Túrabeszámolók

100 Míl Krajom Malych Karpát (100 MKMK) - 225 km - 8225 m szinttel - 52 óra 22 perc (abszolút 2. helyezés).

Immár nyolcszoros teljesítője lettem ennek a nagyon durva megmérettetésnek. Mindig a leghosszabb távot sikerült teljesítenem.

Pénteken már hajnal 4 órakor ébren voltam. Most Komáromba kellett levonatoznom, ott vett föl Feri és Mariann, majd együtt suhantunk le Chtelnicára, ahol a rajt, és egyben cél is volt. Volt egy lassabb, és egy gyorsabb csoport rajt. Az egyik 12:00-kor, a másik 13:30-kor indult. Én utóbbival tartottam, így bőven volt időm mindent átnézni, összepakolni, eldepózni. Közben rengeteg ismerőst köszöntök, majdnem mindenkit ismerek akik itt vannak.

 

Végül 13:30-kor elindul az én rajtom is. Lassan, óvatosan kocogva indulok neki a távnak. Irgalmatlan meleg van, szó szerint fáj menni érzésre is körülbelül.. Végre 2 km után elhagyjuk a települést, és kicsit kiemelkedünk az erdőszélre. P-, majd saját jelöléseken érkezek meg a Vytok nevű kis faházas pihenőhelyre, amit ezen kívül bízom benne még kétszer is érinthetek. 9 km-nél járok, ki vannak téve vizes kannák, jól esik kicsit utántölteni, bár elég meleg a hőfoka, de mégis csak folyadék. Innen jön egy kisebb emelkedő a S-n, el is maradnak a sporik mögöttem, és egyedül haladok egy darabig. Az első frissítőpont 16,2 km-nél volt, ahova 2:14 alatt érkeztem. Snackek voltak, sós-édes dolgok, kofola-kóla-izó, stb. Mindenki megtalálhatta a számítását, kinek mi válik be. Irgalmatlan meleg van, de irány tovább most egy jó 5 km-en át a P-on. Ami fura, hogy eddig nem volt kódos-filces-ragasztós ellenőrzőpont. Tavaly már kettő is volt ennyi km alatt. Akkor az volt a feladat, hogy 70 rubrika volt feltüntetve (majd rosszul lettem először), és betűket kellett megkeresnem, amik mondjuk szépen ki voltak jelölve. Szerencsére volt olyan ami több számhoz is tartozott. Pl egy "A" betűt lehetett mondjuk a 21,34,45,67-re beírni, és így tovább. Most viszont nem értettem miért nincsenek ilyenek eddig. Valószínűleg magamtól soha az életbe nem jöttem volna rá hogy idén mi a feladat. Szerencsémre, előttem egy futólány, Nela fura módon a turistatábla hátulját fotózza. Motoszkál bennem a kisördög hogy mi van ott, és akkor egyszer csak meglátok egy pici sárga pöttyben, egy fekete számot (fényképeim között feltöltve). Na neee.... Jól kifaggatom Nelát, ő mutatja hogy kaptunk egy külön papírt, ahol meg vannak jelölve a nevek (persze az hogy hol, az nem, így lehet térképészkedni eszeveszett módon, vagy rutinból meglelni mint én párat később) hogy hol vannak a pontok. Ha jól látom már hármat ki is hagytunk, de most komolyan, ilyen gagyi lesz végig az egész?

Szerencsére Slavo nem veszi véresen komolyan ezt, de nagyon kíváncsi lettem volna hogy valaki megtalálta-e mind, tuti nem..

Ezek a kis pöttyök, persze a leglehetetlenebb helyeken voltak elrejtve. Turistatáblák hátoldala, tájékoztató táblák hátoldala, csúcsdobozok alatt (!), jobb esetben az útvonalon egy fán, aztán ha szerencséd van épp arra nézel. Na mindegy, sajnos elég hamar demotivált lettem ez ügyben, de később már egyre ügyesebben megleltem ezeket a papír alapján, ahol meg harmadjára sem találtam semmit körbejárva, ott inkább fotóztam.

