadékra, de ez itt nem volt, szerencsére még volt nálam érzésre elegendő mennyiség. Viszont kaptam mazsolát, és egy fél almát. Hogy miért csak felet, na ez jó kérdés.. Lent Gábor megpihen a kilátó tövében, én tovahaladok, jön a másik igen hosszú etap, majd 8 km végig szalagozás. Gőzöm sincs hol vagyok, csak vakon követem a szalagokat. A vicces nevű Nyálas-tó tábláját nézegetem, majd lefele picit belekocogva utolérem Annáékat, akik hamarosan közlik hogy túlmentünk egy elágazáson. Vissza kb 500 m.. Közben jön István is, ő is benézte, de aztán a tökön-babon módszert választja, mi visszamegyünk az elágazásig, ahol a szalagok szépen mutattak balra, de egy gyakorlatilag nem járt útra, így tényleg be lehetett nézni. A K- jelzésre érkezünk, és ezen mászunk fel a Hegyestű parkolójáig, ahol fiatal srácok szolgálják fel a frissítőt. Szódavíz van, nasik, és gumicukor. Feltöltöm megcsupaszított készleteimet, közben lelép mindenki, de én nem versenyzek senkivel. A Hegyestű aljánál egy balkanyarnál egy kiülős kerthelyiség/borozó volt. Három Kinizsi Százas pólós srác akik kéktúráztak közlik hogy ingyen fröccsöt adnak itt. Nem akarom elhinni, megkérdezem a személyzetet is, és tényleg! Húú, gyorsan le is ülök, ez most nagyon jól esik, és jó 10 percig meg sem moccanok, egyben gyönyörködök a szép panorámában is. Megköszönöm a nemes gesztust, majd tovább állok. Ez után mint később kiderült a track a leszürkített K- jelzésen haladt tovább, de hogy ezt nekem honnan kellett volna tudnom az megint örök talány.. Így szépen lementem a francba a K-en, majd mászhattam vissza jó 500 m-t. Közben végig azt hittem jó úton vagyok.. A Tagyoni birtokokon keresztül halad hosszasan az út egészen Szentantalfáig, ahol a falu széli forrásnál igen jól esik a töltekezés + mosdás. Már nagyon várom hogy a Halom-hegyi kilátóhoz érjek, de addig még van vagy 5 km. Megbontom egyetlen szendvicsemet, jó ízűen elmajszolom, majd kb 1 óra múlva a kilátónál vagyok, ahol szigorúan két dinnyét, és két kenyeret vehetek. A májkrémes csuda jó volt, le is huppanok a padra picit megpihenni. Az üdítőt hiányoltam jó pár helyről, a szódavíztől kezdett herótom lenni. A K-tanösvény jelzésen érkezek bele a P-ba, amin hamarosan Mencshelyre érkezek. Előtte hív Zoli merre járok, Botos Istvánnal haladt itt még, nem is olyan sokkal mögöttem. Mencshely után hűen él a memóriámban a tavalyi év, ugyanis itt kapott el az oltári nagy zuhé sokáig. Most hétágra süt a nap. Igen hosszan, hatalmas réteken, birkanyájak között visz a jelzés egészen Balatonhenyéig. Közben utolér egy rózsaszín felsős hölgy, majd Pető Sanyi és Hirth Helga, akik kicsit kizökkentenek a monotóniámból, és jókat dumcsizunk kis darabon át, majd elengedem őket hadd fussanak. Henyére érve meglepetésre Annáékat és Cziczer Istvánt is még épphogy utolérem, de ők hamarosan mennek is tovább.

Megint nincs szörp csak szóda, így bemegyek a sörözőbe, és veszek egy kólát meg egy sprite-ot folytatás gyanánt. A kaja kínálat viszont jó, megint dinnyézhetek, és nassolhatok. Továbbra is egyedül folytatom utamat, a rózsaszín ruhás hölgy nem sokkal előttem halad. Tavaly irgalmatlan sártengeren kellett menni a falu után, most ilyenről szó sincs. Az Eötvös Károly kilátó következik ahol hamar meglelem a kódot, és igen meredek fakidőléses úton óvatoskodom lefele. Megelőzöm a csajszit is közben. Megy még a kocogás is hébe-hóba azért. A Szentbékkálai-kőtenger gyönyörű rész, a túra sem hagyja ki. Ez után ismét visszaérkezek Mindszentkállára, ahol most már 74 km-nél járok. Gombalevest szolgálnak fel, nagyon jól esik. Ráadásul István nem kéri az adagját, így nyomban lecsapok a lehetőségre a repetázáshoz :)

