Kevesen vagyunk, a legtöbben futnak. Négyen választottuk a gyaloglást. Egy rögtön indult, a másikkal nem tudtam tartani az iramot. Így ketten maradtunk a végére. Nincs ellenőrzőpont és 15 óráig a Malý Slavínon kell lenni.
A gerincen felhők gyülekeznek. Nagy a nedvesség a levegőben is. Amíg az esőköpenyt fölveszem, leelőz az utolsó. Talán 50 méter után az eső is elered. Hátizsákot becsomagolni, fejre is vízállót. Teljes díszben érek a Baba nyeregbe. Az eső már nem esik, de köd az van. A Konské hlavy után magamba fordulva fogyasztom az utat. Furcsa zaj üti meg a fülem. Kezem derékmagasságba emelem és hirtelen megfordulok. A mögöttem jövő hölgy hirtelen megáll a pórázon lévő kutyával együtt. Nincs veszély. Megyek tovább. A kutya fut el mellettem, majd a gazdi is. Jó utat!-mondja. --Jó utat? Nálunk, így nem köszönnek. Később magyar rendszámú autókat láttam, tehát magyar volt. A Somár nevezetű pontnál az előttem haladó kapkodja a holmijait és inal tovább. Salašnál újból jócskán esik. A tónál már pötyörész és Bielý krížnél a nap is kisüt. Itt találom az előttem haladót. Mosolygok, meg biccentek neki. Ő meg néz, mint akit életében először lát. Egom nulla alá esik. Folytassa a piroson, én a Včelín lefényképezése után a sárgán, utána meg a kéken megyek. Az esőköpenyt nem volt kedvem levetni. Még szép. A pataknál ismét esik. Az itt sütögető biciklisek a pihenőben bújnak meg. Néhány kanyar után látok egy épületet és a srácot is észreveszem. Amint meglát elkezd futni. Most nekem is futnom kéne? Ki ér oda hamarább? Épp 14 óra a pontos idő. Örömmel fogad a két rendező. Pálinkával kínálnak. Egyikünk sem ivott, de a spicces férfi felhörpintett egy kupicával. Ilyen messziről vagyunk: Ószombat meg Párkány. Felváltva beszélgetünk a két férfival. A tanár elmeséli járt a Burda hegyen és hogy találták meg a csúcsot. Következett a spicces ő a Kéktúrán volt. Ha így cserélkeznek nem fogunk szabadulni. Arra jött egy kilencven éves somorjai férfi. A figyelem rá terelődött. Ezt kihasználva köszöntem és mentem is. Kapcsolt a srác is és csatlakozott. Én is, ő is a sárgán megyünk, de inkább a gazban kezd szaladni. Úgy látszik rémítő is lehetek--töprengek. Arra ocsúdom, Malinský vrch-nél járok. A K-re álltam és Krasňany az irány.
Esőköpenyt le és a Horská utca keskeny járdáját koptatom (az utolsó két kép). Itt ki gyereket, ki kutyát sétáltat. A szőlészeten és két 12 emeletes épület közt átvágva Vinohrady állomására értem.
Kerékpáron történt. Reggel végeztem a munkában és a bejáratnál lévő hőmérő -15 C°-ot mutat. A 13. km-nél a hó kezd hullani, illetve a gubacsok az aszfaltra érve felugranak. Az arcomba vágódva, mintha tűvel szúrnának meg. A fejem lehajtom, csak a hátsó kereket nézem. 1-2 km után eláll a havazás. 25. km -nél érek haza. Fékezés és ekkor jövök rá, nem tudok a bicikliről leszállni. A kerítés mellé gurulok. Vállal a kerítésnek támaszkodom és így maradok…. Ráfagytam a biciklire, pedig izzadtam az öltözék alatt. Akarattal kellett a kezem mozgásba hozni, majd a lábam is.
A meteorológusok hőmérsékleti rekordot jelentettek. 24 km délelőtt. Délután 14 órakor vágtam neki a vissza 24 km-nek. A trikón úgy éreztem, mintha vasalót raktak volna a hátamra. A 6. km-nél elkezdtem reszketni, mint a lázas ember. A 15. km-nél elegem lett belőle, fa alá vonultam és lefeküdtem. 30 perc múltán megszűnt a fázás. Pár év múlva afrikai leírásból derült ki: nem voltam a forrósághoz szokva.
|