Tavalyról tudtam hogy az akkori igazolás pontosan melyik fa hátoldalán volt, észre is veszem, megmutatom Nelának. Azért ezt is lefotózom, de illett volna levenni már.. Hamarosan utolérem Ferit és Mariannt, akik szintén nem értik hogyhogy nem volt eddig pont. Elmagyarázok mindent, és hát persze ők is igen dühösek maradnak. Kicsit beszélgetünk, majd utolérem Vit Randyseket. Ő megtalált még kettő pöttyöt, kértem légyszi mondja meg melyikeket, hiszen jártam ott. Ez után tollal le is igazoltam. Feriék is így tettek. Na, kicsit le kellene nyugodni nekem is, erre pont alkalmas a P- kellemes lejtője a Raková völgy irányába. Tudtam hogy hamarosan lesz jobbra egy forrás, alig vártam ideérjek. Hatalmas fürdést rendeztem, na meg persze folyadék utánpótlást vételeztem. Közben beinvitáltam a mögöttem érkező Petrát és Pavlát is a kissé eldugott forráshoz. A hosszú aszfalton a kocogás-gyaloglás kombinációt választom, de még így is jelez a szervezet hogy vissza kellene venni. Érzésre dehidratálódtam, és feszül a lábam is. 31 km-nél érem utol Adrit, Zsoltot, és Attilát. Velük maradok egy darabig, hadd fussanak csak el a cseh leányzók. Sokkal jobban esik a nyugisabb tempó most, közben dumcsizunk is bőven. Megcsodáljuk Sokolské chaty kis üdülőövezetét gyönyörű házakkal, kertekkel. Megint lelek egy régi kódot a fa mögött, ez sem lett leszedve, de így legalább a többieknek megmutatom hogy volt az igazolás tavaly. Szerencsére a mostanit is megleljük egy turistatábla hátoldalára ragasztva. Felkapaszkodunk egy dombocskára, közben égmorajlás csapja meg fülünket. Bízunk benne elkerül minket a zuhé, szerencsére így is történt. Felérvén a tetőre elbúcsúzok a többiektől, sikeres teljesítést kívánva, és kocogva robogok Bukováig, ami előtt még Blankát csípem el, aki itt még egész jól mozgott.

A frissítőpont a szokásos helyen, 39 km-nél, egy ház teraszán volt berendezve. Ismét rengeteg finomságból lehetett választani, ráadásul még igen finom levest is kaptunk. Sokan itt pihentek, hosszabb-rövidebb távosok, illetve már volt is jópár feladó. 6:01 alatt értem ide. Tavaly 5:16 volt, akkor piszkosul ment a szekér, és a végén is nagyon jó időt mentem. Nem baj, az akkor volt, ez meg most van. Nagyon fel kell itt töltekezni, mert a következő élő pont csak 28 km múlva lesz, és addig akad szint is rendesen, például tovább indulván egyből a Záruby 767 m-es csúcsa. Saját jelzéseken kellene haladnom, de ez érdeklődés hiányában elmaradt. Még jó hogy leszedtem a térképet. Itt jegyezném meg hogy sajnos a saját jelölések az előző évekhez képest borzasztóan gyengék voltak, ahol egyáltalán voltak. Alapvető elágazásokban nem volt semmi, volt olyan hogy a széles utakról tüskebokros benőtt részekre kellett áttérni, semmi de semmi nem jelezte ezeket, szóval folyamatosan figyelni kellett a telefonomat, és az élő pontokon az első dolog hogy rátenni a töltőre, nehogy lemerüljön. Az előző évekről emlékeztem amúgy a jelzetlen útra, és így értem bele a P-ba, ahol megálltam immár lámpát kapcsolni, 42 km-nél. A Záruby mászása türelemjáték, sziklás, nehezen haladható rész ez, főleg sötétben. Néha meg is álltam, mert hátrafele igen szép panoráma mutatkozott. A csúcs előtt nem sokkal igen sok embert értem utol, nem tudtam ki melyik távon van, de a két cseh lányt is befogtam.