Jól esik ejtőzni, de a Csobáncra már nem fogok feljutni lámpa nélkül. Azért megkocogom a hosszú szántóföldes részt, de meglepetésre hamar mögöttem terem a rózsaszín ruhás lány. Igen durva tempóban tolhatta ha még én is futottam és így is utolért. Előre is engedem, azt hittem már nem látom többet de nem így lett. Igen komoly emelkedők következnek a K- jelzésen. Viszont ez még messze nem a Csobánc, csak a beetetés. Előveszem a lámpát, de még nem kapcsolom be, pont letudtam ezt a részt e nélkül szerencsére. Végül a Csobánc legaljánál élesítem az eszközt, amikor már elég veszélyesen emelkedik az út sziklákon át. Végre felérvén látok egy sátrat, messziről szólok, ők még nem a pontőrök. Szegényeknek valószínűleg elég álmatlan éjszakájuk lesz, mert szerintem nem csak én hittem őket annak.

A pont közvetlen a várnál tanyázik, le is ülök kicsit relaxálni. Az időközben utolért Istvánnal indulunk tovább, de lefele még óvatosan tudok kocogni, így itt végleg lemaradt már. Utolérem a csajszit is meglepetésre, de a futókája rendben van, és csakhamar tovaszáll a Gyulakeszi utáni igen hosszú és unalmas szalagozáson. Az Eger-víznél a szervezők ácsoltak egy hidat, hatalmas köszönet érte, e nélkül lehetetlen lett volna átkelni száraz lábbal. Alig várom végre a Szent György-hegyi kulcsosháznál legyek, de előtte még van egy mászás. Odaérvén kánaán, de a kenyerekre már nem bírok ránézni sem sajnos, helyette ismét dinnyével csillapítom éhségemet. A bazaltorgonákhoz fölfele szerencse hogy van korlát, élek is a lehetőséggel. Megelőzök egy futó srácot, majd újra elkapom a csajszit is az igen meredek lefelén. Magamat is meglepve végig kocogok Hegymagas településig, majd a hosszú kerékpárúton már gyaloglásra váltok. A leányzó nem szívbajos, ezt is futja, és utolér. Innen viszont vége a macska-egér harcnak, együtt haladunk tovább. Bemutatkozunk, Szücs Helgát tisztelhetem benne. Ismerős név, és összerakjuk a mozaikot. Az egyik Vadrózsán éjszaka mentünk együtt egy darabig, akkor is már ledöbbentem milyen jól tud menni. Szigligeten a vár alatt van a frissítőpont, végre van szörp!! Hivatalosan viszont fel kell menni a tetejére, így mondom a pontőröknek hogy irányítsanak majd fel szépen mindenkit. Mivel tavaly is már lent volt a pont, szerintem felesleges innentől felvinni a várhoz az útvonalat. Helgát felkészítem az utolsó mászásra a Kamon-kőhöz. Tényleg igen durva emelkedő ez, de ügyesen haladunk megállás nélkül. A kódot meg is leljük, majd még mászunk egy picit, utána viszont örömmel konstatáljuk hogy vége a szinteknek.

Visszaérünk Szigliget szélére, majd a maradék 3 km már végig aszfalton visz a célba. Hébe-hóba belekocogunk és így érkezünk meg végül vasárnap hajnal 2:05-kor a célba. Igen jól esik megpihenni, ráadásul bolognai spagettit is ehetünk a célban, illetve italválaszték is van bőven. A már bent ülő Harrer Tamással meséljük élményeinket közben. Botos István is beérkezik jó idővel, és hamarosan indulhattunk is haza. István Székesfehérvárnál lerak, innen vonatozok, de annyira elfáradtam hogy bealudtam, és a kelleténél tovább mentem, szerencsére nem sokkal. Otthon K.O-val győzött a kispárna pillanatok alatt.