Megleljük a kis pöttyöt a csúcsjelző táblán, majd igen meredek lefele jön a Z-ön. Hamar ellépek mindenkitől, pedig a cipőmnek már szó szerint szinte talpa sincs, csillapítása meg nulla. Végre jól lehetne haladni a Z-n, ha valamiért nem szemétkedne a vádlim. Betolok egy magnéziumot, kicsit jobb lesz, de inkább maradok az óvatos kocogásnál egészen Jahodníkig. Fotózom a kódot, megjönnek a cseh lányok, szólok nekik óvatosan közelítsék meg az igazolást, mert egy hatalmas pók "őrzi" a kódot. Amúgy ez több helyen is így volt. Pár km után a S-n intenzív emelkedő következik a Cierna Skala 662 m-es csúcsára. Lihegek a csajok után, akikről kiderítettem hogy a 225-öst nyomják. Egy srác van még velük, azt hittem együtt mennek, de nem. Igen kemény mászás után gyönyörű a panoráma, látunk jó mélyen két fejlámpás alakot jönni. Pötty megvan, kocogás lefele. A következő településig (Plavecky Mikulás) picit elléptem a többiektől. Azt tudtam hogy egy életmentő söröző van a településen, és hogy tavaly nagyban nyitva volt. Idén mondjuk már majdnem éjfél volt mire oda értem. Hatalmas szerencsém volt, ugyanis két perc múlva szó szerint zárt a hely. Bár üdítőt már nem kaptam, de a flakonjaimat feltöltötték hideg vízzel, ami nagyon kellett, mert alig volt nálam már valami, és még jóval odébb volt a 67 km-es ellenőrzőpont.

Le is ülök a kinti padra, addig pikk-pakk bezár a hely, én pedig egy sport szeletet majszolok el végre megpihenve. Megjönnek a csajok, nagyon nem boldogok amikor mondtam hogy gyakorlatilag egy perce zárt be a hely.. Azt nem közöltem hogy nekem szerencsém volt. A következő igen durva, és soha véget nem érő emelkedő a Z- jelzésen a Jelenia hora, majd a Javorinka csúcsok megmászása volt, egy bányaperem szélén. Tavaly ez után túlfutottam a jelzetlen elágazáson, most navigálok, nehogy elrontsam. Az Amonová luka elágazástól végig K- jelzés a frissítőpontig. A Báborská hegy után brutál meredek lefele jön, ebben a cipőben minden lépést háromszor megfontolok. A Plavecky hrad kastélya előtt lódarazsak gonoszkodnak, lámpa le, majd fel, ezt játszom vagy háromszor. Szombaton hajnal 2:01-kor, 12:31-es menetidővel megérkezek a 67 km-es pontra, Plavecky Podhradie-be. Itt érem utol a korábban induló, de jól haladó Márkot, és a velem egy időben induló Lydiát. Most nagyon kell a pihenés, mert tudom mi vár rám innentől..

A pontőröknél ismét van minden finomság, például virslit is majszolhatok. Én kb 40 percet töltök a ponton, de tudom hogy a következő frissítőpont csak 31 km múlva lesz, teli durva emelkedőkkel. Sajnos már sok éve így van a túrán hogy nagyon kevésnek érzem darabszámra a frissítőpontokat.. Régebben volt Jahodníknál, és Smolenice vasútállomásnál is, ami éppen eszembe jut.. Márkkal haladunk tovább, következik a túra egyik legmagasabb pontjának, a Vápennának a (747 m) megmászása. Nem is cifrázik sokat a jelzés, komoly emelkedőbe vált, és ismét egyedül haladok tovább. Közben elmellőzöm Lydiáékat, akit sajnos nem látok már többet a túrán :( Felérvén nem lelem a kis pöttyöt, valami van az itinerbe írva, angolul megtudakolom egy sráctól hogy a csúcsdoboz aljára van ragasztva. Na jó, magamtól soha nem jövök rá, de legalább így megvan. Mindig megállok itt picit kilátást csodálni, majd irány tovább lefele a P-on a Solosnická Dolina felé. Jó hosszú, olykor erőteljes lejtő visz le a völgybe, de sok kegyelem nincs, mert pár száz méter után jön a túra talán legmeredekebb emelkedője a Velky Peterklin 587 m-es csúcsára. Egy térképen is nem hivatalos, de a valóságban létező K-jelzésen kell szó szerint toronyiránt fölmászni igen hosszan. Voltam már erre jópárszor, de soha nem akar eljönni a teteje. Mikor azt hiszed ott vagy mindig beléd rúg még egyet. Csak érjek végre fel, alig várom leülhessek kajálni valamit, meg inni, de azzal iszonyú óvatosan kell bánni, mert frissítés sehol.. Huhh, végre a toronynál. Pötty meglelése után lerogyok frissíteni, majd kb negyed óra múlva saját jelzéses rész következik lefele, majdnem olyan toronyiránt mint fölfele volt. Szerencsére még pont sötét van, és vannak jelzések, de a cipőm nem létező tapadása miatt a gyök kettő nagy szó ahhoz képest ahogy haladok. Csoda, de esés nélkül megúszom, ennek jutalma pedig hogy eltehetem a fejlámpát így 77 km után. A Badura elágazás után most tavalyhoz képest van egy változás (szívatás), a hosszú betonúton egy S-tanösvény jelzés született, amin hamarosan balra fordulva ismét emelkedőn mászom meg a Zámok 559 m-es vársáncát. Ez eddig nem volt régebben a túrában, de jó kis hely amúgy. Végre jól látható saját jelzéses úton érkezek vissza a régi útba, a K- jelzésbe, amin megint egy brutál mászást kell abszolválni, a Vysoká 759 m-es csúcsára fel. Ez már sosem esik jól, sziklás, nehezen haladható.. Egy szerencsém van, hogy a nap még nem éget, csak óvatosan süt. Fellihegek a csúcskereszthez, ahol a pötty nincs meg, cserébe lefotózom a táblát, és lerogyok enni egy csokit.

Megiszom utolsó 3 dl vizemet (összesen csak 1,2-vel mentem mindig), mert tudom hogy 4 km múlva egy kis kitérővel a Cermák réten egy szuper forrás leledzik, ami mindig működik. Ha esetleg nem működik, akkor ott pusztulok meg, vagy kérek a sátrazóktól, itt úgyis mindig vannak. Egyszerűen már vattát köptem, úgy ki voltam szomjazva. Próbálom erőltetni a kocogást is, minél hamarabb odaérjek. A Hubálová elágazástól 86 km-től a mindkét irányból sokszor járt P-on haladok egészen 98 km-ig. Végre elérek a forráshoz. Működik, jéghideg! Nem sok dolgot vártam ennél jobban életemben.. Felfrissülve indulok neki a további emelkedőknek Pezinská Babáig. Morajlik az ég, szerencsére elkerül az égi áldás. Pezinská Baba 98 km-nél van, végre eljött a frissítőpont. Meglepetésre utolérem Branislav Zigo ismerősömet, aki múlt héten szintén ott vitézkedett ahol én, a Vychodniarska Stovkán. Brano közli hogy harmadik vagyok a hosszú távon, ezen kissé meglepődök. Ő hamarosan tovább megy, azt mondja majd utolérem. Ebben nem vagyok biztos, de tavaly ugyanez volt Marie Balsinková, és Jan Sameliak esetében, és akkor sikerült. Őrült nagy frissítésbe csapok, szerencsére van leves is, természetesen repetázok. Legalább fél órát voltam itt, de mivel nagyon ritkák a pontok, ezek a pihenőidők számomra kötelezőek. A következő pont már megint 24 km, és ismét forróság van.. A sípálya után, jó 3 km-t kocogok egy kellemes aszfaltúton, majd egy hosszasabb emelkedősön inkább csak gyaloglok. Rybnícek elágazás után S- jelzés erősebb emelkedővel. Meglepően jól haladok fölfele is, és hamar a Velká Homola 709 m-es kilátó alatt találom magam. A térképen kötelező a kis oda-vissza kitérő, remélem rajtam kívül is megtette mindenki.. A kilátóba persze nem volt már erőm fölmenni. Kirándulók között kocogok lefele a P-on a Zochova chatához. Előtte van egy kis strand, és egy zuhanyzó. Ugyanazt teszem mint régebben mindig, szépen lezuhanyzom, legalább tisztább is lettem :) Most viszont valamiért elcsábultam a büfének, és rendelek egy hot-dogot, ami 5 perc alatt kész is van. Nagyon jól esik a pihi. Ismét útvonal változás, a S-jelzésen fogok most haladni a K- helyett, és a Kukla volt kilátója alatti nyeregben érek vissza a régi útba. Ez után a már ismert K-en mászok fel az 564 m-es csúcsra, ahol eszembe jut hogy tavaly kicsit le kellett feküdnöm a pihenőnél mert ki voltam. Most is dúl a forróság, de örömmel tölt el hogy egész tűrhető állapotban vagyok. Lefele a szokásos szedrezés ezerrel, hadd menjen az idő, ráérek. Píla településen most sem térek ki a sörözőhöz, mert tavaly felfedeztem a jelzésen egy kis kutat, ami idén is működött, így azt teszem rendesen a magamévá inkább. A gyönyörű Cerveny Kamen kastély sosem adja magát könnyen, de megcsodálom kívülről minden évben. Castá településre érve már tényleg pusztulat meleg van, és most jönnek a nyílt részek. Észreveszek a főúton egy jégkásást. 5 dl vegyes gyümölcsöst kérek, ezt iszogatom végig Dolany-ig a nyílt aszfalton. Ez jó ötlet volt, megdícsérem magamat. Dolany söröző már 123 km-nél van, itt van a következő frissítés. A pontőrök évről évre ugyanazok, névről ismernek, és mindig nagyon megörülnek nekem. Ez kölcsönös, szó szerint lesik a kívánságaimat, meg sem kell mozdulnom. Brano is itt pihen, 20 perce érkezett, akkor a tempónk ugyanaz volt Pezinskától. Most is hamarabb tovább indul, de csak alig 10 percre rá megyek én is. Zoknicsere megvolt, frissítés a helyén, a gyomorban. A következő frissítőpont megint 30 km!! Nagyon sok! Elhagyva a települést egy szőlősdombon pusztulok meg fölfele a 35 fokban érzésre. A tetején utolérem Branot, de most még tovakocog amíg én meglelem a táblán az igazolást, és iszok is egy hatalmas kortyot. Hosszú, elég unalmas, de legalább jól haladható K- jelzés jön Majdán kis településig. Tudom hogy a söröző nyitva lesz, itt minden évben megállok. Lefele utolérem Branot, és együtt érkezünk meg a településre. Ő is persze bemegy, de vacsorázik is egy jó főtt ételt. Közben folyamatos dörgés hallatszódik, egyre közelebbről. Elég intenzívnek tűnik, és közeledik erősen a második éjszaka. Branoval együtt haladunk tovább innentől, egészen 163 km-ig. Ismerem őt, tudom hogy nagy ultrás, és jó futó, sok-sok százas van már mögötte. A kocogást minimálisan műveljük, de nagyrészt gyaloglunk már. Losonec településen áthaladva Jahodníkra érkezünk, ahol ismét van egy söröző, nagy buli készülődőben. Branot beinvitálom, most én hívom meg egy üdítőre. A S-n emelkedünk egyre följebb, majd ismét újdonság, meglepetésre a Smolenicei kastély kimarad, és helyette jobbra a Z-tanösvényen a Molpír csúcsára mászunk ki. Az igazolás lejjebb van a parasztházak hátoldalán, mondja Brano, de semmit sem leltünk, így fotóztunk. Smolenicére érve tavaly még tűzött a nap, nagyon jól mentem, egy káposztaleves is belefért saját kontóra a turistaházban, most persze már rég zárva volt. Innentől jön a rémesen unalmas rész Nahác-ig, 15 km-en át. Nagy szerencse hogy a vasútállomás előtt még nyitva volt a benzinkút, ahol egy hatalmas húsos szendvicset veszek, mert borzasztó kajás voltam, Brano addig egy két literes ásványvizet tüntet el pikk-pakk. A jó közérzetünket hamar elrontja hogy itt a második éjszaka, lámpák elő, és ráadásul villámlás is van a közelben, igen intenzíven. Tudom hogy hosszú szántóföldes utak jönnek, megnyugtató Brano társasága. Rém unalmas utakon haladunk, nagy szerencsére a villámlás a környékbeli Trnava településen végzett pusztításokat, minket pont elkerült. Végig saját jelzéses utat kellene követnünk, de egyszerűen nincs!!! Nem lenne nálam a telefon, és Branonál GPS, soha az életben nem jutottunk volna innen ki. Nagyon mérgesek vagyunk, ráadásul benőtt szar utakon haladunk csalánok között. Brano eldöntötte hogy 163-nál lenevez a 170 km-es távra. Igazából ugyanazt gondolom én is, mármint hogy a frissítések távolsága, az útvonaljelölés, és maga az útvonal is igen gyenge.. Pedig az igazán unalmas lélekromboló részek a hosszú távban voltak csak, amit nem sokat "tapasztalhattunk" meg végül. Nahác település előtt biztos ami biztos az eső rákezd emberesen 1 órán át, jól szétázva érkezünk a pontra, ahol nagyon megörülnek nekünk a pontőrök. 152 km-nél járunk, 33 óra 36 perce nyomjuk egyhuzamban eddig. Martin, egy másik srác, és Julia a pontőr. Kapok finom levest, majd pestos tésztát is, ez mellett palacsinta is akad a snackek mellett. Ez nagyon jól esett, de Brano hajthatatlan volt már az  átnevezéssel kapcsolatban. Igen nehezen indulunk tovább, már a lábak is elnehezedve működnek csak. Megleljük a K- jelzést, és hosszasan haladunk rajta a Katarína kolostor irányába. Egyszer csak a semmiből olyan holtpont jött rám, ami kapásból KO-val kicsap. Le kell ülnöm egy padra meginni az energiaitalomat, Branot tovább küldöm. Ideiglenesen rendbe jövök, a kolostorromnál ismét egyesülünk, de utána rém hosszú K-en Dobrá Vodáig megint kómázok. Ez után szerencsére még sötétben, a Z-ön érünk vissza Vytokig ami már 165 km-nél van, de előtte a szántóföldön, igen durva holtpontjaink vannak már mindkettőnknek, érzésre is nagyon lassan megyünk, de ennyi megy most.. Végre Vytok. Peter Cisár ismerősöm köszönt, mint minden évben. Martin, és Hubert is pontőrködnek mellette. Azonnal levest kérek, minden egyes kortya vérré válik. A depóscuccból kiveszem amire szükségem lesz, zoknit is cserélek. Már 37 órája nyomon egyhuzamban. Megtudom hogy mögöttem 3 leányzó jön kicsivel több mint 2 órával. Petra, Pavla együtt, és mögöttük 20 perccel Lydia. Nem semmi milyen erősek. Brano elköszön, neki már csak 7 km van hátra a célig. Nem mondom hogy nem irigylem... Nekem még 60 km. Itt kell iszonyú erősnek lenni hogy ne csábítson el a "rövid" táv, ami amúgy 170 km :)

Ráadásul tudom milyen benőtt, borzalmas úton kell folytatni az utat. Tovább indulván meg is lelem az elágazást. Saját jelzés sehol sem volt, így túl is megyek egy olyan elágazáson, ahol 10-ből 10-szer arra mentem volna tovább amerre adta magát az út. Feljebb megnézvén a térkép szerint letértem, irány vissza, csomó szintet is rátettem. Végül egy szinte teljesen benőtt úton kellett volna elfordulni. Nagyon mérges voltam, és megfogadtam hogy ha ezt valahogy megcsinálom, nem jövök már többet ide, így is a 8 teljesítés nagyon sok szerintem.

Most már 2. helyen haladok, az első valami brutál szlovák futó rengeteg órával előttem. Megint érintjük azt a kis házat ahol az első frissítőpont volt még 16 km-nél. Tavaly a betétkörben is volt, most semmi.. Nagyon jó... Mehetek megint 15 km-t frissítés nélkül, ráadásul ezeket a pöttyöket is keresgélhetem továbbra is, amit amúgy már iszonyúan unok. Eljött az a pillanat amikor egyszerűen nem tudtam ébren maradni. Ismerem ezt az érzést, a kis háznál lefeküdtem a padra, és mindössze 15 percet adtam magamnak. Egyből álomba merültem, utána kelés, majd irány tovább. 52 óra alatt mindössze ennyit aludtam, nem többet.. A Nagyszombati Százas lejtőjén érkezek le Brezová pod Bradlom településre. Azt már meg sem említem hogy saját jelzések persze nem voltak. Innen viszont végre P-. Ismerem jól ezt a részt, igen sok százason megfordultam már erre. Erőt ad hogy biztos sokan követnek hogy állok. A kisvárosban megint valami nagy feszkó volt éjjel, buli utáni színpad, majd szemét mindenhol. Megemlékezek arról a padról ahol tavaly 10 percet aludtam. Kora reggel lett, már a harmadik napom egyben. A településen szépen nyugodtan átgyaloglok, majd a monumentális Bradlo emlékműhöz jön a hosszú emelkedő a P-on. Türelemjáték a javából, de szerencsére most holt nyugodt, beletörődött állapotban vagyok éppen. Felérvén a csodás emlékműhöz, leülök a tetején, csodálom a mesés kilátást, és elmajszolok egy csokit is. Kosariskára leérvén szerencsém volt, mert az esti nagy eső miatt, a felhők még fent tanyáztak. Mondtam nekik még érezzék egy darabig ott jól magukat. Örömmel nyugtázom hogy a nyílt részen is jó idő van, nem süt a nap. Na de majd a többieknek.. A település szélén meglelem az iskolát, aminek az előterében várt a pontőr, és kínált ismét minden jóval. Virsliket ehettem, és bagetteket, szintén virslivel töltve. A pontokon nagyon jó dolgok voltak, csak a távolságok voltak a problémák mint már írtam is.. A következő megint 20 km, és jön a dögmeleg, teli nyílt résszel, aszfalttal. A nap most már beveti magát erősen, a tempóm is lelassul, el is álmosodok, de minden lépéssel közelebb vagyok a célhoz. Megnézem a követést, a csajok másfél órával vannak mögöttem. Erről a 20 km-ről annyit hogy szántóföld, aszfalt, na és az ominózus Velká Pec és Orlie Skaly környéke az ötszáz fele menő tanösvények gyűrűjében. Ez a rész egy komplett labirintus. Egyszerűen minden évben azt érzem hogy csak körözök itt össze-vissza és soha az életben nem jutok ki ebből az erdőből. Közben pedig haladok szépen, de egyszerűen nem érzem. Borzasztó nagy türelmem kell legyen..

Sterusy településre egy olyan hosszú nyílegyenes aszfalt visz le a tűző napon hogy a menettempómat kb 3-asra kell visszacsökkenteni annyira nem esik jól a menés. Leérvén a településre, kerek 200 km-nél járok, 46 óra 50 perce tolom már. Egy helybeli házikónál van a pont, gondolom az itt lakók vannak itt, de igazából bediktálom a számomat, és onnantól nem is foglalkoznak velem.. Igazából úgysem tudnék velük beszélni semmiről, inkább leülök és frissítek intenzíven. Nézem a térképen a folytatást, borzalmas unalmas részek várnak rám.. Úgyhogy nincs mese, egy csomag földimogyorót meglovasítok hogy valahogy lefoglaljam magamat. Elbúcsúzni nincs kitől, lépek tovább. A Lancár település fölötti szép kápolnánál kéne igazolást találnom, nincs ott semmi sem, így beérem akkor egy fotóval. Piros, majd zöld tanösvényeken mászok föl már lassan én sem tudom hova. A tetején látok a térképen egy esőházat, azonnal leülök. Nagyon fájnak a talpcsontjaim már oldalt, a nagy meleg is tehet róla. Átmasszírozom az egész talpamat többször is, de az első lépések nagyon nehezek, aztán szépen lassan "belelendülök" ami mondjuk már költői túlzás. Kb 2 óra eltelt a pont óta megnézem hogy állnak a csajok. Ajjaj... Már csak kereken 1 órával vannak mögöttem. Pedig azt hittem jól haladok. Elkapott egy olyan érzés hogy nem, én itt már majdnem 210 km-nél nem fogok senkinek engedni semmit. Lehet utol akarnak érni, és ők is vérszemet kaptak. Persze tök jól esne a társaság, de most már csak azért sem. Azt is eldöntöttem hogy az utolsó ponton ami szintén Vytok lesz 218 km-nél, gyorsan eszek egy levest, és húzok is tovább.

Előkaptam a maradék egy energiaitalomat, menet közben iszom meg, és előveszem a legutolsó rejtett tartalékaimat amiről még én sem tudtam valójában. Igen jó tempóban, a síkokban is belekocogva érkezek Pustá Ves településre, majd erős gyalogtempóban tolom föl a Klenova kilátóhoz. A kódot is csak gyorsan fotózom, majd az utolsó emelkedőn fel a Klenova csúcsához is igen gyorsan felérek. Innen a következő 4 km-t végig egyben kocogom. Nagyon-nagyon koncentrálok, talán kicsit veszélyesnek is tűnhetek kívülről. Visszaérek Vytokra. Biztos vagyok benne hogy hoztam a csajokon időt. Utólag nézve mindössze csak 10 percet, akkor ezt nem tudtam még. Peter Cisárnál ennék levest, innék teát, de visszakérdezve hogy forró-e, azt mondja még igen. Már pedig nekem most nincs időm!! Úgyhogy csak kofolázok, elveszek pár nasit, és megyek is tovább. Az utolsó 7 km mindig rémálom. Egész végig aszfalt, és nem akar eljönni Chtelnica soha az életben. Kocogok, gyaloglok, ezzel játszogatok. Nézegetek hátra, sehol senki. A felénél le kellett ülnöm talpcsont masszázsra, mert lassan elviselhetetlen volt a fájdalom. Ez után megint jobban haladtam. Végül vasárnap 17:52-kor, 52 óra 22 perc után megérkeztem a célba, másodikként. Petra, és Pavla 1 óra 13 perccel később érkezett, hatalmasat mentek ők is, mögöttük pedig alig 1 órával Lydia.

Nagyon megkönnyebbültem a célba, de akkor még úgy voltam vele hogy tényleg nem fogok már többet jönni. Slavo viszont ettől függetlenül adott nekem a következő évre egy vouchert, ami azt jelenti hogy ingyen indulhatok majd. Jajjjjj, na ezt már pedig nem illik visszautasítani. Így jártam :))

Eredmények: https://cdp.evizi.cz/trasa$135.html